Ezért nem támogatta Szabó Szabolcs a nagypénteki ünnepnapot

Csepel.info

szabo_sz_nagypentek

Készül a magyarázat: nagypéntekért is Orbán a hibás

Ritka pillanat volt a keddi, amikor kormánypártok és ellenzék együtt szavazták meg nagypéntek ünnepnappá nyilvánítását. Illetve mégsem mindenki. Fodor Gábor és Szabó Szabolcs ezt sem támogatták.

Szabó Szabolcs videóüzenetben árulta el, hogy miért nem képviselte Csepel és Soroksár lakosságát. Természetesen a muszlim illegális migránsok és a Fidesz miatt.

“Ami pedig a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását illeti, eleve van egy nagy kontraszt. Egyrészt, az alapvető keresztény értékrendnek megfelelően elvárható lenne tőlünk, hogy emberséggel viselkedjünk a rászorulókkal szemben – például azokkal a menekültekkel szemben, akik az életüket mentik. Nos, velük szemben ezt nem érvényesítjük, viszont mellette a Fidesz párhuzamosan benyújt egy törvénymódosítást, hogy a nagypéntek legyen munkaszüneti nap. Hát itt valami nem stimmel!”

– nyilatkozza üzenetében az Együtt politikusa. Szabó, aki a Fidesz és az illegális muszlim határátlépők iránti szolidaritás miatt nem képviselte a csepeli és soroksári polgárokat, azt is megüzente nekik, hogy három nap bőven elég kell, hogy legyen a húsvéti ünneplésre. Az Együtt a nemzeti ünnepeket sem tiszteli. Az ünneprontó párt aktivistái – köztük Szabó Szabolcs – provokációt szerveztek a tavalyi 1956-os megemlékezésre, és ugyanerre készülnek  március 15-én is. A céljuk most is az, hogy verekedést provokáljanak ki az ünnepségre érkezőkkel.

A gonosz kerítés felhorzsolja a bőrt

Szabó Szabolcs kezdettől támogatta, hogy több százezer illegális határátlépő háborús életmentésre hivatkozva vonuljon át Magyarországon – azt pedig tagadja, hogy a személyazonosságukat eltitkoló százezrek között tömegével érkeztek, érkeznek terroristák. Az Együtt politikusa Magyarországon is bőven marasztalna belőlük, hiszen a kötelező kvótán felül még 15 ezer főnek adna új otthont hazánkban.

Ezek után nem meglepő, hogy Szabó szerint nem volna szabad megvédeni Magyarország határait. A határvédelem közben ráadásul megsérülhetnek azok, akik nem akarják betartani a törvényeinket. A politikus egy fotót is bemutatott a Facebook oldalán, melyen egy arcát eltakaró illegális migráns látható, kissé felhorzsolódott fejbőrrel.

szabo_sz_nagypentek02

Bűnjelek – kérdés, minek a jelei

Az Együtt politikusa azt állítja, hogy a horzsolást az országhatár védői okozták, amikor nem engedték be a kerítést megrongáló idegent útlevél és dokumentumok nélkül. A sérülések alapján valószínűbb azonban, hogy azokat a határon felállított kerítés okozta. Szabó szerint egyébként a kormány abban is hazudik, hogy 800 ezer illegális határátlépő szeretné Magyarországon keresztül elérni Németországot. A politikus állítása szerint mindössze százezer illegális határátlépőnek kellene megengednünk, hogy bemutatkozás, útlevél vagy dokumentumok nélkül átgázoljanak az országon.

Csepel.info

18 hozzászólás “Ezért nem támogatta Szabó Szabolcs a nagypénteki ünnepnapot” bejegyzésre

  1. Lovas szerint:

    Ez a kis köcsög azt hiszi, hogy csak a pártját meg Soros Györgyöt kell képviselnie? Akkor induljon csak listán!

  2. kilgore trout szerint:

    Az Egyesült Államokban kutatók kimutatták, hogy a liberálisok agya másképp működik. De tényleg. Valami párhuzamos világban élnek és nem lehet őket sem megérteni, sem meggyőzni arról, hogy a fekete az fekete, a fehér meg fehér. Nekik minden más és a gondolkodásuk teljesen nyakatekert. Ez a példány is ilyen. Miféle menekültekről beszél? Hol él ez? Mióta kell menekülni Pakisztánból meg Bangladesből?
    Azt kívánom neki, hogy egy megtermett szomáliai kapja el hátulról és akkor megtanulja egy életre.

  3. királyerdei szerint:

    1962 –ben adta meg De Gaulle Algériának a függetlenséget. Beszédében kifejtette, hogy Franciaország miért nem tudja és nem is fogja tudni integrálni a muzulmánokat. Ha azt az ominózus beszédét napjainkban tartaná meg minden bizonnyal Európa szerte lelkes támogatást élvezne.

    Alábbiakban a beszéd szabad fordítása:

    „Nagyon jó dolog, hogy léteznek sárga franciák, feketék, vagy barnák. Ez azt bizonyítja, hogy Franciaország nyitott minden faj számára és egy világegyetemes szemlélettel rendelkezik. Viszont ez csak egy feltétellel lehetséges: hogy ők a lakosság egy csekély hányadát képezzék. Ha ez nem így lenne, azt jelentené, hogy Franciaország már nem lehetne Franciaország. Mindenekelőtt mi egy európai fehérbőrű népcsoport tagjai vagyunk, akiknek gyökerei a görög-latin kultúra alapjaiból erednek és keresztény a vallásuk. Ne gyertek nekem gyermekmesékkel! Muzulmánok? Jártatok ott, hogy lássátok őket? Láttátok őket turbánjaikkal és burnuszaikkal? Teljesen nyilvánvaló, hogy azok nem franciák! Azok, akik az integrációt propagálják, kolibri eszük van, még ha nagy tudósoknak is hiszik magukat. Próbáljátok integrálni az olajat az ecettel, öntsétek össze egy üvegbe, aztán rázzátok jól össze és mégis egy idő elteltével ismét szét válnak. Az arabok, azok arabok, a franciák pedig franciák. Valóban azt hiszitek, hogy Franciaország népessége magába tudna szívni tízmillió muzulmánt, akik holnap már húszan lesznek és holnapután negyvenen? Ha most megvalósítjuk Algéria Franciaországhoz való integrációját, ha Algéria minden arabja és berbere franciának fog számítani, hogyan fogjuk tudni megakadályozni őket abban, hogy ne jöjjenek a kontinentális Franciaországba, ahol sokkal magasabb az életszínvonal? Szülőfalvam mostani neve Colombey-A-Két-Templomnál, hamarosan Colombey-A-Két-Mecsetnél lenne…”

    Itt az eredeti francia nyelvű szöveg:

    C’est très bien qu’il y ait des Français jaunes, des Français noirs, des Français bruns.
    Ils montrent que la France est ouverte à toutes les races et qu’elle a une vocation universelle. Mais à condition qu’ils restent une petite minorité. Sinon, la France ne serait plus la France . Nous sommes quand même avant tout un peuple européen de race blanche, de culture grecque et latine et de religion chrétienne.
    Qu’on ne se raconte pas d’histoire ! Les musulmans, vous êtes allés les voir ? Vous les avez regardés avec leurs turbans et leurs djellabas ? Vous voyez bien que ce ne sont pas des Français. Ceux qui prônent l’intégration ont une cervelle de colibri, même s’ils sont très savants. Essayez d’intégrer de l’huile et du vinaigre. Agitez la bouteille. Au bout d’un moment, ils se sépareront de nouveau. Les Arabes sont des Arabes, les Français sont des Français. Vous croyez que le corps français peut absorber dix millions de musulmans, qui demain seront vingt millions et après-demain quarante ? Si nous faisions l’intégration, si tous les Arabes et les Berbères d’Algérie étaient considérés comme Français, comment les empêcherez-vous de venir s’installer en métropole, alors que le niveau de vie y est tellement plus élevé ? Mon village ne s’appellerait plus Colombey-les-Deux-Églises, mais Colombey-les-Deux-Mosquées..
    CHARLES DE GAULLE

  4. Nagyapó szerint:

    Szabó képviselő vagy nagyon buta, vagy képmutató, mert:
    – nem ismeri a térképet, ugyanis menekült a hazájából elüldözött, csak az első biztonságos országig, utána migráns. Szíria, Afganisztán, Pakisztán és M.O. között van néhány ország. Sok MENEKÜLT van Törökországban, Jordániában, Libanonban (Izraelbe nem mennek?).
    – Szabó nem szavaz nagypéntek ünnepnappá nyilvánítására, mert nem keresztény, ez rendben (azonban figyelembe vehetné a dolgozók és nem a gyárosok érdekét). Ellenben, mivel nem keresztény, boldogan csacsog a keresztény erkölcsről, ha már csacsog olvassa el a 8. parancsot: “Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

    P.s. Várom kilgore trout okfejtését, hogy miért szavazott Szabó Szabolcsra!

  5. ZsiványZoli szerint:

    Nagypéntek nélkül nincs feltámadás.

  6. Tóth kati szerint:

    Ennek a kis buzinak se hazája,se hite ,se gerince.Ha annyira sajnálja a rászorulókat,segítsen rajtuk,a magyar rászorulókon.Szerintük ugyanis több millió ember szegény és több százezer gyerek éhezik az országban Szerintük.Segítsen rajtuk.És,ha olyan nagy segítő,menjen ki Afrikába és segítse a rászorulókat.El leszünk a kis buzi nélkül valahogy.Hánynom kell ettől a képmutató kis buzitól.

  7. Tóth kati szerint:

    És,ha a migráncs tovább buzerálja a kerítést,áramot kell vezetni a kerítésbe.Nem úgy,hogy agyoncsapja,csak ahogy a villanypásztorba.Azt akkor nem fogja felhorzsolni a rusnya homlokát.

  8. Vazul néni szerint:

    Ezért nem támogatom Szabó Szabolcs-ot. Mindenkinek megvan a joga a hülyeségre ,de ne más rovására.

  9. névkötelező szerint:

    Nagyon jól beszélt Szabó Szabolcs, egyetértek vele.

  10. robi szerint:

    Mennyivel különbek azok a kormányközeli hazaárulók, akik a magyar állampolgárságot pénzért árulják?
    Kösz a nemzet felhígításáért.

  11. […] szervezetei valamint több hozzá kötődő párt és politikusaik (például Szabó Szabolcs, aki a muszlimok miatt nem szavazta most meg a húsvéti ünnepnapot) azt állítják, hogy az illegális határátlépők valójában a háború elől menekülnek, […]

  12. […] Bár Szabó Szabolcsot csepeli-soroksári képviselőnek választották meg, ő hivatalosan továbbra is Gyulán lakik. A csepeliek, soroksáriak helyett is inkább Soros György érdekeit képviseli. A politikus azzal az indokkal próbálta a közelmúltban meggátolni az országgyűlés munkáját, hogy az egyik törvény megszünteti Soros egyetemét, a CEU-t. (Ehhez képest az egyetem azóta is működik.) Szabó ezen kívül az illegális bevándorlást és Soros György migrációt ösztönző szervezeteit próbálja segíteni. Pártjával a kötelező kvótán felül még 15 ezer ismeretlen, nevüket eltitkoló illegális bevándorlót szeretnének Magyarországra telepíteni. A politikus az illegális muszlim bevándorlókkal való szolidaritása miatt nem szavazta meg nagypéntek ünnepnappá nyilvánítását sem. […]

  13. […] a fogyasztóvédelem megerősítését sem. De elutasította a nagypénteki ünnepnapot is, amit azzal indokolt, hogy miközben a keresztények éppen eleget ünnepelhetnek, a menekültnek nevezett muszlim […]

  14. […] megerősítését, az új építésű lakások adójának csökkentését, de még a nagypénteki ünnepnapot sem. Mindezt többnyire azért, mert a bankok nyereségét és az illegális bevándorlást szeretné […]

  15. […] Véleménye nem változott. Sőt. Még egy plakátot is készített, amely szerint a migránsok senkit nem molesztálnak, ellenben a magyar férfiak a szexuális erőszaktevők. A politikus a nagypénteki ünnepnap bevezetését szintén a migránsok miatt nem támogatta: ahhoz, hogy ünnepelhessünk, előbb szerinte be kellene engedni az illegális határátlépőket. […]

  16. […] és nem támogatta még a nagypénteki ünnepnapot sem. […]

Itt lehet hozzászólni !