Csepel.info

Forrás: Budapest Riport, Ábel Attila

A “Munkásőr utcai” bunker nyomán több ismerősünket is megkérdeztük, hogyan, és miért találunk Csepelen, főként a CSM területén olyan sok kocka alakú betonépítményt. Az alábbi riport rövidített változata a csepeli bunkerek történetéről a Budapest Riportban jelent meg 2004-ben.

A közelmúltban több érdekes tudósítás jelent meg a Budapest – elsősorban a budai vár alatti és a metrókhoz kapcsolódó – óvóhely-rendszeréről, ezekből azonban rendre kimaradt Csepel említése. Pedig kerületünkben meghökkentően sok, kétszáznál is több légoltalmi objektum található. Ezekről kérdeztük Csizmadia Károlyt, „Csepel krónikását”, és Domonkos Csabát, a Polgári Védelem kerületi kirendeltségének vezetőjét.

A Csepel Művek egyik szimbóluma – alatta bunker

Tűzvész ellen tűzcsapó

A háború 1938-ban már a „levegőben lógott”, ezért az állami szervek megpróbáltak felkészülni a légoltalomra, felkészíteni a lakosságot a légitámadásokra – avat be a bunkerrendszer születésébe Karcsi bácsi. Visszagondolva erre az időszakra, sok olyan intézkedés is volt, amire utólag csak keserű mosollyal tudok gondolni. Kötelező volt például a padlásokon egy hordó vizet és egy rúdra erősített zsákszövetből álló „tűzcsapót” tartani. Ezek az ezerszám ledobott gyújtóbombák okozta tűz ellen teljesen használhatatlanok voltak.

Légós tűzoltó munka közben (festmény)

A Weiss Manfréd gyárban kezdetben TGS (törmelék, gáz és szilánk) óvóhelyeket jelöltek ki, amik lényegében a megerősített üzemi öltözők voltak. Azt mondták a régiek, hogy sokat köszönhettek a radiátorüzem Tüzes nevű főmérnökének, aki keményen kiállt egy erősebb, akár közvetlen bombatalálat kivédésére is alkalmas bunkerrendszer kiépítése mellett. Így készülhettek el azok a földfelszín alatti és feletti, különböző befogadóképességű, masszív vasbeton szerkezetek, melyek a gyár területén egyenletesen elosztva épültek, és a mellettük lévő gyáregységekről kapták kezdőbetűjüket (F – fémmű, H – hadianyag, V – vasszerkezet, C – csőgyár, M – motorkerékpár). Olyan vastag faluk volt, hogy a kor legerősebb bombáit is jó eséllyel kivédhették. Vannak olyan többszintes bunkerek, melyek akár 5000 embernek is oltalmat nyújthattak – állítja Karcsi bácsi.

1944. április 3. – ég a Szent László Kórház

 

Ezrek életét mentették meg

1944 márciusában kezdődtek az angolszász berepülések. Csepel és a főváros 1944. április 3-án szenvedte el az első súlyosabb légitámadást. A támadások délelőtt és délután, nap mint nap, szinte mindig ugyanabban az időszakban voltak, így az emberek élete is ehhez alkalmazkodott.

Bunkerbejárat

A csepeli lakosok eleinte a Szabadkikötő, később a gyár bunkereibe menekültek, a zsidó munkaszolgálatosoknak azonban csak a gyengébb védelmű TGS óvóhelyeket volt szabad használniuk. Ha bezárták a bunkerek nehéz vasajtóit, kézi szivattyúkkal frissítették a levegőt, ami idővel forróvá és fullasztóvá vált. A leheletből kicsapódott a nedvesség, víz csöpögött a plafonról, folyt végig patakokban a falakon. A férfiak a fojtó párás meleg miatt félmeztelen, a nők kombinéban ülve, később már egymástól elkülönített termekben várták a támadások végét. De aki elérte a légoltalmi helyet, az mind túlélte a támadásokat. – emlékszik vissza Karcsi bácsi.

Sok embert védett

Ma is a csepelieket szolgálják

Az óvóhelyek nemcsak a múltban, hanem ma is készek a csepeliek védelmére – tájékoztatta lapunkat Domonkos Csaba, a Polgári Védelmi Igazgatóság csepeli vezetője. Több mint kettőszáz ilyen, többségében a világháború idején épült légoltalmi hely van a kerületben, egy részük önkormányzati, más részük magántulajdonban. A magántulajdonban lévő, jelenleg különböző hasznosítás alatt álló óvóhelyekre is vonatkozik azonban a szabály, hogy szükség esetén 24 órán belül alkalmassá kell tenni őket a védelmi célokra. A légcserélő és szűrőberendezések egyes esetekben alkalmasak vegyi támadások kivédésére is. A jelenlegi politikai helyzet ugyan nem ad okot aggodalomra, de alapszintű védelemmel mindig rendelkezni kell. Ezért a meglévő óvóhelyeket – újakra nincs pénz – karban tartják, a felújítási munkákat folyamatosan el kell végeznie a tulajdonosoknak, kezelőknek – mondta el a Polgári Védelem kerületi kirendeltségének vezetője.

LÉGIVESZÉLY!!!

A II. Világháború bombázásainak legtöbbet szenvedett magyar városa Budapest volt, amely szinte minden támadási hullámba belekerült. Már az 1944. április 3-án végrehajtott első nagy angolszász bombázás 1073 halálos áldozatot követelt. A polgári lakosság veszteségeiről a KSH 1945. júniusi jelentése ad részletes tájékoztatót. E szerint a háborús cselekmények, a légitámadások és a földi harcok következtében 44 490-en vesztették életüket az országban.

A bombázások egyik „főszereplője” az amerikai CONSOLIDATED B–24 LIBERATOR távolsági és nehézbombázó repülőgép-típus volt. A kor legnagyobb számban előállított bombázója közel 635 000 tonna bombát dobott az európai, afrikai és csendes-óceáni hadszínterekre.

Műszaki adatok (B–24J):

hajtómű: 4 db 1200 LE Pratt & Whitney R-1830-65 Twin Wasp kétsoros csillagmotor
fesztávolság: 33,55 m
hossz: 21,16 m
magasság: 5,49 m
szerkezeti tömeg: 17 500 kg
felszállótömeg: 26 000 kg
személyzet: 12 fő
legnagyobb sebesség: 480 km/h (9150 m-en)
szolgálati magasság: 8550 km
hatótávolság: 3360 km
fegyverzet: 10 db 12,7 mm-es géppuska 2275 kg normál bombateher (rövid távú bevetésnél 5450 kg)

This entry was posted on 2007. október 9. kedd at 06:05 and is filed under Önkormányzat, Kultúra, Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.