Juhász Péter: nem lesz Együtt-MSZP megállapodás, ha Bangóné indul Csepelen

Magyar Idők, Csepel.info

szabó-szabolcs-juhász-péter

Együtt az MSZP ellen

Ha az MSZP nem hajlandó önmérsékletre, akkor ezt nem várhatja el senki mástól sem – jelentette ki Juhász Péter az Együtt elnöke az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Az 1%-os ellenzéki párt vezetője közölte, ha Bangóné nem lép vissza, akkor nem lesz MSZP-Együtt megállapodás, országos szinten sem.

A balliberális pártok és a csepeli Facebbok oldalak fórumain komoly vita alakult ki arról is, hogy ki az igazi csepeli. A mai napig Gyulán lakó Szabó Szabolcs vagy a 2014-ben még Püspökladányban induló Bangóné. Nyilvánvaló, hogy egyik sem, ha Szabót annyira nem érdekli választókörzete, hogy nem is hajlandó ideköltözni. Juhász Péter ennek dacára egyszer már fideszesnek nevezte a szocialistákat, sokan pedig hirtelen észrevették, hogy a csepeli MSZP-sek volt kommunisták vagy bűncselekmények miatt jogerősen is elítélt politikusok. A bűncselekmények és a kommunista múlt nyilván azonnal érdektelen tényezők lesznek lesz, ha a csepeli MSZP ismét beáll a gyulai Szabó mögé.

Juhász Péter mindenesetre közölte, hogy pártja lemond egy jobb jelölt javára az V. kerületben, viszont Csepelhez ragaszkodnak, hiszen itt komolyabb esélyeik vannak a győzelemre.

Az adás teljes tartalma IDE kattintva érhető el.

Forrás: Magyar Idők

A csepeli balliberális “cicaharc” újévi állomásai:

Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást

Bangónével zsarolják Szabó Szabolcsot

Juhász Péter is beszállt a hisztériarohamba

Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban

Döntöttek: Szabónak megint ki kell nyalnia Szenteczky fenekét

 

Itt lehet hozzászólni !