Egyelőre nem bonthatják le a Csepel SC lámpaoszlopait!

Csepel.info

A sportolókat mélyen felháborította a pusztítás terve

A sportolókat mélyen felháborította a pusztítás terve

Egyelőre nem bonthatják le a Csepel SC lámpaoszlopait, ugyanis Németh Szilárd csepeli sporttanácsnok fellebbezést nyújtott be a bontási határozat ellen. Mint ismert, 2007 nyarán terjedt el a hír, hogy „le akarják nyúlni” a Csepel SC ingatlanvagyonát, és lakóparkot, bevásárlóközpontot akarnak építeni a sporttelep helyén.

Zárai László, a Csepel SC Alapítvány vezetője akkor hazugságnak nevezte és cáfolta a kiszivárgott terveket. Zárai – aki mellesleg tagja a repülőgép-forgalmat Csepel fölé terelő HongaroControl igazgatótanácsának is – akkor kijelentette: minden ilyen jellegű találgatás nevetséges, abszurd ötlet. Tóth Mihály csepeli polgármester Németh Szilárdot rémhírterjesztőnek és felkészületlennek nevezte, majd a következőket mondta: az alapítvány elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem épül lakópark a sporttelepen, ott mindig sportlétesítmény fog állni. Ez világos, egyértelmű beszéd és az önkormányzat nevében csak támogathatom, megerősíthetem.

Nem sokkal ezután azonban kiderült, hogy Zárai László a Csepel SC stadionjának lebontására készül, elsőként pedig a lámpaoszlopokat kívánják leszerelni és értékesíteni. A lámpaoszlopokat először életveszélyre hivatkozva akarták lebontani, de kiderült, hogy a bontási kérelemben feltüntetett szakértői vélemény külön felhívta a figyelmet, nincs szó életveszélyről. A csepeli sportbarátok tiltakozására a munkálatokat elhalasztották.

2008. január végén a csepeli önkormányzat gazdasági kabinetének ülésén derült ki, hogy Zárai László és Tóth Mihály félrevezették a csepeli közvéleményt. A kabinet ülésén olyan hasznosítási tervet mutattak be a Csepel SC ingatlanvagyonáról, mely szerint a sporttevékenység mindössze a jelenlegi terület egyharmadán maradna meg, az ingatlanvagyon többi részén a pedig lakóparkot, bevásárlóközpontot, „felnőtt kaladparkot” vagy más üzleti tevékenységet kívánnak folytatni. Az ingatlanbiznisz egyik szószólója Podolák György parlamenti politikus volt, aki akkor kijelentette, hogy az SC-nek nincs pénze a világítótestek felújítására (ez gyakorlatilag csak egy újrafestést jelentene). Ezt hamarosan cáfolta a kiszivárgott hír, hogy a Csepel SC kétmilliárd forintot vett fel a terület „fejlesztésére”.

Zárai László alapítványi elnök szerint ez a fejlesztési hitel egy, az FTC-mintájára történő sportfejlesztést takar, többek között egy új uszoda építésére kerülne felhasználásra. A konkrét terveket azonban még most is eltitkolják, és egy, a kerület civil szervezeteivel folytatott megbeszélésen ki is derült: valójában a sporttelep kétharmad részének bontását tervezik. A sokat hangoztatott FTC-mintával – ahol újjáépítik a stadiont – az is szöges ellentétben áll, hogy a tervek szerint a csepeli stadiont is a földdel teszik egyenlővé. Ennek első lépése lesz a világítótestek bontása, amelyet – egyelőre – megakadályozott a csepeli sporttanácsnok.

Csepel.info

Fellebbezés letöltése

Előzmények:

Igaz volt a kétharmad (február 25.)

Zárai: a Fradi mintáját követnék Csepelen is (fenruár 19.)

Megmentik a Csepel SC-t? – Helyi népszavazást kezdeményezett a Fidesz (február 18.)

Újabb fejlemény: hamarosan lebontják a Csepel SC világítóoszlopait (február 15.)

Vérlázító mutyi Csepelen: pláza lesz a patinás sportpályából? (Február 15.)

Ezzel sem büszkélkedtek: jelzálogjog és vételi jog bejegyzés került a Csepel SC sporttelepére (február 14.)

Eltűnhet a lassan százéves csepeli sportélet (2008. február 12.)

Botrány: aljas játékba kezdtek a Csepel SC privatizátorai (2008. február 7.)

Titokban tartják a csepeli MSZP „őszödi beszédét” (2008. február 5.)

Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa (2008. február 1.)

Még korábban:

Kilátástalanná vált a csepeli sport jövője? (2007. szeptember 16.)

A Csepeli Munkáspárt sajtóközleménye (2007. szeptember 18.)

A Munkáspárt csepeli elnökének felszólalása a KT-ülésen (2007. szeptember 28.)

Elbontják a stadion lámpáit? (2007. október 10.)

Futballmeccs gyertyafényben – a vég kezdete Csepelen? (2007. október 17.)

A lámpákért égtek a gyertyák – szó sincs életveszélyről! (2007. október 19.)

Ötödjére is nem a Csepel SC-re (2007. október 24.)

Jönnek, mennek, méricskélnek (2007. november 27.)

Csepel SC: Zárai és Zanati enyhén szólva nem mondtak igazat (2007. december 5.)

14 hozzászólás “Egyelőre nem bonthatják le a Csepel SC lámpaoszlopait!” bejegyzésre

  1. Csepeli Galvániszap szerint:

    Összefogás nélkül nem lehet majd megmenteni…

  2. jani szerint:

    Hát akkor fogjunk össze !! Olvasgatva az írásokat máshol is , vagyunk egy páran !!

  3. Kovács Ernő szerint:

    Köszönjük Szilárd, és jó bálozást este!

  4. miska72 szerint:

    CIVILSZERVEZET! Ez a titok nyitja! Ha érdekel segítséget nyújtok. Csak így leht nyomást gyakorolni rájuk.

  5. miska72 szerint:

    Hajrá CSEPEL! Ébredj Csepel! Vesztes leszel!

  6. DFK szerint:

    Ne hagyjuk elülni a botrányt, mert abban a pillanatban bontani fognak a szocik.

  7. galvaniszap szerint:

    … a Szilárd fellebbezése csak időnyerésre volt jó, nem biztos hogy az építéshatósági eljárásban megkapja az ügyféli jogkört, akkor pedig nincs fellebbezési joga. miska 72-nek igaza van, civilszervezet a megoldás, mégpedig olyan amelyiknek van országos vagy a XXI. kerületre szóló működési engedélye, és be van jegyezve, és a sport területén jegyezték be. Nekik csípőből van ügyféli jogkörük és fellebbezési joguk.

    Ha ilyen nincs, lehet felvásárolni a síálarcokat…

  8. Csepeli Galvániszap szerint:

    Szia Ernő,

    jó lett volna egy-két sört együtt meginni és beszélgetni, de majd legközelebb 😉

  9. leslie szerint:

    Két éve valaki iciri- piciri kiigazításról szólt a Munkásotthonban.
    Tudjuk, mi lett belőle.Ma az SC-vel kapcsolatban csepeli helytartói vizionálnak.Konkrét tervekről, garanciákról szó sincs.Olyasmihez hasonlítják a helyi elképzeléseket, ami még nem is létezik. Nesze semmi, fogd meg jól-helyi módra.

  10. miska72 szerint:

    Tiszelt Galvániszap

    Civilszervezeti tag vagyok, ha érdekel segitek a szrvezet megalakításában. Nem kell sí álarc! Jogi uton kell elintézni a dolgokat.

  11. galvaniszap szerint:

    Tisztelt miska72!

    Kérlek az e-mail címemre írj privátban!
    Ott megbeszélhetjük!

    Köszi.

  12. jani szerint:

    Valahol már irtam sport témával kapcsolatban, hogy civilszervezetet kellene alakítani Csepeliek Csepel Sporjáért, vagy más névvel. Ha eljut a megvalósítás közelébe, az ügy tegyétek közzé!!!

  13. miska72 szerint:

    Tisztelt galvániszap!

    Az e-mail címed nem tudom, honnan tudom megszerezni. De ha komolyan gondolod, akkor találkozzunk. Beszéljünk meg egy időpontot, hol és mikor?

  14. […] Egyelőre nem bonthatják le a Csepel SC lámpaoszlopait! (február 29.) […]

Itt lehet hozzászólni !