Borbély Lénárd: „egy politikusnak elsősorban a választókat illik képviselnie”

Magyarnemzet.hu

A Momentum bojkottálja az Ország­gyűlés alakuló ülését – jelentette be Fekete-Győr András, a párt frissen megválasztott frakcióvezetője szombaton.

A Magyar Nemzet megkérdezte azokat az önkormányzatokat, ahol egyéni választókerületben nyertek az egykor olimpiaellenességgel színre lépő párt politikusai, hogy mi a véleményük a bojkottról.

Pártszédelgők

Ha valaki jelentkezik egy feladatra, ami a választópolgárok, illetve a lakosság képviseletét jelenti, akkor véleményem szerint nem teheti meg, hogy saját politikai céljait előtérbe helyezve lenézi a választói akaratot – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Borbély Lénárd (Fidesz–KDNP), Csepel polgármestere. A XXI. kerületben Szabó Szabolcs védte meg mandátumát április 3-án, aki az előző választásokon még mint az Együtt jelöltje indult. Utána rövid ideig ült az LMP frakciójában, idén pedig a Momentumhoz jelentkezett be. A helyi polgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nehéz számontartani, hogy Szabó Szabolcs hányadik pártba ül be, de azt, hogy miként képviseli a választóit, ő maga dönti el, és a választók ezt majd értékelik.

Borbély Lénárd mindössze annyit kért az újra megválasztott baloldali képviselőtől, hogy legalább ne akadályozza Csepel fejlődését, és próbáljon örülni a sikereknek, amiket a kerület lakosaival együtt elérnek. – Szerintem egy politikusnak elsősorban nem a politikai közösségét, hanem a választókat illik képviselnie – fogalmazott a polgármester, aki természetesen tisztában van azzal, hogy Szabó Szabolcs nem kormánypárti, de szerinte így is segíthetné a helyi ügyeket, amire 2014 óta (amióta képviselő) még nem volt példa.

– Eddig csak keresztbe tett nekünk, politikai teljesítménye nagyjából annyi, hogy hangosbemondóval beszél a parlamentben – fűzte hozzá Borbély Lénárd, megjegyezve, hogy a korábban baloldali fellegvárként számontartott Csepelen csökkent a baloldali jelölt előnye a mostani választáson.

Magyarnemzet.hu

 

8 hozzászólás “Borbély Lénárd: „egy politikusnak elsősorban a választókat illik képviselnie”” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

  2. Gyula szerint:

    Mindegy, hogy beül-e, vagy sem, szava nincs.

  3. László szerint:

    Ezek amióta nyertek folyamatosan szapulják az ellenzéket. Mi van, nem látszik a Holdról az a fene nagy győzelem?

  4. Gyula szerint:

    László!
    13. éve ez megy, nekem ezzel van legfőképp tele a tököm!
    Nem lehet kussolni is csinálni a dolgukat?
    Komolyan, nem is értem?!
    Vagyis értem, csak ez már-már megvetendő részemről.

  5. László szerint:

    bajerzsót is rázendített…😀

  6. Nagyapó szerint:

    Milyen jó lett volna, ha a moslékkoalíciónak lett volna egy előre mutató ötlete! De nem, csak azt tudták mondani, hogy NEM. Szabó is csak a szivárványos témákban jeleskedett.
    Most a húlyegyerekek nem akarnak esküt tenni. Remélem a házelnök a távoli időben ad lehetőséget az eskütételükre (így legalább tanulmányozhatják az Alaptörvényt)! Igaz addig nem jogosultak belépésre, díjazásra, nem vehetnek részt a szakbizottságok elosztásában! Viszont az országgyűlés működőképes.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Gyula szerint:

    Fater!
    Mi a fasznak menjen be? Minek jártassa a száját? Semmit nem ér el, akkor?
    Meglett a tejhatalmatok, élvezzétek ki, ehhez nem kell ellenzék.

  8. Gratulálok szerint:

    “Szerintem egy politikusnak elsősorban nem a politikai közösségét, hanem a választókat illik képviselnie”

    Szerintem egy polgármesternek elsősorban nem a harmadszorra is megbukott képviselőjelöltet, hanem a választókat illik képviselnie! 😉

Itt lehet hozzászólni !