Csepel.hu
A Semmelweis-nap alkalmából polgármesteri elismerésben részesült a már nyugdíjasként gyógyító, 71 esztendős dr. Tugyi Klára, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat reumatológus főorvosa, aki harmincnégy éve dolgozik Csepelen, 1991 óta lakik a kerületben, népszerűségére pedig jellemző, hogy úton-útfélén megismerik és megszólítják az emberek.
Vele beszélgettünk.
„Jó érzés, hogy szeretnek a betegeim. Gyakran kérdezik is tőlem: dolgozom- e még? Ilyenkor mindig azt válaszolom: persze, és még fogok is legalább húsz évig. Aki szeret gyógyítani, annak erőt ad az elismerés, és sokáig folytatja a praxisát” ‒ mondja. Dr. Tugyi Klára a Semmelweis Orvostudományi Egyetemet 1979-ben végezte el. Általános orvosként előbb a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban dolgozott a krónikus belgyógyászati osztályon, majd a pszichiátrián. Férje, aki szintén orvos volt, ekkor Salgótarjánban kapott állást, Tugyi Klára pedig körzeti orvosként vállalt munkát a városban. Egy év után férjének a Mester utcai István kórházban ajánlottak fel nőgyógyászati állást, felesége pedig a reumatológiai osztályra került, s végül reumatológusként szakvizsgázott.
„A csepeli szakrendelőben 1988-ban kezdtem el dolgozni, miután jóval magasabb fizetést kínáltak, mint a Mester utcai kórházban. Akkor hárman rendeltünk a reumatológián, aztán hamarosan csak ketten. Abban az időben könnyebb volt a betegellátás, mint most: kevesebb volt a papírmunka, az adminisztráció. Két sorban leírtuk egy kartonra a lényeget, most számítógépen kell sok adatot rögzíteni. Naponta ötven beteget is elláttam, manapság – ha nagyon összeszedjük magunkat – talán harmincat. A szakrendelőben jelenleg egyedül vagyok reumatológus. Évek óta folyamatosan meghirdetik a reumatológusi állást, de nincsen jelentkező, noha már lakást is felkínálnak annak, aki idejönne orvosnak. Az a baj, hogy egyszerűen kevés az orvos az országban. A Semmelweis Egyetem nagyon jó hírű intézmény, s külföldön tárt karokkal várják a magyar orvosokat. Azon töröm a fejem, hogy ha már nem tudok dolgozni, én is miféle egészségügyi ellátást kapok. Nem tudom, mi a megoldás” ‒ mondja a doktornő. A betegek különféle panaszokkal keresik fel, de nemritkán apró-cseprő bajaikkal is hozzá fordulnak, „Bizonyos reumás betegségeket alapellátásban is lehetne gyógyítani. Megesik, hogy úgy jönnek hozzám a betegek, hogy azt mondják, mindenük fáj. Így nehéz kitalálnom, hogy mit tehetek, de természetesen segítek rajtuk. Az azonban önmagában nagyon szomorú, hogy két-három hónapra előre kell kérni időpontot, ha például valakinek fáj a dereka, mert ez a beteg azonnal kezelésre szorul. Egy részük ezért magánorvoshoz fordul. Az idősebbek jellemzően csontritkulásos panaszokkal, mások gyulladásos ízületi betegségekkel, különféle mozgásszervi bajokkal keresnek fel.”
A magánéletéről kérdezve a doktornő elmondja, hogy az első házasságából négy, majd a másodikból még egy gyermeke született. „Sikeres embernek érzem magam, különösen a gyerekeimre és a tizenöt unokámra vagyok büszke. Jó képességűek, igyekezetüknek is köszönhetően megtalálták a számításukat, gazdag érzelmi világuk van. A gyerekeim közül hárman Csepelen laknak. Mindegyik boldog házasságban él, és eleve sok gyereket akart. Összetartó, szép nagy családunk van, minden ünnepet közösen tartunk meg. Legkisebb fiam, Marci ráadásul kitalálta, hogy a születésnapomat június második szombatján tartsuk meg, mert így kint ünnepelhetünk a szabadban. Az angol királynő születésnapjának mintájára jutott ez az eszébe, mert hát én tartom össze a családot, tehát én vagyok az ő királynőjük – amúgy pedig januárban születtem.”
Praktizálna, mert még nem fáradt el. Biztosan kiváló szakember, ahogyan sokan mások is. Sok embert ismerek itt a kerületben, aki keményen dolgozott és a 71 évet nem érte meg. Vagy ha meg is érte, nem vágyik másra, csak pihenésre.