Závecz: a bizonytalanok döntik el, hogy sikerül-e Szabó Szabolcsot félreállítani

Csepel.info

Karácsony Gergely Zuglóban azt a Tóth Csabát támogatja, aki megfenyegette a családját, Csepelen Komjáthival jópofizik: de nem biztos, hogy elég lesz

Eddig három ellenzéki párt fogott össze azért, hogy Csepel-Soroksárról kifúrják Szabó Szabolcsot, az Együtt majd az LMP korábbi politikusát. A baloldal kedvenc közvélemény-kutató cége szerint ez nem lesz könnyű. Az esély erre a bizonytalanok magas számában van: amennyiben részt vesznek az előválasztáson, ők eldöntik el, ki lesz a szélsőbaltól szélsőjobbig terjedő ideiglenes szövetség jelöltje.

Információink szerint közben a momentán momentumos Szabó és új pártja szorgos telefonos adatgyűjtésbe kezdtek. A titkos csepeli és soroksári vonalas számokat is hívják: több olvasónk jelezte, nem érti hogyan hívhatták fel, és felháborítónak tartja adatainak kikerülését.

Szabó Szabolcs

Szabó Szabolcs a hajléktalanok és illegális bevándorlók betelepítésének, a szivárványos politikának és homoszexuális érzékenyítésnek az élharcosa: már az óvodákban megkezdené az átnevelést

Szabót ismerik többen

Egyelőre Szabó Szabolcsot, Csepel-Soroksár momentumos támogatású politikusát ismerik a legtöbben a választókerületében, és rá is szavaznának a legtöbben az ellenzéki választási szövetség előválasztásán a három induló jelölt közül – állítja a a Závecz Research reprezentatív felmérése. A felmérés óta ugyanakkor a DK-s Paál Géza visszalépett. Paál volt az egyetlen, aki a választókörzetben lakott: Szabó Szabolcs hivatalosan Gyulán van bejelentve, Komjáthi Imre pedig Borsodban él.

Szabó Szabolcsra az előválasztáson részvételét jelzők közül 50 százalék szavazna. A felmérésben az azóta az MSZP-s jelölt javára visszalépő Paál jobb eredményt ért el, mint Komjáthi.

A szövetség híveinél Karácsony és Jakab vezet

A Csepelen és Soroksáron végzett felmérés szerint az ellenzéki koalíció híveinél Karácsony Gergely vezet a miniszterelnök-jelöltségi versenyben. Itt a megkérdezettek 24 százaléka Karácsonyra, 19 százaléka Jakab Péterre, 1 százaléka Dobrev Klárára szavazna. Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter 11 és 6 százalékkal szerepelnek, és 26 százalék mondta azt, hogy nem tudja, vagy nem válaszol. A kormánypártok arra számítanak, hogy végül a DK támogatásával Karácsony Gergelyt “hozzák ki” az előválasztáson győztesnek.

A Jobbik még nem döntötte el, hogy Szabó és Komjáthi közül kit fog támogatni. A szélsőjobbos-radikális párt ugyanakkor az elmúlt hónapokban többnyire úgy mozgott, hogy az Gyurcsány Ferencéknek legyen a leginkább megfelelő.

Ezzel kampányolnak egymás ellen

Szabó Szabolcs ellen joggal veti fel az őt ejteni kívánó ellenzék, hogy szinte semmi munkának nevezhető eredményt sem tud felmutatni az elmúlt hét évből. Eközben – a választások idejére – már 90 millió forintnál fog tartani az általa felvett képviselői juttatás.

A hivatalosan Gyulán lakó Szabó Szabolcs azzal kampányol, hogy jó ideje Csepelen van albérlete, és kétszer nyerte meg a választókörzetet. Ami egyébként nem nagy teljesítmény a “vörös” Csepelen. Szabó telefonos adatgyűjtése mellett sokat lesz a közterületeken és a Facebookon is rá fognak több pénzt költeni. A Momentum és Szabó Szabolcs mindig elítélték a választói adatbázisok építését – de csak ha nem magukról volt szó. Így vélhetően nem fog elnézést kérni azért, mert olyanoknak is megszerezte az adatait, akik titkosított telefonszámmal rendelkeznek.

Csepel.info

5 hozzászólás “Závecz: a bizonytalanok döntik el, hogy sikerül-e Szabó Szabolcsot félreállítani” bejegyzésre

  1. Gratulálok szerint:

    Nem vagytok pártatlanok az ellenzék jelöltjeit illetően! Akit támadtok, attól féltek!

  2. kormánypárti szerint:

    Ha az én családomat fenyegetné, azt hiszem én is inkább támogatnám. Tóth utánanyúlt KariGerinek, aki nem tud kitől segítséget kérni? Hát igen, ez egy ilyen politikai közösség, hogy mindenki csak az önös érdekeit nézi. De mi lesz akkor, ha KariGerit miniszterelnökként fenyegetik bűnözői körök és tele lesz a gatyája? Szerintem ez súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

  3. Béla szerint:

    Karácsony Gergely személyiségére nem pozitívan utal, hogy olyan embert támogat, akit még az ellenzékben is maffiózónak tartanak, és még az ő családját is megfenyegette. És akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam. Az ilyen ember jellemtelen.

  4. […] Závecz: a bizonytalanok döntik el, hogy sikerül-e Szabó Szabolcsot félreállítani […]

  5. Gratulálok szerint:

    Röhejesek vagytok ezekkel a kékkel kiíródó nicknevekkel!

Itt lehet hozzászólni !