Folyamatosak a rongálások a Tejút parkban

Csepel.hu

Több mint két éve adták át a Tejút parkot a kerületben, amelynek első hónapjai nem indultak túl jól. Sokáig az itt működő játszótér és sportpálya körül még a világítást sem sikerült felkapcsolni. Kevés a karbantartás és gondot okoz a terület körbekerítésének hiánya is, ami a rongálási céllal érkezőknek gyakorlatilag felhívás a keringőre. A csepeli önkormányzathoz érkező panaszokat a hivatal csak továbbítani tudja a fenntartó Főváros felé.

Hosszú ideje igény volt a lakosság részéről Csillagtelepen, hogy egy korszerű fitneszpark és egy minden igényt kielégítő kültéri játszótér is épüljön a kerület ezen részén. A kérések meghallgatásra találtak, és még Tarlós István főpolgármestersége alatt, el is indult a beruházás. A kivitelező a FŐKERT volt, és nagyjából sikerült is időre befejezni a projektet. A mostani fővárosi vezetésnek egy árva fillérébe sem került megépíteni a parkot, de fenntartását már nekik kellene (kellett volna) megoldaniuk.

De nézzük, mik voltak a gondok! Először az automata öntözőberendezés hibái és a szemétszállítás okoztak áthidalhatatlan problémát a fővárosnak, a világítás felkapcsolásához pedig hét hónapot kellett várni. Utána viszont újra elment a villany, és a szemétszállítás kérdése sem oldódott meg: azt a főváros helyett továbbra is a csepeli önkormányzat végzi. Mindennapos gond volt a fűnyírással, gyomlálással is. A park világítását végül több mint egy éves huzavona, a csepeli önkormányzat sokszori kérése és Borbély Lénárd polgármester közgyűlési felszólalása után, 2021. október 4-én kapcsolták fel. Akkor ígéretet tettek az addigra erősen megrongált utcabútorok rendbetételére is.

Csakhogy a helyzet azóta sem jobb. Villany ugyan van, karbantartások, javítások is voltak a parkban, de a csepeli önkormányzat továbbra is napi szinten kapja a bejelentéseket szétvert padokról, összefirkált játékokról. Noha a helyi közterület-felügyelet gyakran ellenőriz a környéken, a fenntartás azonban a Főváros dolga és az önkormányzat nem tud mást tenni, mint továbbítja a panaszokat. Sokan hiányolják azt is, hogy a park nincs körbekerítve, teret engedve ezzel a rongálásnak. Pedig a legtöbben abban bíztak, hogy a világítás felkapcsolásával ez legalább megoldódik.

Hogy miért hanyagolja el ennyire a Főváros a csepeliek közkedvelt közösségi terét, nem tudni. Vannak, akik szerint a főváros vezetése mintha szándékosan hagyná a parkot tönkremenni. Pedig a karbantartási feladatokat mégis csak a fővárosnak kell elvégeznie, hiszen erre kapják a csepeliek adóforintjait.

Csepel.hu

 

4 hozzászólás “Folyamatosak a rongálások a Tejút parkban” bejegyzésre

  1. Mónika L. szerint:

    Nem kellett volna a csillagtelepre telepíteni azt a rengeteg cigány családot akkor nem lenne rongálás a parkban

  2. Gyula ↸⨌ szerint:

    Kényszermunka?

  3. László szerint:

    Kerületi Városgazda hajrá…

  4. Zsivány szerint:

    Rendőrségen kellene feljelentést tenni köztulajdon elleni szabálysértés miatt. Amíg nincs következmény, nem szűnik meg a vandalizmus.

Itt lehet hozzászólni !