Esti hajókirándulás a Dunán

Csepel.hu
 
Közösségi élmény, jó társaság, barátok, zene és tánc – ezt ígéri a nyugdíjas hajókirándulás, mely hosszú évek óta a legnépszerűbb kerületi programok egyike. Az idei második kirándulás az esti órákban indult, így a résztvevők ízelítőt kaphattak a főváros esti látképéből is.
Az eseményen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármester, Nagyné Kovács Tímea, a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője, valamint Szilágyi Sándor r. alezredes, a Csepeli Rendőrkapitányság vezetője és munkatársai.

Borbély Lénárd polgármester a vendégeket köszöntve elmondta a csepeli önkormányzat 2014. október 1-én, az Idősek Világnapján szervezte az első kirándulást, ami az elmúlt években rendszeres és népszerű programmá vált, ezúttal a negyvenedik hajókirándulásra került sor. A Zsófia főhercegné városnéző hajó az Árpád híd és a Petőfi híd között haladt, a város legszebb pontjait érintve. Bár a kirándulás jóval naplemente előtt indult, de visszafelé már sötétedett, így a város esti látképében, a kivilágított épületekben is gyönyörködhettek a résztvevők. Budapest nevezetesebb épületei már a második világháború előtt éjszakai világítást kaptak. Elsők között volt a Mátyás-templom, a Halászbástya, a Gellért-szobor, a Citadella és a Lánchíd is. Bár a háború után törekedtek a város díszvilágításának helyreállítására, a legtöbb épület csak az 1960-70-es években kapott kivilágítást.
A jó hangulatról élő zene gondoskodott, sokan táncoltak is. A program ideje alatt a Csepeli Rendőrkapitányság munkatársai bűnmegelőzési tájékoztatást tartottak, az időseket érintő veszélyekre hívták fel a figyelmet. Például a banki adatokkal való visszaélésre, illetve az unokázó csalókra, akik gyakran az idősek bizalmába férkőzve jutnak hozzá személyes információkhoz, mellyel később visszaélnek. Az esti hajókirándulás jó hangulatban telt, a három órás programot a Csepeli Városkép Kft. munkatársai szervezték az önkormányzat támogatásával. A legközelebbi sétahajózásra, július 16-án kerül sor, ekkor családokkal a fedélzetén fut ki a Zsófia főhercegné hajó.
Összes fotó itt:
Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !