A Jobbik mögé állt Csepelen az MSZP és a DK

Suttogó propagandában és a Facebookon kampányol a baloldal a jobbikos jelölt mellett

Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

Mindenki mindenkit fúr, de a legfontosabb most a középen álló Szabó Szabolcs megbuktatása

Csepel-Soroksár országgyűlési körzete Magyarország legerősebb balliberális fellegvárai közé tartozik. Itt nyerni a Fidesznek olyan, mint Debrecenben az MSZP-nek. Lapunk információi szerint ennek ellenére a Fidesz és a Jobbik jelöltje között dől majd el, hogy ki nyeri a 2018-as választást.

Az ok egyszerű. Az MSZP és a DK sem számol országos győzelemmel. Már a 2022-es választásokra figyelnek. Ha az Együtt politikusa nyerne tavasszal Csepelen, négy év múlva is ő lenne a jelölt: márpedig ezt nem akarja az MSZP és a DK, ezért kampányolnak titokban a jobbikos jelöltnek.

Együtt ünnepelnek

Bár az elmúlt négy évet külön-külön politizálták végig, most látszólag ismét összefogtak a csepeli balliberális pártok. Október 23-án együtt fognak ünnepelni, a rendezvényükön Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő, az Együtt politikusa mond majd beszédet. Ám a csepeli MSZP néhány hete kiadott panaszos közleménye pontosan utalt arra, hogy Szabó hónapokig nem volt hajlandó szóba állni “szövetségeseivel”. Miután ugyanis az Együtt politikusa Botka Lászlónak köszönhetően február környékén ismét közös jelölt lett, csendben kivárta, hogy az MSZP belháborújában végezzenek Botkával.

De az MSZP részéről sem dúl a szerelem. A helyzet ismerős: az 1%-os támogatást csak a Párbeszéddel közösen, és csak pipiskedve elérő Együtt jelöltje miatt a helyi MSZP-sek sértve érzi magukat. Ezért azt követelik Szabó Szabolcstól, hogy a 2018-as választásokon való támogatásért cserében Szabónak ne legyenek feltételei a 2019-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Például hagyja, hogy az MSZP döntsön a közös polgármester-jelölt és az önkormányzati képviselőjelöltek személyéről, listahelyéről.

Külön kampányolnak

Ha ennél is mélyebbre kutakodunk a balliberális pártok kapcsolataiban, még bonyolultabb a helyzet. Úgy tűnik ugyanis, hogy “beárazták” a Fidesz-KDNP 2018-as győzelmét. Amennyiben 2018 tavaszán Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa nyerne a baloldali Csepelen és Soroksáron, győzelmére hivatkozva akarna 2022-ben is közös jelölt lenni. Ez pedig sem az MSZP-nek, sem a Demokratikus Koalíciónak nem érdeke.

Ezek után nem meglepő, hogy a Demokratikus Koalíció csepeli elnöke, Horváth Gyula nyíltan a jobbikos jelöltnek segít. Facebook oldalán most is Berecki Miklós egyik bejegyzését osztotta meg. Ilyet a “szövetségesével”, Szabó Szabolccsal nem szokott tenni. Pártszervezetének Facebook oldalán is hiába keressük az október 23-i közös rendezvény meghívóját. Legfeljebb cikkünk megjelenése után osztják meg, hogy ne lógjon ki annyira a lóláb. A párttagok és aktivisták azonban tudják, hogy a 2022-es választások érdekében Szabó Szabolcsnak most vesznie kell.

Információink szerint suttogó propagandában terjesztik a csepeli MSZP és DK tagságában, hogy most csak a Jobbiknak van esélye, rájuk kell szavazni. 

Szintén a Facebookon követhető a leginkább, hogy az MSZP-sek közül is többen “átkampányolnak” a Jobbiknak. A szocialisták nem olyan nyíltan álltak a Jobbik mögé, mint a Jobbikkal korábban koalíciót is vizionáló DK elnöke. Viszont a csepeli MSZP-nek sokkal nagyobb rutinja van a hátba szúrásban. A közelmúltban derült ki például, hogy Szenteczky János pártelnök “Szarrá vertük a DK-t!” felkiáltással koccintott Horváth Gyula közös polgármester-jelölt vereségére a 2014-es őszi választások estéjén. Valami akkor is történhetett a közös akol melegében: a DK-s polgármester jelölt ugyanis még azokban a körzetekben is kikapott, ahol az MSZP-s közös jelöltek egyéniben nyertek.

A Jobbik jelöltje legalább csinál valamit

A Jobbik csepeli-soroksári jelöltjét Bereczki Miklósnak hívják, és épp úgy alig van róla elérhető információ, mint 2014-ben a Gyuláról ejtőernyőzött Szabó Szabolcsról. Nem csoda, hiszen Szabóhoz hasonlóan Bereckinek se volt eddig semmi köze Csepelhez és Soroksárhoz. Információink szerint a politikus hivatalosan ma is egy békéscsabai tanyasoron lakik, és egészen a közelmúltig albérletben sem élt budapesti választókörzetében.

Azzal viszont nem vádolható, hogy nem csinál semmit. Berecki egy fiatalokból álló lelkes kis csapattal már a nyári hónapokban keményen dolgozott. Azzal kezdte a kampányát, hogy lekaszált 9 négyzetméter füvet, tettét viszont úgy mutatta be heteken keresztül rengeteg fotóval és videóval, mintha legalábbis a Mount Everestet hágta volna meg. Azóta tucatnyi helyen és időben akciózott. Agresszívek és belemenősek, provokációik során a legnagyobb hazugságoktól sem riadnak vissza, és folyamatosan kameráznak. Többnyire azt játsszák el, hogy ők a csepeli polgárok valódi képviselői. Csak az nem világos, hogy miért az önkormányzatot támadják, amikor tavasszal országgyűlési választások lesznek.

“Az egyetlen esélyes ellenzéki jelölt” – Kész Zoltántól lenyúlt kampánymondat

Berecki kampánya azonban attól igazán figyelemre méltó, hogy több elemét Kész Zoltán 2014 végi veszprémi kampányából nyúlták le. A “független” politikus akkor azzal tudta magához édesgetni a különböző pártállású, de kormányellenes szavazókat, hogy elhitette: ő az egyetlen esélyes jelölt a Fidesszel szemben, ezért csak rá érdemes szavazni. Bereczki Miklós fizetett hirdetéseivel és propagandaanyagaival pont azokban a panelházakban találkozunk lépten-nyomon, ahol a balliberális pártok törzsközönsége lakik, és pont azzal kampányol, amivel Kész Zoltán.

Csepel.info

12 hozzászólás “A Jobbik mögé állt Csepelen az MSZP és a DK” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Nincs meglepetés. Halkan jegyzem meg, nem csak náci pártot lehetne támogatni, hanem demokratikusat is. Én az LMP-re szavazok.

    JAVASLOM MINDENKINEK UGYANEZT, AKINEK ELEGE VAN A BALOLDALI PÁRTOK EGYMÁS ELLENI KAVARÁSÁBÓL!

    Az LMP mindig ugyanazt mondta, és mondja. Az egyetlen megoldás a Fidesz ellen.

  2. dwadaw szerint:

    @Balos az LMP-t addig volt értelme támogatni, amíg Schiffer volt az úr, és józanul sínen tartotta a pártot… most bernike “vezetése” alatt egy feminista fostenger lett abból is.

  3. Balos szerint:

    Az LMP nem a legjobb, hanem a választható pártok közül a legjobb.

  4. robi szerint:

    Ron Werber társadalmi munkában”segít” az LMP-nek, avagy ki fizeti?

    Belföldi vagy külföldi pénzek álltak mögéjük?

  5. Valaki szerint:

    Balos, te tudod egyáltalán mi az a náci? 😀 Írd már le nekem kérlek, mitől hiszed te is náci pártnak a JOBBIK-ot! 😀 Egyébként fantasztikus értelmiség szinted lehet, hogy lenyomsz egy MAX 6%-os pártra voksot, abból marhára nem lesz kormányváltás de úgy látom ha nem mész el szavazni egy baloldali pártra akkor 4évig siránkozni fogsz. 😀 Bravó! 😀

  6. Tóth kati szerint:

    Kisbuzi szabót megszavazni a legnagyobb szégyen volt Csepelen.

  7. Gandalf szerint:

    Szerintem az náci, aki nem tiszteli a törvényt, hogy a szexuális irányultság szigorúan védett személyes adat! Szerintem az náci, aki mást lebuziz! Szerintem az náci, aki a tulajdonában lévő lapon tűri a buzizást!

  8. Nagyapó szerint:

    A Fidesz szerint az LMP teljes mellszélességgel támogatja a „Soros-tervet”, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője, Meszerics Tamás, eddig minden ahhoz kapcsolódó döntést támogatott Brüsszelben.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Nagyapó szerint:

    Összeborult az MSZP és a Jobbik: együtt tüntetett Volner és Gurmai!!
    Közös tüntetést tartott az MSZP és a Jobbik Nagykőrösön a nőgyógyászati szakrendelés és a terhesgondozás visszaállításáért. A rosszmájúak most nyilván azt mondják: nicsak, összenőtt, ami összetartozik. De ez nem igaz. Pár éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy az akkor még harcos radikális párt összeboruljon a kommunista utódpárttal. Változnak az idők: Gurmai Zita és Volner János szombaton már együtt tüntetett. A klasszikussal szólva: „This is the beginning of a beautiful friendship”.
    http://pestisracok.hu/osszeborult-az-mszp-es-jobbik-egyutt-tuntetett-volner-es-gurmai/

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Gandalf szerint:

    A Fidesz meg az MSZMP-ből és a KISZ-ből nőtt ki! Minden számottevő politikusa a rendszerváltás előtt vagy MSZMP-tag, vagy KISZ-titkár volt!

  11. […] nyújtott az elmúlt négy évben, de így sem nézheti jó szemmel, hogy a csepeli DK és az MSZP az elmúlt hetekben inkább a Jobbiknak kampányoltak – ami önmagában is elég extrém […]

  12. […] De az összefogósdi történet itt nem ér véget. A DK technikusi végzettségű elnöke az egyetemet végzett Szabó Szabolcsot is lenézi. Az elmúlt hónapokban ezért – több MSZP-s aktivistával egyetemben – inkább a Jobbiknak kampányolt. […]

Itt lehet hozzászólni !