Szeva bácsinak is dolgoztam – állította kollégájának Deme

Csepel.info

A világ egyik legismertebb ukrán-orosz maffiavezérének, Szemjon Mogiljevicsnek is dogozott a csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja, az iskola gazdasági vezetője. Igaz, csak egy kisebb számítógépes munkát végzett, de ennek köszönhetően őt is meghívták a hazai alvilágban csak „Szeva bácsi”-ként emlegetett maffiavezér búcsú-bulijára – mesélte el egyik tanár kollégájának Deme Gábor.

Deme Gábor világos és logikus gondolkodású, jó előadó-készségű és jó humorú tanártársam volt – jellemezte a jelenleg előzetes letartóztatásban ülő politikust a Csepel.info-nak egyik volt kollégája.

Ilyen tekintetben Deme jó tanár volt. Ha kellett, ki tudott állni a diákjai mellett is, ami szintén fontos pedagógus-erény. Volt benne ugyanakkor egy nagyon erős ambíció, de talán pontosabb vagyok, ha hatalomvágynak nevezem. Szerintem az iskolánkat is ezért hagyta ott, mert nem elégedett meg az ott elért pozíciójával, és nem látott esélyt a további gyors emelkedésre. Tagja volt ugyan a tágabb iskolai vezetésnek, és igazgató-helyettesként mutatkozott be, de úgy tudom, hogy valójában nem volt az. Többre vágyott, arra, hogy az iskola egyik vezetője lehessen – mondta el lapunknak az egykori kolléga.

A konfliktuskezelésben is voltak rossz tulajdonságai. Konfliktus esetén ugyanis makacs és rugalmatlan volt, erős és durva hangnemben beszélt. Bár általában nyugodt embernek ismertem, olyankor hirtelen haragú és agresszív volt. Összességében tehát voltak kifejezetten jó tanári tulajdonságai, de voltak rosszak is, úgyhogy sok diák kedvelte, de sokan nem. Meg kell mondanom, először hitetlenkedve hallottam, hogy gyanúsítottja lett egy gyilkosságnak, ilyesmit ugyanis nem tudtam volna elképzelni róla. Éppen ezért, amit a Gábor jelleméről elmondtam, korábban nem is éreztem túl nagy jelentőségűnek, most már azonban elgondolkodtató. Nagyon megdöbbentett az is, hogy az eset iskolában történt, ami egy tanár számára eleve irtózatos – hangsúlyozta a Csepel.info-nak a pedagógus.

Deme szeretett jól értesült és fontoskodó lenni, és az információit a környezetében szívesen mesélte. Sok anekdotát is mondott, többek között a „Szeva bácsisat”. Amikor ugyanis Szemjon Mogiljevics, az ismert ukrán-orosz maffiózó Magyarországon rendezte be a bázisát, Deme egy kisebb számítógépes munkát, talán szoftvertelepítést végzett a Schwinn-Csepel-nél. Mesélte, hogy mindenki pontosan tudta, hogy „Szeva bácsi” nem a kerékpárok iránti szerelme és jó üzleti érzéke miatt szerezte meg a céget, hanem pénzmosodának. Az akkori fizetésekhez mérten még a takarítónők is jól kerestek. Mint mondta, ennek a kisebb munkájának köszönhetően, amikor „Szeva bácsi” talpa alatt már Magyarországon is forróvá vált a talaj, őt is elhívták a maffiózó búcsú bulijára. Ebből az alkalomból mindenki komoly jutalmat kapott, még a takarítónők is harminc-negyven ezer forinttal többet vihettek haza, ami akkor azért nem volt olyan kis összeg – mesélte munkatársának Deme Gábor.

„Megmentünk Gábor”

Döbbenetes üzenetet hagyott egy Dr. K.-né Anasztázia nevű hölgy Deme Gábor IWIW-es oldalán nem sokkal azelőtt, hogy törölték a kettős gyilkosság társtetteseként vádolt politikus IWIW-es lapját – értesült a Csepel.info. Az esetnek több szemtanúja van, sajnálatos módon azonban nem mentette vagy fényképezte le az oldalt senki, csak a hozzászólás szövegét másolták át az Index egyik fórumára. A hölgy, aki véleményként írt a gyilkossággal gyanúsított MSZP-s politikusnak, „MSZP alapszervezet” megjelöléssel fejezte be hozzászólását.

A szöveg a következő:

„Megmentünk Gábor ! Az MSzP alapszervezet nevében megigérem hogy mindent
megteszünk a megmentésed érdekében. A Rendöség is sáros más ügyekben, ha
téged bukni hagynak ok is buknak ! Veled vagyunk Gábor ! K. Anasztázia MSzP
alapszervezet”

A Csepel.info utánajárt: a megjegyzést író hölgy munkahelyként az MSZP Kultúrpolitikai Osztályát jelölte meg (igaz, rossz helyesírással), és ismerősei között van többek között Alexa György és Vajnai Attila, de bejelölte a rendőrgyilkos Ságvári Endre profilját, több MSZP-s szervezetet és a „vörös csillagot” is.

Deme Gábort közben „végképp eltörölték” az interneten. Az után, hogy az MSZP valamennyi honlapjáról és képgalériájából törölték, megszűnt a politikus IWIW-es oldala, majd utoljára, kedden délután a www.deme.hu címen található személyes oldala is.

Szemjon Mogiljevics az FBI honlapján

Mogiljevics Magyarországon

Szemjon Mogiljevics állítólag a világ legnagyobb, Vörös Maffiaként ismert orosz bűnszövetkezetének feje volt, többek között fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel, nukleáris anyagok forgalmazásával, prostitúcióval, pénzmosással és védelmi pénzek kizsarolásával foglalkozott. Már a hetvenes években a Moszkva melletti hírhedt ljuberci banda tagja volt. Meggazdagodása a nyolcvanas években kezdődött, amikor az Oroszországból kivándorló, s hirtelen indulni kénytelen zsidók nem tudták magukkal vinni értékeiket. Mogiljevics megvette azokat, ígérve, hogy majd később eladja, és az ellenértéket elküldi a tulajdonosoknak, ám állítólag soha nem küldött senkinek semmit.

Mogiljevics cége, az YBM 1996-ban szerezte meg a Schwinn-Csepel Rt.-t, amelynek vezérigazgatói tisztét 1995. január és 1997. szeptember között Podolák György MSZP-s országgyűlési képviselő töltötte be. Podolák 1999 végéig a cég igazgatóságában maradt. Mogiljeviccsel hozták kapcsolatba a Knopp András, az MSZMP kb egykori alosztályvezetőjének segédletével Magyarországon bejegyzett, 3 millió forintos törzstőkéjű Eural Trans Gas Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t is, amely a RoszUkrEnergo előtt monopolhelyzetben volt a türkmén gáz ukrajnai kiközvetítésében.

Budapesten Mogiljevics sztriptízbárokat, éjszakai szórakozóhelyeket működtetett, de a rendőrség sem őt, sem a mulatóit nem zaklatta. Nem sikerült például rábizonyítani 1994-ben, hogy – mint a budapesti Black and White toplessbár 1991-1993 közötti tulajdonosának – köze lett volna a frankfurti magyar bordélyház-tulajdonos, Bartos Gábor meggyilkolásához, és azt sem, hogy szerepe lett volna ugyanabban az évben a Szentendrei úti orosz-ukrán bandaközi leszámolásnak minősített lövöldözésben. Bár őt gyanították az 1998-as Aranykéz utcai robbantás – amelynek áldozata lett Boros Tamás vállalkozó -, valamint Seres Zoltán alvilági üzletember 2000-es meggyilkolása mögött, ezen ügyekben nem indult nyomozás ellene. Büntetőeljárást csak egy esetben kezdeményeztek ellene Magyarországon, még a kilencvenes évek végén, az YBM-cégbirodalom bedőlésével kapcsolatban, számviteli fegyelem megsértése miatt, ám ő a nyomozás lezárulta előtt elhagyta az országot.

Mogiljevicset 2008 januárjában tartóztatták le Moszkvában.

Csepel.info

57 hozzászólás “Szeva bácsinak is dolgoztam – állította kollégájának Deme” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Nagyon szép: Szeva, Podolák, Deme, és a többiek, akik majd “megmentik”. Nem semmi ez a vörös polip, mely Csepelen van.

  2. Földhözragadva szerint:

    Az se semmi, amit a média sokakkal bekapat…:)

  3. Gordon szerint:

    Hát bizony. Nem is szivesen olvasom a Népszavát, Népszabadságot (korábban: Szabad Nép), 168Órát. Valóban nem semmi amit néha eleresztenek.
    “Kedvencem” a Népszabadságos Teller – levél volt, mely az akkori főszerkesztő felfelé bukásához vezetett (a MÚOSZ élére).

  4. büki szerint:

    Akkor és ott dolgoztam én is.Ennek a történetnek a fele sem igaz. A többit nem részletezném.

  5. Bubus szerint:

    A Schwinn-Csepelnél? Mert arról a fél magyar média megírta, hogy Mogiljevics kezében volt.

  6. büki szerint:

    Jó, ha háromszor látták ott Szevát. Kerülte a társaságot.

  7. Bubus szerint:

    Csak nem azt akarod sejtetni, hogy Deme nem bontotta ki az igazság minden részletét, és nagyzolt?

  8. miska72 szerint:

    Na mit mondtam? Alakul a MAFFIA? Gezemberek vezetik az országot.
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos! Önormányzati MAFFIA!

  9. miska72 szerint:

    Ilyen komonista oldal van az IWIW-en? Llvi vörös csillag? De sok komunista gazember van? És mijen fejszerkezetekel? Ez a Dr. Kovácsné Anasztázia is megér egy misét. Fel lehetne adni neki az utolsó kenetet. No comment!

  10. Ice szerint:

    Kellene ide gyorsan Cattani felügyelő a polipspecialista!;}

  11. kontrolcé+kontrolvé szerint:

    miska72: “kádár-sávos zászló” is van az iwiw-en 🙂 + 🙁

  12. miska72 szerint:

    Az IWIW-wn az elvi vörös csilag (90) portálon megtalálható Dr. Kovácsné Anasztázia fejszerkezete. a kép alapján a diplomát Ő is tombalán nyerte, vagy a Négy Tigrisen (Józsefvárosi piacon vásárolta.)

  13. büki szerint:

    Kollégája is csak hallotta a történetet. Ha tényleg így szólt a mese, akkor ne dőljetek be neki.

  14. miska72 szerint:

    kontrolcé+kontrolvé:

    Most sírjak, vagy nevessek? 🙁 🙂

  15. Zolika szerint:

    Hogy néz ki a Kádár-sávos zászló? Még soha nem láttam olyat. Képet nem rakott fel magáról?

  16. bögöly szerint:

    A Mogiljevicsé (Szeva) a Magnex volt, semmi köze nem volt a drótszamarakhoz, mint az olyanokhoz sem, mint a Deme

  17. büki szerint:

    Fél informált vagy, mindkettő az övé volt. Demével aligha találkozott.

  18. Gordon szerint:

    Mindkekettő az ővé volt!? Na, az még “jobb”.
    A Deme valamilyen oknál fogva mégis vele fényezte magát.

  19. bögöly szerint:

    Jó, lehet, de Deme nem az ő szintje volt. Azt se felejtsük el, hogy a két Csecsenföldön túszul ejtett magyar segélyszervezeti aktívistát egyetlen szavára (avagy a magyar kormány által adott egymillió dollárért, ez sose derül ki) de “sec-perc” alatt hazahozta. Igaz, a fáma arról nem szólt, hogy az egyik “aktívista” D.álítólag a hírszerzésnek dolgozott.

  20. bögöly szerint:

    Bocsi: D. nem azonos Demével!

  21. miska72 szerint:

    bögöly hírszerzésnek? Az nem a titkos szolgálat?

  22. miska72 szerint:

    Vagyis? Melyik volt III/I , III/II, vagy III/III?

  23. admin szerint:

    büki, Deme a kollégájának mesélte, a kolléga nekünk. Valóban mindkét cég Mogiljevicsé volt.

  24. miska72 szerint:

    Nincs olyan, hogy BECSÜLETES szocialista politikus!

  25. miska72 szerint:

    RENDSZERVÁLTÁST!

  26. miska72 szerint:

    ELÉGVOLT AZ MSZP-ből!
    Nem kicsit!
    NAGYON!

  27. Matula szerint:

    Hát bizony én is dolgoztam Szevának 🙂
    A Magnex-nél golgoztam közel 5 évig. Jól fizettek, dolgozni kellett (mágnest gyártottunk), Év végén jó jutalmak voltak – amíg voltak. Persze azt mindenki tudta hogy abból amit ott termeltünk nem éltünk volna meg…
    Mikor vége volt a dalnak 150e Ft-al tartoztak nekem és – meglepetésre – fél éven belül két részletben kamatostól kifizették.

  28. Matula szerint:

    Egyébként mi is ritkán láttuk Szevát. Alkatra olyan volt mint Deme és nála háromszor nagyobb testőrök kisérték. Szivarozva vonult végig a fokozottan tűz és robbanásveszélyes üzemen – gondolom nem figyelmeztette senki…

  29. miska72 szerint:

    Matulabácsi a MAFFIÁNAK dolgoztál? 🙂
    Hát ez inkább érdekes, mit szórakoztató. 🙁

  30. Bubus szerint:

    Úgy tudom mindenki tudta, hogy az a két cég a maffiáé, de a termelés mindkettőben ugyanúgy ment, mint annak rendje és módja. Illetve nem mindenki tudta, a Schwinn-Csepel vezérigazgatója, majd igazgatósági tagja, Podolák György biztos nem 😉

  31. Ellus szerint:

    Ki a titokzatos K. Tamás?
    Nem a neve érdekelne. Mint pótolhatatlan humán erőforrás, multifunkcionális gondnok, biztonsági őr, pedagógiai asszisztens milyen “érdekekre” vigyázott? A sokkos állapotból átment relaxba?

  32. Matula szerint:

    Az ott dolgozóknak ugyan olyan munkahely volt mint a többi – legalábbis a “kicsiknek”.

  33. CsepeliXXI szerint:

    Ellus!
    Kun Tamás,szintén “hivatásos rettegő”.Jelenleg a tököli sitten van.
    A komonisták meg imádkoznak a nagy Leninhez,hogy hátha megöngyilkolja magát.Esetleg segitséggel is.

  34. Ellus szerint:

    CsepeliXXI!
    Azt tudom, hogy hol van a pitbull, de azt nem, hogy mielőtt “humán erőforrás” lett, mi a francot csinált. Nyírségi, vagy még keletebbre jött világra?

  35. Sív szerint:

    Én a becsületes és megbízható édesanyját sajnálom tiszta szívemből-ismerem őt.
    Ezt úgy gondolom, hogy nem lehet túlélni!
    Deme igazán nem hivatkozhat arra,hogy milyen gyermekkora volt-mindent megtettek érte!!
    Elgondolkodtató egy szülőnek, hogy mennyi értelme, súlya van a nevelésnek egy gyermek életében a felnőtt korára nézve.

  36. Ellus szerint:

    Szerintem az, aki ilyesmivel henceg – lásd cím – elveszítette a kontrollját. Az ilyen nem pedagógus, hanem öntelt hólyag.

  37. miska72 szerint:

    Tisztelt Szilveszter!

    Ezt hogy tudod megmagyarázni?
    Azt mondtad, hogy a komunista mem egyenlő a szocialistával!
    Akkor hogy is van ez?

    „Megmentünk Gábor”

    Döbbenetes üzenetet hagyott egy Dr. K.-né Anasztázia nevű hölgy Deme Gábor IWIW-es oldalán nem sokkal azelőtt, hogy törölték a kettős gyilkosság társtetteseként vádolt politikus IWIW-es lapját – értesült a Csepel.info. Az esetnek több szemtanúja van, sajnálatos módon azonban nem mentette vagy fényképezte le az oldalt senki, csak a hozzászólás szövegét másolták át az Index egyik fórumára. A hölgy, aki véleményként írt a gyilkossággal gyanúsított MSZP-s politikusnak, „MSZP alapszervezet” megjelöléssel fejezte be hozzászólását.

    A szöveg a következő:

    „Megmentünk Gábor ! Az MSzP alapszervezet nevében megigérem hogy mindent
    megteszünk a megmentésed érdekében. A Rendöség is sáros más ügyekben, ha
    téged bukni hagynak ok is buknak ! Veled vagyunk Gábor ! K. Anasztázia MSzP
    alapszervezet”

    Nézd meg az IWIW-en a vörös csillagot. A képek fölött kattincs a szövegre.

  38. miska72 szerint:

    elvi Vörös Csillag (90)

    Ezt írja magáról a klubb!

    Figyelem 18 éven felülieknek! Megrázó sorok következnek! A cikk elolvasása elött a kockázatokról, és mekékhatásokról kérdezze meg kezelő orvosát gyógyszerészét!
    CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!

    Ime a cikk!
    Mi,a Munkáspárt tagjai mindnyájan a Vörös csillag gyermekeinek érezzük magunkat.Betiltott jelképeink a szívünkben élnek! Elveink feladása nem lehet semmiféle alku tárgya! Álláspontunk a következő: a marxizmus-leninizmus szellemét nem tagadjuk meg,-kommunisták vagyunk!A mi kommunista eszményképünkben benne foglaltatik a legtökéletesebb emberarcú demokratizmus,ami valaha is létezett.Kommunizmus= szocializmus+demokratizmus+humanizmus. Anyánk,a nemzetiszin palástba öltözött Vörös csillag,
    a mi szemünkben az 5 földrész békés egymás mellett élésének örök fényű szimbóluma,a SZERETET és a BECSÜLET jele!
    Fel fogunk lépni azoknak az embereknek az érdekében,akik a társadalom perifériájára szorultak,illetve szorulhatnak,és megélhetésük egyre bizonytalanabb,reménytelenebb.
    Gyermekeim közül csak azokat fogadom-zárom-karjaim közé akik sohasem,még gondolatban sem hagytak el engem!
    Ne veszekedjetek gyermekeim!
    Jut itt munka mindenkinek,mert EGYSÉGBEN AZ ERŐ!!!

    V.I.Lenin téziseinek értelmezése,-megértése-egy fejlettebb intelligencíával rendelkező társadalmat igényelt volna!!!

    “A kommunista nem dogmatikus epigon,hanem a klasszikus módszerek alkalmazója!A kommunista világnézet alapja a dialektikus materializmus!

    Ettől a vílágnézettől idegen a másokkal szembeni türelmetlenség,az ellenfelek ellenségként kezelése!!!

  39. miska72 szerint:

    Ezt nehéz lesz Szilveszternek megmagyarázni.

  40. obama szerint:

    Az öngyilkossághoz biztos gyáva lenne, de egy sebfertőzésből eredő vérmérgezés még elviheti. Hallottunk már ilyet.

  41. CsepeliXXI szerint:

    Miska!
    Ennek a csajnak most a veres csillag az eszményképe,vagy a “kóser power”?Mert az is ott van.

  42. baniko21 szerint:

    Miska72!
    Amit leirtál hol álmodtad? Ha ez valahol megjelent, biztos, hogy nem a
    Munkáspárt által jelent meg. Lehet, hogy Te nem érted meg, de az iga-
    zi baloldaliak ilyen tömény baromságot nem írnak le. Lehet, hogy össze
    kevered a Munkáspártot a Munkáspárt2006-tal. Tudod azok váltak ki,
    miután az Mszp kérésére sem tudták a Munkáspártot szétverni. Azóta
    is az Mszp szekerét tolják. A nevet pedig megtévesztésül vették fel.
    Ez az a bizonyos Vajnai Attila féle párt . Akiket Te le komonistázol mármint az Mszp-t, még nagyítóval sem találsz köztük kommunistát.

  43. miska72 szerint:

    banikó az IWIW-en ez van fent.
    Mogiljevics Magyarországon a fényképe felett a Csepel.info utána járt: megjegyzésnél ktincs a vörös csillag szövegre, lépj be az IWIW-be, és sodálkozz.

  44. miska72 szerint:

    baniko21 olvasd el a fentebbi Szilveszternek írt cikkemet. olvasd el a cikket amihez hozzászolsz én is onnan másoltam be.
    Amit írtam hol álmodtam?
    Elolvastam a cikket, és körülnztem az IWIW-en.
    Ennyi.

  45. admin szerint:

    miska72, néhány hozzászólást töröltünk: megértjük a felháborodásodat, de kérjük, ne ragadtasd el magad!

  46. csepeli szerint:

    Bár már írtam tegnap, de újra leírom. Sztetek ez az Anasztázia valós személy? Ha az lenne, már tudnánk róla. NEm gondoljátok, hogy az info, hogy nevén nevezzem, adminék már rég utána néztek, nyomoztak, stb. és ha létezne, már életrajzzal, minden megszerzett információval cikket írtak volna.
    Gondoljátok, h tényleg bárki ilyen üzenetet ír a központból? Ugyan már.
    Ez csak hangulatkeltés.

  47. CsepeliXXI szerint:

    Tehát amiről nem tudsz,az nincs?
    Na,itt van:
    http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=10453974

  48. miska72 szerint:

    Csepeli:

    Igen valós személy!!!! Keres rá IWIW-en. az elvi Vörös Csillag (90) itt találod.

  49. Bubus szerint:

    Az indexes fórumozó kimásolt szövegrésze szerint Anasztázia 2009/01/11 19:14-kor írta a megjegyzését, és láss csodát, ugyanezen iwiw szerint utoljára ugyanazon a napon 12:50-kor jelentkezett be. Ja, és 2007. április 25. óta van az iwiw-en, azaz aligha Deme miatt regisztrált!

    Itt van, amíg nem lép be újra mindezt Csepeli is láthatja: http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=10453974

  50. Szilveszter szerint:

    Kedves Miska!
    Mégis mit kellene megmagyaráznom? Néha előjön ez Belőletek, hogy majd én itt beszámolok, magyarázom, vagy szerepelek. Ha figyelmesen elolvasod, amit bemásoltál, és egy kicsit is átgondolod az üzenetét, akkor Magad is alkothatsz róla véleményt.
    Csepeli már egyszer valóban bedobta ezt a kérdést, akkor válaszoltam rá.
    Nem tudom megmondani, hogy a hölgy kicsoda, és azt sem tudom, hogy létezik-e egyáltalán. Minden lehet a mai világban. Lehet, hogy nem létezik, csak valóban hangulatkeltés, provokáció. Az is lehet, hogy simán egy gellert kapott aktivista, anarchista. A bemásolt cikk elárulja, hogy miért nincs jelentős társadalmi támogatottsága.
    Éppen ezért nem kellene felülni minden hírnek, pláne nem itt a neten. Látod Miska, addig hergelted Magad, amíg butaságokat írtál, aztán meg törölték is a hozzászólásod, mert már nem tudod hol jársz!
    Azt már csak csendesen jegyzem meg, hogy felesleges mindííg minden után kutakodni nyomozni, mert nem mindíg visz az út jó helyre.
    Pl a csepel. infónak nincs impresszuma, pedig kéne hogy legyen, mégsem kutakodik senki, és nem is feszegeti senki. Van és kész.

  51. kontrolcé+kontrolvé szerint:

    miska: szerintem inkább nevessél 😉

    Zolika: http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=1012750
    idézem: “Egy nem is saját ötlettől vezérelve indított olyan közösség, amelyik némi öniróniával gondol történelmünk 1956-1989 közötti időszakára.
    Semmi gyűlölködés, semmi öntömjénezés.
    A Zászló leírása: vörös alapon vörös csíkozású, semelyem, melyet fényes szellők fújnak……….”

  52. Propeller szerint:

    Szeva bácsinak is dolgoztam – állította kollégájának Deme…

    Döbbenetes üzenetet hagyott egy Dr. K.-né Anasztázia nevű hölgy Deme Gábor IWIW-es oldalán nem sokkal azelőtt, hogy […]…

  53. miska72 szerint:

    Tisztelt szilveszter!

    Teljesen olyan vagy mint a munkahelyemen a Feri munkatársam. Amit a lánchíd rádió mond, azt nem kell elhinni. Ő Danubiust hallgat. Mondom a híreket, azt mondja, hogy Ő katasztrófa rádiót nem hallgat. Azt mondja nem kell mindent elhinni. Mondom mi volt a Hír tv-ben. Katasztrófa Tv-t nem nézek. A metró újság meg azt ír amit akar, nem kell mindent elhinni. Na te is ilyen ember vagy. A hozzászólásaimat azért törölték, mert elkapott a hév, és egy kicsit durvábban fogalmaztam meg a dolgokat, ami a moderátor szerint nem fért bele. Nem azért törölte admin a hozzászólásaimat, mert hülyeséget írtam!
    Egyébként az IWIW-en utána tudsz nézni. 🙂

  54. miska72 szerint:

    Tisztelt szilveszter a vörös csillag szövegre kattints a kép felett. Mogiljevics Magyarországon ott az ember képe, és felette a szöveg. VÖRÖS CSILLAG.

  55. miska72 szerint:

    kontrolcé+kontrolvé:

    Hát ennek is elgurult a gyógyszere?
    vörös alapon vörös csíkozású, semelyem, melyet fényes szellők fújnak……….”

    NÓÓÓÓÓÓRMÁLIS? 🙂
    De kár, hogy bezárt az OPNI.

  56. Szilveszter szerint:

    Kedves Miska!
    Nem mondtam, hogy hülyeséget írsz, azt mondtam, hogy nem tudod, hol jársz. Ezt éppen arra értettem, hogy túlpörögted Magad! Ne tedd, mert látod hogy nem fér bele ebbe a fórumba ami már átlép egy bizonyos határt. (nagyon helyses!)
    Amúgy meg tettem már arra utalást, hogy noha nem egy ladikban utazunk, azt nagyra értékelem, hogy nem fáradsz el, és nem adod fel.
    A Feri munkatársad üdözlöm így ismeretlenül is! Tudod nem minden ember viseli azt a sok horrort, ami a jobbos médiákban megy. Tudod az a gusztustalan hogy a nagy magyar sajtószabadságban abszolút fröcskölhetnek arcátlanul bármit. Ha netán valaki megelégeli, és perel, akkor az rettenet sok idő, és a Fidesz röhögve kifizeti az összes büntetést. Mondanom sem kell, hogy a Te pénzedből. A néphipnózisért semmi sem drága.
    Nos nézd meg Feri munkatársad! Nem stresszeli magát feleslegesen. Biztos, hogy nem szívrohamban fog meghalni! 😉

  57. miska72 szerint:

    Tisztelt Szilveszter!

    Becsületes állampolgár vagyok! Most az a hejezet, hogy az ÁLLAM szivat a befizetett adóforintjaimból TÖBB MINT ÉVE!
    Négy éve nem tudták kideríteni az IGAZSÁGOT!
    NÉGY ÉVE NEM CSINÁLTAK SMMIT!
    Mondom SEMMIT!
    Csak a hatóságof fedezték a hatóságokat!
    Nekem nincs jogom a tisztességes ügyintézéshez?

Itt lehet hozzászólni !