Kollázsok között

Csepel.hu

 
A Kvasznay Gulyás Margit Kollázsműhely 6. alkotótáborának munkáiból rendeztek kiállítást az Eredi Éva Galériában július 23-án. A tárlatot Erdei Kvasznay Éva táborvezető, Munkácsy-díjas képzőművész nyitotta meg.
A kiállítás képanyagából színes katalógus is készült az alkotók (Erdei Kvasznay Éva, Füstös Piroska, Géczi Ildikó, Köhler Éva, Molnár Edit, Régner Papp Ágnes, Solymosi Mária, Szkakandi Mudi Márta, Varga Edit, Varga Mária. Végh Edit, Végh Péter, Zsoldos Irén) közreműködésével.

A családias hangulatú megnyitón a táborvezető elmondta: festőművész édesanyja emlékére alapította a kollázs műhelyt, amelynek már a hatodik alkotótáborát szervezte a nyáron. Ebből a kollázsműhelyből ketten nyertek felvételt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, idén pedig hárman nyújtották be jelentkezésüket. „Sokan úgy gondolják, hogy a kollázsok készítése könnyű műfaj, mivel rajztudást nem igényel. Az alkotás létrejöttében számít az előadás. A képkeretezés is fontos része a folyamatnak, mert a paszpartu összhangot áraszt a kép és a keret között. A jelenlévő alkotók közül néhányan a táborban ismerkedtek meg a vizuális művészet technikájával nem kevés sikerrel. Alkotótársaikhoz hasonlóan egyedi képek születtek, amelyek egyéni üzeneteket hordoznak vagy ötleteket közvetítenek” – mondta el a táborvezető.
 
A kiállítás augusztus közepéig megtekinthető mindennap bejelentkezéssel: 06-70-947-2062

Itt lehet hozzászólni !