Ismét a Barca kupáért fociznak az utánpótláskorúak

Csepel.hu

Második alkalommal rendez labdarúgótornát a Barca Academy Egyesület a Csepeli Szabadkikötő SE pályáján a hétvégén Barca Academy Hungary Kupa néven. A viadalt négy korosztályban, összesen harminchat csapat részvételével bonyolítják le.

A Barca Academy Egyesület a nagyhírű spanyol futballklub, az FC Barcelona utánpótlásképzésének licence alapján szervezte a fiatal labdarúgók tornáját, amelyen a magyarokon kívül spanyol, olasz, szerb, szlovák csapatok is részt vesznek. A tornát Borbély Lénárd polgármester nyitotta meg, aki utalt rá: a csepeli önkormányzat elkötelezett a sport iránt, és örömmel veszi, hogy immár hagyománnyá vált a viadal megrendezése.  Farkas Balázs, a Barca Academy Egyesület igazgatója elmondta: az egyesületük célja, hogy az utánpótlásképzés színvonalában méltóak legyenek az FC Barcelonához. Emlékeztetett rá, hogy az egykori Barcelonában olyan nagyhírű magyar labdarúgók játszottak, mint Kubala, Czibor és Kocsis. Tavaly első alkalommal rendezték meg a legjobb magyar utánpótlás-együttesek tornáját a Szabadkikötő SE pályáján. Ezúttal is négy korosztályban – U9, 10, 11 és 12 — versenyeznek az együttesek a kupáért. Tavaly csak egyetlen külföldi csapat, a Dunaszerdahely vett részt a tornán, ezúttal azonban beneveztek az FC Barcelona spanyol akadémistái, a szlovák színekben induló Kassa, Dunaszerdahely és a Slovan Bratislava együttesei, a szerb Partizán Belgrád és az olasz Hellas Verona. A magyarok közül pályára lép a házigazda Barca Academy Hungary, a Ferencváros, Újpest, Vasas, Diósgyőr, Debrecen, Eger, Újbuda, MOL Fehérvár, Ajka. „A srácoknak nagy élményt jelent, hogy neves csapatok ellen mérkőznek meg. Azt a játékszemléletet szeretnénk elterjeszteni, amely a Barcelonára jellemző. Ez a kreatív, kombinatív játékmódot jelenti, a játék szépségét hangsúlyozzuk. Jövőre még több csapatot, főleg spanyolokat hívnánk meg a tornára” – mondta az igazgató.

Az FC Barcelona licence alapján a világ negyvenhárom országában működik utánpótláskorú labdarúgó-akadémia. Mindenhol hasonló metodikai elvek alapján folyik a szakmai irányítás. Női labdarúgó akadémiáik is vannak. Barcelonában minden évben rendeznek tornát az utánpótláskorúak részére. Legutóbb áprilisban mérték össze tudásukat a meghívott csapatok, amelyen a magyar Barca Academy Hungary egyik együttese ezüstérmet szerzett, a másik a negyedik helyen végzett. A mostani tornán megválasztják a legjobb labdarúgót és kapust, valamint a gólkirályt.

Cs. A.

Csepel.hu

 

Egy hozzászólás “Ismét a Barca kupáért fociznak az utánpótláskorúak” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Mi van a magyar futballakadémiákkal? Miért Barszelónázunk?

Itt lehet hozzászólni !