Karácsony Gergely hátat fordít Budapestnek

BEVÁLTATLAN ÍGÉRETEK SORA: EZ A FŐPOLGÁRMESTER ÖRÖKSÉGE

Magyar Nemzet

Gyakorlatilag sem ideje, sem energiája nem marad Karácsony Gergelynek a főpolgármesteri feladataira, miután a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként már teljes mértékben az országos politikára és a következő választásra összpontosít.

A lapunk által megkérdezett elemzők azt is felidézték, hogy Karácsony szinte az összes, kampányban tett ígéretével adós, s a lelkesedése is láthatóan csökkent Budapest és a budapestiek ügye iránt.

Ahogyan Zugló polgármestereként

Karácsony Gergely a helyi ügyek helyett egyéb politikai ambícióival volt elfoglalva, a több mint másfél éves főpolgármestersége alatt is szinte kizárólag az országos szintű politikai céljait tartotta szem előtt. A Párbeszéd kormányfőjelöltjévé avanzsált politikus már bevallottan az őszi előválasztásra, illetve a 2022-es voksolásra készül,

ami éles ellentétbe állítható a 2019-es önkormányzati választás kampányában tett fogadkozásaival, amikor Budapest és a budapestiek ügyét tüntette fel szívügyeként.

MINDENT MEGÍGÉRT

Ennek bőségesen található nyoma Karácsony Facebook-oldalán: a választás előtt egyebek mellett megígérte, hogy „elérjük, hogy Budapest újra tiszta és rendezett legyen”, amihez képest idén januárban háromezer zöld kuka leszerelését jelentették be. Olyan nagy ívű zöldprogrammal is előállt, hogy összekötik a Margit-szigetet a Hajógyári-szigettel és a Római-parttal, sőt az újpesti Duna-parttal is.

– Így lehetővé tesszük azt, hogy sokkal több olyan hely legyen, ahol a budapestiek érezhetik a Duna közelségét. Ilyen kreatív és odafigyelő városvezetést fogunk csinálni október 13-a után – fogalmazott. Amellett, hogy ebből semmi sem valósult meg, a fővárosi közparkok is minden eddiginél elhanyagoltabb állapotban vannak.

A levegőminőség javítására is „komplex intézkedéseket” ígért, ám a Nagykörútból kerékpársáv lehasításával növelte a forgalmat. Az akadálymentesítést is zászlajára tűző Karácsony – aki állítólag szembesült „azzal a rengeteg nehézséggel, amelyekkel a mozgáskorlátozottaknak és a kismamáknak nap mint nap meg kell küzdeniük” – a 2019-es választás előtt azt hangoztatta, hogy „olyan akadálymentes várost szeretnénk létrehozni, amely mindannyiunk közös otthona lesz, hiszen Budapest mindenkié”, mégsem történt lényegi előrelépés.

Jóléti ígéretekből sem volt hiány: „Minden rászoruló nyugdíjas és kisgyermekes család számára húszezer forintos rezsitámogatást fogunk adni a fűtési időszakban” – hirdette a máig beváltatlan vállalását. Számos más elmaradt ígéret között említhető a panelprogram újraindítása is.

UGRÓDESZKA VOLT A FŐVÁROS

Karácsony Gergely már a 2019-es önkormányzati választási kampányban nyíltan beszélt arról, hogy az ellenzék országos politikában kialakított hídfőállásaiként tekint majd azokra a településekre, amelyeknek az irányítását megszerzik.

Vagyis a főpolgármester már akkor miniszterelnök-jelölti ambícióit támogató ugródeszkaként tekintett Budapestre – jelentette ki lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Emlékeztetett: számos fejlesztés elmaradt, s a főváros elmúlt egy évtizedes dinamikus fejlődése megtorpant.

Szavai szerint miután Karácsony országos kampányba kezdett, s az utóbbi időszakban többet van a vidéki településeken, mint a fővárosban – példaként említette a dunaújvárosi szereplését –, így még az eddigieknél is kevesebbet foglalkozik a budapesti ügyekkel, a városvezetési teendőkkel. Sem ideje, sem energiája nem marad a főpolgármesteri feladataira, miután a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként már teljes mértékben az országos politikára és a következő választásra összpontosít – vélte az elemző.

Karácsony közben a hét hónapja nem használt chatbotját is a miniszterelnöki ambícióinak szolgálatába állította. Oldalának követőit tegnap óta a 99 kontra 1 mozgalom promóciójával bombázzák az algoritmusok.

A kéretlen üzenetek olvasóit a mozgalom honlapjára, a Párbeszéd-elnök kampányindító beszédéhez irányítja a chatbot.

LÁTHATATLAN NÉPSZERŰSÉG

Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzések központjának igazgatója arról beszélt lapunknak, hogy mivel a főpolgármester pártjának népszerűsége gyakorlatilag kimutathatatlan – a 2013-as megalakulása óta a közvélemény-kutatók zöme nulla és egy százalék között mérte – a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kényszerűségből próbálja egy mozgalom indításával növelni a támogatói bázisát. – Nem véletlen, hogy a Momentum elvetette a 99 kontra egy ötletét, hiszen a fölfelé ívelő szakaszban lévő alakulat támogatottsága tíz százalék körül mozog, így joggal remélhetik, hogy a szimpatizánsaik szeretnének párttagok is lenni. Azt viszont

senki nem gondolhatja komolyan, hogy a mérhetetlen Karácsony-pártba nagyobb számban lépnének be az emberek – fejtette ki az elemző. Hozzátette: bár alkalmanként a 99 kontra 1-hez hasonló mozgalmak is beválhatnak, de leginkább a politikába hirtelen berobbanó, új szereplők esetében.

A közvélemény-kutatók egyébként idén külön már nem is mérik a szivárványkoalícióba tömörül baloldali pártok népszerűségét.

Utoljára tavaly decemberben a Medián és a Závecz mérte az MSZP–Párbeszéd támogatottságát, amely összesen 3, illetve 8 százalék volt.

Ez is azt mutatja, hogy a Párbeszéd támogatottsága jelenleg egy százalék alatt lehet országosan, vidéken pedig gyakorlatilag mérhetetlen, mivel a zöldimázsú, liberális pártok egyébként is elsősorban a nagyobb városokban számíthatnak szavazókra. Több thinktanket is megkérdezve az derül ki, hogy Karácsony Gergely – aki messze népszerűbb a pártjánál – vidéken szintén sokkal kevésbé ismert, és közel sem annyira népszerű, mint Budapesten.

Forrás: Magyar Nemzet

11 hozzászólás “Karácsony Gergely hátat fordít Budapestnek” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    KariGeri nem dolgozik, de a lóvét bezzeg felveszi a pénztárban. Először teljesíteni kéne az ígéretcunami nagy részét, utána kérjen bizalmat a választóktól egy magasabb pozíció betöltéséhez. Annak jár előléptetés és bérfejlesztés, aki megdolgozik érte.

  2. kormánypárti szerint:

  3. Horváth János szerint:

    Nagyon be vagytok szarva!

  4. Nagyapó szerint:

    Vigyori nyelvtudása hiperpasszív, tudása hiperpasszív, szorgalma hiperpasszív, a háttérből a Szeretett Vezér köhögéssel vezérli!! Igazán félelmetes alak!😀😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Kenéz elvtárs szerint:

    orbán nyelvtudása milyen volt még pár éve? Vigyori dolgozott a hétvégén: “”Karácsony Gergely az osztrák lapnak: az EU finanszírozza Orbán hibrid rezsimjét”” keressen rá öreg….

  6. kormánypárti szerint:

  7. robi szerint:

    Mennyi pénzt kaphatott a testvérét lejárató exkluzív interjúért az ú.n. nemzetikeresztény értékrendű lény?

  8. pl szerint:

    nemzetikeresztény értékrendű (vég)lény…

  9. pl szerint:

    Gyönyörű! Semmitmondó, szokásosan a riporteri, ill. a fideszes vélemény jelenítődik meg, hiába kínozza a szegény matematikust a riporter. A tesó gondolom ezt később megbánta, szégyelli, ezért nem is találkozni ezzel az igen gyenge próbálkozással…

  10. kormánypárti szerint:

    pl
    Véglényről szegény matematikusra változott egy személyről alkotott véleményed mindössze fertályóra alatt. Felteszem miután megnézted az interjút. Tudod ezt nevezik előítéletnek: aki KariGerit bírálja, az csak rossz ember lehet, még akkor is ha egy nagyon közeli rokona.
    A gyurcsányi gyűlöletpolitizálás eredménye, ami a “keresztény-nemzeti értékek” fogalmat szitokszóvá teszi az ellenzéki oldalon. Ha Krákogi megtehetné, ráküldené a lovasrendőröket a békemenetelőkre, azokra az emberekre, akik a magyar társadalmat megosztó ostoba gyűlölködés ellen állnak ki.

  11. pl szerint:

    hülye…

Itt lehet hozzászólni !