Leszámolás a csepeli MSZP-ben: összekeverték a címzetteket

Csepel.info

Teljes a káosz a csepeli MSZP szervezetében, úgy tűnik, hogy már egy egyszerű leszámolást sem tud a szervezet végigvinni szarvashibák nélkül. Horváth Gyula, a párt csepeli alpolgármestere úgy kapta meg a pártból való kirúgásáról szóló értesítést, hogy két sorral a címzés alatt már Farkas Lászlónak szólítja Szenteczky János, a párt elnöke.

Horváth Gyula bűne az volt, hogy emberileg és szakmailag is alkalmatlannak tartotta az elmúlt hónapokban a csepeli lakásmutyi botránnyal ismertté vált Szenteczky Jánost, az MSZP csepeli polgármester-jelöltjét. A levél másik címzettje, Farkas László se volt hajlandó elfogadni a párt helyi önkormányzati képviselőjelöltjét, ő független jelöltként indul a választáson. A neve azért maradhatott a megszólításban, mert a pártvezető  – akár csak a fiatal Michael Corleone – egyszerre számolt le ellenfeleivel. A különbség annyi, hogy a film szereplője nem keverte össze célpontjait.

Mivel azonban Horváth Gyula így formálisan és gyakorlatilag csak egy tájékoztatást kapott Farkas László kirúgásáról, megköszönte azt:

“Megállapítom, hogy tökös gyerek lehet ez a Farkas! Jól felidegesítette őt Szenteczky, ha így bekeményített. Az is lehet, viszont, hogy az ő gyomra sem bírta már azt a játékot, amely a csepeli szervezetben folyik. Talán ő is megunta a reménytelen várakozást egy jobb és gazdagabb jövő után. Nem tudom! Minden esetre azzal, hogy vállalta a harcot Szenteczky módszereivel szemben, szimpatikussá vált számomra. Én pedig nem tehetek mást, mint megköszönöm a nem várt tájékoztatást.”

Csepel.info

Horváth Gyula teljes blogbejegyzése:

“Tegnap (szeptember 20-án) este érkeztem meg külföldről. Mint ilyenkor szokás, megnéztem a postaládát. Egy levelet találtam benne, melynek feladója az MSZP Csepeli Szervezete.

Rosszat sejtve felbontottam.

A levél tárgya értesítés tagsági viszony megszüntetéséről. Elolvastam és láttam, hogy egy általam nem ismert Farkas Lászlót Szenteczky kiakolbólintott a pártból. Csodálkoztam, mert 89-óta szerveztem ezt a pártot, igen sokakat ismerek közülük, de Farkas Lászlót nem! Valószínűleg azon ifjú törökök közül lehet, akik egy-másfél éve özönlötték el a pártot, hogy átvegyék az irányítást – gondoltam.

No de mi van? – morfondíroztam.

Már belül is megindult a puccsisták oszlása?

És mi közöm nekem ehhez?

Minek tájékoztat Szenteczky egy támogatójának kirúgásáról?

Nem értem!

Nem értem!

Tovább olvasva a levelet hivatkozást látok az alapszabályra, paragrafusokra. Megállapítom, hogy tökös gyerek lehet ez a Farkas! Jól felidegesítette őt Szenteczky, ha így bekeményített.

Az is lehet, viszont, hogy az ő gyomra sem bírta már azt a játékot, amely a csepeli szervezetben folyik. Talán ő is megunta a reménytelen várakozást egy jobb és gazdagabb jövő után. Nem tudom! Minden esetre azzal, hogy vállalta a harcot Szenteczky módszereivel szemben, szimpatikussá vált számomra. Én pedig nem tehetek mást, mint megköszönöm a nem várt tájékoztatást.”

Forrás: Horváth Gyula blogja

84 hozzászólás “Leszámolás a csepeli MSZP-ben: összekeverték a címzetteket” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Bruhaha!

  2. " ?! " szerint:

    #
    “Királyerdei” írta 2010. szeptember 21., kedd – 18:14-kor, az “Estére talán megjavítjuk a működési hibát” című cikknél:

    Az “elvtársaknak” ott kuss volt.
    Itt a Mogiljevics KGB-s őrnagy tovaris bandája hegedült.
    #

    Nyílt kérdés “Királyerdei” fenti hozzászólásával összefüggésben mindenkihez:

    Igaz-e vajon az a hír, hogy Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?

  3. grafológus szerint:

    Ez az aláírás, ez a kézjegy elég zavaros személyiségre utaló tanúbizonyság.

  4. " ?! " szerint:

    A 14:13-kor feltett kérdésem nem vicc.

    Ha a hír igaz, akkor Szenteczky polgármesterré választása esetén Csepel az orosz maffia ellenőrzése alá kerülhetne.

  5. ... szerint:

    Szenteczky ismét bebizonyította, hogy leszarja mit tesznek az orra alá, aláírja.

    Ha már egy párton belüli kirúgásról szóló értesítőt sem képes hiba nélkül kiadni, hogy lenne képes vezetni a kerületet?
    Ha megválasztják polgármesternek, egyik reggel arra ébredünk majd, hogy bontják a Csepel SC-t, mert Szenteczky megint nem figyelt oda.

  6. Királyerdei szerint:

    Már most is a “ruszki” maffia uralkodik.
    A Schwinn Csepel a kezükben van.(És Podolák is.)

  7. " ?! " szerint:

    Kedves “Királyerdei”!

    Az általam feltett kérdés nem vicc.
    Ha ugyanis a hír igaz, akkor annak beláthatatlan következményei lehetnek, ezért a következő hozzászólásomban megismétlem a kérdésemet.

  8. " ?! " szerint:

    Nyílt kérdés:

    Igaz-e az a hír, hogy Szenteczky az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?

  9. D-arkangyal szerint:

    Igaz-e vajon az a hír, hogy Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?

    Írja már meg, ha valaki tudja, hogy ez igaz-e?!
    Kíváncsi lennék!!!!!

    Erre a levélre kíváncsi vagyok, mit reagál Szenteczky.
    Biztosan a gépelő hibázott!!!!! Ő tutira nem!!!!!
    Hiszen a Csáaszár ügyben is (Csepel újság cikke alapján) “ha jól emlékszem a nevekre”, Horváth Gyula, Horváth József, és Németh Szilárd a bűnös.

    De már mióta mondom. Ismerek 8 “Jolly Joker” igazgatócskát – barátot. Lassan munka nélkül lesznek (de addig is Ady projekteznek fizetéskiegészítés képpen), őket fel kéne venni a Csepeli pártirodába. Biztosan értékes lenne a munkájuk. JA, és ugyanazzal a fizetésekkel, honoráriumokkal.

  10. Királyerdei szerint:

    Mogiljevics tovaris Rahimkulov tovarist tette meg magyarországi helytartójának.
    Rahimkulov tovaris a leggazdagabb “magyar”.
    Kicsit régebbi cikk,de ma is hátborzongató a Schwin-Csepel tulajdonosának a “működése”:

    A világ legveszélyesebb gengsztere
    Részletek a Village Voice című amerikai hetilapban megjelent cikkből rövidített és szerkesztett változat
    A nemzetközi rendőrség által „vörös maffiának” nevezett csoport mindössze hat év alatt a világ egyik legveszélyesebb és leghírhedtebb bűnszövetkezetévé nőtt. Székhelyük Budapesten van, de kulcsfontosságú központjaik vannak New Yorkban, Pennsylvaniában, Dél-Kaliforniában, sőt még Új-Zélandon is.[b] A vörös maffia titokzatos vezetője az 52 éves ukrajnai születésű Szemjon Mogiljevics. Az „Okos Don” néven is ismert Mogiljevics rejtélyes figura, aki közgazdaságból diplomázott a lvovi egyetemen, és mindeddig soha nem jelent meg a nyilvánosság előtt. [b]„Ő a világ legerősebb gengsztere” – mondja Monya Elson, akit Mogiljevics egyik legközelebbi kapcsolataként és a leánykereskedelemben, valamint a pénzmosásban partnereként tartanak számon. Elson, aki valamikor egy bűnözőkből és gyilkosokból álló bandát, a „Monya Brigádját” vezette, jelenleg a manhattani Metropolitan javító-nevelő központban vár tárgyalására és ítéletére – három gyilkosságért és számos ember megkínzásáért.
    Mogiljevics bűnlajstromát kiterjedten részletezik a jelentések: az FBI szerint nukleáris anyagokkal, kábítószerekkel, prostituáltakkal, drágakövekkel és lopott műkincsekkel kereskedik, kiterjedt hálózata működik az Egyesült Államokban és Európában is. Ő kontrollál mindent, ami keresztülmegy a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtéren, a „csempészek paradicsomán”. Több millió dollárért megvásárolt egy csődbe jutott légitársaságot az egyik volt szovjet tagköztársaságban, hogy heroint szállíthasson a burmai Arany Háromszögből. Az amerikai hatóságok számára a legaggasztóbb tény az, hogy Mogiljevics legálisan felvásárolta gyakorlatilag a teljes magyar fegyveripart, veszélyeztetve ezzel a térség biztonságát, a NATO-t és a terrorizmus elleni harcot.
    Egyik tipikus üzletének keretében Mogiljevics két moszkvai illetőségű társával 20 millió dollár értékben adott el Kelet-Németországból lopott, Varsói Szerződés-beli fegyvereket, köztük föld-levegő rakétákat és 12 felfegyverzett páncélozott szállítójárművet. A vevő a legmagasabb rangú amerikai vámtisztek egyikének – aki neve elhallgatását kérte – állítása szerint Irán volt.
    Más alkalommal egy FBI-informátor elmondása szerint Mogiljevics egyik főembere Los Angelesben találkozott két New York-i orosszal, akiknek genovai bűnszövetkezetekkel voltak kapcsolataik. Az üzlet tárgya amerikai veszélyes hulladékok Oroszországban való elhelyezése volt. Mogiljevics Los Angeles-i embere azt mondta, a vörös maffia a csernobili térségben fogja elhelyezni a veszélyes hulladékot, valószínűleg a helyi fertőtlenítő hatóságok lefizetésével – állítja egy titkos FBI-dokumentum.
    Mogiljevics különösen érdekelt a műkincsüzletben. 1993 elején Moszkvában megállapodást kötött a nagyhatalmú Szolncsevszkaja maffiacsaláddal nagy összegű pénzbefektetésekről egy Budapest–Moszkva illetőségű ékszerüzlet megszerzésére. Titkos FBI-jelentések szerint az üzlet célja az lett volna, hogy tisztára mossa a Szolncsevszkaja család által templomokból, múzeumokból, többek között a szentpétervári Ermitázsból ellopott ékszereket, antik tárgyakat és műkincseket. A bűnözők magángyűjteményeket, sőt németországi és kelet-európai zsinagógákat is kiraboltak, ahonnan ritka vallási könyveket és Tóra-tekercseket loptak el.
    Mogiljevics, ismét a Szolncsevszkaja családdal együttműködve, egy nagy budapesti ékszergyárat is megvett. „Restauráció” céljából orosz műkincseket szállítanak Budapestre, többek között Faberge-tojásokat. Mogiljevics emberei elszállítják az eredeti tojásokat egy gyanútlan londoni Sotheby’s aukciósházba eladásra, aztán a hamis Faberge-tojásokat és egyéb „restaurált” tárgyakat visszaviszik Moszkvába.
    Mogiljevics korai évei homályban maradnak. A szovjet hatóságok először a hetvenes években szereztek tudomást bűnözői tevékenységéről, amikor a Moszkva azonos nevű külvárosában működő Ljubertszkaja csoport tagja volt. Kisstílű lopásokban és hamis pénzek gyártásában utazott.
    Első millióit zsidók „megvágásával”szerezte. A nyolcvanas évek közepén, amikor zsidó menekültek tízezrei emigráltak sietősen Izraelbe és Amerikába, Mogiljevics üzletet kötött velük vagyonuk – készpénz rubelben, bútorok, műtárgyak – felvásárlására alacsony áron, azzal az ígérettel, hogy becsületes piaci áron pénzzé teszi azokat, és eredeti tulajdonosaik után küldi „kemény” valutában. Ehelyett eladta a vagyontárgyakat, és ellenértéküket zsebre tette.
    A nyolcvanas években Arbat International néven kőolaj export-import vállalatot alapított, amit az adóparadicsomként ismert Channel-szigeteken, Alderney-ben jegyeztetett be. Egyik partnere a vállalat egynegyed részét birtokló Vjacseszlav Ivankov, egy legendás orosz bűnöző, aki 1992 márciusában az amerikai orosz maffia keresztapája lett. Ivankovot 1992-ben két orosz születésű Wall Street-i bróker megzsarolásáért ítélték el, jelenleg a Raybrookban, egy New York állambeli börtönben él.
    A kilencvenes évek elején sok bűnözőtársához hasonlóan Mogiljevics elhagyta Moszkvát, hogy elkerülje az orosz fővároson végigsöprő maffiaháborút. Feleségül vett egy magyar nőt, Papp Katalint. A házasság lehetővé tette számára, hogy legálisan Budapestre költözzön, ahol 1991-ben megkezdte világméretű bűnszövetkezete alapjainak kiépítését. Prágában, Rigában és Kijevben megvásárolta a „Black and White Club” nevű szórakozóhely-láncot, amely a prostitúció egyik legjelentősebb központja lett a világon. A budapesti klub Mogiljevics tevékenységének központjává vált. Az orosz keresztapa rövid idő alatt erősen strukturált szervezetet hozott létre a hagyományos amerikai maffiacsaládok mintájára, annál is inkább, mivel a klán 250 tagjának többsége valóban Mogiljevics rokona.
    A nemzetközi bűnüldöző szervek teljes megrökönyödésére Mogiljevics elkezdte legális úton felvásárolni Magyarország fegyveriparának nagy részét. A megvásárolt vállalatok között a Magnex 2000 mágnesgyár, a Digép Általános Gépgyár és az aknavetőket és légvédelmi elhárító eszközöket gyártó Army Coop szerepel. Ezek a tranzakciók lehetővé tették Mogiljevics számára, hogy a magyar hadiipar közvetlen tulajdonosává válhasson. 1994-ben engedélyt vásárolt fegyverek adásvételére.
    Mint a maffiafőnökök mindenhol, Mogiljevics sem volt képes birodalma fenntartására korrupt rendőrök és politikusok segítsége nélkül. Dokumentált példa van arra, hogy Mogiljevics egy bűntársa 1994-ben kapcsolatban állt amerikai politikusokkal. 1994 márciusában Vahtang Ubiriyát, Mogiljevics egyik főemberét az FBI lefényképezte Dallasban, egy divatos republikánus párti „támogatásgyűjtő” társaságában. Ubiriya, aki az ukrán vasútnál volt magas rangú tisztviselő, most előzetes letartóztatásban van Ukrajnában megvesztegetésért.
    Európában és Oroszországban „a rendőrségi és közhivatalok tisztségviselőinek megvesztegetése Szemjon Mogiljevics fő módszerei közé tartozik” – állítja egy FBI-jelentés. „A Mogiljevics-szervezet korrupciós befolyása nyilvánvalóan kiterjed az orosz biztonsági rendszerre is. 1995 folyamán az Orosz Elnöki Biztonsági Szolgálat két ezredese utazott Magyarországra kereskedelmi út leple alatt, hogy Mogiljeviccsel találkozzon… információt akartak szerezni az orosz politikai kampány számára.”
    Az Egyesült Államokban Mogiljevics fő tevékenysége a pénzmosás. Los Angelesben vállalatokat hozott létre, amelyek több mint 30 millió dollárt kaptak az Arigon Kft.-től, Mogiljevics pénzügyi tevékenységének központjától.
    Mogiljevics attól sem riadt vissza, hogy Amerikában ismert gyilkosokkal tartson fenn kapcsolatokat, elsősorban is Elsonnal és Ivankovval. Az FBI-jal közölt bizalmas információk szerint a Los Angeles-i Vladimir Berkovich, aki Mogiljevics szervezetének egyik fő figurája, megállapodásokat kötött gyilkosságokra, amikhez fegyvert szolgáltatott, majd kicsempészte az országból a gyilkosokat. A vízumokat a forrás szerint a Palm Terrace éttermen keresztül szerezték be, amely az orosz gengszterek ellátója és Berkovich tulajdona. Berkovich a Voice-nak azt mondta, tud a vádakról, és azokat „bivalyürüléknek” minősítette. Bár Berkovich nincs rendőrségi nyilvántartásban, a fiát, Oleget, aki névjegye szerint a Mogiljevics tulajdonát képező budapesti Magnex Kft. alkalmazottja, 1989 októberében Los Angelesben négy évre ítélték gyilkosságra való felbujtásért. Az azóta kiszabadult Berkovich fiút nemrég tartóztatták le Magyarországon meg nem nevezett vádak alapján, ám hamarosan szabadon engedték.
    A bűnüldöző szervek egyetértenek abban, hogy a vörös maffia az elmúlt hat évben a világ egyik legfélelmetesebb orosz bűnözőcsoportjává nőtt. A vörös maffia Ukrajnában, Magyarországon, Csehországban a legerősebb, és Mogiljevics azzal is növelte az erejét, hogy kapcsolatokat épített ki más erős orosz maffiacsoportokkal, valamint az olasz Camorrával. Kapcsolatai a BND-vel (a német hírszerzés) és a magyar exrendőrtisztekkel friss információval látják el arról, hogyan próbál a rendőrség beépülni a szervezetébe. „Azáltal is megkedvelteti magát a rendőrséggel, hogy adatokat szolgáltat más (orosz) csoportok tevékenységéről, s ezáltal kooperatív, jó állampolgár színében tűnik fel” – mondja egy FBI-jelentés. Ez és jó vezetői adottságai, pénzügyi érzéke, tehetséges és magasan képzett társai, valamint magas szintű technikája az Okos Dont megfoghatatlanná teszik a bűnüldözés számára. (Forditotta: Szabó Ibolya Anna)

  11. grün szerint:

    “?!”!
    “Igaz-e az a hír, hogy Szenteczky az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?”
    Nagyon egyszerűen megtudhatjuk! Ha egyszer, egyszerúen eltűnsz, akkor igaz!
    Az orosz bem egy viccelődős fajta!

  12. VV szerint:

    Azt hiszem, erre mondják hogy ‘Epic Fail’.

  13. " ?! " szerint:

    Pedig jó lenne megtudni!

  14. Tóth Mária szerint:

    Vegyetek Népszavát, abban van az i(gaz)ság, Szanyi kapitány megmondta!

  15. J szerint:

    Egy bizonyos közösségi oldalon “Yanochka”-nak becézi kedvesét….

  16. Gigi szerint:

    Hátrább az agarakkal…
    Biztos, hogy a családot is szennyezni kell?
    Nagyobbat fog szólni, ha odaátról is feleségezni kezdenek…

  17. demokrata szerint:

    Gigi,
    azokat a hozzászólásokat majd cenzurázzák.

  18. Gigi szerint:

    Hja, tényleg…

  19. Gigi szerint:

    Egyébként SZJ tévedése a nevekkel nagyon gáz, Szanyi eltévedéséhez hasonlóan!

  20. Miska72 szerint:

    Ez az! Ilyen szellemi fogyatékosok vannak a hivatalokban!
    Mióta mondom én ezt?
    Engem meg Mihályról Miklósra kereszteltek át! Meg az irányítószámom se stimmelt!
    🙂 🙂 🙂
    Szent eczky igy vezetné a hivatalt?
    Mgint ADMINISZTRÁCIÓS HIBA történt? 🙂 🙂 🙂 🙂
    Mint Császár lakásmutyijánál!
    No comment. 😉

  21. Gigi szerint:

    Az a gond ezzel az egésszel, hogy
    1. tévedni emberi dolog, de azért vannak dolgok, amikben nem illik, mert több mint ciki;
    2. pillanatnyilag fogalmunk sincs, hogy a fentieken kárörvendők jobban (értsd: tévedések nélkül) teszik-e majd a dolgukat.

  22. Gigi szerint:

    És ehhez mit szóltok?
    Vagy csak kamu, én meg jól elhiszem (mert elképzelhető ma már minden)?

    schneider szerint:
    2010. szeptember 22., szerda – 12:45

    Én bizalmas forrásból arról hallottam, hogy a kifogásolt lakáskiutalások valójában nemzetbiztonsági érdekeket szolgáltak. A szakszolgálatok kérték a csepeli önkormányzat és a vagyonkezelő első számú vezetőinek a segítségét, hogy tanúvédelmi program keretében el tudjanak helyezni kiemelten védett személyeket. A papíron Császár Mihály volt csepeli rendőrfőnök által bérelt önkormányzati lakást is ilyen személyek lakták korábban. Minden érintettel büntetőjogi felelősség terhe mellett titoktartási nyilatkozatot írattak alá, ezért nem fedhetik fel az igazságot.

  23. Ábel Attila szerint:

    Szó sincs ilyenről. Gigi, én ismerem a neveket is.

  24. Gigi szerint:

    Oké, köszi, akkor ez (is) csak figyelem-elterelés volt…

  25. Manitu szerint:

    Mi történt “csepeli polgár” elvtárssal, aki nem csepeli? Nem látom a dühös kitöréseit, szitkozódásait. Csak nem beteg?

  26. Gigi szerint:

    Lehet, hogy most az ő szervere krepált be.
    Vagy lejárt a munkaideje.

  27. panelproli szerint:

    “?!”!
    “Igaz-e az a hír, hogy Szenteczky az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?”
    Annyi bizonyos ,hogy Szenteczky felesége orosz anyanyelvű.

  28. Gigi szerint:

    Tényleg orosz.
    Én meg tizenketted részben sváb vagyok.
    Na és?
    🙂

    Most komolyan, ” ?! “: Te el tudod képzelni, hogy a fél világot a zsebében tartó maffiavezér egy csepeli janit elfogad vejének? És engedi a leánykáját Csepelen élni?!

  29. Királyerdei szerint:

    És te tudod,hogy Szeva tovarisnak milyen tervei lettek volna szenteckivel,ha nem kerül lakat alá?

  30. zed szerint:

    A lényegről nem esik szó az általad bemásolt cikkben, Királyerdei.
    ‘… Mogilevich also has children from his prior marriages: a daughter Mila, born in 1972 and a son Yuly born in 1983.’
    http://moscowtelegraph.com/mogilevich.htm

  31. Királyerdei szerint:

    Igen.És?
    Gyanúsnak találom a “házasságát”.
    Elveszi Papp Katalint 91-ben,aztán 94-ben meghal.

  32. zed szerint:

    Bizonyára öregecske volt már… 😉

  33. Királyerdei szerint:

    Tanulhattad a Foxi-maxin Gorkij és Majakovszkij öngyilkosságát.
    Véletlenül egyezett az utolsó szavuk: “Továrisi,nye sztrelájtye!” 🙂

  34. " ?! " szerint:

    #
    Gigi írta 2010. szeptember 22., szerda – 16:20-kor:

    Hátrább az agarakkal…
    Biztos, hogy a családot is szennyezni kell?
    Nagyobbat fog szólni, ha odaátról is feleségezni kezdenek…
    #

    Kedves “Gigi”!

    Olyan átlátszó vagy, hogy az már kész röhej. Ismét el akarod terelni a szót a lényegről.

    Itt senki nem beszélt Szenteczky feleségéről.

    Csak azt a kérdést tettem fel, hogy “Igaz-e vajon az a hír, hogy Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?”

    Nem vagy Te annyira hülye, hogy ne tudnád, hogy mekkora veszélyt jelentene ha Szenteczkyn keresztül “Szeva bácsi” ellenőrzése és befolyása alá kerülne Csepel, ezért ne játszd meg magad, és ne oktass politikai etikáról!

    Szenteczkyt én csak látásból ismerem, a feleségét pedig csak szórólapra nyomtatott fényképről, ezért köszönöm , hogy annyiban megválaszoltad a kérdést, hogy a felesége orosz.
    (“Panelproli”-nak pedig köszönöm, hogy azt közölte, hogy orosz anyanyelvű.)

    A válaszaitok alapján azonban még aktuálisabbá vált a kérdés egyértelmű megválaszolása, mert részben igazoltátok a kérdés feltevésének a jogosságát, ezért szerintem ez a téma csak akkor zárható le megnyugtatóan, ha bebizonyosodik, hogy Szenteczky semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll Szemjon Mogiljevics “Szeva bácsi”-val.

    Ennek a tisztázása nemcsak a fideszes oldalnak, hanem egész Csepelnek az érdeke!

    Biztos vagyok benne, hogy ezt Te is képes vagy felfogni a téma jelentőségét, csak valamiért megpróbálod az ügyet elködösíteni és elbagatelizálni.

  35. zed szerint:

    nye sztrilájtye

  36. Királyerdei szerint:

    szteljáty=lőni

  37. Királyerdei szerint:

    sztreljáty

  38. Ditte szerint:

    “Nagyobbat fog szólni, ha odaátról is feleségezni kezdenek…” Mondja ezt Gigi úgy, mintha nem történt volna már meg. Nem szólt nagyot.

  39. zed szerint:

    Ha ebből az orosz kapcsolatból bármi igaz lenne, nem gondoljátok, hogy a csepeli önkormányzat már rég az EMFESZ-től vásárolná a földgázt? Podolák azonban inkább a cég ellen foglalt állást, mint mellette: http://www.emfesz.hu/index.php?p=contents&cid=36

  40. " ?! " szerint:

    #
    Gigi szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 16:30-kor:

    Egyébként SZJ tévedése a nevekkel nagyon gáz, Szanyi eltévedéséhez hasonlóan!
    #
    Gigi szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 16:45-kor:
    Az a gond ezzel az egésszel, hogy
    1. tévedni emberi dolog, de azért vannak dolgok, amikben nem illik, mert több mint ciki;
    2. pillanatnyilag fogalmunk sincs, hogy a fentieken kárörvendők jobban (értsd: tévedések nélkül) teszik-e majd a dolgukat.
    #

    Kedves “Gigi”!

    A fent idézett hozzászólásaidban leírtak miatt emlékeztetlek az alábbiakra:

    A Csepp tv-ben kb. két héttel ezelőtt leadott interjúban Vida István által feltett kérdésre válaszolva Szenteczky elismerte azt a tényt, hogy Császár Mihály bérleti szerződésének az aláírásakor hibás tartalmú szerződést írt alá.

    Ezt a hibát az interjúban azzal az átlátszó hazugsággal próbálta megmagyarázni, hogy a szerződést közjegyző készítette és a közjegyzőnél történt aláíráskor nem volt idő a szerződés tartalmának az ellenőrzésére.

    A tv interjúban előadott hazugságát azonban Szenteczky csak azokkal tudja elhitetni, aki nem tudják, hogy a közjegyző az általa készített szerződéseket, a hibák elkerülése érdekében, előzetes véleményezés céljából kérésre interneten minden esetben megküldi a közjegyző az aláíró feleknek.

    Szenteczkyt minősíti, ha nem kérte a szerződés előzetes megküldését, és az is ha interneten megkapta, de mégsem vette észre sem Ő, sem a jogászai a szerződés hibáit.

    A fentiekből is megállapítható, hogy Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt egyrészt notórius hazudozó, másrészt ha elfogadjuk, hogy minden lakás-mutyi szerződést tévedésből írt alá (mint a Horváth Gyulának címzett, de Farkas Lászlónak szóló levelet), akkor azért nem alkalmas polgármesternek, mert túl sokat hibázik.

  41. grafológus szerint:

    Mindenesetre az íráskép alapján a közelében lévő embereket gondolkodás nélkül,
    egy suhintással képes lefejezni.

  42. " ?! " szerint:

    Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt már írásban is terjeszti a hazugságait!

    A mi napon a postaládámba bedobták Szenteczky kampány füzetét, amelyben a Csepel újságban leközöltnél bővebb terjedelemben és különféle eltérésekkel írásba adta a polgármesteri programjában leírt hazugságokat.

    A programfüzetben leírt hazugságok közül kiemelkedik a füzet 6. oldalán leírt alábbi hazugság:
    „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Szenteczky fenti állításával szemben a Tóth Mihály polgármester által kiadott hivatalos jelentésben az olvasható, hogy “az északi bevételből feladattal lekötött, de még el nem költött összeg 2010. június 30-án 3.900 millió forint volt”.
    (Azaz, az északi-bevételből június 30-án még 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján.)

    Ha Szenteczky állítása igaz, akkor Tóth Mihály polgármester hazudott és neki kell felelni a hamis adatközlésért.
    A Csepeli MSZP-nek pedig az október 3-i választások után el kell számolni a két szám különbségként mutatkozó 1,1 milliárd Ft északi-pénzzel! (Azaz, 1.100 millió Ft-tal!)

    Ha viszont a Polgármester hivatalos jelentésében leírt szám felel meg a valóságnak, akkor Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt nézte ismét birkának a csepeli választókat az 1,1 milliárd Ft (azaz, 1.100 millió Ft) összegű hazugsággal, és ezért neki kell felelnie.

    Szentecky hazudozása túlmutat a fentebb leírtakon is, mert az arcátlanságban odáig ment el, hogy azzal hitegeti a választókat, hogy “a még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is.”

    Ezzel a hazugságával elfedi, hogy az északi-területért kapott pénzből június 30-án meglévő 3,9 milliárd Ft az utolsó Ft-ig feladattal lekötött pénz volt, ezért abból újabb fejlesztéseket nem lehet végrehajtani, és abból költségvetési hiányt sem lehet csökkenteni.

    Az pedig a csodával lenne határos, ha a polgármesteri jelentésben közölt 3,9 millárd Ft-tal szemben igaz lenne a hazug Szenteczkynek az az állítása, hogy az északi-területért kapott pénz maradékából még közel 5 milliárd Ft áll rendelkezésre, ezért én már előre kijelentem, hogy Szenteczky 1,1 milliárd Ft (azaz, 1.100 millió Ft) értékű hazugsággal akarja félrevezetni a csepeli választókat.

  43. csepeli szerint:

    schneider írja:

    “Én bizalmas forrásból arról hallottam, hogy a kifogásolt lakáskiutalások valójában nemzetbiztonsági érdekeket szolgáltak. A szakszolgálatok kérték a csepeli önkormányzat és a vagyonkezelő első számú vezetőinek a segítségét, hogy tanúvédelmi program keretében el tudjanak helyezni kiemelten védett személyeket. A papíron Császár Mihály volt csepeli rendőrfőnök által bérelt önkormányzati lakást is ilyen személyek lakták korábban. Minden érintettel büntetőjogi felelősség terhe mellett titoktartási nyilatkozatot írattak alá, ezért nem fedhetik fel az igazságot.”

    Mire Ábel Attila ezt reagálja Gigi kérdésére:

    “Szó sincs ilyenről. Gigi, én ismerem a neveket is.”

    Hát aztán? Ábel, az semmit sem jelent, hogy te ismered a neveket. Császár nevét mi is ismerjük, és ugye pont ti híreszteltétek, hogy a lakásában valaki mások laktak. Lehet, hogy pont védett tanúk. A többi lakással ugyanez lehet a helyzet. Te csak azok nevét ismered, akik hivatalosan bérlők voltak, de ettől még lakhattak mások a lakásokban. Odamentél, bekopogtattál, ellenőrizted, kik laknak ezekben a lakásokban?

    Úgyhogy amit schneider írt, az akár lehet igaz is. Vagy ha nem, akkor zseniális blöff!

  44. " ?! " szerint:

    Nyílt kérdés:

    Igaz-e az a hír, hogy Szenteczky az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?

    ——————————-
    Eddig bejött válaszok:
    #
    Gigi szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 19:15-kor:

    “Tényleg orosz.”
    #

    panelproli szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 18:07-kor:

    “Annyi bizonyos ,hogy Szenteczky felesége orosz anyanyelvű.”
    #

  45. csillagtelepi szerint:

    Meg tudom erősíteni, hogy a kapitány lakásában senki sem lakott, pusztán spekulációs szándékkal játszották ki részére. Menjetek ki, és kérdezzétek meg az öregeket a házból!

  46. zed szerint:

    Fordítsd le, ordító kérdőjel! 😉

    ‘Among the major stockholders were the Brainy Don himself, his fifty-two-year-old Ukrainian-born ex-wife, Tatiana, and their twenty-eight-year-old daughter Mila, a blue-eyed blonde, who lived on Wilshire Boulevard in Los Angeles, as well as Mogilevich’s ex-mistress Galina Grigorieva.*’
    http://www.tonews.com/thread/1673565/soc/culture/canada/mogilevich_ybm_magnex_solntsevo_crime_syndicate_excerpt_from_redmafiya.html

  47. csepeli szerint:

    csillagtelepi:

    Itt van ez a cikk:
    http://www.origo.hu/itthon/20100330-csaszar-mihaly-egykori-csepeli-rendorkapitany-lakast-vett-a-csepeli-onkormanyzattol.html

    Ebben azt írják, a szomszéd azt nyilatkozta, hogy egy fiatal pár lakott a lakásban.

  48. Öreg halász szerint:

    Most is bérlők lakják. De Császár egy napot se lakott ott. Egy szomszéd szerint pedig fele annyi felújítást se végeztek a lakáson, mint amennyi a 2,5 milliós számlán van.

  49. BaráTOM szerint:

    “Horváth Gyula bűne az volt, hogy emberileg és szakmailag is alkalmatlannak tartotta az elmúlt hónapokban a csepeli lakásmutyi botránnyal ismertté vált Szenteczky Jánost, az MSZP csepeli polgármester-jelöltjét.”

    Horváth Gyula “emberileg és szakmailag” még fél évig szépen felvette az alpolgármesteri fizetését, csak amikor semmilyen szemét húzással sem tudta szétvágni a pártot, és elérni, hogy ő legyen a jelölt, akkor az utolsó pillanatban bontott zászlót új pólóban. Nem bírta elviselni, hogy nem ő lett a polgármester jelölt, a dolog csupán erről szól. De teljesült a vágya, pár hétig polgármester jelölt volt, feladta érte az évtizedes barátságait, és felrugta a múltját “emberileg és szakmailag”.
    Nagyszerű ugyanis “emberileg és szakmailag”, kopogtató szelvényt gyűjteni idős emberektől úgy, hogy közben nem árulta el, hogy nem az MSZP-nek gyűjti. És eléggé magáért beszél, hogy “emberileg és szakmailag” sem sikerült, de (szemétséggel sem) a szükséges mennyiségű szelvényt összegyűjtenie!
    De ez még nem elég! “Emberileg, és szakmailag” tovább pocskondiázik. Nem hiába! Mindig van lejjebb, és lejjebb! Mostmár éppen ugyanolyan ritmusban csinál magából bohócot, mint Németh Szilárd, és Borbély Lénárd.

  50. Öreg halász szerint:

    Nézd meg mit tesz éppen Szenteczky, és megtudod, hogy mi van a gödör legmélyén.

  51. Gordon szerint:

    Lehet hogy ezt a kirúgós levelet körlevélként nyomatják a Szenteczkyék.

    Végül csak Red bull Borka – Szász és Szentezcky marad a pártban.

    De mindketten tudni fogják, hogy “csak egy maradhat”.

  52. ***** szerint:

    BaráTOM.
    Én megválaszolom neked ezt a förmedvényt, amit idekaparintottál!

    Írod: Horváth Gyula “emberileg és szakmailag” még fél évig szépen felvette az alpolgármesteri fizetését, csak amikor semmilyen szemét húzással sem tudta szétvágni a pártot, és elérni, hogy ő legyen a jelölt, akkor az utolsó pillanatban bontott zászlót új pólóban.

    Innen látszik, milyen HÜLYE vagy!!!!!
    Ő nem akarta szétverni a pártot! Ő egyben akarta tartani.
    Korlátoltságod határtalan.
    Amikor Gyula volt az irodavetető a Csepeli Mszp-ben, akkor volt a Csepeli MSZP-nek a legtöbb tagja. TUDTAD?!
    NÉZD MEG MOST!!!!!
    Folyamatosan lépnek ki a (munkás)emberek a pártból.
    Hogy MIÉRT?????
    Megmondom neked: MERT HITELTELENEK vagytok!!!!! A képviselő-jelöltekből, jó ha 4-5 látott már az életben munkás embert!!!!! Ennek a pártnak az Ő érdeküket kellene képviselnie. ERRŐL MOST SZÓ SINCSEN!!!!!

    Írod: Nem bírta elviselni, hogy nem ő lett a polgármester jelölt, a dolog csupán erről szól.
    Én sem bírnám elviselni, ha valaki úgy előz be, hogy a polgármester jelöltségi ülés előtt 1,5-2évvel a saját FIZETETT “statisztáit” léptette be a pártba, és azzal szerzi meg a jelöltséget.
    Azóta látjuk, milyen Csevak vezető, milyen polgármester-jelölt, és milyen polgármester lenne . . .
    EBBŐL KÖSZÖNJÜK, NEM KÉRÜNK!!!!!
    Eltávolították a Gyulát!!!!!
    De miért kerül ez mindig elő?!
    Most jól jönne mi?????
    Nem kellett volna ennyi kést a hátába döfni, fiatal elvtársak.
    Hiszen a “forradalom” NEM ERRŐL SZÓLT!
    A “forradalomban” (az első lépés) létrehozták, hogy Borka-Szász frakcióvezető legyen.
    Megtörtént? MEG!
    Csak Borka-Szász erre is ALKALMATLAN VOLT!!!!
    De a “forradalom” megy tovább, új célokkal, új reményekkel!!!!! 🙂

    Írod: De teljesült a vágya, pár hétig polgármester jelölt volt, feladta érte az évtizedes barátságait, és felrúgta a múltját “emberileg és szakmailag”.
    Ti azt hiszitek a pártban volt BARÁTJA?????
    Ne legyetek már ilyen naivak.
    Ismerős – haver – elvtárs volt, de BARÁT, az nem sok.
    És aki BARÁT, az most is barát. Ha Ti mást tudtok, ROSSZ AZ INFORMÁTOROTOK!!!!
    JOBB, HA MEGNYUGODTOK!!!!! 😉

    Írod: Nagyszerű ugyanis “emberileg és szakmailag”, kopogtató szelvényt gyűjteni idős emberektől úgy, hogy közben nem árulta el, hogy nem az MSZP-nek gyűjti.
    ITT HAZUDSZ, EGY ÓRIÁSIT!!!!!
    A kopogtató szelvény gyűjtés közben mindig mondtuk, hogy kinek gyűjtünk (veletek ellentétben). És ha az a Fideszé volt, vagy az Mszp-é a kopogtató cédula, azt otthagytuk. NEM HOZTUK EL!!!!!! EGYET SEM!!!!!

    Írod: És eléggé magáért beszél, hogy “emberileg és szakmailag” sem sikerült, de (szemétséggel sem) a szükséges mennyiségű szelvényt összegyűjtenie!
    Te elég sokszor mondod a szemétség szót. LEGYEN. DE AKKOR MIT MONDASZ ARRA, AMI A CSEPELI MSZP-BEN FOLYIK?!
    Már baj, hogy nem vagyunk ott?????
    NEM IS LESZÜNK!!!! JOBB, HA TŐLEM TUDOD!!!!!

    Írod: De ez még nem elég! “Emberileg, és szakmailag” tovább pocskondiázik. Nem hiába! Mindig van lejjebb, és lejjebb! Mostmár éppen ugyanolyan ritmusban csinál magából bohócot,
    MUTASS EGY POCSKONDIÁZÓ SZÓT A BLOGBÓL!!!!!
    MUTASS!!!!!
    De Én nem egy, meg nem két beszólást (üzenetet is) tudok mondani a Szenteczkytől, meg a Borka-Szásztól. Ja, hogy Te arról nem tudsz?! Arról nem Én tehetek . . .

    De van NEKTEK egy jó hírem!
    NEKTEK MÉG VAN LEJJEBB! 🙂
    Pá-pá!!!!!

  53. " ?! " szerint:

    Nyílt kérdés:

    Ismételten felteszem azt a családi ügynek nem nevezhető fontos kérdést, hogy “Igaz-e az a hír, hogy Szenteczky az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?”

    ——————————-

    Eddig bejött válaszok:
    #
    Gigi szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 19:15-kor:

    “Tényleg orosz.”
    #

    panelproli szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 18:07-kor:

    “Annyi bizonyos ,hogy Szenteczky felesége orosz anyanyelvű.”
    #

    Kérem, hogy akik megalapozott információval rendelkeznek, azok szólaljanak meg, mert ennek a tisztázása nemcsak a fideszes oldalnak, hanem egész Csepelnek az érdeke!

  54. Gigi szerint:

    Kedves ” ?! “,

    idézlek: “Itt senki nem beszélt Szenteczky feleségéről.” Minő igaz: tényleg nem, csak megkérdezted, hogy a feleség vajon nem egy maffiavezér lánya-e… Tudod, az huszadrangú, hogy Te miként minősítgetsz önkényesen mindenkit, belém viszont szorult annyi jó érzés, hogy beleképzeljem magam egy olyan feleség helyébe, akinek a párja éppen politikai csatát vív, és közben rólam kezdik azt híresztelni, hogy az édesapám talán maffiavezér is lehet…

    Szerintem Te sem lennél hülye ezt érzékelni, ha levennéd (legalább időnként) a szemellenződet!

  55. Gigi szerint:

    Kedves grafológus,

    félrevezető szakértőnek hirdetned magad, mert aki egy kicsit is konyít ehhez a tudományhoz, az tudja: önmagában semmilyen jel nem feleltethető meg egy tulajdonságnak, hanem több ráutaló jelet kell kimutatni, és bár az aláírás valóban az egyik “legbeszédesebb” jelrendszere az írásnak, de csakis a fölötte lévő KÉZÍROTT szöveg függvényében lehet értelmezni!

  56. Gigi szerint:

    Idézem ” ?! ” gondolatmenetét: “Mint ismeretes a maffia vezérek nagyobb része, a csemetéik kívánságát rendszerint teljesíteni szokta. Azt meg Te is tudod, hogy ezek a csemeték az érzelmeiknek nem nagyon szoktak parancsolni, ezért nem zárható ki, hogy “Szeva bácsi” csepeli tartózkodása idején a fiatalok annyira összemelegedtek, hogy házasság lett belőle. Továbbá az is lehet, hogy Szenteczky gátlástalanságát “Szeva bácsi” reményekre okot adó pozitív jelnek értékelte az együttműködés és utódlás szempontjából.”

    Másképp kérdezlek, ” ?! “: szerinted ha így lenne, az korábban már nem derült volna ki bulvár és egyéb oknyomozó sajtómunkások által?!

    Egyszerűen okafogyott melegen tartanod ezt a témát, ráadásul sározás! Csak remélem, hogy a feleség (aki NEM politikus, hanem édesanya!) csak nevet ezen az egészen!!!

  57. Miska72 szerint:

    Rohadt mocskos hazug szocialisták!

  58. " ?! " szerint:

    Kedves “Gigi”!

    Visszakérdezek 14:00-kor feltett hozzászólásoddal kapcsolatban?

    Írtad, hogy “….. ha így lenne, az korábban már nem derült volna ki bulvár és egyéb oknyomozó sajtómunkások által?”.

    1.) Mi az, hogy “ha így lenne”? Miért ne lehetne így?
    Tegnap jutott el hozzám a hír, miszerint “Szenteczky apósa Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) orosz maffiózó”, és ebből annyi máris igazolódott, hogy Szenteczky felesége orosz anyanyelvű nő. Ennyi erővel igaz lehet az egész hír is.

    2.) Miért kellett volna ennek korábban kiderülni, és miért foglalkozott volna a bulvár sajtó egy önkormányzati felügyelet alatt működő kb 200. fős cég vezetőjének a rokoni kapcsolataival, ha senki nem hívta fel rá a figyelmet, és jól titkolták a dolgot?
    Ezen kívül nincsennek nálunk olyan tökös tényfeltáró újságírók akik feszegetni mernék az orosz maffia magyarországi ügyeit.
    Például a valóság feltárása helyett, Te is a téma elködösítésével foglalkozol, pedig Te is tudod, hogy Szenteczky polgármester-jelöltségével megnőtt a hír jelentősége, mert a legcsekélyebb lehetőségét is ki kell zárni annak, hogy a csepeliek sorsa közvetve egy orosz maffiózó ellenőrzése alá kerüljön.

    Tehát hír valóságtartalmának a tisztázása továbbra is aktuális kérdés maradt.

  59. " ?! " szerint:

    Nyílt kérdés:

    Ismételten felteszem azt a családi ügynek nem nevezhető fontos kérdést, hogy “Igaz-e az a hír, hogy Szenteczky az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?”

    ——————————-
    Eddig bejött válaszok:
    #
    Gigi szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 19:15-kor:

    “Tényleg orosz.”
    #
    panelproli szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 18:07-kor:

    “Annyi bizonyos, hogy Szenteczky felesége orosz anyanyelvű.”
    #
    ———————

    Akik megalapozott információval rendelkeznek, azok szíveskedjenek megszólalni, mert ennek a tisztázása nemcsak a fideszes oldalnak, hanem egész Csepelnek az érdeke!

  60. Gigi szerint:

    Drága ” ?! “,

    hajtogathatod a magadét, attól – túl a hamis érveiden – csak egyre jobban kiviláglik EQ-d (érzelmi intelligenciád) mértéke…

    Ezeket tényleg érveknek szántad?
    “Ennyi erővel igaz lehet az egész hír is.”
    “(…) a legcsekélyebb lehetőségét is ki kell zárni annak, hogy a csepeliek sorsa közvetve egy orosz maffiózó ellenőrzése alá kerüljön”
    “Tehát hír valóságtartalmának a tisztázása továbbra is aktuális kérdés maradt.”

    Ilyen erővel legközelebb a füledbe súgom, hogy Szilárd gyermekét választották ki Buddha ikszedik megtestesülésének, az a karmája, hogy dalai láma váljék belőle, és rajta keresztül majd micsoda buddhista veszély fenyegeti keresztyén hazánkat! De Te majd oknyomozol bőszen, hurrá!

    Mielőtt komolyan vennéd, kérlek, érezd küldetésed e vadhajtásának lehetetlenségét! 🙂

  61. zed szerint:

    ” ?! “, mindössze egyetlen személy jöhet számításba, járj utána!
    Мила Семенова Могилевич (22. 11. 1972.)

    (A modi igazán aktivizálhatná már magát.)

  62. Királyerdei szerint:

    Nem állította.Kérdezte.
    Én a helyedben nagyokat hallgatnék a moderálásról.

  63. bögöly szerint:

    1. A Mogiljevics gyakori orosz családi név (A MALÉV volt tulajdonosa is Mogiljevics, de semmi köze Szevához

    2. Szeva bácsinak nincs lánya, egy fia van

    A többi stimmel.

  64. Királyerdei szerint:

    De van lánya is.

  65. bögöly szerint:

    Királyerdei!

    Szemjon Mogiljevicsnek, aki Csepelen is működött, s Szeva bácsiként emlegetik, nincs lánya!

  66. bögöly szerint:

    Az FBI és a CIA is úgy tudja, hogy Szemjon Mogiljevicsnek nincs lánya. Nos, lehet, hogy Csepelen néhányan tájékozottabbak náluk.

  67. bögöly szerint:

    Nem Németh Szilárd valamelyik gyermeke a Buddha megtestesülése! Maga Szilárd a Buddha reinkarnációja. A pocija már hasonlít Buddha hercegéjéhez.

  68. Jobb Csepelért szerint:

    Bögöly!

    Te most szabadultál a zárt osztályról, vagy netán keverted a Martinit az Aranyászokkal?

  69. bögöly szerint:

    Nem, én Unicum-laude végeztem az egyetemen. A zárt osztály kulcsa nálam van, ne félj, reggel kiengedlek levegőzni.

  70. Jobb Csepelért szerint:

    A választáshoz közeledve azt tapasztalom, hogy egyre több az olyan bejegyzés jelenik meg az oldalon ami arra enged következtetni, hogy az írogató illető nem százas.
    Kérdés, hogy ezt csak egy ügyes színészi játékkal adja elő, vagy tényleg elmeháborodott?
    Szerintem nem tévedek, ha azt mondom, ez egy jobboldalellenes provokáció folyamata! Mivel politikai “érvekkel” már nem tudják megfékezni a Fidesz győzelmét a “Vörös Csepelen”, így elmebeteg és az adott témához nem való bejegyzésekkel rondítják teli a fórumot!

    Egyébként Bögöly! A 00:26-os írásodból következtetve erősen kétlem, hogy te tényleg egyetemet végeztél volna… Aludd ki a mámorodat!

  71. fülöpke szerint:

    A MALÉV volt tulajdonosának Abramovics a neve.
    A bérenc provokátoroké meg gerinctelen tetű.

  72. zed szerint:

    Horváth úr eleget tett a tagsági jogviszonnyal járó kötelezettségeinek? Ha nem, miért nem lépett ki a pártból? Szenteczky a párt elnökeként csak a kötelességét teljesítette, szó sincs politikai leszámolásról!

    “2. A párttag kötelessége, hogy:
    a) képviselje és népszerűsítse a párt programját, életvitelével, személyes magatartásával is növelje a párt tekintélyét és társadalmi támogatottságát;
    b) rendszeresen vegyen részt a párt tevékenységében. Legyen tevékeny résztvevője a helyi közéletnek, segítse a civil szervezetek, szakszervezetek és egyéb érdekvédelmi szervezetek munkáját, a jogvédő társadalmi kezdeményezéseket, a környezeti, természeti, a nemzeti örökség részét képező értékek védelmét.
    c) hajtsa végre a párt szervezetei és testületei által hozott döntéseket. Azokkal szemben – ha nem ért egyet – csak az alapszabály adta keretek között léphet fel. Kisebbségben maradt véleményét a nyilvánosság előtt kizárólag kisebbségi véleményként képviselheti;
    d) vállalt megbízatásait felelősségteljesen és megbízhatóan teljesítse;
    e) vegyen részt a párt választási kampányában, segítse a párt képviselőjelöltjeit;
    f) ne támogasson olyan politikai törekvéseket, amelyek a párt céljaival, programjával és szervezetei, képviselőcsoportjai, testületei által elfogadott állásfoglalásokkal összeegyeztethetetlenek;
    g) párton belüli vitáiban jóhiszeműen járjon el, tartsa tiszteletben vitapartnerei emberi méltóságát, kerülje az indokolatlan konfliktusokat, s addig ne keressen jogorvoslatot a párton kívül, amíg annak alapszabály szerinti lehetőségeit nem merítette ki;
    h) fizesse a megállapodásban vállalt tagdíjat.”
    http://mszp.hu/public/downloads/pdf/mszp_alapszabaly.pdf

  73. sas szerint:

    Zed!

    Szerintem azért nem lépett ki magától a pártból, mert nem a párttal volt problémája, hanem azokkal az emberekkel, akik kibabráltak vele ahol csak lehet.

  74. zed szerint:

    “… felpattantam, és azt mondtam a taggyűlésnek, hogy:
    ENGEM TÖBBET ITT NEM LÁTTOK!!!!!
    És eljöttem.”
    http://www.hgyula.hu/blog.html

    Horváth úr látványos sértődéses performanszában számos tanú előtt kifejtette, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni az MSZP taggyűlésein, a pártmunkában, majd elviharzott, aztán másnap elkezdte szervezni az Új Pólust.

  75. Jobb Csepelért szerint:

    zed!

    Talán nem véletlen történnek ilyenek az MSZP háza táján…

  76. zed szerint:

    Persze, hogy nem! Én átlátok a szitán, Németh Szilárd cselszövései állnak a háttérben. Szerinted a csepeli Fidesz miért foglalkozik jóval többet az MSZP belügyeivel, mint saját magával?? Lehet, hogy ez a fokozott érdeklődés a szerelem megnyilvánulása? 😉 Arról miért nem tudósít soha a csepel.info, hogy mi történik a Fidesz gyűlésein? Tán titkos???

  77. Miska72 szerint:

    zed te hülye vagy, és hülyén is fogsz meghalni te egyatlan!

  78. Gigi szerint:

    Na, ez micsoda érv volt, Miska!
    Velős, világos…
    Kár, hogy csak Téged minősít, de okosabbak nem leszünk tőle… 🙁

  79. " ?! " szerint:

    #

    Nyílt kérdés:

    Ismételten felteszem azt a családi ügynek nem nevezhető fontos kérdést, hogy “Igaz-e az a hír, hogy Szenteczky az orosz maffiózó Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) veje?”

    ——————————-
    Eddig bejött válaszok:
    #
    Gigi szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 19:15-kor:

    “Tényleg orosz.”
    #
    panelproli szerint: 2010. szeptember 22., szerda – 18:07-kor:

    “Annyi bizonyos, hogy Szenteczky felesége orosz anyanyelvű.”
    #
    zed szerint: 2010. szeptember 23., csütörtök – 22:55-kor:

    ”Mindössze egyetlen személy jöhet számításba, járj utána!
    Мила Семенова Могилевич (22. 11. 1972.)”
    #
    ————————–

    Akik megalapozott információval rendelkeznek, azok szíveskedjenek megszólalni, mert ennek a tisztázása nemcsak a fideszes oldalnak, hanem egész Csepelnek az érdeke!

  80. […] azonban simogatás ahhoz képest, amit Szenteczkytől kapott a renegát. A pártelnök először kirúgta Horváthot az MSZP-ből, majd kirúgott mindenki mást is, akiről úgy gondolta, hogy vele szimpatizál. 2010 […]

Itt lehet hozzászólni !