Fenyőfaosztás a rászorulóknak

Csepel.hu

Idén is folytatódott a hagyomány, miszerint Borbély Lénárd polgármester kezdeményezésére a Csepeli Önkormányzat a karácsonyi ünnepek előtt segít a rászoruló családokon.

A Karácsony Sándor utcai evangélikus templom előtt 300 fenyőfát osztottak szét azoknak, akik kapcsolatban állnak a Humán Szolgáltatások Igazgatóságával (HSZI).

A szociális ellátásokat igénybe vevő családok, idősek és fogyatékosok mellett azok is részesültek az adományból, akiket az óvodák, bölcsődék ajánlottak az intézmény figyelmébe. A fenyőfa mellé mindenki kapott egy fél kilogrammos szaloncukor-csomagot is. Az adományok szétosztásában a polgármester mellett segédkezett még Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek, Nagyné Kovács Tímea, a HSZI intézményvezetője és az önkormányzat munkatársai.
– Rendszeresen járok az idősek napközi otthonába időstornára, ott értesítettek erről a lehetőségről. A lányommal és három unokámmal töltöm a karácsonyt, akikkel együtt díszítjük majd fel ezt a fenyőfát– mondta egy neve elhallgatását kérő hölgy.
– 65 éves vagyok, egy ötéves kislány gyámja. Egyedül nevelem őt, így karácsonykor is kettesben leszünk. Minden segítségnek nagyon örülünk – mondta egy másik hölgy.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !