Eltűnhet a lassan százéves csepeli sportélet

Magyar Hírlap

Gyertyagyújtás a Csepel SC-ért

Mi lesz a híres, olimpiai és világbajnokokat felnevelő csepeli sportélettel, ha a még álló, igaz, napról napra lepusztultabbnak látszó sporttelep helyén bevásárlóközpont vagy lakópark épül? A kérdés márciusig, a rendezési terv elkészültéig nyitott. A Fidesz azonban egyes szocialista megnyilvánulásokból ítélve tart tőle, hogy a háttérben már eldőlt a terület sorsa, és a sport csak emlék marad a Béke téri telep jelenlegi helyén.

A Csepel sporttelep kálváriája 1990-ben, a főszponzor Csepel Művek megszűnésével kezdődött. Az onnan kivált tíz legnagyobb gyár az akkori jobboldali vezetésű önkormányzat bábáskodásával létrehozta a Csepel SC Alapítványt, hogy működtesse az ingatlanvagyont. Németh Szilárd, az önkormányzat fideszes sporttanácsnoka szerint nem is volt semmi gond a működéssel 1994-ig, amikor a már szocialista önkormányzat emberei beférkőztek az alapítvány vezetőségébe. Többek között tag lett Tóth Mihály (aki azóta is a kerület polgármestere), valamint Podolák György országgyűlési képviselő. Podolák mint a kuratórium elnöke 2005 novemberében átjátszotta az alapítói jogokat egy, a Belize-szigeteken bejegyzett offshore cégnek, a Cs. Sziget Investnek, amelynek vezetője Jellinek Dániel.

“Az alapítvány kuratóriumába ekkor delegálták többek között Zanati Béla MSZP-s frakcióvetetőt, de ő másfél év után szintén lelépett. A lehetőséget kapó csepeli szocialista politikusok nem tettek semmit a sporttelep fejlesztéséért, ami azért is furcsa, mert az önkormányzat éveken át hatvan-hetvenmillióval támogatta az alapítványt, egészen 2007-ig, akkor mintegy felére csökkentette” – mondja Németh Szilárd.

Szerinte a támogatás csökkentése is azt szolgálta, hogy a hatmilliárd forint körüli értékű ingatlant teljesen legatyásítsák, kiszolgáltatva a “befektetőknek”. A sporttelep déli oldalán telekmegosztással már eladtak egy darab ingatlant, most benzinkút áll ott. Effélét terveznek most is. Sőt, elv- és üzlettársi célkeresztbe kerültek a Kis-Duna-parti vizes létesítmények is. Az önkormányzatnak ez ellen egyetlen fegyvere lenne, a rendezési terv, amelyben kimondhatná, hogy a területen csak sportcélú befektetést lehet megvalósítani. “De itt mutyi van, Tóth Mihály a napokban jelentette ki nyilvánosan, hogy a befektetőknek márciusig készítik el a rendezési tervet. Ez fölöttébb gyanús: hogyan lehet alig egy hónap alatt elkészíteni a máskor egy-másfél évig elhúzódó tervet? Ami tőlem telik, mindent megteszek, hogy a lassan százéves csepeli sportéleté maradjon a terület” – ígéri Németh.

Zanati Béla, az önkormányzat oktatási, közművelődési, ifjúsági és sportbizottságának szocialista elnöke kérdésünkre, hogy mi lesz a sportlétesítmény sorsa, elmondta: “A sporttelep nem önkormányzati létesítmény, az azt irányító alapítvány dönthet a jövőbeni változtatásokról. Az önkormányzat amúgy sem tudná vállalni a létesítmény fenntartását, mivel ahhoz legalább kétszázmillió forintra lenne szükség évente. Ez hangsúlyozottan csak a fenntartáshoz kellene, ebben nincsenek benne a legszükségesebb fejlesztések sem. Ilyen mértékű kiadást egyetlen költségvetési hiánnyal küzdő önkormányzat sem tudna felvállalni.”

Az elnök úgy tudja, hogy az alapítvány a létesítmény területének kétharmadát versenysportra szeretné hasznosítani, egyharmadán pedig sporthoz kapcsolódó vállalkozásokat kíván létesíteni, hogy a telepet fenn tudják tartani. Zanati arra a kérdésünkre, hogyan lehet alig több mint egy hónap alatt rendezési tervet készíteni a területre, nem tudott válaszolni.

Hanzély majdnem sokkot kapott

Hanzély Ákos világbajnok öttusázó, a Csepeli Öttusa Sportegyesület vezetője nosztalgiával emlékezik vissza a létesítmény fénykorára. “Szenzációs volt régen ez a sporttelep. Amikor először szembesültem azzal, hogy esetleg más lesz a helyén, szinte sokkot kaptam” – mondja. A sportoló szerint az információk elég zavarosak. “Az, hogy felújításokat, illetve fejlesztéseket kell végezni a létesítményen, nem vitatható, viszont elképzelhetetlennek tartom, hogy valami más, esetleg lakópark vagy bevásárlóközpont legyen a helyén. Mindenképpen a sportnak kell itt a fő szerepet játszania. Remélem, sikerül értelmes kompromisszumot kötni ez ügyben.”

Forrás: Magyar Hírlap

A témához kapcsolódó korábbi cikkek a Csepel.info-n:

Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa (2008. február 1.)

Titokban tartják a csepeli MSZP „őszödi beszédét” (2008. február 5.)

Botrány: aljas játékba kezdtek a Csepel SC privatizátorai (2008. február 7.)

Még korábban:

Kilátástalanná vált a csepeli sport jövője? (2007. szeptember 16.)

A Csepeli Munkáspárt sajtóközleménye (2007. szeptember 18.)

A Munkáspárt csepeli elnökének felszólalása a KT-ülésen (2007. szeptember 28.)

Elbontják a stadion lámpáit? (2007. október 10.)

Futballmeccs gyertyafényben – a vég kezdete Csepelen? (2007. október 17.)

A lámpákért égtek a gyertyák – szó sincs életveszélyről! (2007. október 19.)

Ötödjére is nem a Csepel SC-re (2007. október 24.)

Jönnek, mennek, méricskélnek (2007. november 27.)

Csepel SC: Zárai és Zanati enyhén szólva nem mondtak igazat (2007. december 5.)

13 hozzászólás “Eltűnhet a lassan százéves csepeli sportélet” bejegyzésre

  1. Borbély Lénárd szerint:

    Szerintem nem kellene abba az irányba elvinni a vitát, hogy hány harmad marad sportra, és mennyi helye lesz egyéb gazdasági létesítményeknek, plázáknak, stb. Egyébként az eredeti(!) prezentációban világosan látszik, hogy milyenek a felosztási arányok. Egy kis hányad marad a sportnak (1/3 – ez világosan látszik, kivéve annak, aki mást akar látni, még akkor is, ha szaktudása szerint másként vélekedne).

    Ennél viszont a helyzet valószínüleg sokkal súlyosabb, hiszen az ingatlanfejlesztők többször kihangsúlyozták, hogy az egész Alapítvány vagyonát egy logikai egységként, egy gazdasági egységként kívánják kezelni.

    Ebbe a vagyonba bele tartozik a Hollandi úti telep is. Az a rész mint ismeretes, Csepel egyik legértékesebb része.

    2007. nyarán, amikor Németh Szilárd tájékoztatta a sajtót, hogy befektetők környékezték meg az SC-t, és lakóparkot terveznek a helyére, akkor mindenki tagadott, lehazugozták a sporttanácsnakot. Aztán fél év elteltével jön a pálfordulat, és lehull a lepel. Szégyeljék magukat!

    Jelinek Dániel, a kurartóriumba magát bevásárló befektetési vállalkozótól pedig azt is megtudhattuk, hogy nincsen szükség 15 ezres stadionra, elég lesz egy sokkal kissebb is, ahova a “srácok majd le tudnak járni focizni”.

    Tisztán érzékelhető, és kirajzolható minden érdekszál ebben az egész történetben. Beszédes volt azt hallani, amikor Tóth Mihály polgármester bizotsította arról a fejlesztőket, hogy az önkormányzat olyan rendezési tervet fog készíteni, amely a befektetők érdekeit szolgálja. Ez a rendezési terv már készül. Már csak annyi lesz hátra, hogy a Képviselő-testület elfogadja.

    És mint mindig, a teljes MSZP frakció behódolva a tőkések érdekeinek, meg is fogja szavazni. Nincsen köztük kivétel, még a magát “sportbarátnak” valló szocialista képviselők is meg fogják szavazni.

  2. Kovács Ernő szerint:

    A képen nem a csepeli csapat van, hanem az ellenfél! Erre azért oda kellett volna figyelni a szerkesztőnek! Ha már csepeli a téma!

  3. admin szerint:

    Bocs Ernő, ez a kép volt a hírlapban.

  4. admin szerint:

    Reméljük, így jobb 😉

  5. jani szerint:

    Számomra csak a sport célu felhasználása a területnek az elfogadható. Ismétlésül ! Csak hogy tiszta legyen a kép :
    idézet Tóth polgármestertől “az elkészült tervezet a befektetők érdekeit fogja szolgálni ” !!!!! Ügyes emberek dolgoznak rajta ha ezt a tervet 1 hónap alatt megcsinálják. !!! Nem lehet hogy ezek a tervek már régen készen voltak- eddig csak kábították a sportért aggódokat, netán hazudtak -!!
    Nem ám a csepeliek érdekeit hanem a BEFEKTETŐK ÉRDEKEIT.
    Ez végre sajnos “tiszta ” beszéd, még hogy ha eléggé elítélendő !!!
    Innen kell az egész ügyből kiindulni !!!

  6. Csaba szerint:

    Ez kicsit hasonlít az öszödi emlékekhez, nemde…?

    Tóth Mihály hazudott, a háttérben megint folyik az átjátszása a terüeltnek, mint azt már megszokhattuk más területeken.

    A Csepel SC-t nem hagyhatjuk felszabdalni és tönkre tenni! Egy ilyen nagy multú létesítményt egy tóthmihály és egy zárailászló nem csinálhat ki. Ja, és más elvtárs sem, még akkor sem, ha Szeva bácsi itteni ügyintézője!

  7. Kovács Ernő szerint:

    admin:Nem nektek szólt a kritika! Ez a kép jobban vág a témához szerintem is. A tüntetés megszervezésével még várok, mert úgy látom, hogy már olyan nagy nyilvánoság előtt zajlik ez a történet, amit nem lehet fél válról venni az illetékeseknek sem!

  8. jani szerint:

    Ernő!
    Az a baj, itt le van játsza előre minden!
    Csak nem képzeled, hogy ennyi idő alatt lehet egy ekkora területre, mint a Csepel SC területe, komplett tervet produkálni !
    Különben is Tóth úr megmondta ” a márciusra elkészülő terv a befektetők érdekeit fogja szolgálni ” PUNKTUM !!!!! és UFFF !!!!!
    Kérdem én hol a csepeliek érdeke !!!!!!??????
    Ez már nyilt felhívás ” táncra ” !
    Ha nagyon utána nézünk sehol, nem mondták , hogy ez igy lesz, pedig a jelek szerint már előre eldöntöttek mindent.
    Tudomásul kell venni, illetve látnunk kell, bizony jól megvezettek bennünket.
    Ha meg ez ügyben szavaz a testület, átverik ezt a frakció többségükkel, a testületen mint tették más kérdésekben is!

  9. székely szerint:

    Arra nem gondoltatok, hogy a befektetők “egyes érdekei” esetleg megegyezhetnek Tóth Mihály “egyes érdekeivel”? Mert nekem eszembe jutott. Persze egy polgármester érdekei “természetes állapotban” nem feltétlenül a befektetők érdekeivel esnek egybe, hanem a képviselt terület lakóinak érdekeivel.
    Magánvéleményem szerint azonban Csepelen néha a farok csóválhatja a kutyát.

  10. jani szerint:

    Megint az unos untalanig felmerülő kérdés. Miért nem a csepeliek érdeke a döntő? Miért a befektető érdekei a fontosak ???? Csupa miért, de csak olyan válasz jön ami szánalmas magyarázkodás !

  11. […] Eltűnhet a lassan százéves csepeli sportélet (2008. február 12.) […]

  12. […] Eltűnhet a lassan százéves csepeli sportélet (2008. február 12.) […]

  13. […] Eltűnhet a lassan százéves csepeli sportélet (2008. február 12.) […]

Itt lehet hozzászólni !