Piaci alapú önkormányzati bérlakások: Fontos tudnivalók a pályázatról

Csepel.hu

A Közösen Csepelért Polgári Egyesület – Borbély Lénárd csapata 2024 őszén vette át a kerület vezetését és szinte azonnal megindult a munka annak érdekében, hogy új, a mindennapok valóságához jobban igazodó lakásrendeletet alkossanak, új alapokra helyezve indulhasson meg a kerületi bérlakások hosszú távú kiadása.

Ennek első állomása a legjobb állapotban lévő társasházzal, a Rákóczi tömbbel indul.

„Amint elkészült a javaslat a lakások piaci alapon történő bérbeadásáról, azonnal összehívtam az Ingatlanhasznosítási Bizottságot, hogy mihamarabb dönthessünk, így a karácsonyi szünet előtt sor kerülhetett erre. Ennek köszönhetően a lakóknak hetekkel több ideje van végiggondolni és összeállítani a pályázati anyagokat, amihez januárban be tudják szerezni az összes igazolást. A csepeli bérlakásokra vonatkozó versenykiírás célja, hogy az önkormányzat tulajdonában álló lakásokat nyílt, átlátható versenytárgyalás keretében adja bérbe, azoknak a magánszemélyeknek, akik megfelelnek a jogszabályban és a kiírásban meghatározott feltételeknek. A bérbeadás határozott időre, első körben egy évre szól. Ha a bérlő betartja a rendeletben meghatározott szabályokat, megfelelően fizeti a bérleti díjat és a külön szolgáltatások díjait, betartja a társasház házirendjét, akkor ötévente újra hosszabbítható a szerződés” – mondta Kovács Dávid Attila, az Ingatlanhasznosítási Bizottság elnöke.

„A pályázat tárgyát az önkormányzat által meghirdetett 17 lakás (44 és 90 nm között) képezi. A részvétel feltétele, hogy az ajánlattevő nagykorú, cselekvőképes természetes személy legyen, aki vállalja a lakásbérletre vonatkozó szabályok betartását, nincs önkormányzati tartozása sem neki, sem a vele együtt költöző közeli hozzátartozóknak nincs más beköltözhető lakása. A pályázóknak igazolniuk kell köztartozás-mentességüket, azt, hogy jövedelmi helyzetük lehetővé teszi az általuk megajánlott bérleti díj fizetését, valamint be kell fizetniük a kiírásban meghatározott regisztrációs díjat, amely 300 000 Ft. Ezt még az ajánlati dokumentáció benyújtása előtt át kell utalni. A szerződéskötés előtt pedig – a mindennapok gyakorlatához hasonlóan – óvadékot kell fizetni, mely 3 havi ténylegesen fizetendő lakbérnek felel meg. A regisztrációs díj természetesen ebbe az összegbe beleszámít a győztes pályázók esetén. Azok, akik nem nyerik el bérletijogot a regisztrációs díjat a lehető leghamarabb visszakapják az Csepeli Ingatlanhasznosítási Nonprofit Kft-től”–hangsúlyozta Kovács Dávid Attila.

Egyúttal hozzátette, a kiírásra került lakások többsége azonnal beköltözhető, esetleg minimálisan felújítandó, ezért első körben azoknak hirdették meg, akik már legalább három éve kerületben élnek, hisz elsődleges feladat, hogy a csepeli polgárokat segítsék. „A bérleti jog elnyeréséhez licitálni kell, az induló négyzetméterár 2300 Ft/m²/hó, azaz ennél alacsonyabb összeggel nem lehet pályázni. Piaci alapú lakáspályázataink a korábbi önkormányzati ciklusokban is licit alapon működtek, hisz ez a legátláthatóbb, legtisztább megoldás: aki a legtöbbet ajánlja, az nyer, ha formailag rendben van a pályázata” – emeli ki a bizottság elnöke. Az ajánlat megtételekor mindenképp érdemes végiggondolni a jelenlegi piaci árakat és a saját jövedelem nagyságát, hogy a pályázó olyan lakbéralapot ajánlhasson, ami kellően magas lehet a választott lakás bérletijogának elnyerésére. Ugyanakkor fontos, hogy hosszú távon fizetni tudják a külön szolgáltatások díjával együtt (közös költség átalány 250 Ft/m²/hó, valamint szemétszállítás, fűtési alapdíj, víz– és csatornadíj). A szerződés megkötésekor a nyertes ajánlattevő a vállalt feltételek szerint köteles a lakást használni és fenntartani. A kiírás részletesen rögzíti a kizáró okokat is: nem vehet részt a versenytárgyaláson az, akinek korábbi önkormányzati bérleti szerződésével kapcsolatban tartozása, súlyos szerződésszegése volt, vagy aki a benyújtott adatokkal kapcsolatban valótlan nyilatkozatot tesz. A pályázat megírása mindenki számára saját feladat és felelősség. A pályázat értelmezésében segítséget kaphatnak a Humán Szolgáltatások Igazgatóságától, de az Csepeli Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. is mindenben segíti ügyfeleit és a pályázókat. Ennek megfelelően amennyiben kérdés merülne fel a pályázat kapcsán, vagy a kiválasztott lakást szeretné valaki megtekinteni, akkor érdemes felkeresnie a lakásügyi csoportot (lakasugy@csihk.hu). A cég munkatársai a kiválasztott, lakás megtekintését munkaidőben egyedileg is biztosítják.

Az ajánlatok benyújtási határideje: 2026. január 30. 12:00 óra, helye pedig a Csepeli Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. ügyfélszolgálata.

Az ajánlatok elbírálása a kiírásban meghatározott szempontok alapján történik, az önkormányzat az adott lakásra a legmagasabb négyzetméterárat megajánlóval köti meg a bérleti szerződést. A döntést követően 60 nap áll a bérlők rendelkezésére, hogy a szerződést aláírják, a még szükséges iratokat beszerezzék. Az új bérlő szerződéskötést követően 5 napon belül átveheti a kulcsokat. Az önkormányzat célja, hogy megbízható bérlők költözzenek a Rákóczi tömb lakásaiba is, akikkel azután hosszú távú együttműködés és közösségépítés kezdődhet. A közeljövőben további bérlakás-pályázatok várhatók, így mindenképp érdemes figyelemmel kísérni a www.csepel.hu és a www.csihk.hu oldalon, illetve ezekről a Csepeli Hírmondó is beszámol – tette hozzá Kovács Dávid Attila.

Potondi Eszter

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !