Molnár Réka karatéka ismét magyar bajnok

Csepel.hu

Tizenegyedik alkalommal lett magyar karate bajnok az ötvenkilósok között a családjával Csepelen élő Molnár Réka. Lapunknak elmondta, hogy noha esélyesként indult a versenyen, nem vette félvállról a bajnokságot.

Tervei szerint ősszel még részt vesz a csapat világbajnokságon, de egyéni számban már nem áll rajthoz. Ez volt tehát az utolsó bajnoki címe, amivel befejezi húszéves sportolói pályafutását. A nemzetközi mezőnyben a legjobb eredményét 2012-ben érte el, amikor bronzérmes lett az egyetemi világjátékokon. A versenyszerű sport mellett edzőként és a közigazgatásban szakértőként dolgozik.

Férje, Tadissi Yves Martial két héttel ezelőtt lett karate Európa-bajnok a 67 kilogrammosok között, amivel élete első aranyérmét szerezte meg nemzetközi viadalokon. A házaspár a Csepel Karate Sportegyesület edzőtermében tréningezik heti rendszerességgel. Kislányuk nyáron lesz kétéves. A két nagyszerű karatéka a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet végezte el közigazgatási szakértőként.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !