Diákélmények a záróprojekten

Csepeli Hírmondó

Tehetséges tanulók élménybeszámolókat tartottak a „Fedezzük fel újra!” című tehetségfejlesztő projekt zárórendezvényén a Móra Ferenc Általános Iskolában.

Az intézmény a Nemzeti Tehetségkutató Program keretében több mint kétmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Miniszterelnökségtől.

A rendezvényen Mikus Judit intézményvezető köszöntötte az érdeklődőket, majd Lőrincz Enikő projektkoordinátor, a program szakmai felelőse ismertette a 2017 óta iskolájuk által megnyert projekteket. A mostani hatvan órás pályázat kapcsán elmondta, hogy a covid időszak után húsz felső tagozatos gyereknek biztosítottak lehetőséget arra, hogy tapasztalati úton szerezzenek ismereteket, élményekhez jussanak. Külön kiemelte a pályaorientációt és a digitális kompetenciafejlesztést.

Ezt követően a gyerekek és felkészítő tanáraik előadásokkal készülve mutatták be a megvalósított műhelymunkát. Az 5., 6. és 7. osztályos tehetséges tanulók beszámoltak többek között a Hadtörténeti Múzeumban, a Vígszínházban, a Magyar Természettudományi Múzeumban és a repülőtér-látogatás alkalmával szerzett élményekről.

A program után a néptánccsoport és a kis és nagy mazsorett csoport lépett fel.

A projektmunkát megvalósító tehetséggondozó pedagógusok:

Mikus Judit intézményvezető (nyelvészeti tehetségterület)

Szalontai Éva intézményvezető-helyettes (logikai-matematikai tehetségterület)

Somfai Zsuzsanna intézményvezető-helyettes (természeti, művészeti tehetségterület)

Kondráth Dolli (logikai-matematikai tehetségterület)

Kiss Bernadett (nyelvészeti tehetségterület)

Lőrincz Enikő, a program szakmai felelőse

 

Forrás: Csepeli Hírmondó/Facebook

 

Itt lehet hozzászólni !