Csúcstechnológiával veszi fel a harcot a bűnözőkkel szemben a csepeli önkormányzat

Csepel.hu

A kerület közbiztonságnak növeléséhez nagymértékben hozzájárul az a vadonatúj és a legkorszerűbb kamerákból álló térfigyelő kamerarendszer, amelyet február 6-án állított hadrendbe a csepeli önkormányzat. Az átadón jelen voltak Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, dr. Terdik Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság főkapitánya, Szilágyi Sándor csepeli rendőrkapitánya, valamint a kerületi közterület-felügyelet szakemberei.

62 új térfigyelő kamerával, 10 új vadkamerával, teljes rendszám regisztrációval és kontrollal növeli tovább a kerületi önkormányzat Csepel közbiztonságát. Ezen felül a kamerák számát még idén 7 új csillagtelepi helyszínnel tervezik bővíteni. Megújult a csepeli közterület-felügyelet ügyeleti és térfigyelő központja is, ahol a nap 24 órájában látják el a diszpécserek a szolgálatot. A csepeli rendőrkapitánysággal pedig továbbra is szorosan együttműködnek.

„A korszerű berendezéseket az önkormányzat vásárolta és a rendőrség, valamint a közterület-felügyelet használja majd a telephelyén” – mondta el az átadón Borbély Lénárd.  Hozzátette: a csepeli önkormányzatnak bruttó 176 393 108 forintba került a teljes rendszer kiépítése.

A diszpécserek a legmodernebb eszközökkel dolgoznak. A kamerák éjjellátók, forgathatók és mindent látnak: képesek akár 250 méterre is fókuszálni. A kamerák telepítésének helyszínei a kerületi rendőrség szakmai javaslatai alapján lettek kiválasztva, a vadonatúj berendezésekkel pedig a remények szerint még több rendbontót tudnak fülön csípni. De ezt szolgálják a kerület új mobilkamerái is, amelyeket nemrég vásárolt az önkormányzat. Az illegális hulladékok elleni harcban jó szolgálatot tehetnek ezek a mobil berendezések, amelyeket bárhova fel- és leszerelhetnek Csepelen.

Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya elmondta, Csepel új és kiválóan működő kamerarendszere a rendőrhatóság számára a bűnmegelőzés, a balesetmegelőzés, valamint a felderítés területén nyújt óriási segítséget. A korszerű berendezések a modern kor követelményeinek teljes mértékben megfelelnek, a kameráknak pedig nagyon jó ránagyítási képességeik vannak. „Köszönjük a csepeli önkormányzatnak, hogy ilyen szoros együttműködést sikerült kialakítani a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, valamint a kerületi kapitánysággal is. Biztos vagyok benne, hogy az új kamerarendszerrel magasabb számban tudunk majd eredményeket elérni a jogellenes cselekmények elleni harcban. Ugyanakkor az új kamerák legnagyobb haszonélvezői a csepeli polgárok lehetnek, akik így nagyobb biztonságban érezhetik magukat, hiszen már önmagában az új kamerák kihelyezése is bűnmegelőző hatással bír.”

Csepel.hu

18 hozzászólás “Csúcstechnológiával veszi fel a harcot a bűnözőkkel szemben a csepeli önkormányzat” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Még erősebb cigány-mágnessel és/vagy Sztojkáék tilosban parkoló olajkályháiba bújnak majd meg Pintér agysebészei a csúcs-modern Pegasus kiegészítőikkel?!…- hogy a Holdról se szúrják ki őket holmi “idegenek”, mint a zsidesz bolondgombáit?

  2. László szerint:

    Nagyapó vége a jó világnak. Ha ezentúl egy szokásos trafik melletti tivornya után letolt gatyával maga alá rondítva elindul haza, a csúcstechnológia megfogja…🤣

  3. Gary Ridgway szerint:

    Hikivision mióta high-tech kamera? 🤣👍

  4. László szerint:

    Hiki? Azt még Kínában is látják.

  5. Horváth János szerint:

    Rohadtul nem értem, miért kell ennek ekkora feneket keríteni? Be kell üzemelni és használni kell! Már csak az hiányzik, hogy évente koszorúzással emlékezzetek rá!

  6. Armageddon szerint:

    Hogy ne legyek alpári:
    A kurva anyátokat!
    A feleségemet a majori Sparnál zaklatta a minap egy csöves a “két hét alatt rendet tettünk” országában.
    Undorító, hogy mi folyik ebben az országban (és pláne a “nagy” nyugaton). Tis is csúsztok bele a szemétbe, ahogy a globalogazditok akarja.

  7. Gary Ridgway szerint:

    A Majori kamerák szerintem este nem látnak, csak a saját zajukat! 😎

  8. Nagyapó szerint:

    Armageddon! Stílusát tekintve ez a “családon” belüli erőszakhoz tartozik!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. László szerint:

    A zaklató vagy Armageddon fórumtárs? Persze van 3. lehetőség is, a nincs itt semmi látnivaló igaz fater?

  10. Nagyapó szerint:

    A mozgó kamerák közül érdemes időnként a 30-as övezetbe is tenni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. László szerint:

    Kapott már fekvőrendőrt eleget. Aztán lehet azért nem találja mert a fidelitasz méhlegelőnek nézte és beszüntette.

  12. Gary Ridgway szerint:

    Öreg fostos!
    És ezekkel a szarokkal este mit szeretnél? 🤣
    László!
    Még a kátyúba is jutott, a TC cikkét olvastad? ☝👍😜
    Kellett az udvari cégnek valami meló.
    Fater! Ez jó így, ugye?

  13. Nagyapó szerint:

    A kertváros csillapított (30-as) övezetté való kijelölése még Német Szilárd polgármestersége alatt indult. Isten malmai lassan őrölnek. A Fővárosé még lassabban, így a megvalósítás soká tartott.
    Hasonló a Széchenyi-Kassai kereszteződésben lévő lámpa, ami Főváros szerint nem szükséges!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Gary Ridgway szerint:

    Ahol meg kellene, oda nem jutott, de ennyit tudtok, trotty!

  15. László szerint:

    Mit akar már fater? Őrzött lakóparkot? A csak a kormánytagoknak jár…

  16. Gary Ridgway szerint:

    Faternak saját fekvőrendőr, tüköraszfalt, parkoló gyeprács, már egy kamera, egy kiloért nem oszt, nem szoroz. 🙂

  17. László szerint:

    Portaszolgálat is jöhet. Megdolgozott érte az életében.

  18. Gary Ridgway szerint:

    Temetés is kijár, katonai tiszteletadás mellett.

Itt lehet hozzászólni !