Ismét takarították a civilek a Kis-Duna partját

 

Csepel.info

A két héttel ezelőtti, fagyos széllel kísért Duna pati takarítóakciót megismételve vonultak ki ismét a civilek szombaton reggel a partra önkéntes takarítómunkára. Még az időjárás is velünk volt, csak miután a strand kerítése mellett végig, illetve a kisöbölnél újra sikerült elvégeznünk a munkával , akkor kezdett fújni a szél. A CSEVAK KFT -nek is köszönjük, hogy 2 embere eljött és a nem megfelelő eszköz ellenére is segíteni próbált munkánkban. Sajnos ők kénytelenek voltak elnapolni a munkát, a megfelelő eszköz, (tárcsás kasza) rendelkezésre bocsátásáig. Várjuk Őket ismét – értesítette a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület a Csepel.info-t. A civilek ezzel az akciósorozattal azt kívánják megmutatni, hogy a Duna part a a csepelieké, és nem engedik sem eladni, sem pedig tönkre tenni.

 

Egy hozzászólás “Ismét takarították a civilek a Kis-Duna partját” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Minden gratulációm a CIVILEKÉ. Köszönet nekik!
    Azonban ebből nem következik az, hogy egész Csepelt a civilek tegyék rendbe a Csevak helyett!
    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !