Iskolából hajléktalanszállót hozna létre a főváros vezetése Csepelen

Híradó

Tiltakozik Csepel polgármestere és a kerület fideszes országgyűlési képviselője az ellen, hogy hajléktalanszállót akar létesíteni a főváros egy egykori iskolaépületben, Csepel belvárosában.

A Fidesz szerint Karácsony Gergelyék meg sem kérdezték a csepelieket, mégis előkészítették az épület átalakítását, és hamarosan költözhetnek a hajléktalanok. Úgy tudják Csepelen, hogy egy Soros György-féle civil szervezet működteti majd az intézményt – derült ki az M1 Híradójából.

A petíciót itt tudják aláírni.

A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő egyik csepeli ingatlanban már dolgoznak, az udvaron terepet rendeznek, az épületben pedig gépészeti munkálatok zajlanak. Az épület 2007-ig szakiskolaként üzemelt. Még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején záratták be. Most hajléktalanszállóvá alakítják.

A Főpolgármesteri Hivatal fokozott óvatossággal tevékenykedik az ügyben, ugyanis sem a csepeli városvezetést, sem pedig a kerület országgyűlési képviselőjét hétfőig nem értesítette a tervezett intézkedésről.

Németh Szilárd, a kerület fideszes országgyűlési képviselője közölte: Karácsony Gergely egyik helyettese küldött választ Borbély Lénárd csepeli polgármester hétfői nyílt levelére. Ebből derült ki számukra, hogy a lakosságot megkerülve, a főváros hajléktalanokat akar elhelyezni a volt iskolaépületben.

Németh Szilárd  arra is kitért: a főváros még csak most vizsgálja, alkalmas lehet-e az épület a járványügyi válságkezelés céljából történő használatba vételre. Hozzátette, szerinte kiderült az is, hogy a főváros vezetése Soros György embereivel dolgoztatta ki a folyamatot.

Németh Szilárd arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, állíttassa le a műszaki átalakítására tett lépéseket. Közölte: egyúttal várja, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőnek mi a véleménye a csepeli hajléktalanszálló megnyitása és több száz hajléktalan odaköltöztetéséről.

Forrás: Hirado.hu

A témához kapcsolódó híreink:

Iskolából hajléktalanszállót hozna létre a főváros vezetése Csepelen

A Mi Hazánk ellenzi a belvárosi hajléktalanok Csepelre költöztetését

Szabó Szabolcs egyetért a belvárosi hajléktalanok Csepelre költöztetésével

Karácsony beismerte: Csepelre viszik a belső kerületek hajléktalanjait

Németh Szilárd: Karácsony állítsa le az egykori csepeli iskola hajléktalanszállóvá alakítását!

Fotók: a tömegesen hozathatja Karácsony Gergely Csepelre a hajléktalanokat

Ebből botrány lesz: csepeli hajléktalanszálló nyitására használhatja Karácsony Gergely a vírushelyzetet

6 hozzászólás “Iskolából hajléktalanszállót hozna létre a főváros vezetése Csepelen” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Te jó ég, mi lesz itt miután százával idehozzák a hontalanokat?! Ellepi a tereket, a buszmegállókat, a tömegközlekedési járműveket a sok alkoholista hajléktalan. A gyerekeket nem lehet majd kivinni a játszótérre, a kutyákat a parkba, mert a betintázott lumpen és kéregető elemek elfoglalják és ugye nem kell mondani, hogy a kisebb és nagyobb dolgaikkal nem fognak elmenni a szállóig.

  2. […] Iskolából hajléktalanszállót hozna létre a főváros vezetése Csepelen […]

  3. […] Iskolából hajléktalanszállót hozna létre a főváros vezetése Csepelen […]

  4. Gál Edit szerint:

    Le kell bontani, amúgy is egy lepukkant épület. Alkamatlan még hajléktalan szállóra is.
    Szabó Szabolcsnak, nem a csepeli érdekeket kellene figyelembe venni? Vagy fél hogy elveszti az állásást?

  5. […] Iskolából hajléktalanszállót hozna létre a főváros vezetése Csepelen […]

  6. […] Iskolából hajléktalanszállót hozna létre a főváros vezetése Csepelen […]

Itt lehet hozzászólni !