„Öcsi, menjél haza, pár nap múlva megbeszéljük” (+videó)

Hír TV, MTI

A Csepel.info népi kezdeményezése volt, hogy a sunnyogó Podolák György tanúvallomást tegyen: most már csak igazat kellett (volna) mondania

Podolák György korábbi MSZP-s országgyűlési képviselőt hallgatták meg a csepeli kettős gyilkosság mai tárgyalási napján. A politikus tagadta Deme Gábor állításait, miszerint a másodrendű vádlott beszámolt neki a volt iskolaigazgató, Takács József állítólagos sikkasztásáról.

A gyilkosság napjáig, azaz 2009. január 7-ig nem hallott a csepeli alapítványi iskolában történt visszaélésekről – állította Podolák György. A volt szocialista országgyűlési képviselő elmondása szerint a másodrendű vádlottat, Deme Gábort alig ismerte – jelenti a hírTV helyszíni tudósítója.

A Hír TV bejátszását itt nézhetik meg

Ugyanakkor Deme Gábor többször felhívta a találkozó előtt, mely mindössze negyed óráig tartott. Podolák elmondása szerint a másodrendű vádlott, aki nagyon zaklatott volt a találkozás során, egy, a tornatermet érintő ügyről beszélt neki, miszerint Demének kétszer 300 ezer forintot ki kell fizetnie a bérlésre, azonban ő ezt a pénzt hazavitte, amit menyasszonya elvett tőle. A volt országgyűlési képviselő kiemelte, hogy nem értette, miről beszél Deme. Podolák ezért azt mondta a másodrendű vádlottnak: „Öcsi, menjél haza, pár nap múlva megbeszéljük”.

Takács József pénzügyi visszaéléseiről nem esett szó – emelte ki Podolák. Hozzátette, hogy biztosan emlékezett volna rá, mert évek óta ismerte a volt iskolaigazgatót.

A tárgyalási napon meghallgatták volna Deme édesapját is, de ő megtagadta a vallomástételt.

Forrás: Hír TV

Deme egy politikussal találkozott a kettős gyilkosság előtt

Podolák György volt szocialista országgyűlési képviselőt is meghallgatták a csepeli kettős gyilkosság perében, aki órákkal a cselekmény előtt beszélt az egyik elkövetővel, Deme Gábor akkori helyi szocialista politikussal.

Tanúként hallgatta meg a Fővárosi Bíróság a csepeli kettős gyilkosság büntetőperében csütörtökön Podolák György volt szocialista országgyűlési képviselőt, aki órákkal a cselekmény előtt beszélt az egyik elkövetővel, Deme Gábor akkori helyi szocialista politikussal. A négyszemközti megbeszélésről homlokegyenest ellentmondóan nyilatkozott a tanú és a vádlott, szembesítésük eredménytelenül zárult.

A bukás: Podolák egy évvel a gyilkosság után, a Csepel.info tényfeltáró cikkének hatására ismerte be, hogy Deme tőle ment a gyilkosság helyszínére, és mégsem tett tanúvallomást

Podolák – aki a vádbeli időszakban kormánypárti szocialista képviselő volt, jelenleg nyugdíjas – elmondta, hogy Demét a csepeli pártszervezetből ismerte, de nem volt rendszeres kapcsolatuk. Deme 2009. január elején többször kért találkozót, ennek időpontja végül január 7. lett. Késő délután négyszemközt találkoztak a csepeli sportklub egyik tárgyalójában.

A tanú szerint Deme az alig negyedórás megbeszélésen meglehetősen zavart volt. Beszélt az általa vezetett alapítványi iskola anyagi gondjairól, arról, hogy hazavitt az iskolából 200-300 ezer forintot, amelyet tornaterem bérlésére szántak, de a barátnője a tudta nélkül elvitte, és ha nem adja vissza, kirúgják. Mindezt a tanú – mint mondta – nem tudta mire vélni, miután ő gazdasági ügyekkel foglalkozott, iskolákkal nem, és addig soha nem is hallott a Deme által felvetett problémákról.

Ezután Podolák előadása szerint Deme hirtelen témát váltott, és arról kezdett beszélni, hogy őt megfigyelik, lakását bekamerázták, telefonját lehallgatják, mire a tanú megelégelte a beszélgetést, úgy érezte, valami baj van Demével, “nála valami elromlott”. “Öcsi, menjél haza! Pihenjél, nyugodjál meg. Majd beszéljünk két-három nap múlva” – idézte fel Podolák, hogyan zárta le a beszélgetést Demével, aki az ügyészség szerint még aznap este végignézte, ahogy az alapítványi iskolában a biztonsági őr előzetes megbeszélésüknek megfelelően lelövi Takács Józsefet, az alapítvány vezetőjét és Papp László tanárt.

Kun Tamás elsőrendű vádlott, a biztonsági őr és Deme, a másodrendű vádlott tagadja bűnösségét, és állítja, hogy bár jelen volt a gyilkosságnál, azt egy ismeretlen követte el. A csütörtöki tárgyaláson Deme Gábor azt állította, hogy a Podolákkal folytatott megbeszélésén a szocialisták feketepénzeiről, fiktív számlákról beszélt, arról, hogy már van, aki a sajtóhoz akar fordulni, és ő alig bírja visszatartani. Mire Podolák – Deme szerint – úgy válaszolt: ha biztos magában, álljon ki és harcoljon, ő pedig érdeklődni fog az alapítvány vezetőjénél.

Podolák szerint ebből csak annyi igaz, hogy a beszélgetésen említette: megkérdezi több évtizedes jó ismerősét, Takácsot, aki szintén helyi szocialista politikus és korábban csepeli alpolgármester is volt. Deme már a korábbi tárgyalásokon is beszélt arról, hogy azért kereste a kapcsolatot Podolákkal és Tóth Mihály akkori csepeli szocialista polgármesterrel, mert az alapítványi iskolában folyó pénzügyi visszaélésekről akart beszámolni nekik, azok felszámolását akarta szorgalmazni. Deme a bűncselekmény idején a csepeli MSZP oktatási bizottságának, az önkormányzat pénzügyi bizottságának és a vagyonkezelő közbeszerzési bizottságának tagja volt, nem sokkal korábban pedig a helyi szocialisták elnökségében is szerepet vállalt. A szocialista párt a bűncselekmény után nem sokkal kizárta Demét.

Az ügyészség szerint a kettős gyilkosság előzménye az volt, hogy Deme igazgatóként fiktív megbízási szerződésekkel, valótlan, teljesítés nélküli számlákkal sokmilliós kárt okozott a halmozottan hátrányos helyzetű problémás gyermekekkel foglalkozó alapítványi iskolának. Amikor a szabálytalanságokra 2008 őszén egy állami vizsgálat fényt derített, az alapítványt vezető Takács József megpróbálta tisztázni a történteket, és úgy vélte, azok mögött Deme állhat, ezért el is akarta távolítani az iskolából. Ugyanakkor Deme elkezdte pénzügyi visszaélésekkel vádolni Takácsot és a szocialistákat. Korábban meghallgatott tanúk elmondták, hogy Deme akkoriban azt hangoztatta: nem hagyja, hogy tönkretegyék, nem engedheti meg magának, hogy az állását elveszítse, mert házvásárláshoz hitelre van szüksége.

A gyilkosság estéjén Deme és a vele tartó Kun Tamás az iskolában Takáccsal és egy tanárral találkozott, és miközben kettőjük távozását beszélték meg, az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott engedély nélkül tartott pisztolyával közvetlen közelről kivégezte két áldozatát. Deme Gábor a vád szerint a cselekményről előre megállapodott Kun Tamással. A két vádlott még a gyilkosság estéjén rendőrkézre került, ugyanis Papp László ruházatában egy bekapcsolt magnetofont találtak, amely rögzítette a történteket. A hangfelvételen az is jól hallható, hogy Papp az életéért könyörög az elsőrendű vádlottnak a Takács lelövését követő másodpercekben.

Az ügyészség Kunt tettesként, Demét bűnsegédként előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolja, továbbá Kunt lőfegyverrel való visszaéléssel, Demét és volt élettársát, a harmadrendű vádlottat – aki gazdasági ügyeket intézett az iskolában – 6,5 milliós sikkasztással. A vádbeli minősített emberölésért a törvény szerint tényleges életfogytiglan is kiszabható.

Forrás: MTI, HVG

A Csepel.info tényfeltáró cikksorozata a csepeli kettős gyilkosságról:

A csepeli kettős gyilkosság – I. A „Pártiskola”

A csepeli kettős gyilkosság – II. Sikkasztás és „fekete doboz”

A csepeli kettős gyilkosság – III. Az iskolai betörés és a gyilkosság

A csepeli kettős gyilkosság – IV. A párt összezár

További cikkek a témában:

Családi ügyekről tárgyaltak – állítják a kettős gyilkosság előtti egyeztetésekről

Podolák és Avarkeszi távozását követeli a csepeli Fidesz

Kettős gyilkosság: a rendőrség nem hallgatta ki a legfontosabb tanút!

23 hozzászólás “„Öcsi, menjél haza, pár nap múlva megbeszéljük” (+videó)” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Azért durva, hogy ezek mit össze mernek hazudozni a bíróság előtt.

  2. Királyerdei szerint:

    Hát a Párt erre tanította őket.Nagy gyakorlatuk van benne. 🙂

  3. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Azért durva, hogy ezek mit össze mernek hazudozni a bíróság előtt.”

    Ezt súgják nekik, ezt kell mondani(haz..ni) Ez a divi, minél nagyobbat, a valóságtól minél eltérőbbet, miközben szaporodik a jk.-k oldalainak száma. Majd, már nem lesz senki aki értelemnek megfelelően azt elolvassa, mert hetekbe, hónapokba fog az is telni. Akkor még nem jött szóba a “Bíró csere” elfogultság miatt, s aztán lehet talán mindent elölről kezdeni.
    Ja kérem ez is benne van a pakliban, na és hiszen játsszuk a demokratikus intézményrendszereknek a működtethetőségét. Van rá idő és legfőképpen pénz (adózott), na és van munkám! Évekig!!! Aztán minden megy tovább……….ugyan úgy!?

  4. Toth Kati szerint:

    Podolák azt se tudta ki az a Deme,nem is ismerte,nem is tudott semmiről,nem ért semmihez,nem látott,nem hallott semmit,csak tudnám hogyan lett belőle milliárdos?

  5. Miska72 szerint:

    “A Csepel.info népi kezdeményezése volt, hogy a sunnyogó Podolák György tanúvallomást tegyen: most már csak igazat kellett (volna) mondania.”

    Hazudtunk reggel, éjjel és este! 🙂 🙂 🙂

  6. Miska72 szerint:

    Manuitu a bili lötyög más ügyben is! 🙂 🙂 🙂
    Elvtársak! Készüljetek!

  7. obama szerint:

    A Szeva bácsi nem került szóba, pedig mindketten dolgoztak neki, sőt együtt búcsúztatták egy bulin, s az nem két éve volt.

  8. kacsa szerint:

    Na, látod, Tóth Kati, azt viszont tudta. Hogy mit kell tennie ahhoz, hogy valaki miliárdos legyen…

  9. Manitu szerint:

    Deme is tudta, csak neki nem engedték.

  10. okoska szerint:

    Tudja mindenki azt a módszert amit ezek csináltak, csak van akinek nem fér rá az arcára.

  11. GONDOLKODÓ! szerint:

    “okoska szerint:
    2011. május 27., péntek – 08:20

    Tudja mindenki azt a módszert amit ezek csináltak, csak van akinek nem fér rá az arcára.”

    Én másképpen fogalmaznám meg!

    “azt a módszert amit ezek csináltak(csinálnak) -az EMBERTŐL életidegen! +(lásd szinte egész Európában felkorbácsolt témáinkat általuk, mekkora teret engedtek mindezeknek!
    De ez már sokkal összetettebb polémiát igényel, ahhoz hogy emberek millióit az általuk jónak vélt szisztem szerint “terelgethessék!”

  12. Kakuk Jánosné szerint:

    Én biztos vagyok benne, hogy Podolák Györgynek vannak jó ügyvédjei, hogy megvédik, és a milliárdokból ki tudja fizetni, ez biztos Milyen érdekes, hogy az alapiványoknál, ha megnézik, ott van Podolák, Kosik, Zárai, Avarkeszi, meg az ő slepjük. Ennyit a jogról.

  13. Királyerdei szerint:


    A másodrendű vádlott azonban másként emlékezett a történtekre. Szerinte elmondta Podoláknak, hogy milyen pénzügyi visszaélések történtek az iskolában, amelyeket neki kell fedeznie, és amelyekben a párt is érintett. Erre a képviselő azt mondta neki, hogyha biztos magában, álljon ki és harcoljon, ő pedig érdeklődni fog az intézmény vezetőjénél. Podolák ezt az utolsó fél mondatot végül elismerte.

    A bíróság a bűncselekmény hátteréül szolgáló sikkasztásokról tegnap meghallgatta az iskola takarítónőjét és annak nevelt fiát is. A takarítónő elmondta, 2008-ban Deme többször is megpróbálta rávenni, hogy állítson ki fiktív számlákat az iskolának különböző tisztítószerekről. Deme ezért az összeg húsz százalékát ígérte neki. Az asszony végül hozott is két számlát hétszázezer forintnyi takarítószerről. Az intézmény lelőtt vezetője, Takács József később szembesítette ezzel a nőt, de nem jelentette fel. A takarító nevelt fiát Deme hasonlókra vette rá, a férfi több százezer forint összegű fiktív számlákat szerzett terembérletről, takarításról. Hogy mi szerepeljen a számlán, azt Deme korábbi élettársa, a gazdasági vezetőként dolgozó harmadrendű vádlott, Kovács Ildikó tudatta egy cetlin az érintettekkel. A volt MSZP-s politikus ezeket a bűncselekményeket elismerte. “

  14. Nakiaz szerint:

    Királyerdei szerint:
    2011. május 27., péntek – 09:40 Az intézmény lelőtt vezetője, Takács József később szembesítette ezzel a nőt, de nem jelentette fel.
    A vádiratban szerepel ez az összeg is, úgyhogy nem kellett külön feljelenteni a takaritónőt! Ugyanis ha megnézted volna a N.Sz által összegyüjtött dokumentumokat, azokban szerepel a takaritási száma összegeis!
    Most azonban az is kederült, hogy az EU-toll bt, aminek tagjai : Deme és Kovács voltak, ott is “számalgyártás” folyt, azt ugyan kire fogják fogni?

  15. Királyerdei szerint:

    A “Királyerdei” csak idézett a csütörtöki tárgyalásból.(Lsd.:macskaköröm.)

  16. Nakiaz szerint:

    Bocsi nem a tárgyalásból, csak egy újságcikkből!
    Köszi!

  17. Nakiaz szerint:

    Nem a tárgyalásból, hanem egy újságcikkből.

  18. Tóth Mária szerint:

    Az Orosz csepeli alpolgármester egy közel 100 milliós épületet privatizált magának, 8 millióért. Egy nyugdíjas otthon volt-működő. Azóta a nyugdíjasok kipaterolva és átalakítás alatt az épület.

  19. balla bianka szerint:

    Ez az Orosz egy nagy rohadék!

  20. Miska72 szerint:

    Ruszkik HAZA!

  21. kispajtás szerint:

    Tóth Mária:
    Deme is arra vágyott, amit az Orosztól és a többiektől látott, csak épp azt mondták neki, hogy “Öcsi, menjél haza és pihenjél”.
    Hogy fognak-e bűnhődni a volt csepeli vezetők? Ki tudja? Állítólag lopni csak százmillió fölött érdemes, az már nem büntetendő. Ezek a magyar törvények!!!

Itt lehet hozzászólni !