Online egyeztetés a csepeli HÉV meghosszabbításáról

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester és Gyulai István főépítész a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatójával, munkatársaival, valamint Budapest Főépítészével tartott online egyeztetést a csepeli HÉV meghosszabbításáról a Kálvin térig, illetve Csepelen az Erdősor utcáig. 

A tervezés már folyamatban van, ezeket ismertették számukra.

“Megállapodtunk, hogy a tervezés során folyamatos tájékoztatást kapunk, ahol képviselhetjük a csepeli emberek véleményét és érdekeit. Javasoltam és egyet is értettünk, hogy kiemelten fontos a lakosság nyílt, őszinte és teljes körű tájékoztatása, hiszen amikor elindul majd a beruházás, szükség lesz az itt élők megértésére, elfogadására és támogatására” – írta a polgármester közösségi oldalán, hozzátéve, hogy ez akkor lehetséges, ha mindenki tudja, hogy mi és miért történik, mi hogyan fog változni, javulni. Jelenleg nem lehet biztos dátumot mondani a kivitelezés elindítására, de az bizonyos, hogy belátható (nem is túl hosszú) időn belül megvalósulhat.

A HÉV jelenlegi végállomása az átépítés után az Erdősor utcában lesz, ezért a busz végállomást is ehhez kell majd igazítani. Ennél fogva az eddigi elképzeléseket a buszvégállomás új helyszínéről újra kell gondolni.

A polgármester arra kérte a megbeszélés résztvevőit, hogy a jelenlegi Szent Imre téri pályaudvar városrendezési szempontú átalakításában legyenek segítségükre, dolgozzanak továbbra is közösen, hogy megújulhasson a belváros. Mindenki támogatólag állt hozzá.

Borbély Lénárd témaként felvetette a mostani HÉV vágányzárat is, de mivel nem a mostani megbeszélés résztvevői voltak az illetékesek, ezért megbízható és pontos információt nem tudtak adni. Amint érdemi választ kap a polgármester, tájékoztatást nyújt.

 

Csepel.hu

7 hozzászólás “Online egyeztetés a csepeli HÉV meghosszabbításáról” bejegyzésre

  1. Babati Ferenc szerint:

    Amennyiben elkezdik a megvalósítást, kérem vegyék figyelembe, hogy célszerű lenne az Auchanig hosszabbítani a hévet
    sok sikert
    Babati Ferenc

  2. Tóth Ervin szerint:

    Ha a tejut utcáig hosszabbítanénak, akkor Csillagtelep teljes lakossága részesülhetne a jó közlekedésből. Átszállás nélkül juthatnának a belvárosba.

  3. Tóth Ervin szerint:

    Ha nem az Erdősor utca lenne a bvégállomás, hanem a Tejút utca, akkor bekapcsoltak volna egy másik lakótelepi részt is, a Krizantém utcait.

  4. lutria szerint:

    #Tóth Ervin#A Tejút utcáig mégis hol vezetne a HÉV vonal,több tucat lakóházat kellene lebontani hozzá a II.Rákóczi mentén,már az Erdősor utcáig is útban van a benzinkút meg a Zrinyi utca-II.Rákóczi közötti tömb tucatnyi házzal + a Nagy Levin étterem…
    Ezekről valahogy nem beszélnek…

    Tehát akkor Erdősor utca környékére még egy buszvégállomást is be akarnak zsúfolni,vagy mit jelent az 5-600méteres új HÉV szakasz miatti új buszpályaudvar helyének újragondolása?
    Ezek szerint már nem az aldi helyén lesz az új pályaudvar?
    A múlt héten láttam hogy a földmérők a mostani buszvégállomás salakos parkolóját mérték fel és közben mindha arról beszéltek volna hogy újraburkolják az egészet a buszosok kívánságai szerint-némi földmunkát már végeztek is-ha tényleg költenek erre akkor a BKV nem úgy látja hogy belátható időn belül menniük kell onnan…

  5. robi szerint:

    Az egyeztetésen arról nem volt szó, hogy a Boráros térig mikortól hosszabbítják meg a jelenlegi szakaszt?

  6. apostolos szerint:

    Ha látnánk terveket (rajzot), akkor talán megértenénk, hogy miért akkora ötlet az Erdősor utcáig elvinni a HÉV-et. Ha csak nem az, hogy a Shell kúttól a Levinig elhelyezkedő borzalom eltűnjön. Erre azonban máshol is van Csepelen példa bőven (ipari tevékenység kertes házak között).

  7. Horváth János szerint:

    Ha jól értem, ezekről az elképzelésekről a csepeli polgárok gyakorlatilag semmit sem tudnak.
    Kérdés, hogy az új végállomáson milyen kiszolgáló épület létesülne. remiz,iroda, váró stb?
    Ezek, jóval közelebb létesíthetők a lakóépületekhez, mint a jelenlegi végállomás, mekkora
    zajterhelést jelent?

Itt lehet hozzászólni !