Eltiltották a vezetéstől a férfit, aki gumi nélkül, felnin autózott az Árpád hídtól Csepelig

Police.hu

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a fővárosi rendőrök elfogtak egy sofőrt, aki a gyanú szerint ittasan több kilométert autózott gumiabroncsok nélküli felniken.

A ferencvárosi járőrök 2022. június 5-én 21 óra körül igazoltattak egy autóst, aki a XXI. kerület Weiss Manfréd úton a külső sávban állt. A jármű két bal oldali gumiabroncsa teljes egészében hiányzott; kiderült, hogy az 51 éves sofőr több kilométert tett meg a gumik nélküli felniken autózva. Az esetről a Budapesti Autósok közössége is beszámolt, ahol egy videót is megosztottak a megdöbbentő manőverről. Ott azt írták, hogy az Árpád hídnál kapott defektet a jármű, ami onnan egészen Csepel bevezetőjéig jutott a felniken.

A rendőrök a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív eredményt jelzett, így Á. Józsefet előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett.

A felnin való közlekedés miatt a IX. Kerületi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében, közúti közlekedés rendjének megzavarásáért Á. József részére pénzbírságot szabott ki és három hónapra eltiltotta a vezetéstől.

Police.hu

 

Itt lehet hozzászólni !