Lakossági fórum

Csepel.hu

Lakossági fórumot tartottak a Kossuth Lajos utca tervezett felújításáról szeptember 3-án, a Polgármesteri Hivatalban. A csepeli önkormányzat évekkel ezelőtt határozta el, hogy közösségi tervezéssel, az itt élők bevonásával fejleszti a kerületet.

Ily módon épült meg korábban a Rákóczi Kert – Családok Parkja, a Napközis Tábor és a Kolonics György Szabadidőközpont is.

A közösségi tervezés most egy újabb állomásához ért, a Kossuth Lajos utca újjáépítéséhez. A beruházással kapcsolatos lakossági fórumon a felújítás terveit ismertették, majd a környéken élők mondhatták el véleményüket a projektről. Borbély Lénárd polgármester hangsúlyozta, szeretné, ha a kerület minél inkább fejlődne, épülne, szépülne, élhetőbb lenne. Ez nem csak a közterületek állapotára vonatkozik, hanem a közbiztonságra is. A Kossuth Lajos utca felújítása egy Európai Uniós pályázat az Egészséges Utcák Program keretében valósulhatna meg. Amennyiben sikerül elnyerni a támogatást, EU-s forrásból szépülhet, újulhat meg a Károli Gáspár utca és Görgey Artúr tér közötti szakasz.

Borbély Lénárd ugyanakkor kiemelte, az árkádos üzletsorok és a szolgáltatóközpont rendbetételét az önkormányzat hamarosan saját költségvetésből kezdi el. A Kossuth Lajos utcai (Ü1-es, Ü2-es) üzletsornak komoly szerkezeti problémái vannak, a tető rendszeresen beázik. Ezt két ütemben, de teljes egészében szeretnék felújítani, a tető szigetélését korszerűsíteni. A képviselőtestület döntése alapján erre külön fedezet áll rendelkezésre. Egyúttal hangsúlyozta, az önkormányzat mindent megtesz, hogy az uniós pályázat sikeres legyen, a forrásokat elnyerjék, Csepel belvárosa tovább tudjon szépülni.

Kálcsics Ferenc, a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. vezetője hangsúlyozta, az EU-s projekt valóban egy kivételes lehetőség, egy olyan infrastrukturális fejlesztést is támogató pályázat, amivel Csepel önkormányzatának érdemes élnie. Ennek érdekében ez év januárjától egy szakmai anyagot készítettek elő, a pályázati felhívásban meghatározott konkrét feltételek, módszertani útmutató, alapján dolgoztak.

Dobrocsi Tamás és Pusztai Ádám a pályázat műszaki dokumentációját előkészítő cég, a Create Value Kft. munkatársai röviden ismertették a felújítás fontosabb lépéseit, így a közlekedés koncepciója mellett a zöldfelület rendezését és a csapadékvíz hasznosítását, elvezetését is.

Pusztai Ádám elmondta, a legfőbb cél, hogy a megújult útszakasz mindenki számára biztonságosabb közlekedést tegyen lehetővé, ezért az útpályát felújítják. A gyalogátkelőhelyeket az útpályából kiemelik, hatékonyan csökkentve ezzel a közlekedésbiztonsági kockázatokat. A kerékpárút komolyabb elválasztást kap. Ahol ez lehetséges a járdákat kiszélesítik. A jelenlegi parkolási rend is felülvizsgálatra szorul, hisz az nem optimális, kényelmes párhuzamos parkolóhelyek létesülnek, bár továbbra is elérhetőek lesznek a nagyméretű parkolók. A zöldterületeket revitalizálják, élettel töltik meg. A meglévő faállományt megtartják, de ezek kiegészülnek új zöld felületekkel. A lezúduló csapadékot helyben fogják hasznosítani, szikkasztani.

A közterületekhez kapcsolódó közösségi területek megújítása, a parkolás, a zöldfelületek közötti egyensúly megtalálása is cél, hogy sokszínűbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítsanak az itt élők számára.

Kérdőív, kérdések

A lakossági fórumon számos hasznos javaslat, ötlet hangzott el, amelyeket igyekeznek figyelembe venni a tervezés véglegesítése során. Sokakat érdekelt a forgalomcsillapítás, a parkolás, a csapadék elvezetés kérdése, de szóba került a hajléktalanok problémája és az üzletsor korszerűsítése is.

A Csepeli Hírmondó augusztusi számában megjelent lakossági kérdőívet szeptember 3-áig lehetett kitölteni. Az eddig összesített válaszok alapján jól körvonalazódott, hogy sokan szeretnék, ha az útszakasz megújulna, zöldebbé, biztonságosabbá, rendezettebbé válna.

Csepel.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt lehet hozzászólni !