Semmelweis-nap alkalmából polgármesteri elismerésben részesült Szűcs Ilona laboratóriumi szakasszisztens

Csepel.hu

Szakmai tapasztalatait a laboratóriumi hálózatban szerezte. Pályafutása alatt kórházi, ügyeleti és szakrendelői területen is dolgozott. Évekig volt az egyik magán laboratóriumi hálózat központi mikrobiológiai egységének vezető asszisztense.

Részt vesz az ágazati képzésben a laboratóriumi asszisztensek oktatásában, nemcsak oktatóként, hanem vizsgáztatóként is.

„Már gimnazista koromban nagyon érdekelt a kémia és a biológia. A középiskolai tanulmányaim megalapozták mindazt, amivel ma foglalkozom. Nagyon jó tanáraim voltak, sok izgalmas ismeretet, tudást adtak át, így hamar eldöntöttem, hogy laborban szeretnék dolgozni. 1987-ben kerültem a Csepeli Kórházba, ahol a szakmai alapismereteket egy nagyszerű közösségben sajátíthattam el, amiért hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott és segített a céljaim elérésében. 1998-ban a szakrendelői laboratóriumban, majd 2000. szeptembertől a magánszférában, szintén laboratóriumi területen folytattam a munkám, és 2017-ben jöttem vissza a Tóth Ilona Szakrendelő Intézetbe. Úgy érzem minden szépségét felfedeztem, megtaláltam a szakmának. A mikrobiológián, a klinikai kémián keresztül gyakorlatilag minden szakmai területre volt alkalmam rálátni. Számomra onnantól kezdve szép ez a szakmai terület, hogy felveszem a betegek adatait, a beutaló orvos által kért vizsgálatokat a rendszerbe, a folyamat végén pedig jó érzés, hogy látom a laboreredményeket. Bízom benne, hogy a munkámmal segíthetek abban, hogy a páciensek közelebb kerüljenek a gyógyuláshoz. Az elismerés nagyon meglepett, váratlanul ért és izgalommal töltött el, hisz nem túl gyakran adatik meg, hogy ilyen kitüntetésben részesüljek.”

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !