Új félcső a daru-dombi skateparkban

Csepel.hu

Új pályaelemmel bővült a daru-dombi skatepark, ahol a 2018-ban létesült gördeszka- és skatepálya, valamint a tavaly megépült pumpapálya után most egy vasbeton sávalapú félcsövet adtak át.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere az ünnepélyes átadón felidézte, a csepeli skatepark megépítésének ötlete először Kispál György atya fejében fogant meg, aki tíz évvel ezelőtt azzal kereste meg a polgármestert, hogy szükség lenne az extrém sportokat kedvelő fiatalok számára egy sportpályát létesíteni. A polgármester hozzátette, a daru-dombi skatepark jól példázza az önkormányzat azon törekvését, hogy a Kis-Duna partot csak természetes környezetében, sport- és rekreációs céllal szabad fejleszteni, majd köszönetet mondott a környék önkormányzati képviselőjének, Szuhay Erikának, aki mindig szívén viselte a skatepark sorsát.
Az új sportpálya-elemet Kispál György atya áldotta meg, aki hangsúlyozta a szép számmal jelen lévő fiataloknak, hogy az áldás nem véd meg a balesetektől, ezért használata közben vigyázni kell egymásra. Az áldás után Borbély Lénárd, Szuhay Erika, Majtán Olga, a környék megválasztott képviselője és Bartók Zsombor, a Zimányi Gergely Street Life BMX Sportegyesület vezetője közösen vágták át a trikolór szalagot, hogy a csepeli BMX-esek rögtön birtokba is vegyék.
Az acél tartószerkezetű, hatvan négyzetméteres új pályaelem az elhasználódott és évekkel ezelőtt elbontott faszerkezetű félcső helyére került. A két méter magas, öt méter széles pályaelem vasbeton sávalappal és acél tartószerkezettel rendelkezik, a borításhoz használt anyag UV- és vízálló. A görkorcsolyával, gördeszkával, rollerrel és BMX kerékpárral is használható beruházás értéke 17 millió forint, amelyet az önkormányzat saját forrásból teremtett elő. Bartók Zsombor az új pályaelemmel kapcsolatban elmondta, a kivitelezés előtt az önkormányzat kikérte a véleményét, és pontosan olyan szerkezetű pályaelem épült meg, amilyet a kérésben megfogalmazott
– A BMX-esek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy kérnek valamit, és az meg is valósul. Gyermekkorom óta vágyom arra, hogy ilyen pálya legyen Csepelen – mondta Bartók Zsombor, majd hozzátette, az országban Csepelen kívül csak Debrecenben van hasonló minőségű skatepark.
A daru-dombi skateparkban 2018 óta minden nyáron megrendezik a Zimányi Gergely Emlékversenyt, amellyel az autóbalesetben elhunyt csepeli BMX-esre, Zimányi Gergelyre emlékeznek. A verseny évek óta egyre több amatőr és profi sportolót vonz, valamint nézők is mindig szép számmal látogatnak ki a Daru-dombra, megcsodálni a levegő akrobatáit, ellesni tőlük egy-két trükköt. A múlt szombaton rendezett versenyre 43 nevezés érkezett, közel másfélszer több, mint tavaly. A versenyzők többsége csepeli vagy környékbeli bringás volt, de érkeztek Debrecenből, Miskolcról, Kecskemétről, a Balaton környékéről, sőt még Angliából is. Bartók Zsombor kérdésünkre elmondta, idén változott a verseny lebonyolítása.
– Már nem az olimpiai kvalifikációs versenyek menetrendjét követtük, azaz az amatőr és profi kategóriában indult versenyzők nem egyperces futamokkal mutatták be tudásukat, hanem több különszámban, mint például a legjobb trükk vagy a távolugrás.
A győztesek és dobogósok a szponzorok által felajánlott értékes ajándékcsomagokat (ruha, alkatrész, vásárlási utalványok) vehettek át. A versenyt minden évben az önkormányzat is támogatja.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !