Nyílt levelet írtak a kizárásra ítélt sportegyesületek Németh Szilárdnak

Csepel.info

A csepeli birkózók kiszorításának mintájára zajlik a csepeli focisták ellehetetlenítése a Csepel SC telephelyein – állítják az érintettek. A több száz csepeli gyereket egyszer már kizárták a Csepel SC-ből, de tavaly végül sikerült megoldást találni a maradásra. Az érintett sportvezetők ezért nyílt levelet írtak Németh Szilárdnak, hogy ne történhessen meg ismét a mindenki számára kárt okozó diszkrimináció.

A Csepeli Birkózó Club otthonának megépítésére 2,4 milliárd forintot kapott Németh Szilárd, de nem engedte be őket a birkózó csarnokba. Helyette létrehozott egy birkózó szakosztályt, és ők kapták meg a CSBC otthonát. Németh Szilárd a magánvagyonaként kezeli a Kozma István Birkózó Akadémiát (KIMBA), amely kormányzati támogatásból vette meg a Csepel SC-t. A Csepel SC pedig most bejelentette, hogy június 30-a után már csak azok a gyerekek focizhatnak tovább, akik Németh Szilárd új szakosztályának a tagjai. Csepel legnagyobb és legeredményesebb – ám a sportpályákról kizárásra ítélt – labdarúgó egyesületei ezért nyílt levélben fordulnak Németh Szilárdhoz.

“A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, a Magyar Kormány támogatásával 2020. decemberében azzal a céllal vásárolta meg a Csepel SC-t a teljes ingatlanvagyonnal együtt, hogy a nagymúltú kerületi sportegyesületet újra felvirágoztatja a csepeli sportélet szereplőivel, vagyis a sportszervezetekkel és az önkormányzattal összefogva.

A kerületi labdarúgásban kiemelkedő eredményeket elért Csepel FC SE és a Csepeli Önkormányzat egyesülete, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület összeolvadása folyamatban van. Az összeolvadó egyesületek nevében azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a kerületben működő legnagyobb létszámú sportegyesületként, a labdarúgó csepeli gyermekek és felnőttek sportolási, valamint fejlődési lehetőségeit szem előtt tartva, 2022. július 1-től változatlan feltételek mellett tegye lehetővé számunkra továbbra is a Béke téri sporttelep használatát.

Bízunk benne, hogy a csepeli sportélet felvirágoztatása mindannyiunk közös érdeke, és az Ön közbenjárásának köszönhetően a Csepel SC sporttelep további használatának biztosításával tovább munkálkodhatunk e nemes cél megvalósításában!”

– fogalmaz Märtz János, a Csepel FC SE elnöke, és Révész Dániel, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület elnöke a nyílt levélben.

Csepel.info

A témához kapcsolódó korábbi hírek:

Nem lesz strandbirkózó országos bajnokság Csepelen

Rendőrt hívtak Csepel polgármesterére

Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fitnesz parkot

Polgármester: le kell bontani a KIMBA melletti kordont

52 milliárd forintról egyeztetett Németh Szilárd – saját magával

Mégsem adta fel: Németh Szilárd szállodát építene a csepeli Kis-Duna-parton?

Kollégiumba franciaágyat? – szállodaépítéstől tart Csepel polgármestere

Sehol nincs Németh Szilárd birkózó szakosztálya az egyesületi rangsorban

Közel 250 gyereket rúgnak ki a Csepel SC területéről?

8 hozzászólás “Nyílt levelet írtak a kizárásra ítélt sportegyesületek Németh Szilárdnak” bejegyzésre

  1. csakúgy szerint:

    Remélem, hogy más is lementi az utóbbi N.Sz. elleni posztokat. Ki tudja, hogy mit hoz a jövő?! Meglepő fordulat állt be a csepel.info híreiben. Rajtam kívül, másnak is feltünt? Nagyapó, Tóth kati, Kormánypárti – hova tűntek?!

  2. Fater trollja szerint:

    Az öreg kommunista néha ossza a baromságait.

  3. robi szerint:

    Egy negyedik vonalbeli foci csapat körüli udvari konfliktus lassan minden újságba bekerül. Ismerőseim már rám kérdeztek: mi van ott Csepelen?

  4. Gratulálok szerint:

    Tóth kati, kormánypárti: szerintem Ábel kidobta őket.
    Noét meg én kértem, hogy vegye el az admin jogát!

  5. kormánypárti szerint:

    Mielőtt véleményt nyilvánítok, szép türelmesen megvárom a másik fél reagálását, mert így ildomos. Azt azért látni kell, hogy a jelenlegi háborús vészhelyzetben a legfontosabb feladat Magyarország békéjének, biztonságának, energiaellátásának megőrzése. Most a rezsicsökkentés, a munkahelyek, a kisvállalkozók, a nyugdíjak, a családok megvédése van a fókuszban, elsősorban ezekre a problémákra kell összpontosítani. És akkor még az is lehet, hogy ősszel visszatér a koronavírus! Az ország ügyei élveznek elsőbbséget.

  6. A mágikus rezsidisznó szerint:

    A mágikus rezsidisznajt még a jobboldali csepeliek is gyűlölik, egyemberként kap hányingert az ország, ha meglátja.

    A KIMBA-t le- vagy vissza kell bontani, az a torzó nem való a kisduna partjára, az alapítvány vagyonát pedig át kell adni a csepeli embereknek, azaz az Önkormányzatnak.

    A rezsidisznaj meg költözzön el Csepelről, van moslékforrás bőven valahol a határszéleken.

    Azt vajon tudja-e a pacalterminátor, hogy Lénárdék, vagy bárki a Fideszben, nem lehet ennyire önjáró, azaz a Fidesz legbelső köreiben unták meg, hogy zsinórban 3x kikapott a senkiházi szopottgombóc szabolcstól úgy, hogy ha a Fidesz egy majmot indított volna, az is nyert volna. Csepel szégyene ez az alak.

  7. Fater trollja szerint:

    Mi van kormánypárti? Csak nem fosol Putyler haverodtól?

  8. PáLoS TReND szerint:

    Tényleg van még olyan oktondi vak-fideszes, aki elhiszi, hogy a világ legsilányabb valutájává gyengített forinttal és az EU leggyatrább fizetésével (tényleges munkaidő/fizetés!!!) Orbán és enyveskezű kompániája nem a globál-cionista Rothschildok ócska csicskásai és nemzetünk aláaknázói!?

Itt lehet hozzászólni !