Eltörlik az utcai maszkviselést

Magyarnemzet.hu

Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Még a hétvégén elérjük az öt millió fős átoltottságot, így feloldjuk a korlátozó intézkedések nagy részét, egyebek mellett megszűnik a kijárási tilalom, az üzletek kötelező zárási időpontja, valamint a közterületi maszkhasználat is – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Hozzátette: szabad lesz a sport a közterületeken, a magán és családi események 50 fő részvételével, lakodalom pedig 200 fő részvételével lesz megtartható. – Ismét tarthatók szabadtéri rendezvények is ismét tarthatók, de zenés-táncos rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható. A 16-18 éves korosztály, akik eddig csak felnőtt kíséretéve látogathattak különböző helyeket, most már igazolvánnyal ők is mehetnek – fogalmazott, hozzátéve: még pénteken születik döntés arról, hogy az új intézkedéseket pontosan mikor vezetik be.

 

A miniszterelnök közölte: az emberek több mint 50 százaléka Magyarországon átoltott, ami Európában a második legjobb eredmény. Szavai szerint „letörtük, lényegében legyőztük” a pandémia harmadik hullámát.

Orbán Viktor szerint továbbra is óvatosságra int, hogy három millió ember még mindig nincs beoltva, továbbá a határaink mentén mindenhol sokkal alacsonyabb a beoltottság mint nálunk, emellett az új mutációk elleni védettségre is figyelni kell.

Az újabb uniós vakcina beszerzés kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy abban Magyarország nem vesz részt, ugyanis elég vakcinát rendeltünk. A keleti vakcinákat nem számítva Pfizerből 7,3 millió, Modernából 1,2 millió, az egyadagos Jansen vakcinából 4 millió és AstraZenecából pedig még 4,7 millió érkezik. A kormányfő szerint ebből akár egy negyedik oltás is adható lenne. Mindemellett készül a magyar vakcina és épül a vakcinagyár, amely a várakozása szerint 2022 végén fogja kezdeni a gyártást.

A rendkívüli jogrend meghosszabbítása kapcsán Orbán Viktor kiemelte, arra azért van szükség, hogy fenntartsák a kormány gyors cselekvőképességét, ugyanis 3 millió ember továbbra sincs beoltva, az új vírusmutánsok pedig már a szomszédban vannak.

A baloldal reakciójával kapcsolatban úgy fogalmazott: annak logikája szerint ami az országnak rossz, az nekik jó, mert így egyszerűbb számukra megszerezni a hatalmat.

A meghosszabbított hitelmoratórium fő kedvezettményezettjeinek a háztartásokat és a vállalkozásokat nevezte. – Válság idején szükség volt arra, hogy megtámasszuk az embereket, ez az intézkedés a kisebb pénzűeknek és a középosztálynak fontos, ezért a hitelmoratórium kivezetése komoly szakmai kérdés – szögezte le a miniszterelnök.

Hozzátette: a következő két hónapban egyeztetnek a Bankszövetséggel arról, hogy mi legyen a moratórium után, ugyanis a bankok eddigi javaslatai nem voltak elfogadhatóak a kormány számára. – Fontosak a szakmai szempontok, de a munkából élő emberek érdekeiből kell kiindulni – mondta Orbán Viktor.

 

Magyarnemzet.hu

Itt lehet hozzászólni !