Sólyom László munkáját értékelték

MTI, Magyar Nemzet, Csepel.info

A komáromi hídon 2009 augusztusában

Ez az év Sólyom László 2010 augusztusáig tartó köztársasági elnöki ciklusának utolsó teljes éve volt, ennek megfelelően az államfő megkezdte a ciklus nagy témáinak, így 1956 emlékezetének, a kulturális nemzet és államiságunk összefüggéseinek, valamint az ökológiai fordulat szükségességének összefoglaló értékelését. Erről Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője beszélt hétfőn, az MTI-nek adott év végi interjújában.

Kumin Ferenc kiemelte: a köztársasági elnök a korábbi évekhez hasonlóan 2009-ben is rendkívül intenzív munkát végzett a külpolitika területén, hiszen összesen tizenkilenc ország államfőjével huszonhárom kétoldalú tárgyalást folytatott. Egyebek közt olyan, Magyarország számára fontos országokban tett hivatalos állami látogatásokat, mint Japán és Koreai Köztársaság – tette hozzá.

Visszatekintve Sólyom László szomszédos országokba tett látogatásaira, a főosztályvezető vegyesnek ítélte meg 2009 krónikáját. Úgy fogalmazott: augusztus 19-én a magyar államfő határátlépését tiltó jegyzék kiadásával mélypontjára jutott a szlovák viszony, de – mint kiemelte – olyan pozitív fejleményeket is látni kell idén, mint a szerbiai nemzeti tanácsok megszületése, ami a magyar államfő által mindig is szorgalmazott kulturális önigazgatás lehetőségét teremti meg a Vajdaságban élő magyar kisebbség számára.

Kumin Ferenc külön szólt a köztársasági elnök és az Országgyűlés kapcsolatáról, amely, mint hangsúlyozta, 2009-ben több szempontból is különös figyelmet érdemelt. Felhívta a figyelmet arra: az év első felében a Parlament megválasztotta a Legfelsőbb Bíróság elnökét is, és így az összes olyan személyi döntés sikeresen megszületett, amelyek esetében az Alkotmány értelmében az államfő állít jelöltet.

A jelölések kapcsán Sólyom László többször is konfrontálódott az Országgyűléssel, mivel jelöltjeit rendre önálló döntéssel, csakis a törvények és az alkalmasság kritériumainak figyelembevételével hozta, de végül valamennyi poszton sikerült olyan vezetőket megválasztani, akiknek a függetlenségéhez nem férhet kétség – tette hozzá a főosztályvezető.

A politikai vétókról szólva Kumin Ferenc elmondta: 2009-ben különösen sok törvényt kellett Sólyom Lászlónak megfontolásra visszaküldeni az Országgyűlésnek, amiben véleménye szerint szerepe lehet annak, hogy megszaporodott az egyéni képviselői indítványon alapuló, nem kellően előkészített törvényhozás. 2009-ben több fontos, ökológiai vonatkozású programja is volt Sólyom Lászlónak – mondta Kumin Ferenc.

Itt emelte ki a Magyar Tudományos Akadémia által novemberben megrendezett World Science Forum elnöki paneljét, a koppenhágai csúcsot megszólító, széles körben idézett írásokat, illetve két nemzeti park meglátogatását is. Kumin Ferenc különösen fontosnak nevezte az idei év két elnöki beszédét.

Mint mondta, augusztus 20-án Sólyom László a nemzet és az állam viszonyáról foglalta össze elnöki tevékenységét is meghatározó nézeteit, október 22-én pedig a Műegyetem aulájában összegezte a teljes elnöki ciklus legfontosabb, 1956 emlékezetét érintő megállapításait. A főosztályvezető közölte: a kialakult szokásoknak megfelelően 2010-ben is január elsején, délelőtt hangzik el Sólyom László újévi televíziós beszéde.

mno.hu

Sólyom László egy éve:

Sólyom kitiltása: az Európai Bizottság igazat ad Magyarországnak

Sólyom: ’56 miatt becsüli a világ a magyar nevet

Sólyom: Tévhit, hogy az emberek nem akarnak dolgozni

Ladislav Spacek: Budapestnek igaza van

Ficó kitiltotta Sólyom Lászlót Szlovákiából

Sólyom: A kisebbségekben nem ellenséget, hanem értéket kell látni

Sólyom a romagyilkosságokról: “Erre nincs feloldozás”

Sólyom: Az előre hozott választás a legjobb megoldás

Kekeckedtek Sólyommal a román határőrök

33 hozzászólás “Sólyom László munkáját értékelték” bejegyzésre

  1. ződ szerint:

    Ne felejtkezzünk el Sólyom úr elévülhetetlen érdemeiről és erőfeszítéseiről sem, amelyeket a zengői bánatos bánáti sapkarózsa, valamint a borsodi bunkósbajszú bamba büngyörgő vészesen fogyatkozó populációjának megmentésére tett!!!

  2. csepeli szerint:

    A cím félrevezető: “Sólyom László munkáját értékelték”. A cikkből meg kiderül, hogy saját maga értékelte a saját munkáját. Ja, úgy könnyű! Veregeti a saját vállát, hogy ő milyen jó köztársasági elnök. Ha én értékelném a munkáját, az kevésbé volna számára hízelgő.

    Többszörösen is politikai elfogultságról tett tanúbizonyságot, ezzel bebizonyította a köztársasági elnöki posztra való alkalmatlanságát. A köztársasági elnöknek a nemzet egységét kellene kifejeznie, ehelyett Sólyom rendre az egyik politikai párt álláspontját teszi magáévá, és soha egyetlen lépést sem tesz a közmegegyezés elősegítésére. A tavalyi, a gazdasági válság miatt tartott nemzeti csúcsot sem ő hívta össze, sőt, még távol is maradt.

    Emellett még alkotmánysértően is cselekedett, amikor az új polgári törvénykönyvet másodszorra sem írta alá, miközben az Alkotmány kimondja, hogy az újratárgyalt törvényt a köztársasági elnök köteles aláírni és kihirdetni. Köztársasági elnöki hatáskörével visszaél, arra használja fel, hogy saját egyéni jogi ízlését érvényesítse a törvényekben.

    Nem, vagy csak vonakodva és nagy késedelemmel emeli fel a szavát az emberi jogok védelmében, a szélsőségekkel, a rasszista indítékú bűncselekményekkel szemben.

    Szégyenletes a tevékenysége. Az eddigi legrosszabb köztársasági elnök, persze a következő várhatóan még rosszabb lesz, hiszen nagy valószínűséggel egy elkötelezett fidesznyiket fognak megválasztani.

  3. Csepel-sziget szerint:

    Csepeli! Rosszul fogalmaztál, még soha, egyszer sem emelte fel a hangját a valóban szélsőséges, rasszista cigányterror ellen.

  4. Vátesz szerint:

    Na azért Árpi bácsi se kutya, elnökségének első évében kilencszer járt New Yorkban, s mind a kilencszer meglátogatta Edgar Bronfmant, a Zsidó Világkongresszus elnökét, a későbbi MOL főtulajdonos Bank of New York főtulajdonosát. Éljen a “független” Magyar Köztársaság!

  5. Gordon szerint:

    Támogatnám Sólyom újraválasztását.

  6. Vátesz szerint:

    Gordon most tájékozódik, mint vett malac a zsákban, hol lehetne jól belekötni valakibe.

  7. Csepel-sziget szerint:

    Mi már csak egy ilyen ország vagyunk… mindig nyalni kell valahova… Német-Római Császárság, Habsburgok, Németország, SZU, USA/EU/Izrael… szomorú valóság 🙁

  8. Vátesz szerint:

    Tölgyessy: Az MSZP hiteltelen, a Fidesz csak beszél, a Jobbik viszont válaszokat ad
    2009-12-29 11:14 barikád.hu http://barikad.hu/node/43711
    Miközben Magyarországon összeomlanak a régi pártok, új, életképes politikai csoport nem jelenik meg. Kivétel a Jobbik, amely azonban nemcsak az MSZP-nek, hanem a Fidesznek is komoly gondot okozhat – nyilatkozta az MR1 Kossuth Rádiónak Tölgyessy Péter.
    Az áttörés egyetlen példája a Jobbik
    Egyedül a Jobbik példája mutatja, hogy lehetséges az áttörés, ha valaki létező, valóságos társadalmi szükségletet erőteljes szöveggel elégít ki, és ez nemcsak öt- hanem akár tíz százalék feletti eredményre is elég lehet. “A Jobbik rettenetes válaszokat ad létező problémákra, de a rendszer és az elmúlt húsz év tagadásának köszönhetően nagyon népszerűek a válaszai” – mondja Tölgyessy Péter.
    Egyelőre jól láthatóan az MSZP pozícióit rendítette meg a Jobbik kihívása. A párt a szocialisták gyengülésével párhuzamosan erősödött meg, de az is világos, hogy a Jobbik kihívása hamarosan a Fidesz köreivel fog ütközni. A kormányzati felelősséget vállaló Fidesznek pedig gondot fog jelenteni ez a fellépés.
    A Fidesz nem csinált semmit, csak ott volt
    A Fidesznek nyolc évig nem volt dolga kormányon, ez alatt az idő alatt Orbán Viktor tulajdonképpen annyit tett, hogy ott volt, létezett és beszélt – fogalmazott Tölgyessy Péter. A baloldal mindeközben olyan sok hibát követett el, hogy a csalódott szavazók szinte maguktól zúdultak oda a Fideszhez.
    A Fidesz azonban a régi gondokból keveset oldott meg: továbbra is egy személyre alapozott párt, a politikai középnek nehezen van konkrét mondanivalója, és továbbra is benne van az a képzet, hogy akár erővel is téríteni kell. Az is látszik, hogy a Fidesz, tanulva az elmúlt két választás elvesztésének tapasztalataiból, alig kockáztat. A párt 2002-ben és 2006-ban is a hajrában veszítette el a választásokat. Most csak a baloldal felelősségéről, korruptságáról és alkalmatlanságáról beszél, és ezzel azt sugallja, hogy elég bedobni a Fidesz nevét, és ettől az ország minden gondja megoldódik. Csakhogy a választói várakozások felfokozása nemsokára a Fidesznek fog gondokat okozni – figyelmeztet az alkotmányjogász.

  9. Gordon szerint:

    Tehát a Jobbik főleg az mszp-től szívott el eddig szavazókat.

  10. Idegen szerint:

    Gordon: cak annyiban, hogy a jobbikot az mszp hozta létre. (balóné)

  11. Csepel-sziget szerint:

    Idegen! Elég hiteltelen olyan dolgokkal dobálózni, amit semmilyen formában nem vagy képes bizonyítani. Azért, mert anyu-apu otthon a HírTV-t bámulva Csintalan elvtársra fókuszálva ezt mondják, még nem kell elhinni. Ébredj fel végre!

  12. Vátesz szerint:

    Kedves mszp-s és fideszes fórumozók, a Jobbikot sem az MSZP, sem a Fidesz nem hozta létre, azt egyetemisták és kiábrándult miépesek alapították. Kár a gőzért és az egymás gyanúsítgatásáért.
    A Jobbik az alapító nyilatkozata szerint 2003. október 24-én alakult, akkor Morvai Krisztina életrajza szerint ( http://www.morvaikrisztina.hu/ ) 2006 őszi rendőri brutalitások után kezdett hazai politikával foglalkozni.
    A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak volt egy előd szervezete a Jobboldali Ifjúsági Közösség (JOBBIK) amely 1999-ben alakult, és az egyetemeken, főiskolákon működött. Az ifjúsági szervezet azt tűzte zászlójára, hogy az egyetemeken, főiskolákon a nemzeti gondolkodású ifjúságot összefogja. Ennek az ifjúsági szervezetnek a tagjai döntöttek úgy 2002-ben az elbukott országgyűlési választások után, több neves közéleti személy (Witner Mária, Pongrácz Gergely, Tóth Gy László, Lovas István, Usztics Mátyás) kérésére, hogy létrehozzák a Jobbik Magyarországért Mozgalom – Pártot.

  13. csepeli szerint:

    A Jobbik születésénél többek között az a Wittner Mária bábáskodott, aki ma a Fidesz országgyűlési képviselője. És természetesen a Jobbik elnöke, Vona Gábor korábban Orbán Viktor meghívására belépett az Orbán ösztönzésére alapított Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek. A Jobbik létrejöttéhez tehát a pártok közül leginkább a Fidesznek van köze.

  14. Csepel-sziget szerint:

    A Jobbikot fiatalok, a Fideszből és a MIÉP-ből kiábrándult emberek alkotják, valamint egy-két olyan tényező is, aki a Jobbiknál radikálisabb pártot egyelőre nem talált magának.

  15. Nagyapó szerint:

    Csurka István megírta a “Lefelé menekülni” című elemzését. Csurka ebben a Jobbikra osztja azt a szerepet, amit a rendszerváltozás kisiklatásában az SZDSZ játszott. Röviden azt jósolja, hogy a Jobbik fogja taccsra tenni a magyar megújulási folyamatot az előttünk álló években, amint az SZDSZ vitte vakvágányra az 1990-es „kísérletet” is.
    Csurka figyelmeztet: a Jobbikot titkosszolgálati eszközökkel titkosszolgálati erők hozták létre.
    Nem szeretik Csurkát.
    Azt se feledjük, Csurkának már mindegy. Politikai pályája véget ért, a MIÉP-bázist elszippantotta (felszippantotta?) a Jobbik, maga Csurka sem lett fiatalabb az elmúlt évtizedekben. Ez viszont arra int, hogy tudatosítsuk: ő már megengedheti magának az igazmondás luxusát.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Vátesz szerint:

    Csurka már csak egy CSURKA-HASONMÁS! Copyright Vátesz.
    Saját pártját maga tette tönkre, aki meg merte említeni, miért egy pártonkívüli, Papolczy Lászlóné, Balla Gizella kezeli a MIÉP pénzét, az repült vagy maga hagyta el a pártot. Csurka temetésére ma már egy volt miépes sem menne el. Valamikor jeles író volt, ma már csak egy bukott politikus. A jogilag még létező MIÉP már csak egy ONE MAN SHOW!
    A MIÉP-et nem ez a trotty, hanem a sok aktív ember juttatta be a parlamentbe, közte jelen sorok írója is, akik szórólapoztak, plakátoztak, ajánlócédulát gyűjtöttek, Csurka meg learatta a termést. Most dörgölőzni próbál a Fideszhez, de én emailben már régen tudattam a Fidesz vezetőkkel, Csurka csak egy ONE MAN SHOW, egy kézfogást nem érdemes rá pazarolni.

  17. csepeli szerint:

    Nagyapó, miért hivatkozol a hibbant Csurkára? Aki ezt írta:

    “A lefelé menekülés eszköze a Jobbik. Ez látszólag jobboldali szélsőséges párt, valójában egy új SZDSZ, zsidó párt, még akkor is, ha tagsága nagy többségéről ez nem szembetűnő. A vezetői azok és ugyanúgy a bomlasztást, a magyarellenességet szolgálják, mint az SZDSZ.”

    Meg ezt írta: “Vona Gábor szefárd zsidó”.

    Nagyapó, te egy ilyen nyíltan zsidózó elmeroggyant írását képes vagy komolyan venni?

    Ceterum censeo: Nagyapó, ha kinyitja a száját, kiesik a protézise.

  18. Nagyapó szerint:

    vátesz, csepeli! Fáj a tyúkszem?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Csepel-sziget szerint:

    Csurka sajnos teljesen hibbant lett mára, ebben egyetértek az előttem szólókkal. Neki mindenki zsidó, Vonától kezdve az utolsó szkinhedig mindenki 😀

  20. zed szerint:

    Nagyapó, ha kinyitja a száját, kiesik belőle az ekevas! 😉

  21. csepeli szerint:

    vagy inkább a kapanyél.

  22. Gordon szerint:

    Mikor Csanádka még a móriczon lévő könyvesboltban üdögélt biztos álmodni sem mert volna arról, hogy egyszer ilyen “nagy” ember lesz belőle.

  23. Csepel-sziget szerint:

    Gordon! Természetesen hozzád soha nem fog felérni sem ő, sem más. Te macskajancsi 😀

  24. Gordon szerint:

    Vona Gábor tótul jobban tudó anyai nagymamája sem gondolta volna, hogy mi lesz a kisunokájából.

  25. Vátesz szerint:

    Gordon, mostmár nem zazriveczezel? Az anyai nagymamának nehéz utánna járni, Vonának meg ráadásul nemcsak az esze van a helyén, hanem az orra és a füle is. Szegedi Csanádnak is túlságosan turáni ábrázata van, a fenébe is, itt egy Kuncze-féle díszgojnak semmi esélye sincs!
    Klassz volt a ma esti ATV műsor is Hack Péterrel, már ő is kinyilatkoztatta, a Jobbik a Fidesz fő ellenfele. Milyen jó, hogy mostmár minden liberális a Fidesznek drukkol! Legalább tudja az igaz magyar, hová nem kell szavazni.
    Akit ezek a libsik ajánlanak, arra meg főleg nem. A fene essen ezekbe a likudistákba, meg még legyen más bajuk is!

  26. Csepel-sziget szerint:

    Nem az orra meg a füle határozza meg, hogy egy ember hogyan gondolkodik. De még csak nem is a származása. A kultúra és a nevelés mindenek felett!

  27. Gordon szerint:

    Ezzel gyakorlatilag kimondtad, hogy egy cigány ember is kaphat jó nevelést, és egy nemcigány is rossz nevelést. Csepel-sziget! Vigyázz, mert így nem vesznek be a jobbikbalosok a brancsba.

  28. Gordon szerint:

    Vátesz! Szamárságokat beszélsz mikor azt írod, hogy:

    “Klassz volt a ma esti ATV műsor is Hack Péterrel, már ő is kinyilatkoztatta, a Jobbik a Fidesz fő ellenfele. Milyen jó, hogy mostmár minden liberális a Fidesznek drukkol! Legalább tudja az igaz magyar, hová nem kell szavazni.”

    Szamárság a fenti három mondatod, hiszen te magad írtad nem is oly rég, hogy:

    ““Miért kellene a Jobbiknak egy döglött oroszlánt rugdalnia, ha kormányozni akar valamikor, akkor a Fidesszel kell foglalkoznia, mert már csak ők vannak meg a gazdáik.
    Vigyázó szemetek Váteszre vessétek! Akinek tudnia kell mi az a hódító mém, az tudja, a többi meg majd megtudja, amikor kell.”

    Tehát azért drukkol minden liberális a Fidesznek, mert azt mondják ki, amit te is leírtál. Lehet, hogy te is liberális vagy és valójában a Fidesznek drukkolsz. 🙂

    Sokkal jobban kellene figyelend miket írogatsz, mert megint jól bebuktad a rapidvitánkat.

  29. Vátesz szerint:

    Gordon, most te buktál le, két különböző helyen s időben írt hozzászólást összemixelsz, s állítod, hogy én másolom Hack Péter által mondottakat, holott én a ma reggeli Kálmán Olga/Kéri László ATV műsorról írtak után írtam a döglött oroszlánról, Meg hogy vigyázó szemetek Váteszre vessétek.
    A ma esti Kálmán Olga/Hack Péter ATV műsor után azt írtam, akit a libsik ajánlanak, arra igaz magyar nem szavaz!
    Gordon: 2009. december 29. 22:16-kor “Sólyom László munkáját értékelték”
    Gordon: 2009. december 29. 22:22-kor “Magyaroszágon lesz a legkisebb a növekedés”
    Vátesz: 2009. december 29. 07:49-kor “Magyaroszágon lesz a legkisebb a növekedés”
    Remek volt a beszélgetés ma reggel Kálmán Olga és Kéri László között az ATV-n. Kéri szerint az MSZP végzetes csapást kapott a miniszterelnök keresősdi alatt erkölcsileg, amit a választásokig sem fog kiheverni. Én meg hozzáteszem, hogy utánna sem.
    http://www.hunhir.hu/?pid=hirek&id=25181 . . . . .majd a végén:
    Miért kellene a Jobbiknak egy döglött oroszlánt rugdalnia, ha kormányozni akar valamikor, akkor a Fidesszel kell foglalkoznia, mert már csak ők vannak meg a gazdáik.
    Vigyázó szemetek Váteszre vessétek! Akinek tudnia kell mi az a hódító mém, az tudja, a többi meg majd megtudja, amikor kell.
    Vátesz: 2009. december 29. 21:07-kor “Sólyom László munkáját értékelték”
    Gordon, mostmár nem zazriveczezel? Az anyai nagymamának nehéz utánna járni, Vonának meg ráadásul nemcsak az esze van a helyén, hanem az orra és a füle is. Szegedi Csanádnak is túlságosan turáni ábrázata van, a fenébe is, itt egy Kuncze-féle díszgojnak semmi esélye sincs!
    Klassz volt a ma esti ATV műsor is Hack Péterrel, már ő is kinyilatkoztatta, a Jobbik a Fidesz fő ellenfele. Milyen jó, hogy mostmár minden liberális a Fidesznek drukkol! Legalább tudja az igaz magyar, hová nem kell szavazni.

  30. Gordon szerint:

    A végén még arra lyukadsz ki majd, hogy Hack másol téged. Mindegy. Ha Hack liberálisként azért “drukkol” a Fidesznek, mert ugyanazt mondja mint te, akkor te is lehetsz liberális, aki a Fidesznek drukkol.

  31. zed szerint:

    Ugyan, csepeli, egy parasztnak is lehetnek mélyenszántó gondolatai. 🙂

  32. lolka szerint:

    “BORT, BUZÁT, BÉKESSÉGET, SÖTÉTSÉGBEN FÉNYESSÉGET! ÚJ ESZTENDŐ ÚJAT HOZZON, RÉGI JÓTÓL MEG NE FOSSZON. KI BARÁT VOLT AZ MARADJON, KI ELINDULT AZ HALADJON.”
    BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNOK!

  33. Nagyapó szerint:

    zed, csepeli!
    Ifjabb koromban volt egy Csepel- Haladás focimeccs, amikor is az egyik “szurkoló” így szidta a Hali játékosát “te traktorkurbli”. Kb. ennyit tud egy csepeli lumpenproletár, a “velük szövetséges ” parasztságról. De tudok ajánlani még néhány szép jelzőt, „Mondhatta volna szebben, kis lovag, Más-más hangnemből…”: trágyahordó villa (ez hosszú, nehéz megjegyezni), vagy ökörszarv, vagy szarvasmarha (lehet szótagolva, gy.k. szar-vas-marha).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !