Papp Margit ötpróbázó 75 éves

Csepel.hu

Április 30-án töltötte be 75. évét Papp Margit, a Csepel SC legendás atlétája. Három olimpián vett részt, 1980-ban, a moszkvai olimpián ötödik lett. Legjobb eredményét azonban 1978-ban érte el, amikor Prágában megnyerte az Európa-bajnokságot ötpróbában. A sokszoros magyar bajnok és válogatott atléta végig a Csepel SC színeiben versenyzett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ormosbányáról került Csepelre 1966 őszén, amikor további fejlődése szempontjából a Csepel SC kínálta a legjobb ajánlatot. Abban az esztendőben az ifjúsági Európa-bajnokságon harmadik helyen végzett.

Úgy volt, hogy részt vesz a mexikói olimpián 1968-ban, de előtte megsérült. Münchenben, 1972-ben már rajthoz állt az olimpián, de nem ért el számottevő eredményt. Négy évvel később Montreálban nyolcadik lett, 1980-ban Moszkvában pedig ötödik. Ezt követően levezetésként még sportolt néhány évig, majd felhagyott a versenyzéssel. Testnevelői szakképesítést szerzett, és a Nagy Imre ÁMK iskolájának testnevelő tanáraként dolgozott nyugdíjazásáig, 2005-ig.

Lapunk telefonon köszöntötte fel a Csepelen élő legendát, aki elmondta, hogy az egészsége tűrhető; naponta sétál vagy kerékpározik a Kis-Duna partján. „Sokat olvasok, főleg tudományos jellegű könyveket. Szeretek elvont dolgokról gondolkodni, arról, hogy mi a feladatom a földön. Amikor abbahagytam a versenyzést, elegem lett belőle, mert a verseny mindig harc, háború. Felteszem a kérdést, hogy ez miért jó? Az atlétikai világbajnokságot persze megnézem. Tervezem, hogy keresztlányommal, testvéreim gyerekeivel elmegyünk az új stadionba. Ezek a gyerekek jönnek hozzám felköszönteni a születésnapomon.”

Cs. A.

Csepel.hu

 

Egy hozzászólás “Papp Margit ötpróbázó 75 éves” bejegyzésre

  1. Előd Erika szerint:

    Kedves Papp Margit, mint egykori csepeli lakos, hadd köszöntsem én is a születésnapja alkalmából, Isten áldását kívánva életére:
    “Mert úgy szerettei Isten a világot, hogy egyszülött Fiát a
    dta, hoigy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János evangéliuma 3,16

    E. Erika

Itt lehet hozzászólni !