Csepel.hu
Három motoros hajóval indulunk útnak a Dél-pesti Vízi Polgárőr Egyesület kikötőjéből a Kis-Dunán, hogy az önkormányzat elöljárói közös bejárást tartsanak a Dunán és a Szigetcsúcs elhagyatott vidékén.
Az egyik hajóban Borbély Lénárd polgármester, Busa Gabriella közbiztonságért felelős alpolgármester, Nagy Vilmos állatvédelmi tanácsnok, Suller Henrietta, a szociális bizottság elnöke és Tóth Sándor, a körzet önkormányzati képviselője utazott. A hajók lassú tempóban haladtak felfelé, a Francia-öböl irányába, miközben a folyóról jól szemügyre vehető volt a csepeli partszakasz.
Tiszta, élhető környezet
Lévai Hangyássy László (becenevén Hangya), a vízi polgárőrök vezetője a kettes hajóban rádión keresztül dirigálta az irányt a többieknek, de ha közelebb értek egymáshoz, elég volt átkiabálnia a társaknak. Ott vannak a Csepeli Városrendészeti Igazgatóság, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a kerületi rendőrkapitányság, a Csepel Horgász Egyesület, az Agenor Civil Állatvédő Egyesület vezetői és képviselői.
„Fontos számunkra, hogy a természetes vízpartjaink szépségét megőrizzük, és minden csepeli biztonságban, rendezett környezetben élvezhesse a Kis-Dunát. Célunk egy tisztább, élhetőbb és természetközelibb Csepel megteremtése. Heti kétszeri járőrözéseink során rendszeresen felhívjuk a figyelmet azokra a környékekre, amelyeket ellep a szemét” – magyarázza Hangya, hogy miért alakították meg az egyesületüket egy évvel ezelőtt, s hogy tagjaik önkéntesen, szabadidejükben végzik a járőrözést.
Hajózás a part mentén
Amint elérjük a Francia-öböl bejáratát, Hangya erős hangon szólt a rádióba: „Vízmélység?” „1,3 méter” – hangzott a válasz. „Az öbölben helyenként alig fél méter a mélység, annyira eliszaposodott a folyó, ezért kell odafigyelni a fenékmélységre. A mi hajónkon nincs mélységmérő, de azon van, amin a polgármester utazik.”
A part mentén hajóztunk, mikor üzenet érkezik rádión, hogy merre láthatók a városrendészet mezőőrei. A fás, bokros részeken csoportokban tűnnek fel mindkét parton. Egy drón emelkedik a magasba, hogy fentről is jó kép készüljön a bejárásról. Pecásokat most alig láttunk, állítólag megneszelték, hogy egy nagy csapat tart ellenőrzést a Dunán. Itt-ott illegálisan épített kalyibák állnak, hajléktalanok lakják, de emberek sehol. Az önkormányzat vezetőit szállító hajó közelebb húz a parthoz, hogy jobban szemügyre vegye a vidéket, aztán rövid szemlélődés után elhagyja az öblöt. Felhajóztunk egészen a Kvassay-zsilipig.
„A Kis-Duna átlagos mélysége két és fél méter, de délebbre, Dunaharaszti és Ráckeve térségében ennek a háromszorosa is lehet. A tizennégy éven alatti gyerekek csak mentőmellényben és edző kíséretével evezhetnek a folyón. Megesett, hogy valaki beborult a vízbe, és a mi polgárőreink mentették ki. Úszni, fürödni egyáltalán nem szabad a folyóban. A hajókra tizenöt kilométer óránkénti sebességkorlátozás érvényes, de a kerület déli végétől, a Nádfedeles csárdától az öt kilométeres haladás a megengedett, mert a vidék természetvédelmi terület” ‒ meséli Lévai Hangyássy László.
Viskók a parton
Visszatérünk a kikötőbe, ahonnan átautózunk a Francia-öböl keleti bejáratáig. Rövid eligazítás, hogy mindenki nézzen az orra elé: a hely, ahová gyalog tartunk, nem nyújt szép látványt. Először egy fából, limlomokból összetákolt házhoz érünk, ahol egy idős és egy középkorú férfi lakik. Rövid szóváltás arról, ki hogyan él, dolgoznak-e, és ellátják-e a velük lévő kutyákat. Egy másik eldugott helyen több hasonló kunyhó sorakozik egymás mellett, ahol több család is lakik. Két asszony ingerülten teszi szóvá, hogy cudar dolog így élni, de maguk sem tudják, hogyan lehetne másképpen. Az önkormányzat, a rendőrség, a városrendészek tudnak róluk, időközönként felkeresik őket.
Cs. A.
