Ellenzéki cicaharc: mindenki hazudik Szabó 77 milliójáról

Csepel.info

Nekifutott az MSZP-s Török Zsolt a momentán momentumos Szabó Szabolcsnak. Azt ugyanis könnyű összegezni, hogy Szabó az elmúlt hét év alatt – mióta képviselő – még semmi érdemlegeset nem tett a csepeli és soroksári emberekért. Ártani viszont ártott, nem is keveset: többek között segített megfúrni egy csepeli-soroksári kerékpárút-építést, és még a koronavírus-járvány elleni intézkedéseket sem támogatta.

Az MSZP-s Töröknek azt viszont már nem sikerült összeadnia, hogy Szabó a nagy semmittevés közben mennyit keresett, így 90 millió forintról írt.

Szabó: az MSZP fideszesebb a Fidesznél

Török Zsolt bejegyzésén akadt ki Szabó

“Érdekes fejlemény, hogy az MSZP-s Török Zsolt arra használja az előválasztást, hogy még Ábel Attilánál is nagyobbat lódítson (Ábel csak 75 milliót mert hazudni a fizetésemről). Én nagy tisztelettel arra kérnék mindenkit, hogy az előválasztási kampányban a saját elképzeléseiről, megoldási javaslatairól beszéljen. Annyira meg talán tiszteljük meg egymást, hogy hosszú évek munkáját nem tekintjük semmisnek. Főleg nem az ország másik végéből. Én továbbra is tartanám magam ahhoz, hogy a Fidesz az ellenfél. Vagy én lennék ilyen földhözragadt?”

– fogalmazott a Facebook-bejegyzésében Szabó Szabolcs, megfeledkezve arról, hogy az Ábel Attilának tulajdonított összegzés óta újabb milliók érkeztek a bankszámlájára.

Valójában 77 milliót kapott eddig

Az Együtt-et majd az LMP-t megjárt, jelenleg momentumos politikus 77 millió forint tiszteletdíjat és támogatást kapott eddig. Ebből az összegből mi már levontuk azt az 1 millió 381 ezer 722 forint büntetést is, amit a viselkedése miatt kellett visszafizetnie. Mi korrektül számolunk.

Azt viszont nem tudjuk felsorolni, hogy mit tett ezért a pénzért a csepeli és soroksári lakókért, legfeljebb azt, hogy mi mindent nem.

Szabó egyetlen alkalommal sem támogatta a koronavírus-járvány elleni intézkedéseket, és félretájékoztatta szavazóit az oltásokról. Támogatta a belvárosi hajléktalanok tömeges betelepítését, de segített megakadályozni a csepeli kerékpárút megépítését. Még a pénzt is soknak találta az emberek életének megmentésére. Ő az első az ellenzékből, aki az egészségügyi kiadásokat is sokallja. A nagy demokrata eközben orwelli lépésnek tartja, ha leírják, hogyan szavazott.

Szabó a homoszexuális propaganda rendíthetetlen híveként támogatja az óvodások homoszexuális felvilágosítását, és nem tartja problémásnak, ha pedofil bűncselekmények elkövetői tanítják a gyerekeket. Ezek után már meg sem lepődünk, hogy a politikus szerint valójában nem az édesanyák szülnek gyermekeket, hanem a babák az apukák fenekéből pottyannak ki.

Nos, el lehet dönteni, minek nevezzük a fenti “teljesítményt”, és hogy megérdemel-e ezért 77 millió forintot a csepeliek és soroksáriak képviselője.

Csepel.info

11 hozzászólás “Ellenzéki cicaharc: mindenki hazudik Szabó 77 milliójáról” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Török indul Szabó ellen az előválasztáson? A Gyulán lakó Szabó hozza fel érvként, hogy az ellenfele az ország másik végén él? Mocskolják csak egymást, az jó! 😀

  2. Ibolya szerint:

    Állandóan látom elmenni a Cirmos sétány irányába a Csikó sétányon a park mellett, remélem most már le fogják majd váltani, vagy egyszer jól elveretem ha legközelebb látom hogy erre jön ez a kö**ög buzi!

  3. Zsivány szerint:

    Én is láttam már, szembejött velem az utcán, még rám is nézett. Felháborító, hogy ez az alak itt kóborol közöttünk és a jelenlétével provokálja a derék csepeli embereket!

  4. Horváth János szerint:

    Ki lenne az a derék csepeli ember? Te vagy az Ibolya?

  5. kormánypárti szerint:

    Hát az tuti, hogy te nem a gerincesek törzsébe tartozol, János, te nyomorult! 😀

  6. Horváth János szerint:

    Tévedsz! Nem vagyok a rokonod!

  7. kormánypárti szerint:

  8. soha többé takonyhalat szerint:

    Amíg a fidesz egy sokszorosan bukott gusztustalan takonyhalat indít Csepelen, addig egy szopottgombóc szabolcs is nyerni tud itt.

    Ez a szomorú valóság.

    A nyuljás pacal állagú dzsabbát oda kell dobni az ewokoknak a lámpás-rákóczi kereszteződésnél, ne éhezzenek, és valami emberszabásút kell indítani, aki nem szopott ki kétszer a szopottgombóc szabolcstól.

  9. robi szerint:

    Előre látom magam előtt a sok elképedt, ostoba pofát Szabó 3. csepeli győzelme után.

  10. kormánypárti szerint:

    Azon valóban elképednék, ha túlélne a Cár-bomba méretű szutyokhalmot…

  11. […] Bármennyi kárt próbál tenni a választókörzetében élőknek, az MSZP és a DK mégis régen elfordultak tőle. 2014 után ugyanis – bár azt ígérte, hogy rendszeresen leül a támogatóival egyeztetni – gyorsan elfelejtette őket. 2018-ban már viharos ellentétté fajult az MSZP-vel folytatott vitája, 2019-ben pedig oroszlánrésze lett abban, hogy a csepeli ellenzéki összefogás inkább az állandósult ellenzéki viszály imázsát alakítsa ki magáról. […]

Itt lehet hozzászólni !