Négy arany a Baracsi emlékversenyen

Csepel.hu

Április utolsó hétvégéjén rendezték meg a nemzetközi Baracsi Imre Emlékversenyt, ahol az ikonikus csepeli birkózó és mesteredző emléke előtt tisztelgett a megjelent közel 300 utánpótláskorú birkózó. A rendezvénynek – Csepel önkormányzata jóvoltából – a Nagy Imre ÁMK tornacsarnoka adott otthont, melyet a Csepeli Birkózó Club (CSBC) versenyzői, edzői és szülői csapata olyan ideális versenyhelyszínné épített, mely méltó volt az egykori mester nevéhez.

Szombaton, április 29-én az U15-ös és az U20-as korosztály kötöttfogású birkózói küzdöttek az érmekért és a válogatottságért, míg vasárnap az U15-ös korosztály szabadfogású fiúi és lányai versengtek a szép tiszteletdíjakért. Ha nem lett volna elég nagy kihívás a hazai élmezőnnyel megküzdeni, a verseny színvonalát ukrán, román és szlovák sportolók is emelték. A Magyar Birkózók Szövetsége részéről Bácsi Péter szakmai igazgató és Ancsin László főtitkár vett részt a megnyitón, ahol Borbély Lénárd polgármester és Märtz József, a CSBC elnöke köszöntötte a résztvevőket.

A Csepeli Birkózó Club fiataljai kiválóan teljesítettek, hiszen az összes résztvevő csapat közül a legtöbb, összesen négy aranyérmet szereztek a két nap során. Külön öröm, hogy ketten, Kerepesi Ákos és Váradi László nagy lépést tettek a válogatottság felé: júliusban Kaposvár rendezi a Serdülő Európa Bajnokságot. A legeredményesebb hazai versenyző díját az U15-ös korosztályban vitézkedő Juhász György kapta, aki mindkét fogásnemben első helyen végzett.

Eredmények: Kötöttfogás: 44 kg – Fekete Milán 5. hely; 52 kg – Váradi László 1. hely; 85 kg – Kerepesi Ákos 1. hely; +85 kg – Juhász György 1. hely; 72 kg – Arató Ármin 3. hely; 77 kg – Märtz Norbert 3. hely. Szabadfogás: 44 kg – Fekete Milán 5. hely; 62 kg – Laczka Boglárka 3. hely; 68 kg – Pósa Patrik 2. hely; 68 kg – Laza Máté 5. hely; +85 kg – Juhász György 1. hely; +85 kg – Kerepesi Ákos 3. hely

Az eseményről készült rengeteg fotó itt.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !