Szabó Szabolcs egyetért a belvárosi hajléktalanok Csepelre költöztetésével

Csepel.info

szsz

“Ennél mélyebbre politikusnak már nem lehet süllyedni.” – ezzel kommentálta Szabó Szabolcs azt, hogy Borbély Lénárd, Csepel polgármestere kiáll a csepeli hajléktalanok ellátása mellett, ám tiltakozik az ellen, hogy a belvárosi kerületekből Csepel központjába hozzák az ottani hajléktalanokat.

A belső kerületek hajléktalanjait Karácsony Gergely titokban meghozott döntése alapján egy üresen álló, fővárosi tulajdonú, Táncsics Mihály utcai iskolaépületbe hozzák. Az enyhén fogyatékos gyerekeknek szakmát adó iskolát még Demszky záratta be, az épület pedig a több száz ember elszállásolására jelenleg nem is alkalmas. Amennyiben azonban a szükséges felújításokat elvégzik, kizárt, hogy a járvány után ne használják ugyanígy, ugyanerre a célra. Csepel központjában, óvodák, iskolák, templomok, a Csepeli Piac és a központi gyermekorvosi valamint felnőtt rendelőintézet közvetlen szomszédságában, a sétáló utca mellett. Akkor, amikor végre kezdett emelkedni a csepeli ingatlanok értéke is.

A petíciót itt tudják aláírni.

Szabó Szabolcs egyébként az illegális bevándorlást és minden Soros Györgyhöz kapcsolódó magyarellenes megnyilvánulást támogat. Úgy tudjuk, hogy a csepeli iskolaépületben nyíló, belvárosi kerületekből átköltöztetett hajléktalanokat fogadó szállót is egy Soroshoz köthető szervezet fogja megkapni.

Szabó ezen a bejegyzésen akadt ki, szerinte ennél mélyebbre politikusnak már nem lehet süllyedni:

Karácsony Gergely főpolgármester beismerte, hogy Csepel belvárosában hajléktalanszállót akar megnyitni. Mindezt a megkérdezésünk nélkül, a koronavírus járványra hivatkozva,visszaélve az egyszemélyes döntéshozói jogkörével. Mindezt úgy, hogy Csepelen megoldott a hajléktalanellátás.

Tisztelt Csepeliek!

Ne hagyjuk, fogjunk össze! Közösen, Csepelért!

13 hozzászólás “Szabó Szabolcs egyetért a belvárosi hajléktalanok Csepelre költöztetésével” bejegyzésre

  1. Ábel Attila szerint:

    Szabó szerint nem ott kell megoldani a problémákat ahol kellene, hanem át kell vinni máshova, hogy máshol is probléma legyen. Ezért az illegális bevándorlókat behozná Magyarországra, a hajléktalanokat meg más kerületekből hozná ide. Logikus, nem?

  2. Tisztelettel megjegyzem szerint:

    Szabó úrnak van egy véleménye, egy demokratikus országban mindenki bátran elmondhatja a véleményét! Továbbá mindenkinek demokratikus joga, sőt keresztényi kötelessége embernek tartani a hajléktalanokat is! Akiknek a problémáját az államnak és a helyi önkormányzatoknak is kötelessége megoldania! Kedves alpolgármester úr, Ön se folytasson ellenpropagandát, ellenben javasolhat más, jobb megoldást! Borbély polgármester úr bizonyára beszélő viszonyban van a főpolgármester úrral, egyeztethet vele alternatív megoldásról! Az talán jobb ha a hajléktalanok esetleg az utcán élve terjeszthetik a koronavírust? Nem elég az amit a kórházakból széthurcoltak a teszteletlenül elbocsátott ápoltak?

  3. Ábel Attila szerint:

    Szabó úrnak lehet véleménye, senki nem kérdőjelezte meg. Ő viszont nem fogadja el senki más véleményét. Ráadásul másokra akarja ráverni a problémákat. A közel-keleti háborúkat Európára, a belső kerületek helyhiányát Csepelre. Ez hazug és álságos, pont arra nem jó, hogy akinek problémája van, az megoldja maga. Mennyivel egyszerűbb átvinni a hajléktalanokat máshova, nem? Mintha a belső kerületekben nem lennének hasonló ingatlanok.

  4. Nagyapó szerint:

    Szabónak lehet magánvéleménye, azonban, mint képviselőnek a választói véleményét kell képviselnie! Igaz pártja megszűnt, így nem köti egy párt korlátja sem. Igazi megélhetési politikus Szél Bernadettel együtt. Egy cél lebeg szemük előtt az, hogy Gyurcsányéknak megfeleljenek 2022-ben.

    Számomra mindig megdöbbentő, hogy hitetlenek próbálják oktatni a hívőket kereszténységből!
    “Tisztelettel megjegyzem”! Nagyon fontos elv, a szubszidiaritás elve, ami a alapvető az Európai Unió (EU) működésének!
    Gy.k. Ez azt jelenti, hogy a feladatokat helyi szinten kell megoldani, azaz a hajléktalanok problémáját megoldani ott kell, ahol jelentkezik, jelen esetben a Belvárosban. a csepeli önkormányzat a helyi hajléktalan-gondokat jól megoldja!!

    Remélem – mint érintettek – az ellenzékből is sokan aláírják a tiltakozást!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Hozzászóló szerint:

    Na, Szabi. Ha legközelebb látlak, megkérdezlek erről.

  6. Tisztelettel megjegyzem szerint:

    Nagyapó, nem az Ön dolga megítélni hogy ki hívő, ki hitetlen! Attól hogy Ön KDNP-tag, csak politikai “keresztény”, esetleg még az se, mert a KDNP-nek van izraelita tagozata is! Tévednék? A hitet hagyja meg a kedves feleségének, Ön meg csak villogjon tovább, mint díszkeresztény! Ön nem hívő, ha lenézi a hajléktalanokat, nem tartja embernek őket! “Amit a legkisebb testvéremmel tesztek, velem teszitek!”

  7. ta-dam szerint:

    @Tisztelettel megjegyzem! “nem az Ön dolga megítélni hogy ki hívő, ki hitetlen”, és hogy Nagyapó politikai keresztény-e vagy sem.
    Azt azonban könnyű megítélni, hogy nem kell ahhoz se hívőnek, se politikai hívőnek lenni, hogy morálisan megítélhessük: bicskanyitogató, amikor büszke vagy tiszteletteljes ateisták és vallásellenes ideológiák hívei próbálják oktatni a keresztényeket a kereszténységről, és szemükre hányni, hogy nem antiszemiták.

  8. […] Szabó Szabolcs egyetért a belvárosi hajléktalanok Csepelre költöztetésével […]

  9. […] Szabó Szabolcs egyetért a belvárosi hajléktalanok Csepelre költöztetésével […]

  10. […] elvárásaiknak. Így a szolidaritás nevében hol illegális muszlim bevándorlók tízezreit, hol a belvárosi hajléktalanokat akarja Csepelre telepíteni, hol a Sorost gyalázó feliratokat tisztogatja a Kis-Duna parti […]

  11. […] hajléktalanokat, hátha ott maradnak. Ezzel természetesen a csepeli MSZP, a Momentum, a DK és Szabó Szabolcs ellenzéki képviselő is egyetértett, ám a tervet Borbély Lénárd polgármester és a kerület lakossága végül […]

  12. […] Szabolcs a hajléktalanok és illegális bevándorlók betelepítésének, a szivárványos politikának és homoszexuális […]

  13. […] amikor Karácsony Gergely több száz belvárosi hajléktalant akart Csepelre költöztetni, a hajléktalanszálló mellé állt, […]

Itt lehet hozzászólni !