Sólyom: Az előre hozott választás a legjobb megoldás

MTI, Magyar Nemzet

Csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a köztelevíziónak adott interjújában szerdán.

Hozzátette: csak egy ilyen kormánynak lenne elég háttere ahhoz, hogy hosszú távú, többéves programot megvalósíthasson, és így ki tudja vezetni az országot a válságból. Kiemelte: a konstruktív bizalmatlansági indítvány olyan eszköz, mely alkotmányosan ebben a helyzetben nem kifogásolható, azonban tudni kell, hogy kizárólag egy személyi döntésről szól, egy régi miniszterelnök helyett új miniszterelnököt választanak meg, az új kormány programját pedig nem kell sem bemutatni, sem megvitatni. Ez a jelenlegi kísérlet kifejezetten átmeneti és rövid távú válságkezelést céloz meg – mondta. Hozzátette: „ez az az eszköz, az összes lehetséges technika közül, mely a legkevésbé demokratikus”.

Mint hangsúlyozta, egy előre hozott választáson a pártoknak meg kell küzdeniük a bizalomért, és csak akkor fogják helyreállítani a hitelességet, ha valóban olyan kampány lesz, melyben reális programok hangzanak el, és amely nem hiteget senkit. Véleménye szerint jelenleg a kormányoldalon olyan megoldási kíséret folyik, mely bevallottan rövid távú, átmeneti hatású, és a jövendő kormányprogram tartalmáról sem lehet semmit tudni.

Magyarországot a gazdasági válságon kívül egy nagyon súlyos bizalmi, hitelességi válság is sújtja – emelte ki Sólyom László. Maga a miniszterelnök azért jelentette be a távozási szándékát, mert a szavahihetősége súlyosan sérült – mondta. Mint kiemelte, a távozási szándék bejelentése olyan lépés volt, mely megnyitotta az utat a változások előtt, azonban az a változás, mely készülőben van, szerinte nem kielégítő. Véleménye szerint a mostani kísérlet egy évvel késleltetheti a helyzet rendezését.

Sólyom László arról is beszélt, kötelessége szólni akkor, ha a miniszterelnök olyan kijelentést tesz, miszerint az ügyészség és a bíróság egyes esetekben egy ellenzéki párt sugallmazása szerint működik. Ez súlyosan veszélyezteti az államszervezet demokratikus működésébe helyezett bizalmat – tette hozzá.

mno.hu

19 hozzászólás “Sólyom: Az előre hozott választás a legjobb megoldás” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Úgy érzem, hogy megint az elnök úrnak van leginkább igaza. Konzervatív demokrataként azt gondolom, hogy adjuk meg az embereknek az esélyt a döntésre. Felesleges napokig, hetekig, esetleg hónapokig nevekkel dobálózni, alkudozgatni, mint egy vásárban. Gyurcsány meg ne fenyegesse a bíróságot és az ügyészséget…

  2. Öreg halász szerint:

    Igaza van Sólyomnak. Nem mindig értek egyet vele, de ebben maximálisan. Miért folytatódjon még egy évig egy nem kellően legitim kormánnyal a gyurcsányi szerencsétlenkedés?

    A kormányt az MSZP vezeti, az MSZP elnöke Gyurcsány. Amit tett, azt lehet putyini vagy kádári trükknek nevezni, de a lényeg ugyanaz: ő marad hatalmon, miközben eljátsza az ellenzékit. Elegem van belőle!

  3. totó szerint:

    gyakorlatilag a parlamentben csücsülő szoci -szadeszen kívül mindenki előrehozott választásokat akar. ja + a holdudvar

  4. spam szerint:

    Tévedsz totó! Kihagytad az MDF-et. Ők sem akarnak előrehozottat. Ugyan úgy a szocikkal paktálnak, mint csepelen.

  5. loastman szerint:

    Az a baj, bármi is történik, a lejőn már olyan szinten vagyunk lendületben, hogy a világ összes fékje kevés ahhoz, hogy megálljon, mielőtt arccal csapódnánk a szarba. Jómagam is azon a véleményen vagyok, hogy idén tavasszal ne csak EP-re ikszeljünk, de ettől úgy gondolom, nem lesz az országnak több pénze. Sajnos.
    Szóval az üres kassza az mindig üres, tavasszal és jövőre is…
    Csodák nincsenek, lássuk a medvét!

  6. Lexon szerint:

    Én meg azt is mondom, hogy csak az szavazzon (mindegy mire-kire), aki itt is marad. Aki elmegy az országból, az ne szavazzon az én életemrôl…

  7. loastman szerint:

    Meddig “kell” maradni? 🙂

  8. Kovács Ernő szerint:

    Sólyom azt mondja, amire a kenyéradója kéri!

  9. Gordon szerint:

    És szerinted ki a kenyéradója?

  10. Bubus szerint:

    Szerintem én, mint választópolgár. És persze a többiek. És, amit mondott, az rendben van.

  11. zöldfa szerint:

    Előrehozott köztársasági elnök

    Megszólalt a mi köztársasági elnökünk.
    Nagy dolgok lehetnek készülőben, talán még a nemzetközi helyzet is fokozódik, merthogy békeidőben nem szokása neki a szólás. Igen ritkán szól a mi köztársasági elnökünk, amikor meg mégis, akkor sem mindig akkor hallatja a hangját, amikor erre szükség lenne.
    Fontos oka lehet annak, ha hősünk most kikászálódott a bazsarózsák védett világából, és a közélettel kapcsolatban hallatta a hangját.
    Azt mondta a mi köztársasági elnökünk, hogy az ország számára az előrehozott választás lenne a legjobb megoldás.És hogy a miniszterelnök által kitalált konstruktív bizalmatlansági indítvány alkotmányosan ugyan nem kifogásolható, ám ez a legkevésbé demokratikus megoldás.
    Jó tudni, hogy a mi köztársasági elnökünk ismét megmutatta jártasságát a demokrácia világában. Ráadásul az is kiderült, hogy nem csupán ismeri a járást, de még ennél is tovább megy: segít másoknak is eligazodni, ha netán eltévednének, vagy elbizonytalanodnának.
    Kissé kotnyelesnek tűnik ezzel a mostani megszólalásával a mi köztársasági elnökünk, hirtelen jött szószátyárságával emellett még azt a látszatot is kelti, mintha valamelyik politikai oldal iránt elfogult lenne. Mi, úgyis mint magyar lakosság, persze tudjuk, hogy ez csupán a látszat, és a köztársasági elnöknek nincsenek politikai szimpátiái – ha lennének ilyenek, nyilván nem ő lenne a Magyar Köztársaság elnöke.
    De: nem elég elfogulatlannak lenni – annak is kell látszani.
    A mi köztársasági elnökünknek, aki – tőle tudjuk – látástól vakulásig a nemzet egységének megteremtésén fáradozik, időnként jobban kellene ügyelnie a látszatokra. Nem nagy ördöngösség odafigyelni a látszatokra, a történelem folyamán már jó ideje kialakultak olyan egyezményes jelrendszerek – beszédnek, máskifejezéssel: kommunikációnak nevezik az ilyesmit – amelyek sikeresen segítik az embert abban, hogy ne váljék félreérthetővé.
    Ha mondjuk a mi köztársasági elnökünk nehezményezte volna, hogy épp a hivatali ablakai alatt avatták először a leharcolt maskarákba bújtatott, ordas eszmeiségű Magyar Gárdát. Ha szóvá tette volna, hogy – Fideszes – parlamenti képviselők, és Fidesz-közeli papok is tiszteletüket tették az avatáson.
    Ha annak idején kezet fogott volna a nemzetközi pénzvilágban még ma is igen nagy tiszteletnek örvendő Fekete Jánossal.
    Ha nemzeti ünnepeinken nem menekülne szánalmas igyekezettel a szomszédos országokba.
    Ha visszautasította volna a vakondokos megválasztását.
    Ha nem akadályozná minden lehetséges módon a gyűlölet-beszéd elleni fellépést.
    Ha lett volna véleménye az egy évvel ezelőtti szégyenletes népszavazásról, amely azt üzente a gazdasági világnak: a magyaroknak úgy jó minden, ahogyan van, a magyarok nem a változás hívei.
    Ha nem vonult volna mosolyogva egy Árpádsávos zászlót is lengető tömeg élén, miközben a háta mögött a kettes számú közjogi méltóságot – értsd: a Magyar Köztársaság miniszterelnökét – zsidózták és minden más módon szidalmazták.
    Akkor bizony nem keletkezne az a látszat, hogy a mi köztársasági elnökünk elfogult valamely politikai párttal szemben. Nem gondolnák sokan azt, amire most többen kénytelenek következtetni: hogy a mi köztársasági elnökünk az egyik pártot jobban kedveli a másiknál, az egyik pártvezetővel szívesebben beszélget, mint a másikkal.
    Sólyom László vasgyári munkának, taxisofőrnek, kórházi ápolónak, maszek fröccsöntőnek jogában áll egyik, vagy másik pártot, politikust kedvelni.
    Sólyom László köztársasági elnöknek ehhez nincs joga. Nincs benne a munkaköri leírásában, nem ezért kapja a kiemelkedően magas fizetését, nem ezért biztosítják számára az adófizetők pénzén a magyar átlaghoz képest többszörös luxusnak számító lakáskörülményeket Budapest legszebb „telkén“, a budai Várban.
    Ha meg mégis ragaszkodik ehhez a jogához, mert úgy érzi, hogy a szükségesnél több erőfeszítést igényel a részéről, hogy elfogulatlannak látsszon, az lenne a legjobb, ha lemondana mostani hivataláról.
    Alkotmányosan elfogadható megoldás lenne. És demokratikusan sem kifogásolható.

    Föld S. Péter

  12. Papi szerint:

    T. zöldfa!
    Írhatnám azt is, hogy ha csendben maradtál volna okosabb lettél volna!
    Ha csak ezt a ocska firkászt idézted akkor még bölcsebb lettél volna!
    De hát minek ha ilyen alacsony szellemiszintű firkásznak az írásait tudod olvasni akkor nagyon nagy baj lehet nálad is. Áruld már el légyszíves mi változik ha egy “új” ugyanolyan anti magyar nemzetközi pénz piacot kiszolgáló kormány lessz? Mindegy az, hogy milyen neve lessz az új miniszterelnőknek ha a kormány politika ugyan olyan anti magyar antidemokratikus lessz mint a régi! Ezen az az ocska firkász bezzeg nem gondolkodott el!
    Szebb jővőt!

  13. Gordon szerint:

    Zöldfa!

    Egy pillanatra azt hittem, hogy a fenti irományt te eresztetted el. Bár azt magam sem értem, hogy hogyan is nézhettem ki ezt belőled ezt.

    Földi S. Úrnak egyébként joga van azt gondolni a köztársasági elnökről amit akar. Mindenesetre ha az ország állapotát és az elmúlt évek kormányzati kudarcait nézem, akkor nehéz kikövetkeztetnem, hogy hogyan jutott el ahhoz a gondolathoz, miszerint az elnök úrnak kellene lemondania. Gondolkodom, de nem jut eszembe semmi, ami miatt le kellene mondania. Neked vannak tippjeid?

    Bár Földi S. Urat és gondolkodói körét láthatóan nagyon zavarja, hogy az elnök Úr sokszor megfordul a “határon túli” magyaroknál (akik szeretettel fogadják minden magyar köztársasági elnökét), sőt nem átall velük ünnepelni egy-egy magyar nemzeti ünnepet, továbbá az is nagyon zavarhatja őket, hogy az elnök úr harcos környezetvédő.

    Meg az is nagyon zavarja őket, hogy az elnök úr alkotmányjogász, ezért nem működik ellene a szokásos balliberális jogászkodás, és “tilitoli”.

  14. atlétaa szerint:

    “A kötársasági elnöknek a szavazófülkében kell kifejezni pártszinpátiáit……….”Hajrá CSEPEL…

  15. Bubus szerint:

    Sötét MSZP-SZDSZ-MDF azt gondolja, hogy egy köztársasági elnöknek robotfunkciója van csak. Göncz néha már egyenesen összetévesztette a köztársasági elnökséget a miniszterelnökséggel, nála Sólyom legalább megpróbál arányokat tartani.

    Sólyom egy szóval nem mondta, hogy kire szavazna, csak arra utalt, hogy az országnak az lenne a legjobb, ha legitim kormánya lenne. És ebben bizony az előrehozott választás a legjobb megoldás.

    Szerintem igaza van, és úgy tudom, hogy a magyar választópolgárok többségének ugyanez a véleménye.

  16. kispajtás szerint:

    atlétaa:

    Te pedig a busmanoknak meséld el, hogy milyen okosat hallottál a Lendvai Ildikótól!

  17. Bubus szerint:

    Alkotmányjogász: Sólyom csak a demokratikus működést védi: http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-266376

  18. Prendick szerint:

    Föld Sötét Péter 🙂

  19. […] Sólyom: Az előre hozott választás a legjobb megoldás […]

Itt lehet hozzászólni !