Hungarikum Fesztivál Csepelen

Csepel.hu

Csepelen hosszú évek óta hagyomány, hogy szeptember közepén megrendezik a Hungarikum Fesztivált. A rendezvény színes színpadi műsorokon, népi mesterségeken, hagyományőrző játékokon keresztül igyekszik bemutatni a magyar kultúra gazdag tárházát.

Bár a borongós, esős idő nem kedvezett a szabadtéri programnak, ennek ellenére a Csepeli Napközis Tábor hamar megtelt élettel.

Színpadi programok, bemutatók

Változatos színpadi programok szórakoztatták egész nap a közönséget. Bábelőadás, népdal és néptánc produkciók, magyar kutyafajták bemutatója várta a látogatókat. Csórics Balázs színművész Lélek-ének című előadásában, versek, prózák, dalok hangzottak el. Majd népszerű operett slágerek csendültek fel. Az idei fesztiválon a Csepeli Hímző Kör és a Tardi Hagyományőrzők munkái mellett a mohácsi busójárás tradícióiba is betekintést nyerhettek az érdeklődők, de a gyerekek kipróbálhatták a kovácsmesterséget és az agyagozást is. A Cipész vándorkiállítás a fesztivál egyik újdonság volt. Az egész napos családi rendezvényen volt lovaglás, állatsimogató és díszgalambbemutató is. A legkisebbek kézműves-foglalkozásokon vehettek részt és népi játszótér is várta a gyerekeket. A Bajvívó Magyarok Hagyományőrző és Sport Egyesület bemutatója is sokak érdeklődését felkeltette.

Különleges alkotás

A hungarikum kiállításon a Nemzeti Színház nagyszínpadára készült különleges függöny egy-egy darabja is látható volt. A függönyt Kustán Melinda textiltervező iparművész 2019-ben álmodta meg. A 167 négyzetméteres alkotás az életfát ábrázolja, melyen 64 magyar tájegység hímzési motívumai láthatók. A függönyt a Kárpát-medence különböző pontjain élő és tevékenykedő hímzőasszonyok készítették, minden öltésébe beleszőve a sorsukat, életüket. Az alkotást a Nemzeti Összetartozás Napján mutatták be a nagy közönség előtt.

A rendezvényen busók, sétáló zenészek és a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjai is gondoskodtak a jó hangulatról. A hungarikum kvíz kitöltésével pedig bármely korosztály próbára tehette tudását.

Legszebb konyhakert

Kora délután átadták a legszebb konyhakert díját, a nyerteseknek Borbély Lénárd polgármester gratulált. „Normál kert” kategóriában első helyezett lett: Gusztos Aranka. Zártkert kategóriában, Oláh István és felesége, mini kategóriában pedig Schön Vilmosné végzett az első helyen.

Bográcstusa

A főzőverseny tagadhatatlanul a Hungarikum Fesztivál fénypontja. A Bográcstusán tizenkilenc csapat mérhette össze tudását. Valamennyien magyaros ételeket készítettek, melyet háromtagú zsűri értékelt: Morovikné Fülöp Csilla iskolaigazgató, Sas Sándor paralimpikon, Csepel díszpolgára és Csordás László, a Karcagi Birkacsárda Hagyományőrző Egyesület elnöke.

„Az értékelésnél mindenki saját szubjektív ízlése alapján pontozott, de az első helyezett csapatot illetően nem volt vita. A döntés azonban nehéz volt, mert tizenkilenc különböző ételt kellett összehasonlítani. A vörösboros, gombás őzragu azért érdemelte ki az első helyet, mert a vadételeknél nincs kialakult sztenderd, mindenki szabadjára engedni a fantáziáját. A kissé csípős, gombás vadas ragu mellett jól harmonizált az áfonyalekvár. Minden étel jól sikerült, a főzés ezúttal is valódi közösségi élmény volt, minden csapat szívvel-lélekkel főzött” – mondták a zsűri tagjai.

Első helyezettek a Bogrács Betyárok lettek, másodikak a Kapuzárási Pónik és a Kancellária, harmadik helyen pedig a Csepeliek a Csepeliekért csapata végzett. A versenyen valamennyi induló nyert, hisz mindenki különdíjat kapott.

Az egész napos családi rendezvényt a Holdeső zenekar koncertje zárta.

Potondi Eszter

 

Csepel.hu

 

 

 

 

Itt lehet hozzászólni !