Bangóné: Csepel legyen újra vörös Csepel!

Csepel.info

Bangóné egy korábbi fotója

Pénteken délben mindössze hatan várakoztak azon az ingyenes ételosztáson, amelyet a Facebookon hirdetett meg Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus. A várakozásokkal ellentétben nem lett közös szelfizés, ám a hangulat így is optimista volt – értesült a Csepel.info.

Az MSZP-s politikus a sajtótájékoztatón arra biztatta Soros Györgyöt, hogy szavazzon Karácsony Gergelyre és az MSZP-re. Bangóné szerint ők nem “soros-bérencek”, de ők képviselik a legjobban Soros érdekeit. A politikus ezzel arra reagált, hogy a tőzsdespekuláns a davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszédében azt állította, hogy Orbán Viktor megvásárolta az MSZP vezetőit.

Az Együtt január 14-i ételosztásánál többen voltak, akkor csaknem húsz érdeklődő gyűlt össze

Bangóné kiemelte: az a célja, hogy Csepel legyen újra “vörös Csepel”. Bírálta Budapest és a kerület jelenlegi vezetését, azt állítva, hogy meg akarják akadályozni az ételosztást. Az MSZP-s politikus szerint a csepeli önkormányzat ingyenes krumpli- és almaosztásánál látta milyen sokan állnak a sorban, és a budapesti nagyuraknak is ki kellene menniük a hidegbe a szegények közé, ahogy azt ő teszi. Bangóné a visszalépéséről szóló pletykákra válaszul azt is hangsúlyozta, hogy nem egy viccelődős fajta. Így soha nem lépett vissza egyetlen választáson sem.

Csepel.info

A csepeli balliberális “cicaharc” újévi állomásai időrendben:

Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást

Bangónével zsarolják Szabó Szabolcsot

Juhász Péter is beszállt a hisztériarohamba

Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban

Döntöttek: Szabónak megint ki kell nyalnia Szenteczky fenekét

Szenteczky lett Bangóné kampányfőnöke

Csepel-effektus van Veszprémben is

Szilánkjaira hullott a négy éve még eredményes csepeli-soroksári baloldali összefogás

Együtt: megbundázza a választásokat az MSZP és a DK

Együtt-kampánynyitó: MSZP-s pártházban fúrják a szocialistákat

Facebook-rászorulóknak hirdetett ételosztást Bangóné és az MSZP

9 hozzászólás “Bangóné: Csepel legyen újra vörös Csepel!” bejegyzésre

  1. Oregedobandi87 szerint:

    Az Istennek,meg vannsk barmai ugy ltpm.Holgyem vegye be a tudatformalo gyogyszeret,vagy,ha be vtteakkor meg ca cserelje ki,mrrt nem hasznalt.

  2. csak úgy ... szerint:

    Bangóné és Sziszi, ideális páros!
    Természetesen minden rászoruló a facebook-on kommunikál, és onnan tájékozódik, továbbá a birkózó csarnokba jár majd szórakozni!

  3. Hozzászóló szerint:

    A konyha lehet vörös. Jól is áll ez a szín ennek a családi háttérnek, de Csepel soha többé ne legyen vörös!

  4. Lili Züllig szerint:

    Én itt élek Zürichben. 25-én érkezett a delegáció. Az elnöki gépet kísérő US F repülőket lehetett látni. 10.07-kor landoltak. Lázban égtek a fiatalok. Üzenni lehetett nagy transzparenseken.Az elnököt a Hangárba vitték onnan repültek tovább Davosba. A zürichi Langstrasse-n dolgozók mind átutaztak Davosba. Egész Zürich kongott az ürességtől. És már tegnap óta vírusként terjednek a MÉM-ek.

    És a lényeg.
    Nem Orbán Viktor volt a téma, sem Soros György. Amikor azt írja az újság, hogy világtanácskozás az nem egyenlő a magyar választási kampánnyal. Vannak valódi nagy gondok a Földön, amire ha nem találunk megoldást, súlyos következményekkel számíthatunk.

    PS. Let we make America great again 😉

  5. Jobban szerint:

    Jobbik, DK, MSZP stb…teljesen komolytalan, megbízhatatlan alakulatok. Vagy már régebben bebizonyították, hogy alkalmatlanok az ország/kerület vezetésére vagy csak légből kapott szöveggel, szemfényvesztő módon próbálják fényezni magukat…

  6. Tóth kati szerint:

    Az Isten mentsen meg minket ezektől!

  7. […] Bangóné: Csepel legyen újra vörös Csepel! […]

Itt lehet hozzászólni !