Online is elindult az Ifjúsági tábor közösségi tervezése

Csepel.hu

A csepeli lakosoktól és civil szervezetektől számos kérés érkezett az önkormányzathoz, hogy folytassa a Kis-Duna-part zöld fejlesztését. Az itt élők közül sokan szeretnék, hogy minél több természetközeli helyszín álljon a csepeli családok rendelkezésére közösségi, sportolási és szabadidős céllal.

Ezért a csepeli önkormányzat eldöntötte: a csepeliek elvárásait figyelembe véve, a Hollandi úti Ifjúsági Tábort (régi nevén „úttörőtábort”) teljesen megújítja. „Szeretnénk ide egy minden igényt kielégítő, vízparti pihenő-, sport- és szabadidőparkot varázsolni, ami kerületünk legújabb büszkesége lehet, és mindenben a csepeliek javát szolgálja majd.” – számolt be Borbély Lénárd polgármester, hozzátéve, hogy a csepeli családoknak nagyon fontos, hogy a tavaly újjávarázsolt Napközis Tábor mellett a Hollandi úti Ifjúsági Tábor is megújuljon és a csepeli nyári gyermektáboroknak méltó helyszíne legyen továbbra is.

„Csepel a közös otthonunk, ezért Önökkel együtt, közösségi tervezéssel, mindenki véleményét meghallgatva szeretnénk a megújulást végrehajtani. Ez a kérdőív azt segíti, hogy Ön is el tudja mondani, milyen újjászülető parkot látna és használna szívesen a Kis-Duna-part mentén.” – írja a polgármester.

A kérdőív a www.csepel.hu/kozossegitervezes oldalon tölthető ki.

Csepel.hu

26 hozzászólás “Online is elindult az Ifjúsági tábor közösségi tervezése” bejegyzésre

  1. Gratulálok szerint:

    Két poszttal lejjebb Németh Szilárdnak kampányol Fürjes Balázs szintén online konzultációval, Csepel északi részén létrehozandó közparkkal kapcsolatban. Csepeliek nem fognak odajárni, mert ugyanazok a funkciók már ma is megvannak a Kis-Dunapart Darudomb-Horgásztanya közötti szakaszon!

  2. Betke szerint:

    Amikor a Hollandi út elejétől a végéig csillog-villog, következhetne a Kossuth L utca Sétáló utcai megállóinak felújítása, mert a jelenlegi állapot kritikán aluli. Hova lett a terv, amit évekkel ezelőtt postaládákban dobáltak és véleményezni lehetett? Vagy az is csak egy választási fogás volt, mint a királyerdei kereskedelmi egység!

  3. maminti szerint:

    Más téma, de szeretném megkérdezni, hogy a Csepeli Önkormányzat miért engedélyez olyan építkezést, hogy a Kertvárosban 5 lakásos társasházat építenek? A Szatmári utcában, ahol tavaly a gyilkoság történt, most egy 5 lakásos házat építettek, már árulják a lakásokat. A beépíthetőségi szabályoknak sem felel meg, elég csak benézni a telekre. Ki ad ilyesmire angedélyt? 5 család egy telken. Az minimum 5, de inkább 10 autó. A kertvárosi utcák tele vannak autóval. A városrészben a nagy lakótelepre, és a lassanként lakóteleppé váló Kertvárosra egyetlen egy darab élelmiszerbolt van. Minél több lakás van egy telken, annál igénytelenebb emberek költöznek ide. A Kertváros polgári negyedből lakóteleppé válik. Nyilvánvalóan munkásszálló is üzemel valamelyik házban, látjuk a lakóit nap mint nap. Ha így megy tovább, azok, aki azért költöztek ide, amilyen a Kertváros volt, menekülni fognak innen. Csak szóltam, választ úgysem kapok, tudom.

  4. Betke szerint:

    Maminti, Királyerdő ezen a problémán már bőven benne van és még egy normális élelmiszer boltunk sincs, bár 2 választásnál is igéretet kaptunk, sőt még a helyét is kijelölték. Gondolom, ez nem vigasztalja, de tudomásul kell vennünk, a kerületben vannak egyenlők és egyenlőbbek! Vannak “érdekes” telek beépitések!

  5. robi szerint:

    Mikor találkozhattunk olyan engedély nélkül vagy totál szabálytalanul épült házzal, amire bontást rendeltek volna el?

    Gond egy szál se’!

  6. Gyula szerint:

    Senkit nem érdekel, a család érdekében lózung alatt épülnek a túlárazott gettóházak. Mert az említett is az, a romot csomagolták be, reszelték át. Bárki láthatta.
    Én nem is értem, hogy ki a tököm vesz egy ilyen telken lakrészt?

  7. Betke szerint:

    Gyula, aki nem látta az eredeti állapotot! A jó kis szigetelés mindent eltakar.

  8. Gyula szerint:

    Nem-e? Még az “eredeti” építésnél ott voltam.

  9. Betke szerint:

    Gyula, az veszi meg, aki nem látta az eredeti állapotot!

  10. Nagyapó szerint:

    Remek! Kilenc javaslat amelyekből lehet választani, milyen legyen a tábor!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. László szerint:

    Magának a farhát meg farhát között van választás, ki nőtt már abból a korból hogy tábort válasszon.

  12. Betke szerint:

    Nagyapó, volt már ilyen véleménykutatás és egy nagy semmi lett a javaslatokból! Királyerdei kereskedelmi egység, ahogy abban az időben meghirdették, választási mézesmadzag lett az is! Ugye emlékszik? Akkor még “hivatalban” volt.

  13. László szerint:

    Csak a szokásos, a kérdésekben benne van a válasz. Ne vegyük el Nagyapó örömét, érezze hogy kikérik a véleményét!
    1.1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Kis-Duna-partot a csepeliek közös kincseként meg kell őriznünk önkormányzati tulajdonban, gyermekeink és unokáink számára?

    X más véleményem van: Térkövezze le Orbán Győző, aztán adja el az MSZP…😀

  14. Nagyapó szerint:

    Megint igazam lett! A moslékkoalíciónak nincs értelmes javaslata az Ifjúsági táborral kapcsolatban, csak locsognak, mint miniszterelnök jelöltjük.😛😛😛
    László, jó “baloldali” szokás szerint farhátazik, ezzel lenézve a kisnyugdíjasokat. Pofátlan, mert nem teszi mellé a csirkemellet, meg a sertéscombot.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. László szerint:

    Az a némber volt pofátlan aki másfél milliós órával mutatott a farhátra. Amúgy tettem javaslatot, ne akarja tudni mit.

  16. Gyula szerint:

    Ez július 21-ig, a Napfordulóig ittmarad? 😋😂😁

  17. pl szerint:

    A napforduló június 21.

  18. Gyula szerint:

    Igen, ott a pont, elbaltáztam.

  19. Gratulálok szerint:

    Ma kaptunk egy ismeretlen újságot, virít rajta téglavörös alapon fehér betűkkel az ELŐRE felirat! Itt az új korszak, a fordulat után! 180 fokos fordulat, ma minden az ellenkezőjét jelenti mint tegnap! Brüsszel az ellenségünk, ma Brüsszel a barátunk! Putyin a barátunk, ma Putyin az ellenségünk! Így át kell értelmeznem a posztban szereplő mondatokat!

    “Ezért a csepeli önkormányzat eldöntötte: a csepeli(ek) elvTár(á)sait figyelembe véve, a Hollandi úti Ifjúsági Tábort ((régi)ÚJ nevén „úttörőtábort”) teljesen megújítja. ELŐRE! Az úttörő mindig igazat mond! Ideje már! 😉

  20. Gyula szerint:

    Április 1-ig lesz itt?

  21. Gyula szerint:

    Már a Nap is átjött az Egyenlítőn…

  22. Ibolya szerint:

    Betke,Önnek teljesen igaza van.
    Számtalanszor megemlítettem már én is a MEG NEM ÉPÍTETT királyerdei közértet,akármit,bármit,semmi sem történt ez ügyben.
    Most mégis kihez forduljunk?
    ” Nagyapó” akkor nekem azt tanácsolta,hogy ne nyafogjak, menjek gyalog-busszal a piacra…ha már így megöregedtem.Vajon honnan veszi az adatainkat ??????
    Mert máskülönben mivel lehetne még menni??
    Ő,mármint ” nagyapó” nem ismeri az autót ???
    Persze ez nem megoldás és magyarázat,hogy itt ,Királyerdőben nincs bevásárlási lehetőség.
    Csak a méregdrága kisboltok….
    Mondjuk a többi másik sem olcsó.A csepeli piac pedig arcpirítóan drága.

  23. Gyula szerint:

    03. 29. 57. nap

  24. Gyula szerint:

    04. 09. 68. nap

  25. Gyula szerint:

    04. 13. 72. nap

Itt lehet hozzászólni !