Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa (frissítve)

Csepel.info

Szép új világ sporköntösben

Szép új világ sporköntösben – kattintson!

A csepeli Csikó sétányi iskola sorsának megoldódása után úgy tűnik, hamarosan megérlelődik a döntés a Csepel SC és a kerület sportéletének megoldásáról is. Ahogyan a tanulni vágyó iskolások után a megrögzötten teremfocizni, kézilabdázni, kosarazni akaró bennszülöttek is szerencsésen ki lettek szorítva a kerület legnagyobb iskolai tornaterméből, melynek helyére majd békés lakópark-lakók költözhetnek, úgy a stadion helyén a szerencsés csepeliek talán hamarosan plazmatévét is vásárolhatnak, a még szerencsésebbek pedig lakást vehetnek.

A Csepel.info úgy tudja: Podolák György MSZP-s politikus jelenlétében és támogatásával csütörtökön tartottak egy bemutatót az önkormányzat gazdasági kabinetének ülésén a Csepel SC jövőjéről. Bár a sportalapítvány és az önkormányzat vezetői mindeddig tagadták, hogy lakóparkot vagy bevásárlóközpontot szeretnének a sportpályák helyére, tegnap lehullott a lepel. A tervek szerint a Csepel SC 2/3-án fog lakópark, bevásárlóközpont, szálloda, nyugdíjasház, irodaház vagy apartman épülni, és csak a jelenlegi terület 1/3-ad részén lesz továbbra lehetőség a sportolásra.

A gazdasági kabinet ülésén Podolák György korábbi és Zárai László jelenlegi alapítványi elnök elmondták, hogy a sportegyesület majdnem minden problémájáért – nem nevesítve, de egyértelműen utalva – Németh Szilárd sporttanácsnok a felelős. (Németh Szilárd több alkalommal is kiállt a sportlétesítmény sportcélokra való felhasználásáért, fejlesztéséért, a januári testületi ülésen pedig ez alapján mutatta be a kerület sportkoncepcióját, melyet az MSZP képviselői megdicsértek, aztán leszavazták.) Podolák György beszédében rámutatott arra is, hogy 150 millió forintba kerülne a stadion lámpáinak felújítása, amire érthető okokból nincs pénz, a helyére kerülő milliárdos létesítményekre viszont lesz. Tóth Mihály polgármester az ülésen arról biztosította a terveket készítő cég képviselőit, hogy a tavaszra elkészülő rendezési terv a befektetők érdekeit fogja szolgálni.

Csepel.info

Döbbenetes: olvassa el mit mondtak 7 hónapja a felelősök!

A Csepel.info előkereste a 2007. júliusi híreket a Csepel SC-ről. Alig fél évvel ezelőtt tartották egyik sajtótájékoztatójukat Németh Szilárd csepeli sporttanácsnok és Hanzély Ákos Európa- és világbajnok öttusázó arról, hogy információi szerint lakóparkot akarnak építeni a Csepel SC területén. A sajtótájékoztatón megjelent Zárai László, a Csepel SC Alapítvány elnöke, és sületlenségnek, vádaskodásnak nevezte Németh Szilárd állításait. Később a csepeli MSZP is élesen támadta a sporttanácsnokot kijelentése miatt. Az alábbiakban a 2007. július 9-i hírt közöljük, változtatás nélkül.

Lakópark épülhet a Csepel SC sporttelepe helyén, legalábbis ettől tart a helyi ellenzék és a Csepeli Öttusa és Triatlon Egyesület vezetője. – Az utóbbi években szándékosan gatyásították le az 1912-ben a csepeli munkások számára létrehozott sporttelepet, mivel bizonyos üzleti körök „le akarják nyúlni” azt – véli Németh Szilárd, a XXI. kerület fideszes önkormányzati képviselője és testületi sporttanácsnoka.

Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben az akkor még Podolák György szocialista honatya irányította, tíz kurátor vezette magánalapítvány felügyeleti jogát át akarták adni az önkormányzatnak, de meglepetésére a javaslatot leszavazták a kerületi szocialisták.

A sporttanácsnok nem tudta, milyen beruházásokat terveznek az általa emlegetett csoportok, de nem zárta ki, hogy lakóparkot vagy bevásárlóközpontot, mivel szerinte a sportcélú beruházás nagyon lassan térül meg. Németh Szilárd elmondta: határozati javaslatot terjeszt a kerületi önkormányzat elé annak érdekében, hogy a magassági és beépítési korlátokkal együtt tartsák fenn a sporttelep elidegenítési és változtatási tilalmát.

Hanzély Ákos Európa- és világbajnok öttusázó, a Csepeli Öttusa és Triatlon Egyesület vezetője az üggyel kapcsolatban elmondta: petíciót készített a Csepel SC Alapítvány közelmúltjáról, s azt is tervbe vette, hogy ha másként nem tudják megmenteni a sporttelepet, akkor Európa- és világbajnokok bevonásával rendezik meg a helyi lakosság tiltakozó akcióit.

Zárai László, a Csepel SC Alapítvány kuratóriumi elnöke sületlenségeknek nevezte a Németh Szilárd által elmondottakat. A befektetői csoportok érkezését és a kényszerűségből hozott intézkedéseket pénzhiánnyal magyarázta. A kuratóriumi elnök cáfolta, hogy lakópark épülne a telephelyen, s hangsúlyozta: ott mindig sportlétesítmény áll majd.

Forrás: Mno.hu

112 hozzászólás “Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa (frissítve)” bejegyzésre

  1. galvániszap szerint:

    Erre tényleg nagy szüksége van az elszegényedő csepeli polgároknak….

  2. Csepeli Galvániszap szerint:

    Nem megoldódik, hanem megpecsételik. Úgy tűnik lesz még egy luxuslakópark a kerületben. Lakópark miniuszodával és bevásárlóházzal a kerület szívében: ez aztán a biznic! Lehet, hogy a lakóparkot eleve úgy építik meg, hogy egyenesen át lehessen menni a szaunába, aztán lubickolni egy kicsit? Nehogy már kerülni kelljen, a fenébe is! Az meg aztán hab a tortán, hogy az uszodát majd nem a lakóparkiak pénzéből, hanem a mi pénzünkből építik fel!

    Mekkora ötlet belógatni, hogy öregek otthona vagy kollégium lesz a helyén! Zseniális, akkorát nevettem, hogy leestem a székről, és majdnem magammal rántottam a laptopomat.

  3. Laja szerint:

    így bizony tényleg megoldják a csepeli sport jövöőjét. Egy életre elvágják. A létesítmény teljes egészében meg kell hogy maradjon szerintem! Nem igaz, hogy nincs egy olyan valaki, aki áldozna a rendbehozatalára, és fellendíteni a csepeli sportéletet. Ha máshol ez biznisz, akkor itt is az kellene legyen. Csak a rövidlátók nem érik eszt fel ép ésszel.

    Zárai pedig egy nagy nulla! Kiváncsi vagyok, milyen mutyik mennek a háttérben.

  4. Bombi szerint:

    Mélységesen felháborít az egész? Mit képzelnek magukról? Ezt is elveszik tőlünk? Milyen alapon? Ja, hogy a kisemberek joga az úgynevezett egészséges élethez, az ahhoz hozzájáruló sporthoz le van tojva? Mennyit fog ebből ellopni a sok senkiházi? De persze mit akarhat a csepeli átlagember… Örüljön, hogy még van mit enni adni a gyerekének, tud neki valamilyen gagyi kínai ruhát venni, aztán többet ne akarjon… Milyen jó is volt, amikor nem is olyan nagyon régen még első osztályú kosárcsapatunk volt és teltházas meccseken szurkolhattunk a fiúknak…

  5. Földhözragadva szerint:

    A jelenlegi állapot sincs ingyen, azt is a mi pénzünkből fizetik. Sajnos még azt sem dönthetem el, hogy melyik ujjamat harpják meg-le…

  6. Csivi szerint:

    Nem értem! Sok lakóparki lakás,évek óta eladásra vár hiába.Tíz emberből nyolcan legalább ellenzik ezeket a lépéseket.Meddig mehetnek így a dolgok?Minek kell történnie,hogy figyeljenek ránk?Csepelen születtem,itt élek,beleszólásom miért nincs ebbe sem?

  7. Hamika szerint:

    Az a baj hogy uj beköltöző alig van,az emberek a csepelieket kivéve irtóznak még a gondolatátol is hogy a munkássszigeten kell laknia….ide luxuslakópark? minek az éhező csepelieknek…viszont mint sportlétesitmény is meghalt,nincs rá szükség akármennyire is eröltetnék .

  8. Enterprise szerint:

    Ezt nem hiszem el!!! Mi a francnak bevásárlóközpont? Egy buszmegállónyira van onna a Csepel Plaza… És mi lesz a sporttal? Mért dönthetnek helyettünk ezek a szemetek??? Be akarják építeni a Kis-Duna-partot és most még ez is… Mért kell mindent tönkretenni Csepelen??? Tenni kéne vmit!!!

  9. loll szerint:

    Csepel pláza is vicces a maga nemében,mint a sziget infrastrukturája vagy a közlekedése.Nem véletlenül ennyire olcsók a csepeli ingatlanok,és az árak fellendülése sosem fogja még csak megközeliteni akár a 16. kerületét sem.

  10. Matyi szerint:

    Emberek necsak irjatok cselekedni kéne!!!!! Hisz nézétek mennyi lakás üres csepelen !!! HIGY NEKEM!!!FOGJATOK ÖSSZE CIVIL SZERVEZETBE NEHADJÁTOK BÁRCSAK MEGIRHATNÁM A DOLGOKAT!!!!!!!!!!!!!!!!! FOGJATOK ÖSSZE !!

  11. Matyi szerint:

    Cselekedni kéne mondják az emberek!!!!

  12. Kovács Ernő szerint:

    http://www.foci24.com/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=24987&qq=hl Mi lesz veled Csepel SC? Úgy néz ki, hogy lehúl a lepel a meséről, hitegetésről, mellébeszélésről! A nagy multú csepeli sportklub végnapjai megvannak számlálva !? Jó lenne, ha az illetékesek tájékoztatnák a közvéleményt, hohy mit takar a 2/3 egyéb /irodaház, lakópark,stb/, és az 1/3-ad sportterület. Ez az 1/3-ad területen milyen létesítmények maradnának meg, és milyen szakosztályok vehetnék igénybe! Nagyon úgy érzem, hogy a gyertyafényes akciónkat nem vették komolyan, és meg kell ismételnünk, de most már jóval nagyobb létszámmal, hogy ne nézzék hülyének a csepelieket, akik sportolni szeretnének valahol, de ezt nem csepelen tehetik majd meg! Ezzel az írásommal kérek mindenkit, aki múltkor is segített, hogy most már ne egy spontán megmozdulást csináljunk, hanem egy megadott időpontot kijelőlve, hogy minnél többen eltudjanak majd jönni rá! Most már nem a világítótestekről szól ez az egész, hanem egy patináns magyar klub sorsa a tét, és hogy a csepelieknek nem lesz lehetősége a sportolásra! Követelem, követeljük, hogy Csepel vezetői nyíltan, és részletesen tárják fel a terveiket a Csepel SC sporttelep sorsával kapcsolatosan!

  13. sáfrány Zsuzsa szerint:

    Talán máris el kellene kezdeni a tüntetés szervezését, és nem amikor már szerződések lettek aláírva.
    Hát mindent hagyunk, hogy elvegyenek?
    A papír uszodába jártam ezelőtt, de már az sincs. A strand még meg van?
    Nincs pénz, pedig fél Csepelt eladták! Hol az a pénz? Én nem látok semmi újat szegényes kis környezetünkben.

  14. Tyson szerint:

    Valaki takarítsa már ki az MSZP-t Csepelről mert ez így már nem mehet tovább!!!!!!!

  15. CsepeliXXI szerint:

    Én erről (lakópark a spori helyén) már régebben irtam.
    Lehülyéztek érte.Most itt van a valóság.

  16. kopi szerint:

    Ezek az urak,teljessen biztossak abban hogy bármit büntetlenül meg csinálhatnak.
    A Postabankos itélet??? után,már én is elhiszem.

  17. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik Csepelt! Az IWIW-en a Gazemberek a hivatalokban, várom azoknak a zörténetét akiket a kerület vezetése hülyének nézett. Aki nem tudta bebuzonyítani az igazát az építésügyi osztályon.

  18. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik Csepelt! Az IWIW-en a Gazemberek a hivatalokban, várom azoknak a történetét akiket a kerület vezetése hülyének nézett. Akik nem tudták bebizonyítani az igazukhat az építésügyi osztályon.

  19. karesz szerint:

    Kesereghetünk az olvasottakon, de Csepel sorsa sokkal régebben pecsételődött meg:
    1./ A rendszerváltáskor a mai prominens figurák -a hosszú távú befektetés reményében- szinte ingyen jutottak a gyári vagyonhoz. 18 év alatt nem jött még olyan hülye befektető, aki a telepen jelentős összeggel beruházott volna, a fenti urak örömére.Míg a környező településekre adófizető cégek települtek, Csepelen semmi!
    2./ A 90-es évek elején volt egy népszavazás Csepel leválásáról.
    A jelenlegi főpolgármester akkori ígéret halmazából tudjuk, hogy mi valósult meg. Emlékezünk-e arra, mai vezetőink-akik évek óta a pénztelenségről beszélnek- akkor hogyan foglaltak állást, mire beszélték rá az embereket?

  20. mocskoskomcsi szerint:

    Mindig mulatságos olvasni az itteni hozzászólásokat – jobb, mint a Hócipő vagy a Ludas Matyi.

    Egyszerűen van valami bája annak, haogy felnőtt emberek közé bedob valaki egy hagymázas őrültséget (hatalmas csúsztatást, ferdítést, rémhírt, nevezzük bárminek), és azok meg eltorzult arccal, dühtől remegő hangon pofozzák szét a nem létezőt….
    :-))))))

  21. Csepeli Galvániszap szerint:

    Akkor halljuk mocskoskomcsi, mi az igazság? Cáfolod a gazdasági kabinet ülésén elhangzottakat? A Csepel SC területe a sportnak marad fenn?

  22. karesz szerint:

    Tudod-e büszke csepeli mocskoskomcsi jeligés, hogy kerületünk hányadik helyen áll a 23 kerülettel való összevetésekben (bevételek, keresetek stb)? Segítek, az utolsó háromban. Ezen nincs mit humorizálni, erre legfeljebb 1-2 tucat ember büszke!

  23. Laja szerint:

    mocskoskomcsi!

    Jó lenne, ha ilyeneket írsz, akkor száfolnád is. Nézd már meg te is a felrakott képet, hogy mi van oda írva.

    Itt már lassan csak te vagy lebutítva, mindenki kezd ébredni.

  24. jani szerint:

    Hát ez már tényleg a pofátlanság teteje. Szemedbe hazudnak, hogy nem lesz ott semmi, csak olyan ami a sportot szolgálja. Most meg itt a csepeli sport vége. Ennél már rosszabb nem lehet. Tényleg itt az idő, hogy fellépjünk utolsó csepeli értékeink kiárusítása ellen. Valakik megint lefölözik a a lóvét az ügyön. Én váltig nem értem, hogy hogyan adhatták át, – még egy forintot sem kérve – az alapitványnak az egész sport komplesszumot. Nem lehetne ezt megpiszkálni, hogy egyáltalán jogszerű volt ez igy ? Ez nagyon sötét ügy ! Nálam a hütlen kezelés fogalmát is kimeríti. Érdekes a saját választóit ellenségnek tituláló Podolák felbukkanása is a témánál !!!! ????. Tiltakozás szervezésével egyetértek. Csináljuk még talán nem késő !

  25. CsepeliXXI szerint:

    Nem tudnak ezek cáfolni,csak szemtelenül hazudni tudnak.
    Ill.meg tudják cáfolni még a saját hazugságaikat egyik óráról a másikra.

  26. Kovács Ernő szerint:

    Mindenki tudja, hogy nem vagyok jobbos, de párttag sem. Igaz most inkább a jobb látszik balnak, de nem ez a lényeg. Ha fordítva lenne, és a jobb lenne a többségben az önkormányzatban, akkor is ugyanezt mondanám, hogy a Csepel SC-ét megkell menteni. Szilárd is kifejtette többszőr, hogy kompromisszumos döntést kell majd hozni. Ami azt jelenti, hogy a sporttelep egy részén müködhetne egy olyan gazdasági tevékenység, aminek a bevételéből folyamatosan lehetne támogatni a csepeli sportot. A másik részén pedig egy minőségi körülmények között sportolhatnának a kerület lakói, ill sportolói! A nyugdíjas otthont meg a lakóparkot vigyék máshová, van elég hely a kerületben! Itt most már ne egy pár ember döntse el egy ekkora kerület polgárainak az egészséges életmódhoz való jogát, hanem az emberek, akik megválasztották őket! Ha ezt a feladatukat nem tudják ellátni adják át a stafétabotot másnak, hátha nekik sikerül!

  27. jani szerint:

    Nem vagyok jártas ilyen ügyekben, de nem lehetne, hogy a kerület lakói döntsenek abban a kérdésben, mi legyen A Csepel SC területén. Szavazás kezdeményezése. Ha valaki tudja ennek a jogi hátterét, közzé tehetné ! Ha lehetséges lenne , hogy mi csepeliek dönhessünk azt már csak nem merné felülírni ez a sport ellenes “bagázs”. Úgy tudom, hogy a csepeli MszP. – nek volt egy hosszű távu sport koncepciója, amiben egészen más dolgok szerepeltek, mint amit most csinálnak a sporttal Csepelen.

  28. Ilda szerint:

    Szervezzétek a tüntetést mi ott leszünk, és hozunk magunkkal sok-sok embert

  29. Wass Albert barátja szerint:

    CSÁ MOCSKOSKOMCSI!
    Régóta hallgatsz( amit el tudtam viselni)! Amit irsz..kár a tintáért ! Ezt a “hagymázas” kifejezést érthetőbb lenne a magyar köznyelv megfelelő kifejezésével helyettesíteni. Vagy hallgatásod oka e zseniális kifejezés hosszas keresése az idegen szavak és kifejezések szótárában? Ha a”hagymázas őrültség” alatt azt érted,hogy a hír kacsa,akkor tényleg jó vicc! De ha nem,akkor inkább maradj csendben. Bár úgy tudnánk összefogni a Scepel pálya megmentéséért,mint az RSD mentén alakult civilek. Ritka pillanat,de egyet értek K.Ernővel – bár két szóban a meg kell kifejezést – igen is meg kell menteni a scepeli sportlétesítményt.

  30. galvaniszap szerint:

    …mindegy, ha a fele is igaz a hírnek, akkor megint hülyének nézték a “jómunkásembereket”!

  31. Csaba szerint:

    Egyetértek galvániszappal. Ha már a fele is igaz, akkor az elég nagy baj. De attól félek, hogy nem csak a fele igaz. Ezektől a hozzánemértő emberektől, akik döntési pozícióban vannak az önkormányzatban, minden kitelik. Amihez nyúlnak, az szarrá válik a kezük között. Mondjon már nekem valaki valami olyan dolgot, amit az elmúlt években csináltak, és jó sült ki belőle.

    Nincs kórház, nincs gerincút, nincsenek csatornák, rosszak az utak, amiket felújítanak, azok ideig-óriáig járhatóak, minden felújítást a többszöröséért végeztetnek, stb.

    Most a Csepel SC körül mozognak, és ez nem jó jel. Nagyon nem jó…

  32. Bátky Endre szerint:

    Tisztelt Csepeliek!

    Mint a Képviselő-testület megválasztott tagja, és mint olyan ember, aki szereti a sportot és fontosnak tartja a kerület életében a Csepel SC-t, jelen voltam azon az ülésen, ahol bemutatta az Alapítvány azokat az irányokat (konkrét terveket sajnos még nem láthattunk, mert akkor már lenne olyan anyag amelyiken vitázhatnánk!) amerre haladni szeretnének. Konkrét számként csak annyi hangzott el, hogy a terület teljes területéhez képest 1/3-részben terveznek olyan létesítményeket, amely létesítmények jövedelméből kívánják fedezni a csepeli sport működési költségeit! A terület másik 1/3-részében a szabadidő eltöltésére alkalmas, de a sporthoz köthető tevékenységet megvalósító létesítményt szeretnének létrehozni, példaként hangzott el egy kalandpark felépítése, és a másik 1/3- részben, a jelenlegi terület jobb kihasználása érdekében helyeznék el az eddigi létesítményeket. Kifejezett szándékuk, hogy az eddigi fedett területek méreteit nem csökkentik!
    Engedjék, engedjétek meg, hogy pár szót szóljak arról, ami engem a legjobban bánt nem csak ebben az ügyben, hanem az egész mai magyar közéletben.
    Azért, mert baloldalinak érzem magam, és történetesen az MSZP tagja vagyok, a kormányzati baklövések ellenére se jelenti azt, hogy gazember vagyok, hogy csak rombolni szeretnék (mindenkit szerettel várok egy körzetbejáró túrára, hogy bemutassam milyen munkát végeztem az elmúlt 1,5 évben a körzetemben), és, hogy semmi mást nem tartok fontosnak csak a befektetők érdekeit! Éppen ellenkezőleg én a választóim érdekeit tartom fontosnak!!! Megjegyzésként csak annyit, hogy volt olyan döntése a Képviselő-testületnek, amelyiket csak én nem szavaztam meg, azért, mert az a döntés Csepelnek nem állt érdekében!!! Konkrét számokkal tudtam, tudom bizonyítani, hogy ebben az ügyben az önkormányzat érdeke, és így az itt élők érdeke is csorbult! Az említett előterjesztést az MSZP(kivéve a személyemet) és a FIDESZ karöltve megszavazta!!! Kinek állt érdekében?
    Elnézést, hogy elkalandoztam! Visszatérve a tárgyra, úgy gondolom, hogy senkinek nincs a birtokában a bölcsek köve, így nekem sem! Én várom azokat a javaslatokat, amelyek az Alapítvány elképzeléseitől különbözőek, de mégis garantálják a csepeli sport hosszútávú fennmaradását, és fejlődését! (batky.endre@mszp.hu)

  33. beco04 szerint:

    Itt nem a csepeli sportról van szó,és a csepeli emberek életminőségének javításáról! Itt azon mesterkednek megint,hogy hogyan lehet megint pénzt elsíbólni új beruházásokkal,tőrvényesen drágábban építetni,új közbeszerzéseket indítani.Ez a fontos .Bevált trükk,mint ahogy láthatjuk az állam és az önkormányzatok beuházásaiból,hogyan tűnnek el a pénzek,a mi befizetett pénzeink.Az egész állami apparátus ,az önkormányzatokat is beleértve,nem más mint a bűn és bűnözés melegágya.Az egész egy korrupt szar,mint a miniszter elnökünk,aki a mi pénzünből gazdagodott meg,és a mi pénzünkből tesz tönkre mindjáunkat!Ez kell nekünk,és még tapsolunk is hozzá!!!Éljen és virágozzék a csepeli mszp!!!!Hurrrrrráááááá!!!!

  34. Kovács Ernő szerint:

    Wass Albert barátja: Meg kell, de amikor írtam a gyorsaság volt a lényeg! Egyébként én mindig a tartalmat nézem!

  35. sztojanov szerint:

    a Csepel SC-t is széjjel lopják??? nem hiszem el? még egy CsepelPlaza? egy is sok, nem jártam ott 5-6 éve az biztos!

  36. Borbély Lénárd szerint:

    Kedves Endre,

    engedd meg, hogy közvetlenül téged szólítsalak meg. Először is örülök neki, hogy hozzászóltál. Másrészt mint tudod, én is ott voltam a Gazdasági Kabinet ezen ülésén.

    Őszintén szólva nem jól éreztem magamat a bőrömben, amikor ott ültem, mert annyi megtévesztő dolog hangzott el, annyi hazugság, hogy azt még hallgatni is nehéz volt. Pl. amikor Podolák György ogy.képviselő azt mondta, hogy “egyes személyek a világító testek felújítását követelik, csak azt nem mondják meg, hogy honnan szerezzen az alapítvány erre 150 millió forintot”, akkor úgy láttam, hogy neked is fennt akadtak a szemeid. (ezek a világító testek nem életveszélyesek, csak festeni kell – ez a szakvélemény)

    Téves volt továbbá a prezentáció, amelyik az Alapítvány költségvetését mutatta be, hiszen éves szinten 50 milliós deficitről beszélt. Ebből a számításból azonban kimaradt az önkormányzat éves szinten több tíz milló forintos támogatása.

    Amit írtál, azt nem akarom megcáfolni, de ennek ellenére az ülésen az hangzott el (az első órában gondosan körülírva), hogy a terület 1/3-át tartják majd fennt sportcélra (volt egy ilyen megjegyzés a végén: nincs szükség 15-20 ezres stadionra, elég egy sokkal kissebb is, ahova a srácok majd lejárhatnak focizni – ez érdekes azért, nem?!), 2/3-án pedig profitot termelni képes gazdasági egységeket akarnak telepíteni.

    És ezután jöttek az olyan képek, ahol lakóházak, bevásárlóközpont, fecskeházak, öregek otthona, stb. voltak feltüntetve.

    Beláthatod Endre, hogy azt, amit a Fidesz, illetve Németh Szilárd több hónapja folyamatosan hangoztat, az most szépen lassan pontról pontra megvalósul. Jön a lakópark, a befektetők megvásárolták a kuratóriumi tagságukat, meg a többi.

    Ezek után már érthető persze, annak is, aki eddig talán kételkedett, hogy a teljes MSZP frakció miért nem fogadta el a változtatási tilalmat a terüeltre (tehát a beépíthetőségi határ módosítását).

    Az is érthető továbbá, hogy szintén a teljes MSZP frakció, köztük sajnos te is, miért nem fogadtátok el januárban a sporttanácsnok (NSZ) átlal beterjesztett sportkoncepciót.

    Szeretném még azt megjegyezni, hogy példálóztak az előadók azzal is pl, hogy Debrecenben hogyan működik a sport fenntartása, finanszírozása.

    Az első dolog az, hogy az ottani polgármester sikeres, sikeresen vezeti a várost. A másik az, hogy mint elhangzott, egy önkormányzati cég finanszírozza. Hogy miből? Hát talán abból, hogy ott nem úgy működik egy önkormányzati cég, mint itt Csepelen mondjuk a Csevak, hiszen Debrecenben az önkormányzati cégek milliárd nagyságrendben termelnek profitot a város számára. Itt sajnos nem.

    Gondolj abba bele Endre abba, hogyha szavazatoddal te is megsegíted ezt a folyamatot, ami most zajlik, akkor rövid időn belül a csepeliek elfelejthetik azt a panorámát, amit most látnak a Béke téren. Marad majd egy tenyérnyi terület, ahol lesz valami fedett műfüves pálya, esetleg egy a szabadban, egy két másik sportolásra talán alkalmas létesítvény, mellette pedig kinő a földből egy nagy ház, aztán egy másik, talán egy szálloda, talán egy lakópark. Én nem szeretném így látni a Béke teret. Úgy szeretném látni, hogy elindul a felvirágzása a sportközpontunknak. Ehhez viszont tényleg szemléletváltásra van szükség!

  37. Borbély Lénárd szerint:

    És még egy gondolat Endre!

    Gondolom, hogy józan gondolkodású emberként te sem hiszel abban, hogy az oda telepített “gazdasági egységek” – nevezzük így -, képesek lesznek eltartani a mardék sportot. Ebben a gazdasági helyzetben ez nem valószínű, főleg abból a megközelítésből, hogy vajon újabb plázára lenne szükségük az itt élőknek.

    A hosszú távú folyamat vége szerintem az lenne, hogy szépen lassan az Alapítvány arra a következtetésre jut, hogy ez nem tartható, aztán a maradék sport is eltűnik.

    Ez csak egy egyszerű logikai folyamat, ami annak a következménye, hogy hagyták eddig legatyásodni a Csepelt.

    Továbbra is:
    Hajrá Csepel!

  38. Ábel Attila szerint:

    Az a baj, hogy a terv alapján, amit a Lénárd átküldött nekem (és remélem hamarosan itt is megjelenik), a terület 2/3-át fogják más célra hasznosítani.

    Azt is mondja már meg valaki, hogy öregek otthona vagy kollégium, fecskeház építésével hogyan lehet majd fedezni a sport fennmaradását?

    Nyilvánvaló átverés a terv. Ez a legújabb belógatott cumi, hogy szokja a nép, hogy nem lesz Csepel SC, a területe meg “elolvad”. Valószínűleg még csak nem is bérbeadják majd az SC területét, hanem eladják. Lesz ott lakópark, bevásárlóközpont meg minden. Aki meg majd sportolni szeretne, elmegy más kerületekbe, ahol nem ilyen torkos a vezetés.

  39. atata szerint:

    Csak annyit Podolák- Szeva bácsi, Zárai- Kossuth Holding. Ezeknek kötödéseknek van egy diszkrét bája minden ügyük bíróságon végződik, és legtöbbször valahogy tisztára mosódnak törvényileg, de erkölcsileg……
    Mindössze a pénzügyi maffia és a politika összefonódásáról van szó. Csakúgy mint országos ügyekben azonként a helyiekben is. Ámen

  40. Ábel Attila szerint:

    Endre, nyugadtan mondjátok megint, hogy hazudunk, akkor legalább biztosak lehetünk benne, hogy ez a terv, ez az igazság.

    Nagyon rossz érzés, hogy 2007. júliusában mindannyian kórusban mondogattátok, hogy Németh Szilárd így meg úgy hazudik, meg tájékozatlan, amikor az SC egy részének lakóparkká, bevásárlóközponttá való alakításáról beszél. Ha nem emlékeznél rá, segítek:
    http://www.csepel.hu/static/e-dok/file%5C/CSEPEL_UJSAG/ARCHIVUM/2007/2007-26.pdf

    És a történet okulásképpen: a 2007. júliusi sajtótájékoztatót felvette a CseppTV és ott volt a Csepel újság újságírója is. Tehát minden adott volt ahhoz, hogy korrekt tudósítás jelenhessen meg a Csepel újságban.
    Az MTI-től ugyanakkor sajnos egy szerencsétlent küldtek. Én először azt hittem, hogy egy odakeveredett hajléktalan vagy őrült. A srác a hamut is mamunak értette és egy félrehallástól, hibáktól hemzsegő összefoglalót írt. Ebből a hibáktól hemzsegő anyagból kerekített cikket a Csepel újság, és persze utána Tóth Mihály „bebizonyította”, hogy Németh Szilárd nemcsak hazudik, de buta is.

    No de most olvasd csak el Tóth Mihály reagálását! Szerinted Tóth Mihály polgármester szimplán csak hazudozott a választópolgárainak, szimplán csak tájékozatlan volt, és tájékozottnak próbált látszani – vagy szegénykét szintén átverték, és még most sem tudja, hogy az lesz, amiről azt mondta, hogy nem lesz, de már érvel mellette?

    Attól tartok fél évig mást sem csináltatok kedves Endre, mint átvertetek mindenkit, akik a csepeli sportéletért aggódnak. És ebbe a csapatba te is beletartozol, hiába próbálod magadat valami kivételes, független lényként megjeleníteni, és „nem MSZP-sként” támogatni kívülről az MSZP-t. Most őszintén: nem nevetnéd halálra magadat, ha én most valami hasonlót mondanék a Fideszről? Pedig én is, sőt mindannyian szoktunk időnként a frakciótól eltérően szavazni, persze nem túl gyakran. Nálunk ilyenkor az a szokás, hogy előtte egyeztetünk a frakcióvezetővel. De ettől még „fideszes” vagyok, és büszke vagyok rá, nem szégyellem.

  41. karesz szerint:

    Ha az Önkormányzat vezetőit sértik a fenti hozzászólások, akkor sürgősen tájékoztatják a Csepelieket, mekkora bevételre tettek szert a “Duna part és Csikó sétány”projektből, ill. mennyit kap a kerület a futballpálya eladásából.Ezek után egyre nagyobb kérdés, hol tart a Szigetcsúcs bevételeinek elköltése? Kiderülhet, kommunikációs zavarról vagy másról van szó!

  42. Morovik Attila szerint:

    Endre! Kifejezetten örülök hogy Te is hozzászolsz e megdöbbentő hírhez. Idén ősszel lesz 25 éve hogy Csepelen dolgozom mint testnevelő. Emlékszem azokra az időkre amikor szinte megtelt a Csepel pálya sportoló gyerekekkel! Hallom is ahogy azt mondod,hogy az régen volt és hogy azóta megváltozott a helyzet. Ezt én sem vitatom. A közelmúltban beszéltem vezető csepeli testnevelővel aki nem csak a saját véleményét fogalmazta meg akkor amikor azt mondta,hogy döbbenten figyelik az SC- vel kapcsolatos fejleményeket!
    Endre! Számtalan példát tudnék hozni arra,hogy hogyan csinálják más önkormányzatok,ahol meg tudják oldani a hasonló helyzeteket. Ha Csepelen a harmadára fog zsugorodni a sportpálya,akkor onnan már nem lesz visszaút. Aztán a harmad felére…stb
    Azt mondjátok,hogy a Szilárd felelős majd minden problémáért? Civilizált körökben ezért a dumárt szóba sem állnánk veletek soha többet!
    Endre nem blamázs ez egy kicsit?

  43. anti szerint:

    Ne találgass Karesz, nyertél! Másról van szó. Ez maga az őrület. A Fidesz, Németh Szilárd és a hozzá hasonló gyáva nyúl csatlósai szervezik az őrületet. A Csepel Sc-s ügyekkel kapcsolatban elegendő volna az FTC Rt körüli őrületre utalni, de nektetek ez nem érv. Várszegi pénze a Fradi szurkolóknak büdös volt, más – beleértve a ferencvárosi önkormányzatot is – meg nem hajlandó a Hajrá Fradiért valós összeget fizetni. De az angol szélhámos az jó szélhámos a fradistáknak, jobb mint a magyar, aki legalább tisztességesen eltartotta az FTC-t, amíg az RT-jük Furulyással, Szívóssal tönkre nem ment. Hát nem hallod, nem olvasod, hogy az angol szélhámos mit akar ott tenni zárt ajtók mögött. Itt meg minden évben megtudhatod, hogy mennyi pénze van, volt az SC-nek, mit terveznek, és ráadásul még a Te véleményed, a mi véleményünk is kikérik. Ha volna eszetek, akkor előszőr is neki szegeznétek a kérdést Borbély képviselő úrnak miért csak az igazság felét mondja el? Bátky képviselő úr pedig szocialista létére nem mosakodna, hanem érvelne, ha már szükségét érzi, hogy megszólaljon ebben a szennyáradatban. Mivel én egy ugrásra lakom az SC pályájától, és valamikor ott kézilabdáztam, édesapám meg a WM, igen a WM gyár csapatában focizott, hát érdekelt mindig, mi történik a klubnál, ma meg az alapítványnál. Már a kapuban megmondják neked is, hol találsz bővebb információt, ha nem elég az – Ábel Attilával ellentétben – tisztességesen tájékoztató Csepel újság. Íme: http://www.ecorys.hu/download/eloadas_20071212.pdf
    Először olvasd el, nézd át ezt, aztán kezdjen minden tüntetésszervező gyalázkodó gyalázkodni. A gondolkodás persze fárasztó, a hergelés meg jó hecc, de Csepelhez és a csepeliekhez méltatlan! Én inkább örülök annak, hogy itt Csepelen – a Fradival ellentétben – azok, akinek pénzük vagy döntési lehetőségük van, kérik a véleményem. Bedőltetek Németh Szilárdnak a Vörös Csepel felgyújtása előtt is. Csahosai most is átvernek benneteket! Dehogy akarnak ezek a gyújtó(gató) szavú hazudozók Sc-pályamentők lenni. Hatalmat és pénzt akarnak, semmi mást. Ábel Attilát, mint elnököt már szamárpadba ültette Németh Szilárd. Most egyelőre a félrevezető számokat köpködő Borbély Lénárd a kedvenc öleb. Nem sokáig, mert sok az eszkimó és kevés a fóka. Németh Szilárd pedig, ez az SZDSZ-esből lett fideszes köpönyegforgató, az egykori technikatanárból lett bolsevik szakszervezeti alkalmazott, Torgyán kitartottja a környezetvédelemnél, már egyetlen szakmájából sem tudna megélni, csak a ti hülyítésetekből. Azt mondanám ne hagyjátok, de ilyet nem mondok, mert Csepelen mindig többen voltak és többen is lesznek, akiket ez a politikai haszonleső, közéleti kaméleon Németh Szilárd és gyáva csahosai át tudnának verni. Ők velem együtt nem politizálnak, de a fejüket használják az itt megszólaló, Fidesz-maszlagot zabálókkal ellentétben GONDOLKODNAK és ezért az ő szájukból hitele van a buzdításnak: HAJRÁ CSEPEL!

    Táncsics Antal
    nem titok: a ti antitok

  44. kokika szerint:

    Úgylátszik,a szabadrablásnak nincs határa Budapesten. ennek a lekonyuló félben lévő kormánynak a bérencei mindent megtesznek azért, hogy saját belső körükbe mentsék a közvagyont. Úgy látszik ez alól csepel sem kivétel. Ennek sürgősen gátat kell vetni. Az a kevés, ami meg maradt csepelen, a csepelieké! EL a KEZEKKEL A SPORTCSARNOKTÓL!!!!

  45. anti szerint:

    Nocsak, nocsak! A technika tanárnak beosztottja a tornatanár! Ha arról a Morovik Attiláról van szó, akit a Csepp TV-ben láttam, bár akkor valmifjata jámbor MDF-esnek tünt.

    Morovik úr ! Először is megnyugatom: szerintem a politikai haszonleső, köpönyegforgató Németh Szilárd semmiért sem feleős.Ő teljesen feleőtlen!

    Egyébként pedig élnék ajánlatával: meséljen! De tényekkel!!! Másutt “hogy an csinálják?” Nos?

    Táncsics Antal
    nem titok: a ti antitok

  46. anti szerint:

    Így van Kokika! El a kezekkel a sportcsarnoktól (a csepelitől)!!! Fogd le a köpönyegforgató Németh Szilárd és csahosai kezét!

    Táncsics Antal
    nem titok: a ti antitok

  47. kokika szerint:

    Kedves anti, te nagyonlökött. Most keményen mellé trafáltál. Én nem vagyok sem Morovik, sem tornatanár. Én az vagyok,aki látja, és szenvedő alanya annak, amit a hazug csepeli önkormányzati vezetők tesznek azokkal az emberekkel, akik bizalmat szavztak nekik. Én annak idelyén a Tóth Misire szavaztam, de már nagyon megbántam. Úgy látszik ő is hazudik éjjel, hazudik nappal. Volt kitől tanulnia. Ráadásul, bölcs mondás: a hazug embert hamarabb utól érik mint a sánta kutyát. Most ez Misikénél bebizonyosodott.

  48. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik a kerületet!

  49. miska72 szerint:

    Fognak ezek még ülni! Meglátjátok.

  50. anti szerint:

    Kokika!
    A harag roszz tanácsadó! Megerősítem korábbi jókívánságaimat: Te csak fogd le a köpönyegforgató gyújtó(gató) szavú Németh Szilárd kezét!

    Azért Kokikát és Morovik tanár urat még meg tudom különböztetni. (A tévedésem csupán annyi, hogy őr MDF-esnek véltem, de hát fideszes!) Őt láttam a Csepp TV-ben, téged még nem.

    Megnyugvást kívánva:
    Táncsics Antal
    nem titok: a ti antitok

    most indulok a Mikroszkópba, de azért itt se roszz a műsor: kabaré!

  51. miska72 szerint:

    Anti szerinten vegyél be agy anti depreszánst. Miről beszélsz? a Csepeli gazember banda Mszp akarja eladni a Csepel SC-t.

  52. miska72 szerint:

    Csepeli Önkormányzati MAFFIA! Nem kicsit! Nagyon! MSZP megcsinálták!

  53. miska72 szerint:

    Szellemi fogyatékosok a hivatalban! Olyan rajzokat vesznek át amin nincs főbejárat, kémény! Megkérdeztem az építésügyi osztály vezetőjétől, hogy a rajzon mi a hiba? Nem tudta megmondani! Nem vette észre, hogy nincs a rajzon FŐBAJÁRAT!

  54. Bercsik Károly szerint:

    Kedves Anti!

    Szerintem neked kár arról írnod, hogy “a harag rossz tanácsadó”, hiszen nyilvánvaló, hogy hozzászólásid stílusából és hangneméből egyértelműen a céltalan és vak gyűlölet érezhető ki. Szerintem próbálj csiszolni hozzászólásaid hangnemén, mert így nem sokan hiszik el akárcsak egyetlen szavadat is. Hiteltelenséged pedig csak újabb feszültséget okozhatna benned.
    Beláthatod, hogy ami a Csepel SC körül zajlik az botrányos, és ideje lenne ha kiderülne, hogy a sporttelep elkótyavetyélésének terve milyen gazdasági-politikai körök érdekeit szolgálják.
    Szerintem erre te is kiváncsi vagy.

  55. Csaba szerint:

    anti, te elég “buta” vagy. Próbálod a feleőséget áttolni az ellenzékre. Ébrendj már fel kisfiam, ki vezeti itt a kerületet??? A kommunisták, mint amilyen te is vagy. Azért tart itt az ország, mert ilyen kis besúgó, jellemtelen csúszómászókkal van tele, mint te.

    Ki az egyes számú felelős? Aki a kerület első számú embere. Tóth Morzsi.

    Ne fröcsögj, írd a jelentéseide tovább.

  56. miska72 szerint:

    Önkormányzati MAFFIA! Hamis adatokat szolgálttak a rendőrségnek! Engem a rendőrség hamis adatok alapján jelentett fel!

  57. miska72 szerint:

    Galvániszap! Kis-dunaparti lakópark! Csepel SC eldása! A dunapart beépíthetőségét ők változtatták meg!

  58. miska72 szerint:

    Meddíg türjük, hogy ez a gazember banda itt garázdálkodjon?

  59. CsepeliXXI szerint:

    “A rossz tisztségviselőket azok a jó állampolgárok szavazzák meg , akik nem mennek el szavazni.”

  60. jani szerint:

    Az MSZP.-ek eszméjüket is ott hagyták másoknak, és tudták hova kell átnyergelni. Ők akik egykor kollektivizáltak, most privatizálnak. Lehetőleg mindent amit lehet. Látni kellene már, nem sok mindent hagytak meg a köz javára.
    Ha kommunistázod az MSZP.-s csapatot, evvel az igaz kommunistákat sérted meg. Azok is különbek náluk, mert ők legalább nem váltottak köpönyeget, és ők valóban az emberek érdekeiért küzdenek. Az MSZP.-ek meggyöződéseiket hátra hagyva, most a megváltó nagy reformerek képében tetszelegnek. Azt hogy mit tettek és tesznek, az eddig történéseket nézve nem kell magyarázni. Ezekben a történésekben benne van válasz. Csak tedd fel megadnak a kérdést MIÉRT TETTÉK ??!! A választ magad is meg tudod adni.

  61. jani szerint:

    Az MSZP.-sek eszméjüket is ott hagyták másoknak, és tudták hova kell átnyergelni. Ők ,akik egykor kollektivizáltak, most privatizálnak. Lehetőleg mindent amit lehet. Látni kellene már, nem sok mindent hagytak meg a köz javára.
    Ha kommunistázod az MSZP.-s csapatot, evvel az igaz kommunistákat sérted meg. Azok is különbek náluk, mert ők legalább nem váltottak köpönyeget, és ők valóban az emberek érdekeiért küzdenek. Az MSZP.-sek meggyöződéseiket hátra hagyva, most a megváltó , a nagy reformerek képében tetszelegnek. Azt hogy mit tettek és tesznek, az eddig történéseket nézve nem kell magyarázni. Ezekben a történésekben benne van válasz. Csak tedd fel megadnak a kérdést MIÉRT TETTÉK ??!! A választ magad is meg tudod adni.

  62. Ice szerint:

    Csepel proli kerületének újféle balkapitalista vezetői szintén kibújtak a “szociálisan érzékeny” bábból,s mutogatják gyurcsányista karmaikat .
    Egyre többször érzem azt itt,hogy zombik mászkálnak a kerületben,egyre büdösebb a levegő,s mocskos a morál,tisztesség luxus,lehet hogy egyszer elhagyom a várost.

  63. Nándi szerint:

    Kedves anti,

    Németh Szilárd valóban SZDSZ-es volt, de még akkor, amikor ez a párt rendszerváltó pártnak számított. Te is nagyon jól tudod, hogy az akkori SZDSZ már rég nem az SZDSZ, mint amilyet a mostani Kóka féle senkiházik képviselnek.

    A liberális akkor valódi szabadságot jelentett, most azt jelenti, hogy bűnözz, drogozz, egyéb…, mert megteheted!

    Ha pedig ezt mégsem tudnád, akkor inkább ne szólalj itt fel kérlek.

  64. beco04 szerint:

    MSZP=BŰNÖZÉS.Bűnözők vezetik ezt a pártot!!!!Nem kötelező mszp tagnak lenni!!!Én egy ilyen hazug,korrupt csapatban lennék,és becsületesnek tartanám magamat,rögtön otthagynám őket.Így a mai napon is az mszp tagok,kiszolgálói cinkosai a bűnösöknek.Nemhiszem,hogy van becsületes mszp-s!!!!Vagy a velejéig romlott gazember,vagy buta ,manipulált,beprogramozott droid.

  65. Csepeli Galvániszap szerint:

    A mostani Fidesz-szavazóknak, akik 1990-ben már elmúltak 18 évesek, legalább a 60%-a az SZDSZ-re szavazott akkor. A mostani SZDSZ-szavazóknak viszont legalább a 80%-a az MSZP-re szavazott akkor, és szerintem 5%-nál is kevesebb volt SZDSZ-szavazó 1990-ben.

    Egész egyszerűen azért, mert az SZDSZ volt – bármennyire is abszurdan hangzik most – a “rendszerváltás pártja”, a legantikommunistább és legradikálisabb párt Magyarországon. Szintén hihetetlenül hangzik, de “liberális” párt volt. Nem az akkori SZDSZ-esek, hanem az SZDSZ árulta el a rendszerváltást. Oda jutottunk, hogy szélsőségesebbek, mint az MSZP, tele vannak pénzéhes, gyorsan meggazdagodni vágyó tolvajokkal, 3/3-as ügynökökkel. Nem is kell messze menni ugyebár. Az 1990-ben SZDSZ-re szavazók 95%-a ma a Fideszre, KDNP-re, Centrumra, MIÉP-re, Jobbikra, vagy a Vállalkozók Pártjára szavaz.

    Van még egy párt, amely ehhez nagyon hasonló utat kezd bejárni, és az alapítók már szintén a Fideszben vannak.

  66. Csepeli Galvániszap szerint:

    Lefogadom, hogy anti is SZDSZ szavazó most. Azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ő őrizte a galvániszapot a pártvezető kérésére, és azért tudtak ismeretlenek még lepakolni 1000 tonna iszapot, mert állandóan fórumozott ahelyett, hogy a munkáját végezte volna. 😉

  67. Nándi szerint:

    Csepeli Galvániszap!

    Hogy érted azt, hogy tele van az SZDSZ 3/3-as ügynökökkel, és nem is kell messzire menni?

    Kire gondolsz?

  68. karesz szerint:

    T. Anti! Elolvastam azt a sok semmitmondó zagyvaságot, amire felhívtad figyelmem az ecorys honlapján.Lehet, hogy Te elájultál a minőségjavítás és a pozitív érzés célkitűzéseitől, de azt nem értem, mitől nő egy csepeli identitása attól, hogy a sporttelepét idegenekkel népesítik be.A legfontosabb, amit kerestem, úgy látszik elkerülte a figyelmem. Azt nem találtam, hány millát kapnak a Csepeliek az eladásból.Remélem senki nem akar kiröhögtetni azzal, hogy ez ingyen is egy bomba üzlet a kerületnek. Kérlek, írd le az összeget, ha Te megtaláltad! Kösz.

  69. Csepeli Galvániszap szerint:

    Pl. a mi Kál Karcsink. A 3/2-ben biztos vagyok, büszke is rá (még a Csepel újságban is hangoztatta), sokak szerint 3/3-as tartótiszt is volt, de azzal nem büszkélkedik, én sem tudom, hogy valóban igaz-e.

  70. Vécsey Albert szerint:

    Jézus, Mária!

    Mi megy itt? Egy hete jártam erre (sajnos csak a hétvégén van időm szűkebb pátriám dogait megnézni.) Miért kell gyűlölködve fogadni azt, akinek más a véeménye mint a tiétek? Bátky képviselő is érvelt, meg Anti is. Erre ti pocskondiázzátok őket. Mire jó ez? Magatokról álítotok ki szegénységi bizonyítványt. Fröcsögésre hagyjátok meg az indexes fórumokat. Itt talán érvelni kelene. Megnéztem azt is, amit Ábel Attila (ő legalább egy úriember) ajánlott, és azt is, amit Anti ajánlott figyelmünkbe. Mindezek alapján két dolog biztos: 1. Nincs pénz. 2. Az itteni hőzőngésekkel ellentétben semmit sem döntöttek el, kérik az én véleményem, meg a tiétek is. Hát akkor mi a gond? Talán normálisan kellene beszélni, tájékozódni, javaslatot tenni. Nosza, rajta! Hajrá! Csepel! Hajrá, Csepel!!!!

  71. miska72 szerint:

    Az én javaslatom, hogy a hozzá nem értő korrupt gazemberek áljanak fel, és hagyják el a Polgármesteri hivatalt!

  72. kokika szerint:

    Miért is nincs pénz? Hol vannnak az északi területből eladott százmilliók? Erről a pénzről csak annyit tudunk, hogy az önkormányzat vezetői többmilliós sikerdíjakat adtak egymásnak. Hova lett a többi? Ha meg meg van, miért nincs pénz semmire? A hőzöngrésről annyit, ha a FIDESZ nem kezd el hőzöngeni a galvániszapp ellen, Tóth Mihályék elnézték volna, hogy itt dögöljünk bele. Hát ennyit abecsületes emberszertő csepeli önkormányzat vezetőiről.

  73. Bubus szerint:

    Kokika, szerinted hol van az a pénz? Miért kellene a családi ezüst újabb darabjait eladni, ha még volna pénz?

  74. munkásököl szerint:

    Mindig ugyanaz a forgatókönyv, de a birkák, mint pl. anti, mindent bevesznek. Először nagy dérrel-dúrral cáfol valamit az MSZP-SZDSZ és a lakájsajtója. Ezzel jól bedobják a témát a köztudatba, hadd szokják az emberek. Addig-addig megy a gittrágás, amíg majd úgyis megunják, és akkor kiderül, hogy “hát igen, mégis úgy lesz, mert hát nincs pénz, meg nincs más választás, hát értik, maguk sem csinálnák jobban, mit szólnak bele”. Sőt, a legjobb, hogy “az egész maguk miatt van”. Ez megy minden szinten: las-san mon-dom, hogy min-den-ki meg-ért-se…

    Hozzám kétszer is bedobták a Közösen Csepelért-es kampányanyagot, aminek fő tartalmi eleme az volt, hogy elkészült Csepel Gazdasági Programja. Ez a nyuggernek persze megnyugtatja a lelkét, híréhsége kielégítve, dolgoznak az elvtársak. De gondoljunk bele: 14 éve ez a vezetés, és mostanra sikerült eljutni odáig, hogy legyen egy gazdasági program? És ráadásul ilyen… A nyugger nem tölti le. Azt se tudja, mi az a letöltés, fél, nehogy még a végén ráfolyjon valami. 😮 Én letöltöttem. Kérem szépen, ha én ilyen anyagot adnék ki a kezeim közül, engem egy perc alatt kirúgnának a munkahelyemről!!! Még egy olyan táblázat is van benne, amiben az egyik oszlop üres. Ez max. egy gyakornok 0. verziós munkaanyagának felel meg. Eredményként feltüntetett leépítések, üres, számok nélküli tervek, olyanok, mint amikor valaki a lottóötösről álmodozik. A készítő nem ismerte a szövegszerkesztő legalapvetőbb funkcióit sem, úgymint tartalomjegyzék automatikus készítése, stb. Nincs címoldal, de még cím se. In medias res. A betűméret min. 16-os, mintha az SZTK-ban kellene kitenni a falra. Egy profi ilyet nem ad ki a kezéből. De ez a “bázist” nem zavarja, azok sosem olvassák el. “Az ellenzék meg azt mond, amit akar, majd a Csepp TV-ben meg a Csepel újságban lehozzuk, hogy hazudik a Fidesz.”

    Itt is ez a forgatókönyv. Lehet tüntetni, majd be is számol róla a Hír TV, de ezeket szemlátomást nem nagyon izgatja. A tüntetés csak akkor vezet eredményre, ha érdemi párbeszédről van szó. De ez a tolvaj banda arra nem hajlandó. Fletó is megmondta, lesznek tüntetések, aztán majd szépen hazamennek. És így lett… Itt is ez várható.

    Mert ez a nép BIRKA!!! Ki kardot ránt, kard által vész el. Aki erőszakkal szerezte (majd szépen átmentette) a hatalmát, az békés úton nem adja azt oda. Ebben biztosak lehetünk. Még egy ilyen málészájú nemzet nincs a világon, mint a magyar…

  75. munkásököl szerint:

    Ja, még valami: egy tárgyi tévedés van az alábbi mondatban. “Ahogyan a tanulni vágyó iskolások után a megrögzötten teremfocizni, kézilabdázni, kosarazni akaró bennszülöttek is szerencsésen ki lettek szorítva a kerület legnagyobb iskolai tornaterméből, melynek helyére majd békés lakópark-lakók költözhetnek, úgy a stadion helyén a szerencsés csepeliek talán hamarosan plazmatévét is vásárolhatnak, a még szerencsésebbek pedig lakást vehetnek.” A kerület legnagyobb iskolai tornaterme ugyanis az ÁMK-ban van. Van is benne pl. teremfoci-bajnokság, meg lehet nézni. Olyan jellegzetes múlt rendszeri feeling. Tabella kézzel írva, stb. 🙂 Persze 10 éve még az is két-háromszor ennyi embert vonzott. Csak hát máshol jobban csinálják, így elkezdett leépülni. Tetszik tudni, az a fránya verseny…

  76. admin szerint:

    Tisztelt munkásököl!

    Mea culpa, mea maxima culpa! Ritkán tévedünk, de most ahogy így jobban belegondolok abba amit írtál, sikerült.

    Az MSZP most megpróbálja azt hitegetni, hogy nem is a Csepel SC 2/3-a, hanem csak az 1/3-a lesz kiárusítva. Pedig a bemutatón látható térkép szerint is jól érzékelhető, hogy sportcélokra csak kb. 1/3 rész marad meg, és ez a lényeg: mi marad?

    Nem volna szabad belemenni álvitákba, mert máris eltűnik a lényeg: miért bontják le a stadiont, mi lesz a helyén, egyáltalán miért lesz az jobb a sportnak, ha kiárusítják az SC-t? Meg lehet nézni pl. azokat a szakszervezeteket, melyek hasonló indokokkal kezdték el eladogatni az üdülőiket, aztán a székházaikat, hogy mi lett belőlük (meg hogyan sikerült a privatizáció, kiknek a kezébe került a vagyon). Roncstelep. Ha egy szervezet elkezdi magát felemészteni, abból jó nem szokott kijönni.

  77. munkásököl szerint:

    Bizony ki fogják árusítani, és könnyen megjósolható, hogy mi marad belőle. Ami a papírgyári uszodából, meg az MHK-pályából…

    Egyetlen odatelepített gazdasági tevékenység sem fog eltartani sporttevékenységet. Mert a piacgazdaságnak nem ilyen a természete. Ez az ötvenes évek demagóg szlogenje, hogy majd odatelpítenek nyereséges tevékenységeket, amik majd eltartják a sportot. Ki az a vállalkozó, aki azért akar nyereséget termelni, hogy eltartson valamit, ami nem kell neki??? A profi sportnak magát kell eltartania, de ehhez meg kell teremteni a feltételeket (tulajdoni viszonyok, stb.), az amatőr sport pedig részben közfeladat, részben pedig a sportot űzőknek kell finanszírozniuk. Ebből teljesen nem vonulhat ki az állam, hiszen saját jól felfogott érdeke kellene legyen, hogy egészséges, munkaképes humánerőforrás-állománnyal rendelkezzen, akikre kevesebbet kell költeni pl. egészségügyi téren, és ne boruljon fel az arány az eltartandók javára. Csakhogy ezek semmire sem akarnak költeni, az eltartandók pedig boldogan megszavazzák… A lényeg, hogy május 1-jén legyen zsákbanfutás meg lepényevés.

  78. Bombi szerint:

    Munkásököl azon kijelentéséhez kapcsolódóan, hogy “teljesen nem vonulhat ki az állam” – egy pillanatra elvonatkoztatva csepeli eseményektől – hozzáfűznek egy gondolatot.

    Nekem úgy tűnik, hogy ami nem nyereséges, abból az állam ki akar vonulni, illetve pénzt akar érte szedni. Ők azt mondják, hogy ezek a dolgok jelenlegi formájukban veszteségesek, az őket támogató, barna nyelvű fröcsögők pedig ugyanezt szajkózzák, szolgáltatást kapunk és azért fizetni kell. Hát persze. Egyetlen egy dolgot felejtenek el, mégpedig azt, hogy adót fizetünk! Mégpedig nem is keveset, az egyik legjobban elvonó ország a mienk. Ezekből kell finanszírozni ezeket a bizonyos “veszteséges” feladatokat. Nem kell lopni, aztán, akkor jut ránk, a kisemberekre is. Nem is beszélve arról, hogy sportolásra, oktatásra költeni hosszú távon igen komoly haszonnal jár.

  79. munkásököl szerint:

    T. Vécsey Albert!

    Ismerem azt, amikor ezek az alakok “kérik a véleményünket”. Szépen meghallgatják, állást nem foglalnak, hanem egymásra, vagy egy épp jelen nem lévőre mutogatnak, majd a konklúzió az, hogy “majd megtárgyalja a bizottság”, meg “megfontoljuk”, meg ilyenek. Aztán szépen megcsinálják, amit meg akartak csinálni, mi meg le vagyunk sz@rva. Utólag pedig azt mondják, hogy “mindenkinek volt lehetősége kifejteni a véleményét”, “akkor kellett volna elmondani”, stb. És soha senki nem felel semmiért, ha szemtől szembe kéred őket számon. Minden esetben valamilyen testületre hivatkoznak. Igen, ezek ők. Ezek azok az önző, gátlástalan, mindenkit kihasználó emberek, akik ha kell kommunistának mondják magukat, ha kell, szocialistának, ha meg épp az a kifizetődő, akkor kapitalisták. A nép a hülye (a csepeli meg sajnos különösen), hogy kikéri ezeknek a véleményét. De hát 40 évig fel volt mentve az istenadta nép a gondolkodás, előrelátás, gazdálkodás mindennemű terhe alól. Erre vannak programozva. 🙁

  80. Bombi szerint:

    A kedvencem, amikor sűrű bólogatások közepette ismételgetik, hogy “megvizsgáljuk, megvizsgáljuk”…

  81. munkásököl szerint:

    Még a választások előtt voltam egy ilyen “nem kampány” lakossági fórumon. A téma a Simon Bolivar ltp. parkolási rendjének (illetve rendetlenségének) átalakítása volt. Alapszitu: mindenki illegálisan parkol, lehetőleg az ablaka alatt, mert egyrészt nincs elég parkoló, másrészt azokat magánkézben üzemeltetik a ltp szélén, harmadrészt messzebb nem megy az ember parkolni, mert egyes pol. korrekt módon le nem írható etnikai hovatartozásúak feltörik a kocsit. Az önkormányzat letett egy “remek” tervet, amiben kevesebb volt a parkolóhely, mint ahányan most a füvön állnak, de legalább egyirányúak az utcák, így mindenki jól körbepöfögheti a lakótelep általa kocsival addig nem látogatott részeit is. Szinte minden lakó rossznak tartotta az elképzelést, és sok valóban konstruktív kritika érkezett. A válasz mindig ugyanaz volt… 😉 Aztán a csúcs az volt, amikor a parkolók számát firtató kérdésre az a válasz érkezett, hogy itt és itt kb. 15 év múlva magánberuházásban épül majd egy parkolóház… Erre az egyik hozzászóló megkérdezte, hogy akkor már állni fog-e ugyanott a jó 20 éve oda tervezett uszoda? :-))))

  82. Kovács Ernő szerint:

    Röplabda, atlétika, birkozás, RSG, kajak-kenu, öttusa, triatlon, evezősök? Szomorú, hogy csak a labdarugók voltak azon a gyertyás felvonulásunkon! Pedig az a megmozdulás nem csak a világítótestek sorsáról szólt, hanem az egész Csepel SC-ről. Igaz az akció spontán szerveződött, de aki napi szinten követi a csepeli sportot annak volt ideje hírt szerezni róla. Most fölteszek egy kérdést mindenkinek, hogy nem kellene szervezni egy békés felvonulást az önkormányzat elé, és egy peticiót átnyújtani az illetékeseknek, amiben megkérnénk őket, hogy nyilvánosan tájékoztassák a polgárokat mi a tervük a Csepel SC-vel! A rendőrséget meg kell kérdezni, hogy mi a módja annak, hogy egy nagyobb létszámú tömeg mozgása az utcákon lehetséges-e, és milyen feltételei vannak. Én úgy gondolnám, a Csepel SC bejáratánál lenne a gyülekező, és onnan sétálnánk át az önkormányzat elé mondjuk jővőhét pénteki napján 14.00h-kor. A rendőrséget válalom /megkérdezem a vonulás feltételeit, és persze hozzáteszem, hogy méltóságteljes vonulásról van szó, nem rendzavarásról, mert akkor többet ártanánk az ügyünknek, mint használnánk. Gondolom a média is nagy létszámmal jelen lenne, és minnél nagyobb hírértéke lenne, hogy mi van Csepelen, mi lesz a Csepel SC-vel! Akinek van más ötlete, vagy tud valamiben segíteni az írja meg, és ha megcsináljuk legalább elmondhatjuk, hogy legalább megpróbáltuk megmenteni a Csepel SCét!

  83. kokika szerint:

    Tisztelt munkásököl (kis m)-el . Gondolod, ezek akik befolyásolták csepel lakóit az előző választásnál , belegondoltak jövő problémáiba? Akkor őket a pillanatnyi helyzet érdekelte. Azt, hogy a hatalmukat megtartsák, az igen. A jövő meg Kurcsánycentrikus a számukra. Mindent lementeni a saját érdekeltsügükbe, de a közpénzekkel nem elszámolni. Nemrég megkérdeztem, hol van az északi területért eladott pénz? Senki nem tudott egyetlen szót sem válaszolni. mert senki nem tud róla semmit. Netalán neked van valami infód? Igen is csepelnek van pénze, de nem kéne arra törekedni az önkormányzati vezetőknek, hogy mennyit spórolhatnak meg, az évvégi egymás megjutalmazására.

  84. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik Csepelt! De a hazugság mindíg kiderül!

  85. Politikamentesen szerint:

    Gondolatébresztő!
    Az 1990-es évek vége felé (Kiss Imre idejében) a Csepel SC az Önkormányzat tudtával felhalmozott közel 1 milliárd Ft köztartozást, amiről azt gondolták, hogy majd politikai segédlettel eltöröltetik. Nem úgy alakultak a választások, mint gondolták, maradt a tartozás. Nagy ötlet az akkori vezetéstől, mivel az akkori országos sportvezetés már nem akart adni támogatást, hogy megszüntették az egyesületet oly módon, hogy 1 fővel meghagyták az egyesületet meg a tartozást,(így bizonyítható, hogy nem is akarták kifizetni) szerintem ez bűncselekmény, s az ingatlan vagyont pedig az Önkormányzat vezetésével egyetértésben és Podolák Györggyel, kiszervezték az alapítványba, aminek garanciaként az Önkormányzat is részese maradt. Mind ezt azért tették, hogy az állam ne tudja rátenni a kezét az adósság fejében a vagyonra. BÜNCSELEKMÉNY!! Igy a szakosztályokat kényszerítették arra, hogy un. szakosztályi egyesületeket hozzanak létre. Az alapítvány vezetője Podolák volt, aki kb 1 éve kiszállt ebből és az alapítványt átjátszották egy olyan csoportnak, akik a mostani események mögött állnak. Hol van az Önkormányzati garancia a vagyon megmentésére??? Akkor az alapítvány létrehozásakor vállalták!!! OKOS!!! Hol van az orosz katonai temetőért kapott pénz, amiből a kézilabdapálya helyén uszodát, vagy új sportcsarnokot akartak, ígértek építeni? Hol van a sportszálló, az étterem és a fittnes bérleti díjja, illetve a Honvédtól kapott pályabérleti pénz? Lehetne még folytatni, de azt hiszem, többről van szó mint egyszerű becsapásról hazúgságról. Talán elő kellene venni a dokumentumokat a fent leírtakról s megalapozott lenne egy büntetőeljárás. Üdv.

  86. miska72 szerint:

    Tisztelt politikamntesen
    Teljes mértékeben egyetértek veled. Nem kicsit! Nagyon!

  87. miska72 szerint:

    Már szorul a hurok az önkormányzati vezetőink körül! Remélem, már csak pár hónapjuk van hátra! Aztán benne lesznek a TV-ben! Gazemberek vezették Csepelt!

  88. munkásököl szerint:

    Kokika! Hát persze, hogy van pénze Csepelnek. Csak épp nem az önkormányzat számláján. Nem olyan rosszak Csepel adottságai, hogy épp itt ne lenne pénz. Sőt…
    Sajnos teljesen igazad van.

    Kovács Ernő! A rendőrségen csak be kell jelenteni a demonstrációt, nekik pedig tudomásul kell venniük. Nem kérdezősködés, meg engedélyezés kérdése, nekik csak ahhoz van joguk, hogy tudomásul vegyék, illetve kötelességük biztosítani. Semmilyen feltételei nincsenek, leszámítva a hatalom gyakori érveit a forgalom indokolatlan arányú korlátozásáról. De azért erre egy ilyen téren rutintalan rendőrörs figyelmét nem hívnám fel. 🙂

    Politikamentesen! Bizony bűncselekményről van szó, egyetértek.

    miska72! Én is szívesen vinnék nekik bablevest a dutyiba, de látva a Mo-i viszonyokat azért erre nem kötnék nagyösszegű fogadásokat. 🙁

  89. jani szerint:

    Van pénz Csepelen, csak nem arra költik amire kellene. HOl a Szigetcsúcsért kapott pénz ? Miért nem teszik közzé mire költötték !.? Számoljanak el a köz pénzével !!!

  90. […] György parlamenti politikus és Zárai László alapítványi vezető 2008. január 31-én már arról tartottak előadást, hogy a jövőben a Csepel SC területének már csak az 1/3-án lesz lehetőség a sportolásra. A […]

  91. miska72 szerint:

    Munkásököl, fel vannak jelentve! a csepeli önkormányzat félrevezette a rendőrséget, a rendőrsáég az ügyészségt, az ügyészség a bíróságot!

  92. Tökmind1 szerint:

    Hoppá! Itt kicsit másról van szó, mint amit itt egyesek ismételgetnek.
    http://www.youtube.com/watch?v=KoCLrYw39KY

    Mintha úgy hallanám, hogy 2/3-ad rész marad sportcélokra.
    Borbély Lénárd azt írta, hogy ott volt. Akkor miért nem figyelt? Hogyan írhat ilyeneket?:
    “Amit írtál, azt nem akarom megcáfolni, de ennek ellenére az ülésen az hangzott el (az első órában gondosan körülírva), hogy a terület 1/3-át tartják majd fennt sportcélra (volt egy ilyen megjegyzés a végén: nincs szükség 15-20 ezres stadionra, elég egy sokkal kissebb is, ahova a srácok majd lejárhatnak focizni – ez érdekes azért, nem?!), 2/3-án pedig profitot termelni képes gazdasági egységeket akarnak telepíteni.”

    Itt meg bővebben, ha érdekel valakit:
    http://www.csepptv.hu/video/szigetelo/2008-02-04.wmv

  93. beco04 szerint:

    Korrupt gazemberek, az egész csepeli önkormányzat!!!!!!!!!!!!!!
    Mit tudtok,hogy hogyan szorul a hurok a csepeli gazemberek torkán???Személyesen én is kárvallotja vagyok a korrupt képviselők,és köztisztviselők üzelmeinek!!!!Tiszta szívemből kívánom,hogy minél hamarabb bilincs kattanjon a kezükön,vagyonukat,amit mitőlünk loptak el, vissza kell venni!!!Valami hírláncot kellene indítani,hogy legalább tudjunk egymásról,tudjunk segíteni egymásnak,elleásuk egymást információkkalVan valaki aki ezt megszervezné?

  94. szociális ellátó szerint:

    Tisztelt Befektetők, Tisztelt Önkormányzat, Tisztelt Gazdasági Kabinet!
    Csak a pontosság kedvéért, olyan hogy öregek otthona nem ismer a szociális törvény. Idősek otthona, vagy ilyesmi! Ha már hazudunk, csak pontosan szépen!!!!

  95. jani szerint:

    Tudjátok az egészben a legszebb, helyi tótumfaktum Tóth polgármester kijelentése ! “A márciusra elkészülő tervek a befektetők érdekeit fogják szolgálni “. Akkor miről beszél a még MSZP.-s csapat. Lényeg a befektetők érdeke nem a csepeli lakósok érdeke Egyébként , hogy mit számit a véleményünk, amikor átadták nekik a az összegyüjtött 5ooo aláírást a Kis-DUna part beépítése elleni tiltakozásul, annyit mondott Tóth polgármester “ez csak ötezer lakó véleménye “. Egyébként lehetne sorolni hogy milyen kérdésekben nem vették figyelembe a csepeliek véleményét.

  96. miska72 szerint:

    A Kis-Dunapart beépítése elleni tiltakozó aláírás már 6000- nél tart!

  97. miska72 szerint:

    Becó04 IGEN! Az IWIW-en megtalálsz a gazemberek a hivatalokban topic alatt. Szeretettel várlak a többi károsultál együtt.

  98. miska72 szerint:

    Kedves Tyson ezért dolgozok, hogy ezek eltekerodjanak innen. Az IWIW-en a gazemberek a hivatalokban topik alat megtalálsz.

  99. […] Csepel.info február 1-jén számolt be először arról: bár a sportalapítvány és az önkormányzat vezetői mindaddig élesen […]

  100. jani szerint:

    T.Miska 72 !
    Örömmel veszem tudomásul hogy már az aláírások száma a 6ooo nél tart. Remélem lesz még több is. Az adtot illetően, le voltam maradva , Bocs ! Azért, ha ilyen adattal birsz, vagy hasolóval, oszd meg velünk is, hogy lássuk és tudjunk róla. E bizony tény a javából, amivel szembesíteni lehet őket. Tudod csak egy baj van. Az aláirásokat – legyen az bármennyi – ezek nagy ívben lesz….. ! Tehetik mert, ha a “főmufti “Tóth beint, szaladnak utána mint pincsi kutyák. Tudom , hogy van közöttük is aki tudja , hogy nem kellene beállni minden sorba, de fél és nem mer nemet mondani.
    Azért az jó kérdés, mitől és miért fél? Miért nem mer nemet mondani ? A lényeg bizony e kérdésekben van elásva. !!

  101. miska72 szerint:

    Tisztelt jani
    Azért tudom, mert civil szervezeti tag vagyok. A Kis-Dunapart megmentéséért dolgozunk. Az aláírás gyüjtést szerintem még folytatni fogjuk.

  102. Politikamentesen szerint:

    Jellemző, hogy Tóth lefikázta az aláírásgyűjtést, úgy nyilatkozott, hogy ez csak 6000 csepeli véleménye, a többség mellettük van. Elfelejti, hogy a csepeli felnőtt lakosság több mint 10%-a fejezte ki nem tetszését.
    Nem szabad abbahagyni az aláírásgyűjtést sem, s szervezni kell a tiltakozást, hogy hallassuk a szavunkat, nyilvánítsuk ki a véleményünket!
    Szilárdék pedig kérjék ki a dokumentumokat, amelyek a Csepel SC megszüntetéséről szól, s az alapítvány létrehozásáról, s jogászokkal nézessék át! Még nem évültek el a bűncselekmények!

  103. jani szerint:

    Ott voltam amikor átadták, az akkor még 5ooo aláírást. Tóth atyafi majdhogy nem felröhögött. Undorító volt. Ott voltam a a testületi ülés után az ott demonstrálók között is. Bátorkodtam hívatlanul az Avarkesz által szervezett meghallgatáson is részt venni, osztottam is kicsit. Tényleg meghallagatás volt, mert azóta is hallagat sem szólt egy kukkot sem e témában. Az SC ügye, külön szív ügyem ! A gyertyás demonstrációra is elmentem. El fogok menni minden olyan rendezvényre ahol a csepeliek érdekeit képviselők demonstrálnak, vagy tiltakoznak. Magam is mozgósítok a lehetőségeim szerint. Én bárkivel összefogok aki, a csepeliek jogos érdekeiért küzd. Engem csak az ügy éredekel, az hogy ki melyik oldalon áll nem érdekel. Összefogással lehet ma csak eredményt elérni!! Ezt kellene minél több csepelinek felismerni !! Hajlandó vagyok vitatkozni is ha kell ,a csepeli ügyeink érdekében. Aki hozzá tud jutni infókhoz, ami segiti a küzdelmet az tegye fel, hogy minél többen lássunk tisztán az ügyekben.

  104. miska72 szerint:

    Nemsokára nem lessz más mint futni! De gyorsan!

  105. jani szerint:

    Én ugyan csak akkor fogok futni, ha akarok ! Nem szerzem meg ezt az örömet senkinek ! Föleg nem azoknak akik azt szerenék, hogy fussak többed magammal. Én bizony megállok és szembefordulok velük ! Megpróbálok tenni valamit, – hogy legalább magammal el tudjak számolni.
    Ne fussatok !!!

  106. miska72 szerint:

    A Cspeli Gazembereknek kell futni, nem neked. Ők elszámolták, de nem kicsit! Nagyon! Számolni nem tudnak! A rajzot nem ismerik! Igazad van. NE FUSSATOK! HIÁBA FUTSZ! A felelőssége vonást nem kerülhetik el!

  107. […] Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa (2008. február 1.) […]

  108. […] Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa (2008. február 1.) […]

  109. jani szerint:

    Ha valaki tudja mennyi a az SC értéke. /Ingatlan , épület / tegye fel !Látassuk, hogy milyen nagy koncért mentek harcba, az SC -t eltakarítani akarók. Az önkormányzat , hogy adhatta ingyen oda az egészet ????!!!
    Feltünően gyorsak az ügyintézesek, villám gyorsan elkészülő tervek, széljegyzet febr. 4.-én az SC.ingatlanra.
    Vigyáznunk kell, és nekünk is gyorsan kell lépni, míg nem késő !
    Dafkéból is HAJRÁ CSEPEL !!!

  110. jani szerint:

    A Csepel ujság mostani számában csak koncepciót emlegetnek. A banki bejegyzés, ha rajta van az ingatlan nyilvántartási lapon, széljegyzet gyanánt és a felvett hitel az talán koncepció ????!!! Valaki megint nem mond igazat !!
    Úgy látszik nagy iramban folyik a ködősítés !

  111. […] a Csepel SC-nél: Zárai László itt még épp letagadta, hogy be akarják […]

Itt lehet hozzászólni !