Cicaharc Csepelen: ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban

Népszava, Csepel.info

Szabó Szabolcs

A Demokratikus Koalícióval (DK) kötött megállapodásuk értelmében a főváros 17. választókerületében az MSZP állíthat jelöltet és Bangóné Borbély Ildikót szeretnék indítani – így reagált az Együtt és a DK hétvégi felháborodására Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője az MSZP lapjának.

A szocialisták most két dolgot üzennek a tiltakozó pártoknak. Egyrészt a DK-nak azt, hogy mindenki a saját jelöltjeinek indításával foglalkozzon, ők sem szólnak bele a 46 körzet indulóinak személyébe, ahol a két párt egyezsége szerint nem az MSZP nevezheti meg a jelöltet.

Budai Bernadett hozzátette, hogy épp a megállapodás értelmében a szocialistáknak is el kellett engedni számukra fontos körzeteket. Ha a DK ragaszkodik az Együtt emberéhez, elindíthatják a saját keretük terhére valamelyik körzetben.

Az Együtt-tel pedig megszakadtak a korábbi tárgyalások – emlékeztetett az MSZP szóvivője, tehát amíg a párt nem fogadja el a közös lista, közös miniszterelnök és közös egyéni jelöltek hármas feltételrendszerét, addig nehezen kérheti számon, hogy a szocialisták elindítanak valakit az ő helyi jelöltjük mellett. Az egyéni körzetek jelöltjei természetesen rég megvannak – jelentette ki a szóvivő, s csak akkor lehet a listában módosítás, ha az Együtt hajlandó a fenti három kérdésről újranyitni a megbeszélést.

Budai Bernadett a pártlapnak azt is elmondta, a január 10-re, szerdára meghirdetett fővárosi kampánynyitó után Kunhalmi Ágnes és a párt miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely országjáró körútra indul, és ki kell választani, hogy február 10-én vagy 17-én tartsák-e meg a következő MSZP kongresszust.

Forrás: Népszava

Szabó nem állt szóba csepeli szövetségeseivel

A Csepel.info úgy tudja, hogy régóta mérgesedett a viszony Szabó Szabolcs és a helyi MSZP-s vezetés között. Az Együtt politikusa kerülte a helyi szocialistákat és a DK-sokat is. Nem egyeztetett és nem tárgyalt velük, nem vette figyelembe a véleményüket. Soros György, pártja támogatója mellett senki más érdekeit nem vette figyelembe, hiszen gyakorlatilag semmit nem szavazott meg, ami a csepeli és soroksári választóit szolgálta volna.

Még a Csepelt érintő fejlesztési ügyekben is kizárólag elutasító véleményt képviselt, és semmit nem támogatott.

Az egyetlen dolog, amit minden csepeli tud róla az, hogy támogatja az illegális bevándorlók kötelező betelepítését, és ezen felül még 15 ezer ilyen problémás, ismeretlen személyazonosságú gazdasági bevándorlónak adna közpénzből megélhetést és lakhatást Magyarországon.

A mai napig Gyulán lakó Szabó ezt annyira viccesnek találja, hogy az Országgyűlés által fizetett albérletéhez is több millió bevándorló betelepítését ígérte meg:

Időközben Soros szólt, hogy 3,245 millió embert kell letelepítenünk csak a Nyuszi sétányon, már meg is rendeltük a sátrakat. Most még gondolkozunk, hogy hol legyen a mecset, illetve tárgyalásban vagyunk a fagyizóval, hogy véletlenül se legyen disznózsír a készítményekben. Mindenesetre Soros tegnap megvette az első 1 millió repülőjegyet.

Vihar a biliben

Lapunk információi szerint Bangónével csak zsarolják Szabó Szabolcsot és pártját, az Együttet. Az MSZP sem kíván szembe menni Soros Györggyel, ezért valójában az egész jelenlegi vita csak műbalhé.

Szabó Szabolcs indulása tehát valójában nem került veszélybe. Az MSZP csak a közös listával, a miniszterelnök-jelölt személyével és a csepeli 2019-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban akar ígérvényeket kicsikarni Szabótól és pártjától. Csepelen ugyanis az MSZP megélhetési politikusainak épp úgy szükségük van az önkormányzati képviselői helyekre, mint ahogy jók lennének az Együtt aktivistáinak vagy a DK-soknak is.

Csepel.info

A csepeli újévi cicaharc története időrendben:

Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást

Bangónével zsarolják Szabó Szabolcsot

Juhász Péter is beszállt a hisztériarohamba

Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban

 

9 hozzászólás “Cicaharc Csepelen: ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban” bejegyzésre

  1. […] Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban […]

  2. […] Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban […]

  3. […] hírblog « Cicaharc Csepelen: ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS: Önkormányzati bérlakások […]

  4. […] Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban […]

  5. […] Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban […]

  6. […] Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban […]

  7. […] Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban […]

  8. […] Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban […]

  9. […] Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban […]

Itt lehet hozzászólni !