Csepeli a férfi, aki nyakon szúrta utastársát a villamoson, mert az rászólt a maszk miatt

Csepel.info, Pesti Srácok

Emberölés kísérlete miatt a hétvégén tartóztatták le azt a 40 éves férfit, aki nyakon szúrt egy idős utast az 1-es villamoson, mert az rászólt, hogy hordja megfelelően a maszkot. A Csepel.info úgy értesült, hogy az elkövető csepeli lakos.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint az eset november 12-én a kora reggeli órákban történt a IX. kerületben, a Könyves Kálmán körúton közlekedő 1-es villamoson.

A rendőrség néhány órán belül elfogta a támadót, akit őrizetbe vettek. A sértett csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de csak a véletlennek köszönhető, hogy a szúrás nem lett halálos. Ezért megállapítható lehet az emberölés bűntettének kísérlete. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye.

A nyomozási bíró a kényszerintézkedést az indítvány indokaival egyetértve egy hónapra elrendelte. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbeztek.

Csepelen sokan próbálják kijátszani az egészségüket védő szabályokat

A Csepel.info úgy tudja, hogy komoly hiányosságokat tapasztaltak a koronavírus fertőzés elleni maszk viselésében a hatóságok a kerületünkben. Több tucatnyi embert büntettek meg emiatt, volt akit kétszer is.

Tucatnyian szegték meg ezen kívül a kijárási tilalmat, valamint három boltot, üzletet zártak be egy hétre, mert a bent dolgozók nem viseltek maszkot, illetve nem kötelezték a vendégeket a maszkviselésre. Erről itt olvashatnak bővebben.

Információink szerint a rendőrség azt tapasztalta, hogy az emberek egy része rendkívül ingerülten fogadja, ha felszólítják őket a maszk rendeltetésszerű használatára.

Csepel.info

 

2 hozzászólás “Csepeli a férfi, aki nyakon szúrta utastársát a villamoson, mert az rászólt a maszk miatt” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    Ezekkel az alanyokkal lehetne kísérletezni vakcina-ügyben. Annyi ilyen féreg van, hogy bőven lefedné a különböző gyógyszergyárak és laboratóriumok próbálkozásait. Ezeknek a deviánsoknak a véleménye nem számít, szavuk pedig életmódjukból adódóan alapból hiteltelen, így végre a társadalom hasznára válna eddigi káros jelenlétük.

  2. Lennox szerint:

    Hozzászóló: pontosan! Végülis mindegy melyik kerületben lakik ez az agresszív barom, a kísérletre az állatokat jobban sajnálom mint az ilyen társadalom szemetét. Zárójelben pedig: (“két hét alatt rendet teszünk..”)

Itt lehet hozzászólni !