Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást

Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

A három “bajtárs”

Éles hangú közleményben tette helyre az Együtt egyre nagyképűbb politikusát, Szabó Szabolcsot Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke. Közben Horváth Gyula, a DK helyi elnöke az MSZP-t szapulja és a Jobbikot élteti. Csepelen is érik az összefogás, ami pont olyan, mint az országos.

Többször is írtunk róla, hogy minden civódás és egymás gyalázása ellenére Szabó Szabolcs lesz Csepelen és Soroksáron az MSZP-DK-Együtt-Párbeszéd 2018-as közös jelöltje. Az Együtt 1%-os támogatottság alatti párt, ám Soros György politikájának legfőbb képviselője. Így hiába nyújtott a pártjához hasonlóan Szabó is harmatgyenge teljesítményt az elmúlt négy évben, fel sem merülhetett, hogy más legyen a közös jelölt.

Csepelt és Soroksárt Magyarország öt legerősebb balliberális körzetei közé sorolják a politológusok. Csepelen egyedül 2010-ben tudtak jobboldali jelöltek nyerni, az MSZP-s politikusok pedig többnyire dupla annyi szavazattal alázták a Fideszt, és első fordulóban jutottak az Országgyűlésbe. 2014-ben azonban a legkeményebb negatív kampány és az MSZP, a DK, az Együtt és a PM közös támogatása ellenére is csak 0,6%-os előnnyel, 444 szavazattal tudott nyerni az egyébként hivatalosan Gyulán lakó Szabó Szabolcs .

Az Együtt politikusa azonban nem az a típus, aki megköszöni a segítséget. Győzelmét az elmúlt években kizárólag saját teljesítményének és zsenialitásának tudta be. Arra sem volt hajlandó, hogy leüljön, szóba álljon az őt támogató MSZP és DK helyi politikusaival: az MSZP a végén már közleményben kérte, hogy ne legyen ilyen bunkó.

Hiába. Szabó most a következő üzenetet tette ki Facebook oldalára:

A csepeli MSZP nevében Szenteczky János reagált ezzel a szöveggel:

Kedves Szabolcs!

A nyilvánvalóan elgépelésből fakadó helyesírási hibán túl az alábbi kivetni valókat találom a tegnap közzétett bejegyzéseddel kapcsolatban.

2014-ben Soroksáron nem győzted le a Fideszt, illetve annak jelöltjét. Ha jól emlékszem, nagyjából 400 szavazattal maradtál alul Németh Szilárddal szemben. Csak a csepeli szavazóknak köszönheted (ahol mintegy 800 szavazattal kaptál többet), hogy most a parlamentben ülhetsz.

Ami pedig Csepelt illeti, állításod még több valótlanságot tartalmaz a következők miatt.

Csepelen az első szabad választások óta (vagyis 1990-től, amikor Te még a politika gondolatától igencsak távol járhattál) közel 30 politikus volt, aki vagy országgyűlési képviselőjelöltként, vagy helyi önkormányzati képviselőjelöltként „verte meg a Fideszt”. Volt, aki csak egyszer, de volt, aki kétszer, háromszor, négyszer, sőt ötször tette ezt meg. Ráadásul úgy, hogy a nevük mellett csak egyetlen egy jelölő szervezet, az MSZP neve állt.

Mindannyiunk nevében ezért visszautasítom az igaztalan állításodat és egyben annak korrigálására kérlek. És bár már nem vagyok a kampánystábod tagja, de engedd meg, hogy egy régi gyári közmondást citáljak, miszerint: „Az a kampány, amit valótlan állításokkal indítanak, nem lesz eredményes!”

Szenteczky János

az MSZP Csepeli Szervezetének elnöke

A DK meg az MSZP-t szapulja

Közben Horváth Gyula, a DK helyi elnöke meg az MSZP-t ekézi a Facebook oldalán azért, mert kritizálni merték pártját a külön lista miatt. Horváth egyébként gyűlöli Szenteczkyt, és van is rá oka.

De az összefogósdi történet itt nem ér véget. A DK technikusi végzettségű elnöke az egyetemet végzett Szabó Szabolcsot is lenézi. Az elmúlt hónapokban ezért – több MSZP-s aktivistával egyetemben – inkább a Jobbiknak kampányolt.

Csepel.info

A csepeli újévi cicaharc története időrendben:

Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást

Bangónével zsarolják Szabó Szabolcsot

Juhász Péter is beszállt a hisztériarohamba

Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban

26 hozzászólás “Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    Régen volt az, amikor Csepel, a legerősebb baloldali körzetek egyike volt.

    A ” nagy generáció” tagjaival sok ezer lakos együtt dolgozott a Művekben, a személyes ismeretségük miatt is élvezték a szavazók bizalmát.
    A távozók káderpolitikáját minősíti, ha már második esetben nem a kerületi szocik jelöltje indul a képviselő választáson.
    Szabó 2014-ben sem a teljesítménye miatt, hanem ellenfele megítélése miatt nyerhetett.

    Emiatt nem esélytelen 2018-ban sem.

  2. csak úgy ... szerint:

    Csatlakozom az előttem szólóhoz.

  3. Bigyó szerint:

    2014-ben minden politológus szerint a rezsicsökkentéssel nyert a Fidesz. Ha az ország összes többi körzetében hozott a Fidesznek a Szilárd, aki a rezsicsökkentés egyik szimbóluma lett, akkor itt is. Itt Szabolcska a gyenge. A gyári emberek nem szeretik a buzis politikusokat.

  4. robi szerint:

    A szimbólum 2014-ben Csepelen veszített. Lehet, hogy máshol sokra értékelték a rezsicsökkentést, Csepelen nem volt elég a győzelemhez.

    Egy”gyenge” jelölttől is kikapott.

  5. Bigyó szerint:

    Hülye vagy Robi, ha nem veszed figyelembe Csepel sajátosságait.

  6. robi szerint:

    Érvelés helyett maradt a hülyézés.
    Szánalmas szellemi toprongy.

  7. Bigyó szerint:

    Te nem érveltél. Csepelről úgy írtál mint egy átlagos kerületről. Csepel, Pesterzsébet, Angyalföld nem átlagos. Itt a Fidesznek annyi az esélye, mint a II-ben vagy XII-ben az MSZP-nek.

  8. robi szerint:

    Huszonhét évvel a rendszerváltozás után Csepelen az egykori munkásság jelentős része már eltávozott, a lakosság jelentős mértékben kicserélődött. Már rég nem munkáskerület
    Angyalföld és Csepel a 27 év alatt ellentétes irányban “fejlődött”, ott van miért hálásnak lenni a kerületi vezetőknek. A fővárosban Csepelen a legolcsóbbak a lakások. Angyalföldtől és a Ferencvárostól a lemaradás szembeötlő.
    Az elmúlt nyolc évben a preferált településektől és kerületektől való elmaradást tovább nőtt. A gyenge lobbin a gimnáziumnak megszerzett 5 milliárd sem sokat javít.
    Kőbányán dolgozom, szerencsére az a kerület szépen fejlődik. A panellakások árai ott ma már magasabbak, mint a csepeli téglaházakban lévőké.
    Körül lehet nézni, hogyan csinálják.

    Más.
    Szánalmasan szomorú, ha este koncertre vagy színházba megyek és nem szeretnék elkésni, Erzsébet felé kerülök.

  9. csak úgy ... szerint:

    Kérdés, hogy a választás napjára, hány új csepeli lakost regisztrálnak Erdélyből, vagy más határon túli faluból?! A most induló “tarhálás” után is látható majd, a lakcímek alapján a támogató terület, és ez alapján lehet kalkulálni, és újra lehet rajzolni a választási körzeteket.
    A csóró, bocs , átlag csepeli a rezsicsökkentéssel nem sokat kaszál, de bántja a szemét egyes rétegek tovább gazdagodása.
    Persze a nyugdíjasok egy részére, azért számíthatnak. (Sajnos)

  10. propaganda szerint:

    Szenteczky egy hülye. Mi szükség volt egy ilyen nyilvános levelet írnia? Ráadásul tök baromság, amit összehord. Hajrá Szabó Szabolcs!

  11. Nagyapó szerint:

    Másfél millió embernek nő a bére!!!
    Az idén a tavalyi jelentős emelést követően újabb nyolc százalékkal bruttó 138 ezer forintra nőtt a minimálbér összege, a garantált bérminimum pedig 12 százalékkal bruttó 180 500 forintra emelkedett.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. csak úgy ... szerint:

    Nagyapó!

    Ja, és ha 60 feletti diplomás az oktatásban, akkor 210 ezer a bruttója. Keressen új munkahelyet?

  13. csak úgy ... szerint:

    A minimálbéreseknél a többi zsebbe megy, így az emeléssel többet adózik, kevesebb megy zsebre. A többség nem örül.

  14. robi szerint:

    A show még ki tudja hogyan folytatódik?
    https://24.hu/belfold/2018/01/06/bangone-csattanhat-nemeth-szilarddal-csepelen/

    Fogalmam sincs, ki az a Bangóné, de úgy tünik, a helyi bugris társulat most kezdheti elölről a mocskolódást.

  15. Nagyapó szerint:

    csak úgy …!
    – Mielőtt leírja szokásosan provokáló marhaságát, tanulmányozza a 2017-es pedagógus bértáblát!!
    – Az a dolgozó, aki munkaadójával együtt adócsalást végez, ne csodálkozzon, ha betegségekor kis összeget kap, ill. “egész élete munkája után alig kap nyugdíjat”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. csak úgy ... szerint:

    Nagyapó!

    A felsőoktatásban nem a “pedagógus” alapján fizetnek, itt közalkalmazotti bértábla van.
    Provokálni maga szokott!

  17. […] János pártelnök már tavaly jelezte, hogy nagy baj lesz, de nem volt rá válassz. Most előbb a Facebook-on üzent neki, miután hiába próbálták őt elérni. Szabó válaszra sem méltatta őket, maradt saját […]

  18. […] önmaga tökéletességétől teljesen elaléló Szabót Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke próbálta pénteken magához téríteni, de eredménytelenül. Ezért szombaton még inkább kenyértörésre vitték a dolgot, és […]

  19. […] a “Bangóné-Szabó csörtében”, azt végig hülyének nézték. Az egész balhét Szenteczky János indította, mégpedig jó okkal. Szabó Szabolcs ugyanis a 2014-es, egyáltalán nem meggyőző fölényű […]

  20. […] Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást […]

  21. […] Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást […]

  22. […] Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást […]

Itt lehet hozzászólni !