Csepeliek fotói a kerületi naptáron

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat naptár-fotópályázatot hirdetett kerületi hobbifotósok számára. Azoknak a lelkes amatőröknek a jelentkezését várták, akik Csepel épített és természeti értékeit, kerületi eseményeket, rendezvényeket vagy közösségi életérzéseket örökítettek meg.

A beérkezett pályaműveket Borbély Lénárd polgármester közösségi oldalán mutatták be, ahol online közönségszavazás döntött, mely képek kerüljenek be a falinaptárba. Évszakonként a kilenc legtöbb szavazatot kapott képből a zsűri döntése alapján állt össze a jövő évi falinaptár. „Hatalmas volt az érdeklődés a Csepel naptár – 2022 fotópályázat iránt, több mint százan küldték el képeiket. Ezúton szeretném megköszönni minden pályázónak a szebbnél szebb fotókat. A beérkezett pályaművek közül azok a képek kerültek kiválasztásra, melyek a formai követelményeknek megfeleltek, azaz a naptárban való megjelenéshez szükséges minőségben készültek” ‒ írta a polgármester Facebook-oldalán.

 

A legtöbb szavazatot kapott pályázókat kérdeztük

Juhászné Szirmai Edit: „Hobbiból, a saját mobiltelefonommal fotózok körülbelül másfél éve. Amerre járok, szívesen lefényképezem a nekem tetsző tájat. Óvodapedagógusként dolgozom, és a kolléganőm hívta fel a figyelmemet a pályázatra. Szeretek sétálni a Kolonics sétányon, tetszik a természet, a fák, a Duna. A februári nyertes fotóm ott készült: a fejemben megkomponáltam a képet, így készült a fotó. Mielőtt a pályázatra beküldtem volna őket, az Instagram-oldalamon megszavaztattam az érdeklődőkkel, hogy szerintük mely képeimet érdemes versenyeztetni. Örülök, hogy két fényképem is szerepelni fog a készülő naptáron.”

Szabó-Ambrus Tamás: „Nagyon jó érzés, hogy tetszettek a fotóim. A pályázatot két kedves ismerősöm ajánlotta, ők jól ismernek és tudják, hogy szeretek fotózni. A pályázatra három képpel neveztem, amiket kedvenc csepeli sétányomon, a Kolonicson készítettem, még nem is sejtve, hogy majd kerületem naptárába is bekerülhetnek. Mind a természet-, mind a portréfotózást kifejezetten szeretem, nekem ez az egyik hobbim. Amikor megtudtam az eredményt, nagyon örültem. Bízom benne, hogy jövőre is lesz hasonló.”

Pálfalvi László: „Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy két fotóm is bekerülhet a 2022- es naptárba. Boldog vagyok, hogy ennyi embernek tetszettek a képeim, és hogy egy kis örömöt tudtam szerezni. A fotópályázatról Borbély Lénárd polgármester úr közösségi oldaláról értesültem. Több mint harminc éve dolgozom az államigazgatásban. Harmincöt éve fotózom, ez a hobbim. Leginkább a családom miatt kezdtem el, hiszen három gyermekem bőven ad témát. Nagyon szeretem a természet- és az épületfotózást is, ami egyben a munkámhoz is tartozik. Természetesen több fotóm is készült az évek alatt itt Csepelen. Nagyon boldog vagyok, hogy a főváros és a kerület egyik, ha nem a legszebb részén, a Királymajorban lakhatok.”

A naptár 990 forint önköltségi áron megvehető december 23-án és 27-28-29-30-án 8 és 16 óra között a Radnóti művelődési házban, január 3-ától nyitvatartási időben a Radnótiban, a Királyerdei MH-ban, a Rákóczi Kertben, a Szabó Magda Közösségi Térben, a nyugdíjasházban, a Csepel Galériában, a Trianon Házban.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !