Csepel.hu
Csepel a lakosság egyetértésével úgy döntött, hogy 2025-ben is megtartaná az évek óta megszokott lomtalanítási rendszert. Ez azt jelenti, hogy a háztartások egy meghatározott időpontban, költségmentesen helyezhetik ki feleslegessé vált hulladékaikat a házuk vagy lakásuk elé.
A Borbély Lénárd polgármester vezette csepeli önkormányzat a nemrég végzett lakossági konzultáció alapján jutott erre a döntésre. A polgármester közösségi oldalán feltett kérdés arra irányult, hogy a lakók támogatnák-e egy kontrollált lomtalanítási rendszer bevezetését, amely során a hulladékot kijelölt gyűjtőpontokra kellene leadniuk, vagy inkább a jelenlegi utcai lomtalanítás folytatását preferálják. A megkérdezettek elsöprő többsége az utóbbi mellett foglalt állást, hangsúlyozva, hogy ez a módszer praktikusabb számukra.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a lomtalanítás továbbra is a már megszokott módon zajlik majd, azaz a lakosság külön díjazás nélkül vehet részt benne. A Borbély Lénárd polgármester által aláírt hivatalos levélben közölték, hogy a kerület továbbra is a háztartások részére előnyös, egyszerű és hatékony megoldást kívánja biztosítani. Az önkormányzat kérte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. támogatását a rendszer zavartalan lebonyolításához.