Wass Albertre emlékeztek születésének évfordulóján

Csepel.hu

Wass Albert születésének 115. évfordulója alkalmából mécseseket és virágokat helyeztek el az író szobránál a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtt, majd emlékestet rendeztek a Szabó Magda Közösségi Tér színháztermében január 8-án. A megemlékezésen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Pákozdi József alpolgármesterek.

A csepeli önkormányzat 2010 óta minden évben emlékműsort szervez az író munkásságának bemutatására. Ezúttal Benkó Péter kétszeres Jászai Mari-díjas színművész és Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze idézte fel Wass Albert életét és munkásságát. Az irodalmi estet a Bánffy György Kulturális Szalon keretében Molnár Adrienn rendezte.

Wass Albert korábbi csepeli mellszobrát eredetileg közadakozásból készítették, és 2008-ban adták át a királyerdei Szeplőtelen Szív katolikus templom kertjében. A fából készült alkotást fel kellett újítani. Három évvel ezelőtt Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere adta át a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti kő és bronz szobrot, amely a fából készült alkotás eredeti mása, s azóta hagyományosan itt helyezik el az emlékezés virágait és mécseseit.

Az irodalmi emlékesten szóba került Wass Albert családi nevének eredete. Az őseit még Vasnak hívták, amelyet később Vassra változtattak, de német nyelvterületen ennek kiejtéséből zavarba ejtően trágár magyar szó hallatszik. A szó elején található „v” hangot ugyanis „f-nek” kell mondani németül, ezért született meg a „w”, s lett így Wass az ősök vezetékneve.

Wass Albert számtalan regényt, verset írt, amelyek többnyire a rendszerváltás után váltak ismertté Magyarországon. Első verseskötetét 1927-ben adták ki.

A Farkasverem című regényét Baumgartner-díjjal jutalmazták. Egyetlen drámát alkotott, amelyet 1944-ben mutattak volna be a Nemzeti Színházban, de a bemutató az ostrom miatt elmaradt. Az író végigharcolta a II. világháborút, majd a szovjet csapatok közeledtével elhagyta szülőhelyét. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, hanem 1945 húsvétján Németországba távozott. Egészen 1955-ig élt ott, majd az Egyesült Államokba költözött. Floridában halt meg 90 éves korában. Az emlékest végén Benkő Péter tolmácsolásában elhangzott Wass Albert talán legismertebb verse, az Üzenet haza című költemény.

Cs. A.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !