Az Európai Unió hivatalos statisztikái cáfolják a baloldali halálkampányt

MN, Csepel.info

Az idei év első 12 hetében 6,6 százalékkal emelkedett a 2019-es adathoz képest a halálozások mértéke. Eddig az EU 16 országából van erre vonatkozó adat, és ezek közül hazánk a kilencedik helyen áll. A balliberális pártok áldozatkampányát, halálozási hisztériáját éppen az általuk hivatkozási alapnak állított EU cáfolja.

Windisch László, a KSH elnökhelyettese szerint a járványkezelés hatékonyságát ez a többlethalálozási adat pontosabban mutatja, mint az egyes országok által szolgáltatott koronavírusos hallesetekre vonatkozó számok összehasonlítása.

A járványkezelés eredményét nem lehet egyetlen mutató által kifejezni, értékelni. Az ugyanakkor biztos, hogy a többlethalálozási adatok vizsgálata pontosabb képet fest, mint az egyes országok által szolgáltatott koronavírus okozta halálozásra vonatkozó statisztikák – fejtette ki lapunknak Windisch László. A KSH elnökhelyettese hangsúlyozta: –

Előfordulhat, hogy egyes államokban nem kerülnek be megfelelően az adatok a rendszerbe. Litvánia és Szlovákia például csak a 2020. évi többlethalálozás mintegy egyharmadát számolta el a koronavírus következményének.

Az ezen felül is jelentős halálozási többletre egyelőre nincsen ezen országok részéről magyarázat. Mivel olyan esemény, például háború vagy más jelentős járvány nem ismert, ami magyarázatot adhatna ilyen mértékű halálozási növekedésre, ezért nem kizárható, hogy valójában több országban is magasabb lehetett a tényleges Covid-halálozás, mint a hivatalosan jelentett esetek – mutatott rá Windisch László.

Hazánkban 2020-ban a többlethalálozás 86 százalékát teszik ki a hivatalosan a koronavírus következményeként elismert halálozási adatok, míg a legtöbb EU-s tagállam esetében jóval jelentősebb az eltérés.

Hét olyan uniós ország van, amelyik a többlethalálozás felét sem ismeri el Covid-halálozásként.

– Hiába számol hivatalosan a WHO módszertana alapján egy tagállam, ha valamiért nem ülteti át pontosan a gyakorlatba ezt a metódust. Márpedig sok esetben vélhetően erről van szó, mivel nem lehet más magyarázatot adni arra, hogy ugyanúgy megnő valahol a halálozás, mint a többi államban, de csak az emelkedés feléről ismerik el, hogy a koronavírus következménye volt – húzta alá Windisch László.

A KSH elnökhelyettese felhívta rá a figyelmet, hogy az Eurostat legfrissebb elemzése szerint a vírus előtti utolsó négy év átlagához képest csak tavaly novemberben és decemberben volt a magyar halálozási növekedés az EU átlagánál magasabb. – Még idén január-februárban is alatta voltak a magyarországi számok az unió átlagának – mondta Windisch László.

Az adatokból az is kiderül, hogy

idén az első 12 hétben, március 28-ig – 2019-hez, az utolsó járványmentes évhez viszonyítva – 6,6 százalékkal emelkedett a halálozások száma hazánkban. – Eddig 16 uniós tagállamból van legalább 12 hétre adatunk. Ezek közül a középmezőnyben, a 9. helyen állunk

– ismertette a szakember, aki a pontosság kedvéért arra is felhívta a figyelmet, hogy a többlethalálozási mutató sem mutatja meg egyértelműen az egyes országok járványkezelésének eredményességét, de pontosabb képet fest, mint a tagállamok adatainak összehasonlítása.

Magyar Nemzet, Csepel.info

10 hozzászólás “Az Európai Unió hivatalos statisztikái cáfolják a baloldali halálkampányt” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Franciaországban egész idősotthonok ürültek ki a járványban meghaltak miatt,mégsem veszik a francia statisztikában a covidban meghaltak közé,mert idősek voltak,sok alapbetegséggel.Romániában a lemondott eü miniszter mondta,elhazudták y járványban meghaltak számát.Egyébként a többi országgal való hasonlítgatásnak akkor van értelme,ha mindenhol lezajlott a járvány. Van ahol még most kezd tetőzni.Pl Németország most fog teljesen bezárkózni annyiry tombol náluk a járvány.A végén kell a statisztikát összegezni.És nem Dögvész Klárának és moslék bandájának,hanem a WHO-nak!

  2. Tóth kati szerint:

    Tudtátok,hogy az a kretén Karácsony is keleti vakcinát kapott,de még ahhoz is gyáva,puhatestű,hogy meg merje mondani.Ilyenek ezek a moslékok.

  3. pl szerint:

    Te szerencsétlen!
    Téged tényleg nem zavar, h már csak hányni jár beléd a lélek?

  4. Gary Ridgway szerint:

    Katika!
    Nézz már rá bármelyik adatösszesítő oldalra! Külföldiül vannak, de jobb klikk – fordítás! 😁👍🤣👏

  5. Nagyapó szerint:

    Vannak felelőtlen kormányok, ahol a pandémia idején csökkent a halálozások száma, mégis oltanak (Ciprus, Belgium, Finnország, Dánia)!😀
    Hát nem érdekes?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Attila szerint:

    Vannak felelőtlen kormányok ahol nem csökken a halálozások száma, mégis nyitnak. Csak nem mi vagyunk?
    Hát Nem érdekes?

  7. Nagyapó szerint:

    Látom Attilát örömmel tölti el a statisztika, ami szerint a jelzett országokban a pandémia jót tett, ellenben nálunk továbbra is a zárlat lenne üdvös!
    Adja át üdvözletem Gyurcsánynénak!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Gary Ridgway szerint:

    Fater! “Minden élet számít” plakát még megvan? Tudom, le lettek szedve, de Google a barátod. Linket nem tudok az adatokról berakni, de a számokat senki nem találta ki.

  9. Attila szerint:

    Kép bal alsó sarka: Grafika: Magyar Nemzet – nincs több kérdésem…

  10. Nagyapó szerint:

    Ha elolvassa az eredeti cikket, ott a forrás megjelölése “Fotó: Eurostat/KSH”! A stisztika és az ápolónő közös képét készítette a Magyar Nemzet grafikusa😀😀, ezért igaz a citátum, hogy

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !