Capoeira vizsga a Széchenyi iskolában

Csepel.hu

Április második hétvégéjén tartották a brazil harcművészetet tanuló csepeli gyerekek és felnőttek éves avatással egybekötött övcseréjét (hivatalosan XVII. Batizado e troca de cordas) a Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola tornatermében. A Capoeira Academia Egyesület szervezésében a kétnapos nagyszabású eseményre hazai és külföldi vendégek is érkeztek.

Szombaton a gyermekek és a felnőttek vizsgája zajlott, vasárnap pedig az óvodások adtak számot az akrobatikus mozgásgyakorlatok elsajátításáról. Az évente egy alkalommal rendezett Batizado esemény vizsgáján nincsenek kötött formagyakorlatok – tudtuk meg Sárközi Béla Zsolt oktatótól.

„A harcot, vagyis a játékot egy bezárt körben, a Rodának nevezett játéktérben a mesterekkel és tanítókkal kell játszani. A jó hangulatról, illetve az energiaadásról az éppen nem játszó capoeiristák tapssal, énekkel és tradicionális hangszerek megszólaltatásával gondoskodnak. Ez egy kortalan játék. Nem csupán harcművészet, hanem a brazil kultúra egy gyöngyszeme is. 2014 óta a kulturális világörökség része lett. Én például 15 évvel ezelőtt ismerkedtem meg vele, amikor a fiamat elkísértem egy edzésre. Azóta hetedik éve már, hogy oktatok. A technikákat egy brazil fiatalembertől, Mestre Novais da Silva Joao-tól tanulom, aki 2003-ban érkezett hazánkba, és Csepelt választotta tanítása fő helyszínévé. Nekem, mint Csepel szülöttjének és itt élőnek nagyon fontos, hogy értékeket adjunk át a csepelieknek. Számomra elsődleges az egészség védelme, a gyerekek egészséges szocializálódása, és egy kis varázslat megismertetése mindazokkal, akik fogékonyak erre” – mondta el lapunknak az oktató.

Kerületünk számos rendezvényein feltűnhettek már a zenés-táncos harcművészeti ágat bemutató fellépők látványos produkcióikkal. Capoeira csoport itt 2004 óta működik, jelenleg három oktatóval. A Herman Ottó Általános Iskolában gyerekeket tanítanak, a Radnóti Miklós Művelődési Házban pedig gyerekeket és felnőtteket is oktatnak. Több csepeli óvodában Krisán Andrea tart fakultatív jelleggel edzéseket. Időtartamát tekintve a kicsikkel 45 percet foglalkoznak, míg a felnőttek másfél, két órát is edzhetnek.

Az eseményen résztvevő Rideg Borka 2015 óta lett capoeira rajongó, csupán a bátyját kísérte el edzésre. Elmondása szerint igazán megfogta a befogadó közösség, a jó hangulat és a szeretet, az összetartozás érzése.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !